Azt ​mondták, válnak 6 csillagozás

Rigó Kata: Azt mondták, válnak

Egy gyermek életében mindig nagy megrendülést okoz a szülők válása. Rigó Kata egy kisiskolás hangján meséli el, milyen a vihar előtti csend, milyen, amikor váratlanul beüt a ménkű, és a gyerek azt hiszi, mindez miatta történt. Őszintén mesél a haragról és a fájdalomról, a szomorúságról, a reményről és a megbékélésről. Az illusztrátor, Holló Kati, számára fontos, emlékeket idéző, régi ruhadarabokból varrta képeit. Ajánlom a könyvet minden gyermeknek, akinek szétváltak a szülei, és azoknak is, akiknek együtt élnek, szülőknek és pedagógusoknak, hogy észben tartsák, mennyire fontos ebben a gyakori, de mindig nehéz helyzetben odafigyelni és érzékenyen reagálni a gyermekek érzelmi szükségleteire.

Dragomán Judit
klinikai gyermekpszichológus

>!
Betűtészta, 2018
40 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155587221 · Illusztrálta: Holló Kati

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
ziara P
Rigó Kata: Azt mondták, válnak

Véletlenül került a kezembe ez a könyv, de mivel engem is érint, nekem is elváltak a szüleim, bár nem ilyen kicsi koromban. Ez egy szűkszavú könyv, ami egy 7 éves kisfiú szemszögéből mutatja be szülei válásának történetét. Valószínűleg a személyes érintettségem okán, de megfogott ez a szikár stílus. Tetszett. Illenek hozzá ezek a textillel kiegészített rajzok is. Mekkora a felelőssége itt is a szülőknek…

>!
meseanyu MP
Rigó Kata: Azt mondták, válnak

A szöveg nagyon jó: intelligens, érzékeny, életszerű. Viszont az illusztrációk sajnos nem nyerték el a tetszésemet. Érdekesek, újszerűek, és illenek is a történethez, de valahogy mégsem elég jók, valami hiányzik. A borító különösen kevés esztétikai értékkel bír számomra.

>!
katen P
Rigó Kata: Azt mondták, válnak

Jaj, nagyon fájdalmasan szomorú, szép könyv.
A szívem szakad meg ezekért a kismackókért.

De továbbra is fenntartom, ezt sem hiszem hogy szívesen olvasnám gyereknek, még ha szitu van sem. Mint Lili vagy Apufa. Szabad ilyen könyvekkel nyomasztani egy amúgy is traumatizált gyereket? Annyira nehéz!! Soha ne legyen ezekre szükségünk!!

>!
dianna76 P
Rigó Kata: Azt mondták, válnak

Ez megint egy olyan könyv, amit a fontossága miatt nem tudok kevesebbre értékelni öt csillagnál. Persze nem elég, hogy egy könyv fontos témát dolgoz fel, fontos a stílus, nyelvezet és tartalom is. Itt azt gondolom mindezek rendben voltak.
Munkahelyemre vittem magammal a könyvet aztán végül nem ott olvastam, s a kolléganőm, fellapozva csupán ennyit mondott: „- Ez szomorú!”. Nos, nekem inkább az őszinte, és valóságos jelzők jutnak eszembe elsőre. Nagyon jól szemlélteti mit érezhet, gondolhat, vagy éppen hogyan viselkedhet egy gyerek a szülei válásakor. Önhibáztatás, tagadás (álomnak vélés), düh-harag mások felé, figyelemzavarok és az engem is szétosztanak? érzés. Ezek mind jelen vannak ebben a rövidke könyvben. Szerencsére ez a történet egy békés válást ismertet, ahol a szülők a gyermek érdekében együtt tudnak működni. A gyermek is maradhatott a saját környezetében. De sajnos nem mindig ez a helyzet.
Az illusztrációk egyedisége, sajátossága tetszett. Először megütköztem a medvefejeken, és nem értettem miért nem embereket ábrázolnak a rajzok. Aztán megadtam magamnak a magyarázatot: a kisebb gyerekek jobban át tudják érezni egy történet lényegét, ha állatok a szereplői.

>!
Betűtészta, 2018
40 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155587221 · Illusztrálta: Holló Kati

Hasonló könyvek címkék alapján

Gerzsényi Melinda: Mézike okosodik
Kőpataki Katalin: Adnia és a delfinek
Mohás Lívia: Kamasznapló
Pacskovszky Zsolt – Rigler Ilona: Hogyan élheted túl, ha rád száll az osztály?
Kertész Erzsi: Helló, felség!
Molnár Krisztina Rita: A víz ösvénye
Michaelene Mundy: A szomorúság még nem a vég!
Håkon Øvreås: Barni, a szuperhős
Amotáné Benkő Noémi: A szeretet üzenete
Farkas Kriszta – Horváth Kati: Málna mesék