Az ​utolsó csillag (Az ötödik hullám 3.) 77% 223 csillagozás

„Az ember azt gondolná, hogy a közös ellenség rábírhatott volna arra, hogy félresöpörjük a nézeteltéréseinket és a különbségeinket, és együttes erővel léphettünk volna fel az egyre nagyobb mértéket öltő fenyegetés ellen.”

(…)

Történetünk ott folytatódik, ahol a 2. rész véget ér. Általában, nem okoz gondot folytatni egy sorozatot, pláne kedvencet nem, de itt most valahogy nehezebben ment a visszaemlékezés, hogy kivel, mi is történt eddig. Mivel nem szeretnék az előző részekről sem spoilerezni, ajánlom olvasás előtt elővenni egy kicsit az előző kötetet.

A kezdeti nehézségen átlendülve viszont, el kellett gondolkodnom olvasás közben, hogy ezt most tényleg Rick Yancey írta? Egy remek tálalást és egyedi alapötletet komolyan így zárt le?

Bővebben:
https://olvasokorut.blogspot.hu/2017/09/rick-yancey-az-…

Az első két rész után végre elérkezett a trilógia befejezése, megtudhatjuk, hogy az ember legyőzhető-e, több-e mindenféle idegen, manipulált lényektől, ha igen, mitől és mivel több, és mire mehet ezzel a Földön, amikor már semmi jóra nem lehet számítani.

Egyáltalán lesz-e még Föld, hiszen történetünk elején 5 napra vagyunk a világ, azaz a Föld végétől és elindulnak a mindent megsemmisítő bombák. Erről az öt napról szól a befejezés. Ami szerintem a legmozgalmasabb volt mind közül, de legalábbis én most nagyon pörgősnek éreztem ezt a részt.

Ami nekem nehezítette, visszahúzta az olvasmányélményt, az az, hogy nehezen tudtam ismét felvenni a történet fonalát, gondolkodnom kellett, hogy mi is történt az előző részben, hogyan fejeződött be, és akkor most ki hol van, ki maradt életben. Idővel a helyükre kerültek azonban a dolgok, de aki úgy érzi, hogy nem biztos az előző rész eseményeiben, inkább olvassa el ismét a második részt, frissítse fel az élményeit.
Végül azért nekem is sikerült visszarázódnom, miközben szembesültem ennek a résznek a kegyetlenségével, az életben maradt maroknyi csoport kilátástalanságával. Igazi apokaliptikus látvány tárult végig a szemem elé, a szerző elérte, hogy én már semmi reményt nem láttam az öt napon túl.
Folytatás: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/01/rick-yancey-az-uto…

Sajnos nem tudok több csillagot adni, ami engem szomorít el leginkább. Az erős kezdés után a folytatások egyre gyengébbek. Rengeteg gyilkolás, rohangálás és a motiváció hiánya. Lehet, hogy csak én vagyok túl finnyás ehhez, de engem nem tölt el örömmel ez a válogatott mészárlás, amiben Adu az ász. Gyerek katonák harcolnak egymás ellen, miközben ez a tetű Bosch parancsnok a kezét dörzsöli. Az sem lett egészen világos, hogy mit akarnak az idegenek. Az egész olyan átverés szagú. Unatkozni, azért nem unatkoztam, mert pörgős cselekménye volt, csak többet vártam.

Ismét hosszan elriasztottak a kritikák egy kifejezetten jó könyvtől, így sajnálom, hogy eddig halogattam.
Végre észbe kapott Yancey bácsi és arra gondolt, itt az ideje, hogy ismét odaírja, kinek a szemszögéből olvassuk a soron következő fejezetet, hát nem tündéri ötlet? Az előző részben ez annyira idegesítő volt, de így sokkal élvezetesebb lett az olvasás.
A könyvvel kapcsolatban felmerülő kérdésekről:
– Még mindig egy kész káosz a világ?
NANÁ!
– Még mindig baromira irritáló Adu szemszöge, mert mindenkit lenéz?
NANÁ!
-Ben-e az ügyeletes szépfiú, akivel a fentebb említett hölgyemény bármit tehet, még mindig andalgó, romantikus gondolatok az egyetlenek, amiket iránta tanúsít?
NANÁ!
– Mindenki élvezettel sértegeti Evan-t és teszi felelőssé kb. mindenért?
NANÁ!
– Cassie az egyetlen olyan szereplő, akinek érthetőek a gondolatai és nem akarná az olvasó a könyv során több alkalommal is felpofozni?
Ó, NANÁ!
Ha Sammy kerül szóba, csak az jut eszembe, hogy kissé nagyon irritált a „Zombi” iránti megszállottsága, Meghan-t pedig túl sokszor szerettem volna megrázni.

Viszont a cselekmény rendben, a korábban felvetődő kérdésekre kapott lamentálgatás és filozofálás is megvan, de sokkal olvasmányosabban.
Egyszerűen izgalmas volt végig, nehezen tettem le.

Az egyik barátnőm, aki csak a filmet látta, sokkal jobban összefoglalta a történet lényegét, valahogy így:
„Á, az az, ahol egy csomó fiatal küzd az idegenek ellen, miközben valójában ők maguk a saját ellenségük.”

Skacok, ha érdekel titeket a befejezés, ne tegyétek félre a rossz kritikák miatt.

Csalódás volt a befejezés. Nem azért, ahogy vége lett, bár ezt a típusú befejezést is jó páran ellőtték már, egyáltalán nem ért meglepetésként. Ami csalódást okozott az a kissé kusza, helyenként nagyon zavaros, darabos cselekmény. Lendületben nem volt hiány, de néha egyáltalán nem értettem, hogy a szereplők miért így gondolkodnak, miért rohangálnak folyton, miért ez a sok gyilkolás. Persze már az előző részekben sem lehetett biztosra menni ki fog meghalni, hiszen az író elég keményen bánt a szereplőkkel, ebben itt sem volt hiány. De sokszor értelmetlennek éreztem a szereplők cselekedeteit. A karakterek annyira más irányt vettek fel, egyik sem volt képes ismét közel kerülni hozzám. Nagyon sötét és kegyetlen volt ez a rész, de még ezt is megbocsátanám, elvégre az emberiség utolsó morzsája küzd az életben maradásért, ami, ha az anyahajó megmarad nem lesz túl hosszú idő. Az állandó feszültséget az író Cassie viccesnek szánt gondolatival próbálta ellensúlyozni, ami inkább szánalmas volt, mint vicces, tényleg a világvége előtt folyton a görbe orráról kell elmélkedni? Azt is sajnáltam, hogy tulajdonképpen a földönkívüliekről sem kaptunk igazi információt, csak valami zavaros magyarázatot a történtekre. Volt lehetőség ebben a könyvben, de úgy érzem az író nem használta ki ezeket, csak gyorsan le akarta zárni a történetet.

Hihetetlen, hogy egy nem túl jó mozifilm miatt kezdtem bele a trilógiába. Ez a trilógia nekem ebben az évben rengeteget adott. Mindhárom részt ebben az évben olvastam és minden részét nagy várakozás előzte meg.
Nem vagyok benne biztos, hogy minden gondolatot elsőre megértettem, mivel Yancey nagyon sajátságos módon ír, de imádtam. Imádtam mindhárom rész minden sorát. Ez a trilógia lett számomra az, amit biztosan soha nem fogok elfelejteni. Biztosan elő fogom még venni máskor is, mert rá kell jönnöm, mi felett siklottam el. Tudom, hogy így történt, mert voltak pillanatok, amikor azt hittem unalmas. Pedig valójában egyáltalán nem az.
Olykor volt deja vu-m olvasás közben, de azok annyira mások voltak. Felismertem benne a Függetlenség napja c. filmet és a Hűségest is (ami persze ennek a könyvnek a nyomába se érhet).
A befejezés spoiler csodálatos lezárása a trilógiának.
Yancey bravo! Figyelni fogom a munkásságodat! :)

Már csak öt nap a világ. Mire lehet elég? Mit tud még Rick Yancey beletenni ebbe a sztoriba? Szkeptikus voltam, nem nagyon láttam már lehetőségeket, úgy gondoltam, az előző két kötetben kijátszotta minden kártyáját. Vagy talán mégsem, hiszen ott volt még egy nagyon fontos lap: Adu. Tizenkilencre lapot húzni ilyen kilátással pedig igazán merész vállalkozás. Mennyit érhet az idegenek kártyaasztalán, Vosh parancsnok vezérlésével a tizenkettedik rendszer az emberiség ellen? A végjáték elkezdődött.
http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2017/10/rick-yancey-az…

Csalódott vagyok. Ennyi értelmetlen halál, főleg a végén… Halomra ölnek mindenkit, szinte szó szerint. Azután élik világukat. Minden jó, ha a vége jó. Ez nem volt az. Nagyon nem.Sok kérdés maradt nyitott számomra, az idegenekről például alig tudunk meg valamit. Az első rész mérföldekkel jobb volt.

„És még mindig igaz: az egyetlen bizonyosság a bizonytalanság, kivéve a saját halálunk, mert az baromira biztos."

Halál és bizonytalanság, ez a két szó remekül jellemzi a trilógia záró kötetét.
Egy röpke pillantás a Moly százalékos mutatójára bőven elég volt. Tudtam, hogy fel kell készüljek az elkerülhetetlenre. Úgy tippeltem, hogy spoiler Majdnem eltaláltam, de ez sem vigasztal a veszteségért. A végéig azonban még sok izgalomban, öldöklésben és akcióban volt részem, ami végig lekötötte a figyelmemet. A felturbózott Adu brillírozott, Cassie és Ben lazább hangulatban vették az akadályokat, de ez a fajta humor ritkán nevettetett meg, egyszerűen nem illett a hullahegyek közé. spoiler Kicsit csalódott vagyok emiatt, de a 4 csillagot így megkapj!

Hát, sajnos most ünneprontó leszek, de szívem szerint még ennél is kevesebb csillagot adnék. Fura, mert az első rész nagyon tetszett, maga az ötlet és a sztori, aztán már a második résznél kicsit kezdtem feszengeni. Mert oké, voltak jó kis csattanók, de a magyarázat sokszor homályos-zavaros volt, mondom sebaj, majd a befejező kötet biztos nagyot fog ütni. Lehet, hogy csak nem talált most el, de nemhogy nem ütött, kifejezetten untam, és igazán meg se hatódtam a megható részeken. Azért másnak ne vegye el a kedvét, lehet, hogy tényleg én vágytam most valami egészen másra.