A ​kígyó árnyéka (Kane krónikák 3.) 226 csillagozás

Rick Riordan: A kígyó árnyéka

Percy ​Jackson alkotója új kalandra hív.

A jelek szerint Carternek és Sadie-nek nem sikerül kordában tartania Apóphiszt, a káosz kígyóját, aki már régóta azon ügyködik, hogy örök sötétségbe borítsa a világot. A Kane testvérek lehetetlennek tűnő feladattal néznek szemben: egyszer és mindenkorra el kell pusztítaniuk a kígyót.

Mindeközben az Élet Házában polgárháborús helyzet uralkodik, az istenek pedig megosztottak, így a brooklyni ház ifjú tanoncainak jóformán segítség nélkül kell szembeszállniuk a káosz erőivel. Egyetlen reményük egy ősi varázslat, ami a kígyó saját árnyékából kovácsol fegyvert, de az mágia már évezredekkel ezelőtt elveszett.

A Kane testvérek kénytelenek egy erős mágus gyilkos kedvű szellemére hagyatkozni, ugyanis csak ő képes megmutatni nekik a kígyó árnyékát… De persze az is lehet, hogy az alvilág bugyrain át egyenesen a halálba vezeti őket?.

Megbízhatnak vajon benne? Persze hogy nem!

A halandó világ sorsa forog… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

Kiadói ajánlás: 12 éves kortól · Tagok ajánlása: 12 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2021
454 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635616817 · Fordította: Kamper Gergely
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
454 oldal · ISBN: 9789634579373 · Fordította: Kamper Gergely
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
454 oldal · ISBN: 9789634579380 · Fordította: Kamper Gergely

2 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Percy Jackson · Sadie Kane · Carter Kane · Anubisz · Básztet · Zia Rashid · Bész · Hórusz · Walt Stone · Thot · Amos Kane · Ozirisz · Julius Kane · Hápi


Kedvencelte 28

Most olvassa 6

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Navi P>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

5 csillag, mert Riordan, mert Cane és mert Percy :D
Imádtam minden sorát, kalandok kalandok hátán, humor is volt, egy kicsi romantika is. Hőseink kezdenek felnőni, felelős döntéseket hozni.
Viszont az furcsa volt, hogy spoiler. A többi könyvre ez azért nem volt jellemző. A Walt-téma érdekesen lett megoldva, nem tudom, ez a rajongók miatt lett-e így.
Az epilógus pedig … Ugye tényleg lesz folytatás és nem csak beetetés volt Hórusz szeme???? Ugye? Ugye?

RVivi P>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

Majdnem levontam fél csillagot a szerelmi háromszög miatt. Eddig nem zavart a trilógiának ez a vonala, de az idei könyveimből kisebb túladagolást kaptam belőle és köszönöm, elég volt. De itt… Hát, Rick bácsi, ilyen megoldással egy könyvben se találkoztam még. Le a kalappal előtted, megkapod azt a fél csillagot is! Nagyon érdekes és még mindig nem bírom feldolgozni, hogy csórik, hogyan fogják megoldani a helyzetet a továbbiakban. Remélem, lesz lehetőségünk megtudni. Carter és Zia pedig annyira cuki volt. spoiler A kettősükhöz igazából nincs is mást mit hozzáfűzni. Cukiii!
Na de magáról a könyvről… Hihetetlen gyönyörű! Ahányszor leültem és elkezdtem olvasni, nem tudtam eldönteni, hogy olvassam, bámuljam vagy szagolgassam. Annyira jó illata van! *-* És igen, a sztori értékeléséig még most se jutottam el. Mindjárt! :D Úgy igazából a Kane krónikák összes részének gyönyörű a borítója.
Sztori, sztori… Most mégis mit mondjak, amit nem írtam még le? Kb ugyanazt írom az összes Riordan könyvnél, mert mind ugyanolyan csodás. De próbálkozzunk. Tipikusan az a könyv, amit mindenhova magammal cipeltem és minden szabad pillanatomban előkaptam. Khm… Az angol tanárom örült is neki, mikor nem épp egy szabad pillanatban kaptam elő. Ő baja, ha olvasni kell, hát olvasni kell! :D Rendesen izgultam, hogy mi fog történni, mert nem lapoztam előre. És így tök más volt, mintha előrelapoztam volna. Mert azért izgultam, hogy mi fog történni, nem azon, hogy hogyan. Vicces, hogy így a végére lett teljesen világos, hogy hogyan is működnek itt a dolgok. Jobb később, mint soha, nem? :D
Imádom, hogy Carter és Sadie mindig kínos vagy vicces szituba kerülnek. Imádom, hogy mindig ott vannak egymásnak, ha kell. Imádom, hogy ilyen testvérek és ilyen aranyosak. A humorukat. A történetet. A szereplőket. A könyvet. Imádom, hogy megismerhettük a Kane családot.
Még csak most fejeztem be, de kíváncsi leszek, hogy újraolvasásnál milyen lesz mind a három részt egymás után rögtön elolvasni. És imádlak, KMK, hogy beleraktátok a Carter&Percy novellát a végére. Mondjuk én már olvastam, de tetszik, hogy benne van a könyvben.

FélszipókásŐsmoly >!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

Pörgős és infódús egyiptomi világmegmentő kalandot kaptam ezzel is!

Elsősorban az egyiptomi mitológia-bemutató részletessége és átélhetősége miatt ajánlanám olvasásra az iskolás korúaknak és e tudományterület laikus szerelmeseinek. A szereplőket kezdettől fogva imádtam, bár ahogy haladt előre a történet, úgy kezdtem kicsit kiábrándulni a gyereklamúr szálak gabalyítása folytán (bár tény, hogy manapság hajógyár nélkül nincsenek rajongók – ebben a könyvben mindenki találhat magának neki tetsző shipet). Ahhoz képest, hogy hol kezdte, Széth „karakterfejlődése” (pontosabban a megítélése a történet alakulásával), illetve Zia megpróbáltatásai jelentették a legjobb részét. Három kötet után is határozottan tartom a véleményt, hogy ez jobban működött nálam, mint a görög mitológiás vonal.

Örülök, hogy a ráadásként helyet kapott a magyar kötetben egy novella, ami előkészíti a három rövidebb történetből álló crossovert Percyékkel (pontosabban annak az első része).

Panda1416>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

A három közül talán ez volt a legjobb!
Mind nagyon fantasztikus volt.
Rick Riordan a legjobb!!!

budvigszandi>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

Most, hogy vége lett, jöttem rá igazán, hogy mennyire megszerettem ezt a sorozatot is. Valamiért az első és a második rész után se éreztem olyan közel magamhoz a Kane Krónikákat, mint Percyéket, Magnusékat vagy Apollóékat, de a befejező kötet teljesen levett a lábamról. Alig győztem felkaparni az államat az egyik fordulat után, már jött is a másik. spoiler
Eszméletlenül pörgős és érdekes volt, egy másodpercig sem hagyott unatkozni. Annyi kedvenc jelenetem lett, hogy túl hosszúra nyúlna ez az értékelés, ha mindet felsorolnám. Sadie és Carter nagyon a szívemhez nőttek. Hatalmas jellemfejlődésen mentek keresztül, de közben mégis megmaradtak önmaguknak. Amikor Bész spoiler
Rick bácsi hatalmas szakértelmét most is megmutatta. Szinte minden könyvéhez megemlítem az értékelésemben a humorát, azt, hogy milyen közérthetően és érdekes adja elő a különböző mitológiák részleteit. Nemcsak szórakoztat, hanem okosabbnak és műveltebbnek érzem magam az írásaitól. Egy szóval zseniális.

A Szobek fia kiegészítő részt nem olvastam el, azt majd a Demigods & Magicians novelláskötet többi történetével együtt szeretném átélni.

diamondfox>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

Nem fogok 5 csillagot adni. És tudjátok miért? Mert Sadie az egyik legidegesítőbb kishúg volt, aki spoiler

Az az isteni szerencséje a kötetnek, hogy tökéletesen kerek lezárást kaptunk, és még Percy is felbukkant a végén, a történet pedig izgalmas volt eléggé ahhoz, hogy szívesen olvassak még közös kalandokról – pedig abból semmi jó nem sülhet ki, ha az egyiptomi és a görög istenek találkoznak :D

Magáról a történetről pedig nem igazán tudok spoiler mentesen beszélni, de legyen elég annyi, hogy kedvem támadt újra felütni egy mitológiai gyűjteményt az egyiptomi istenekről. Régen is szerettem ezt a világot, ez a sorozat pedig megadta azt a tinikörnyezetet, ahol még csak-csak elviselhető volt a dráma és mégis izgalmas kalandokban volt részünk. spoiler Ziát a végére megkedveltem, amit nem hittem volna az első két kötet után. Bár picit papírszagú nekem a lezárása a „nagy csatának”, nem rovom fel egy gyerekkönyvnek.

Én bátran ajánlom az egész sorozatot azoknak, akik szeretik RR könyveit és megismerkednének Egyiptom mitológiájával is :)

2 hozzászólás
Narutofan98 P>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

spoiler
Riordan pedig nem hazudtolta meg magát. Imádtam minden sorát, rengeteget nevettem, jól éreztem magamat végig, amíg olvastam, s remélem, hogy hamarosan megint átérezhetem ezt az érzést.
Tetszett, hogy mennyire hétköznapibban kezelte Carter és Sadie az egész mágia dolgot, ahogy természetesnek kezelték az egészet. Jó volt látni, hogy az egész trilógia kap egy szép lezárást, még akkor is, ha… na mindegy. Utólag belegondolva teljesen képet kaptunk a végére, mindig is ott volt ez a szál a felszín alatt, rengeteg kaland mellett.
S szívem szerint már mennék is, és csatlakoznék a brooklyni házhoz, hogy én is tanuljak.
De a legjobban a pingvin hadsereget imádtam. Ahogy totyognak és áh…
Zia meg spoiler, valamint hihetetlen volt az egész. Életemben nem gondoltam volna ezt a csavart vele, de aki még csak most fogja olvasni, annak csak annyit mondok, hogy irány olvasni, le ne állj vele, mert kő kövön nem marad a sztori. Riordan alkotni azt tud… nagyon tud. :D

5 hozzászólás
cap>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

Elérkeztünk hát a kaland végére, sajnos spoiler
Sadie és Carter újabb embert, istent próbáló feladatokkal kerül szembe, és testvéri szeretettel veszik az akadályokat, kiegészítve szokás szerint a kellő humorral (Carter különösen remekel, amikor olyan fontos és hasznos tanácsokat oszt meg az olvasókkal teljesen ingyen mint: mondj nemet a hápirulákra, ne gyalogoljatok a káosz irányába, és hogyan küzdj meg a káosz kígyójával spoiler
Szetna, Hápi, Neith mind remek (hosszabb-rövidebb ideig feltűnő) epizódszereplők hőseink hosszú útján. És újra felbukkan az őrült tudós, remek harcos-ellenálló, még remekebb barbecue-kat tartó Thot off
Jó volt látni a sok szenvedés és lehetetlen(nek) tűnő küldetés mellett a kibontakozó szerelmeket spoiler
Ha gyakran előforduló érzelgős hangulataim egyikében talál meg az a bizonyos rész, amikor a Gesztenyeliget istenei spoiler
Különösen tetszett továbbá a káosz tengere (az egyiptomiak zseniálisak voltak, még mindig fenntartom) és a teremtés a pusztulással kezdődik-gondolat.
Zia és spoiler pedig újra nélkülözhetetlennek bizonyulnak, és nemcsak mint szerelmi szál, hanem mint különálló szereplők. spoiler
Széth és Amos spoiler
Bár megkaptuk a lezárást, mégis ott van a lehetőség, hogy új kalandokra induljunk az istenek útját követve – ha így lesz én biztos olvasója leszek azoknak az esetleges könyveknek is.

Tímea_Kocsis_2 >!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

A trilógia záró része, ami elvarrja a szálak többségét. spoiler Izgalmas, fordulatos és informatív, ahogy Riordantól megszokhattuk. Nem mentes a drámától, de sokszor vicces. A zárás utáni novella összekapcsolja a Percy féle sorozattal és előre vetít egy közös szálat. spoiler

kte P>!
Rick Riordan: A kígyó árnyéka

A kígyó árnyéka a megszokott, élvezetes Rick Riordan történet, azonban az eltelt hónapokban sokat felejtettem. Az idézeteket olvasva próbáltam összeszedni a gondolataimat, így sikerült visszaidéznem. Folytatódtak Sadie és Carter Kane őrült kalandjai. A szituációk egy része és a szereplők szövegelése sokszor humoros és nagyon szerettem a brooklyni ház iskola jellegét, a gyerekek különféle egyéniségét. Izgalmas és ijesztő volt az egyiptomi alvilágban játszódó utazás. Sadie szerelmi életét ügyes csavarral zárta le a szerző. Az egyiptomi mitológiát kevésbé ismerem, mint a görögöt, de gyanítom, hogy a kisebb istenek és egyéb szereplők feltűnése a történetben nálam tapasztaltabb olvasóknak is tudott meglepetést okozni. Továbbra szívesen olvasok az írótól, mert eddig nem csalódtam benne.


Népszerű idézetek

miaow P>!

– Az embernek néha muszáj a szívére hallgatnia.

184. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zia Rashid
2 hozzászólás
PKatica>!

– Elbűvölő volt a maga idegesítő módján.
– Hogy mondod?
Nem tudtam, melyiket pofozzam fel először.
– És amikor ilyen vörös lesz a feje – tette hozzá Anubisz, mintha valamilyen érdekes faj példánya lennék.
– Cuki – értett egyet Walt.

277. oldal, 14. Kalamajka lélekvándorlással

Kapcsolódó szócikkek: Anubisz · Sadie Kane · Walt Stone
PKatica>!

– Tisztázzunk valamit – mondta Carter. – A két srác közül, akik tetszettek neked, az egyik haldoklott, a másik pedig isten volt, úgyhogy szóba sem jöhetett. Most egy srác lett belőlük, aki nem haldoklik, és nem is isten. Erre kiakadsz és nyafogsz.
– Ne csinálj úgy, mintha röhejes lennék! – ordítottam. – Nem vagyok totál röhejes!
A három isten hátranézett rám. Oké. Rendben. Tényleg totál röhejesnek tűntem.

336. oldal, 17. A brooklyni ház hadba vonul

Kapcsolódó szócikkek: Carter Kane · Sadie Kane
Habók P>!

– Aztán meg, macska vagy. Ilyen a természeted, a világmindenség közepének gondolod magad.
Basztet értetlenül nézett rá.
– De hát ha egyszer tényleg én vagyok a világmindenség közepe.

375. oldal

Jesper_Olsen>!

– Ez meg mi a büdös franc? – kérdezte. – Egy bazi nagy világító csirkeember közepében vagy.
– Sólyom lesz az! – kiáltottam vissza.

439. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Carter Kane · Percy Jackson
wisegirl>!

– Hány hónapja is tanítalak, Walt?
– Hét – felelte a fiú. – Majdnem nyolc.
– És méltónak találtalak már rá, hogy elvigyelek magammal gumimacira vadászni?
– Hát… Nem.

274

PKatica>!

– Aphópisz! – kiáltottam. – Mire vársz? Miért nem ölsz meg itt helyben? Tedd csak meg, te nagyra nőtt kukac!
A kígyó felszisszent. Itt talán célszerű megemlítenem, hogy egyebek mellett mások felbosszantásának terén is különleges képességekről tettem tanúbizonyságot.

29-30. oldal, 2. Váltok pár szót a káosszal

Borbála_Hantó>!

[…] macska vagyok. Tisztelem az alvás szentségét.

76. oldal - 4. Konzultáció egy harci galambbal

Kapcsolódó szócikkek: Básztet
PKatica>!

– Már megbocsássatok – szúrtam közbe.
Mindketten rám néztek.
– Sziasztok, Sadie Kane vagyok – mondtam. – Nem szívesen kotnyeleskedem bele a dolgaitokba, de mi a nyári villámot műveltek?

278. oldal, 14. Kalamajka lélekvándorlással

Kapcsolódó szócikkek: Anubisz · Sadie Kane · Walt Stone
wisegirl>!

Kíváncsi lettem, vajon lesz-e belőlem egy napon festmény valamelyik templom falán – egy szőke egyiptomi lány lila melírcsíkokkal, aki oldalvást rohan a pálmafák között, és hieroglifákkal azt kiabálj, hogy „pfuj”, miközben Neith üldözi. A gondolattól, hogy egy szerencsétlen régész megpróbál kiokoskodni valamit ebből, némiképp jobb kedvre derültem.

267


Hasonló könyvek címkék alapján

Leigh Bardugo: Wonder Woman – A háborúhozó
Fróna Zsófia: Démonok közt
Derek Landy: Az ősök jogara
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu
Becskei Gábor: Őrszem és Káoszkreátor – Az utolsó fehér tűz
Szakács Eszter: A nulladik zsebuniverzum
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Brodi Ashton – Cynthia Hand – Jodi Meadows: Lady Jane
Stephanie Garber: A soha többé balladája
Lana Millan: Egy angyal a szerelem küszöbén