Venom 28 csillagozás

Rick Remender: Venom

Eugene „Flash” Thompson, az egykori tengerészgyalogos mindent feláldozott a hazájáért. Ám azzal, hogy csatlakozott a Venom Hadművelet nevű titkos katonai projekthez, most kapott egy második esélyt. Összekapcsolódva Pókember egykori leghalálosabb ellenségével, az idegen szimbiótával, Flash kénytelen minden akaraterejét latba vetni, hogy jó célokra használhassa a parazita képességeit, különben ő lesz a ruha sötét lelkének következő áldozata.

A gyűjtemény a Venom 1-5. számát tartalmazza.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nagy Marvel Képregénygyűjtemény Hachette Hungary

>!
128 oldal · keménytáblás · Fordította: Mogyorósi Zoltán · Illusztrálta: Tom Fowler, Karl Kesel, Sandu Florea, Tony Moore

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Eugene „Flash” Thompson


Kedvencelte 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Rick Remender: Venom

A hihetetlen Pókember 39-41. számában már megismerhették a hazai olvasók miként is lesz Flash Thompsonból Venom ügynök, majd a Póksziget eseményei alatt akció közben is láthattuk. Jelen kötet e két pont között játszódik, Flash első bevetései idején. Elsőként Kelet-Európában, egy háborús helyszínen kell Flashnek helytállni, majd egy itteni nyomot követve útja a Vadföldre vezeti, ahol a Zord vadászat során feltámadt Kravennel is összefut. A találkozásnak „köszönhetően” sikerül is megszegnie a szabályt, mi szerint 48 óráig lehet csupán rajta a szimbióta, mert utána végleg kötődni kezd hozzá…
Ahogy az borítékolható, a képregény sztoriját végig átjárja a Flash jó oldala és a Venom-szimbióta agresszív énje közötti konfliktus. Ugyanakkor ennek kibontását sokszor nem éreztem kellően erősnek, Flash elég sokszor engedett a „sötét oldalnak”, így aztán a képregény is átment inkább a szokásos pofozkodásba, bár a kötetzáró számban ismét kaptunk némi karakterépítő drámát.
A másik problémám, hogy a sztori eléggé nyitott maradt, az egész spoiler-Lámpás Jackes szál lóg a levegőben. A Póksziget Hachette-es kiadása tartalmazza majd a következő három részt, de Remender sztorija 12 részes volt, szóval kíváncsi leszek, mennyi kérdésem marad még azon két kötet elolvasása után.
Grafikailag a képregény rendben volt, bár a harmadik, Moore helyett Fowler által illusztrált rész elég erősen kilógott a több szám közül.

>!
128 oldal · keménytáblás · Fordította: Mogyorósi Zoltán · Illusztrálta: Tom Fowler, Karl Kesel, Sandu Florea, Tony Moore
FélszipókásŐsmoly P>!
Rick Remender: Venom

Megtorló + Pókember Noir = Flash Thompson mint Venom ügynök.

Új gazdateste van a szimbiótának, aki legfeljebb 48 órára ölti magára titkos bevetéseken, az amerikai hadsereg ügynökeként. Folyamatos megfigyelés alatt tartják távolról, sőt, vészkapcsolóként beültettek egy bombát is a lénybe spoiler – de amíg Thompson képes uralkodni magán (ehhez nyugtatókat adagol magának), a szimbióta is kezelhető marad és szolgálhatja a hazáját. A belső monológok szépen ábrázolják a vívódást és Flash küzdelmét, hogy észnél maradjon, miközben a fekete ragadozó egyre éhesebb az ölésre és vérengzésre. Remekül illenek mindehhez az általában sötét képi világ és folyton a dolgok sűrűjében lévő alakok, bár van egy-két rész, ami rajzolóváltás miatt kissé megtöri a hangulatot.

Két fő bevetést követhetünk nyomon: az egyik egy Marvel-féle „poszt-szovjet” lepukkant régióban történik (spoiler), a másikban pedig spoiler Kravennel csap össze a Vadföldön. A cselekmény végig pörög, nincs egy pillanatnyi szusszanás sem. A végén Pókember is feltűnik, és megpróbálja megállítani Venomot, holott ezzel majdnem Flash barátnőjének, Bettynek halálát okozza. Olykor jobb lenne neki is figyelnie, de hát a drámák már csak ilyenek, ha feszültségkeltésről van szó. :)

Folytatása elvileg a 107-108. NMK kötetekben (Póksziget) várható.

JGabesz>!
Rick Remender: Venom

Ismét egy olyan kötet a gyűjteménycsaládban, ami nem egy teljes történetet tartalmaz, hanem csak egy betekintést egy karakter indulásába. Agent Venom ötlete kifejezetten zseniális, de mert nagyon messzire merészkedni a hálószövőtől, lépten-nyomon utolérhető, hogy mennyire közel áll Flash és a szimbióta is Pókemberhez. A rajzolás is teljesen rendben van, az írás kifejzetten remekel, viszont nagyon sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után a kötet, ami nagyon gyorsan az utolsó laphoz érkezik.


Népszerű idézetek

Dávidmoly>!

A pszichopata ártatlanokat öl, a szövetségi ügynök pszichopatákat… na, ez az élet körforgása.

5. rész

Dávidmoly>!

„Ahová Isten küld, oda az utat is előkészíti.”

1. rész

Dávidmoly>!

– Egy nap majd kérni fogunk magától valamit.

3. rész

1 hozzászólás
Dávidmoly>!

De ez az ádáz szörnyeteg nem csupán egy nyáladzó fekete pszichopata, akinek több foga van, mint egy láncfűrésszel felszerelt cápának.

Marco M. Lupoi főszerkesztő előszava

Dávidmoly>!

Nem tudom eldönteni, mit élvezek jobban. Hogy golyóálló vagyok… …vagy hogy tudok futni.

3. rész

Kapcsolódó szócikkek: Eugene „Flash” Thompson
Dávidmoly>!

A düh. Mint a drog. Tiszta.

4. rész

Kapcsolódó szócikkek: düh · kábítószer, drog

Hasonló könyvek címkék alapján

Chris Claremont: Kitty Pryde és Rozsomák
Scott Snyder: Batman – A Baglyok Bírósága
Brian Michael Bendis: Fenegyerek 5. – Hatalomátvétel
Jeph Loeb: Batman: Hosszú Halloween
Jason Aaron: Thor: A mennydörgés istene 1.
Ed Brubaker: Amerika Kapitány – Amerika Kapitány halála
Jonathan Hickman: X-Men – Xavier világa / X hatványai
Brian Michael Bendis: Miles Morales: Újvilági Pókember
J. Michael Straczynski: Az Ezüst Utazó: Rekviem
Tom King: A Vízió