Új ​vadászok (Ragadozó 3.) 16 csillagozás

Rick Fraser: Ragadozó 3. – Új vadászok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1998 nyara. Három év elteltével a Ragadozók visszatérnek, hogy felkutassák azt a harcost, aki 1995-ben végzett társukkal.
Mike Harrigan már nincs a rendőrség kötelékében, de felkészülten várja az újbóli összecsapást. Mindig is sejtette, az idegenek visszatérnek, hogy ismét próbára tegyék képességeit.
Ám az exzsaru nincs egyedül. Rajta kívül egy jól informált FBI-ügynök, Dutch Schaefer, a Conta Mana-i Ragadozó legyőzője és Leona Cantrell alkotják a kis csapatot, mely elhatározza, hogy a játszmában átveszi a Vadász szerepét…
1998 nyara. A levegő szinte perzsel, ahogy a szél finom szemcséjű homokot szitál a kihalt utcákon. A világűr mélyéről három űrhajó közeledik megállíthatatlanul… És Mike Harrigan érzi, hogy ebben az átkozott hőségben hamarosan történni fog valami… Valami, aminek már a gondolatára is verítékcseppek kezdenek gyöngyözni a homlokán…

>!
Szukits, Szeged, 1999
232 oldal · ISBN: 9639278068

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

ragadozó (predator)


Kedvencelte 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

FélszipókásŐsmoly P>!
Rick Fraser: Ragadozó 3. – Új vadászok

Hasonló terjedelmű és stílusú, mint a 2017-es eseményt elmesélő nemhivatalos kötet, hasonlóan a mozifilmek nosztalgiájára épít. Harrigan a főhős, ezúttal Dutch Schaefer is csatlakozik hozzá 1998-ban, hogy az újabb hőhullám során ők legyenek a vadászok. Egyfajta bosszú-akció és visszatekintés, nem magyarázza túl a dolgokat, rövid fejezeteivel a helyzetek hevületére helyezi a hangsúlyt, méltó a filmekhez. Egy kicsit csalódást keltő számomra, hogy a másik könyvtől eltérően kevésbé igyekezett továbbszőni a szereplők történetét, nagyon hasonlított az íve a 2. filmre, a vége is nagyjából ugyanaz, de azért kellemesen idézte vissza a mozgóképen történteket.

Andrée>!
Rick Fraser: Ragadozó 3. – Új vadászok

Tetszetős darab volt ez a rész is. Akcióból és véres jelentekkel bőséggel el volt látva a könyv.
Igaz csodát nem kell várni tőle, mégis kellően lekötött, elszórakoztatott, úgyhogy teljesen pozitív a helyzet.
Örömmel vettem, hogy össze lettek boronálva az első két rész főszereplői. Igaz Schaefernek nem jutott akkora szerep, mint ahogy azt én vártam. Inkább Harrigan vitte a történetet.
További örömködésre ad okot, hogy a Vadászok szemszögéből is kaptam egy keveset a történetből. Jó volt arról az oldalról is látni, még ha keveset is. Valamit egy keveset ismét megmutatott magából a Vadászok titokzatos világa.

fekiyeti79>!
Rick Fraser: Ragadozó 3. – Új vadászok

Bihon Tibor nekem már Robert Knight-ként és Christopher Sethfield-ként is bizonyított. Most sem csalódtam benne. Igazán kiváló HARMADIK RÉSZT rittyentett a Ragadozó szériához. Példát vehetnének róla (is) a hollywoodi forgatókönyvírók. :)

1 hozzászólás
Risus P>!
Rick Fraser: Ragadozó 3. – Új vadászok

Bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs, hogy mit is írhatnék erről a könyvről. Lassan 3 perce annak, hogy befejeztem, de még mindig nem tudom, hogy úgy igazán miről is szólt. Nekem gyakorlatilag a 2. részre emlékeztetett 75%-ban, annyi a különbség, hogy más szereplők, régi és újak is felbukkantak, nem ugyan azon a helyen történtek, de úgy igazán nem sok pluszt kaptam.
Annak örülök, hogy Scaefer és Mike voltak benne, így a sokk és magyarázkodás kimaradt, de igazából részemről elmaradt az a plusz. Oké, most a Ragadozó szemszögéből is olvashattunk pár dolgot, de nála is a lényeg az volt, hogy „megszerezni a lemenőbb trófeát”.
Elolvastam, tetszett, ahogy a 2. rész, de kicsit csalódott vagyok, mert többet néztem ki belőle.

rex501>!
Rick Fraser: Ragadozó 3. – Új vadászok

Na ez jobb volt, mint vártam. Nyugodtan eltudom képzelni, hogy akár ebből a könyvből is készülhetne a Ragadozó film folytatása. Tetszett hogy az előző részek túlélői kaptak egy esélyt arra, hogy megbosszulják elesett bajtársaikat, barátaikat és jól fenéken billentsék az űrbéli vadászokat. A cselekménnyel és szereplőkkel nem volt semmi problémám. Egyedül Harrigan visszaemlékezéseit sokalltam, körülbelül a könyv háromnegyede nem szólt másról csak a folytonos nosztalgiáról. Ez miatt nem akartam megadni neki a maximális értékelést, de szerencsére a lezárás meggyőzött arról, hogy kijár neki mind az öt koponya. :)

péter86>!
Rick Fraser: Ragadozó 3. – Új vadászok

Egy igazi, ütős Predator sztori!
Van benne minden ami kell. Akció, trancsírozás, nem egy de rögtön három ragadozó, és az első két rész hősei, Scheaffer őrnagy és Harrigan hadnagy, plusz a segitőik. A karaktereket szükséges mértékben ábrázolja a szerző, de a hangsúlyt nyílván az eseményekre helyezi. Gyakorlatilag már kb a tizedik oldalon megkezdődik a vadászat és az utolsó oldalig véget sem ér, így nincs egy pillanatnyi üresjárat sem. Remekre sikeredtek azok a részek amik az idegenek gondolataiba engednek betekintést.
Azt nem tudom megérteni, hogy a kiváló könyvek ellenére, miért nem sikerült a filmeseknek egy olyan Ragadozó filmet csinálni a második rész óta, ami igazából jó lenne… Hiszen nem kéne mást tenniük, csak megnézni a könyves kínálatot és abból megfilmesíteni egyet.
Az olvasás során végig az motoszkált a fejemben, hogy ezt bizony milyen jó lett volna eredeti szereplőkkel megnézni filmen.

Ami miatt járt az a fél pont levonás, az az, hogy nem tudom, a szerző nem értett a fegyverekhez, és írt akkora marhaságot, hogy az M-60-as az egy géppisztoly, vagy magyar létére angolul írta meg eredetileg és a magyar fordításban sikerült ezt így bele tenni, mikor az adott fegyver egy géppuska, illetve nem értettem, hogy a Detonics Combat Master-t miért kellett lefordítani magyarra (Detonics Harc Mester), és ezt kb ezerszer leírni……

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

rex501>!

Azonban az igazi Vadász nem hagyja, hogy a nemes vad sokáig szenvedjen. A vadászbecsület úgy kívánja, hogy ha már halálra sebezte a zsákmányt, akkor minél előbb szabadítsa meg a gyötrődéstől.

98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ragadozó (predator)
Andrée>!

– Főnök, azt hiszem, van egy kis baj!
Godrock fürkésző pillantást vetett Romanra. A fickó ritkán ijedt meg látványosan, s többnyire még akkor is uralkodott a vonásain. Azonban most olyan képet vágott, mintha épp az imént találkozott volna rég föld alatt lévő nagybátyja hullájával. Akit ráadásul saját kezűleg tömött tele ólommal, majd kapart el.

124. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Justin Cronin: A szabadulás
Zsivicz Norbert: Zárt Birodalom
T. B. Byrt: A néma csillag dala
James A. Moore: Vadászok és prédák
Nathan Archer: Betondzsungel
Tim Waggoner: Alien: Prototípus
Takami Kósun: Battle Royale
Duncan Shelley: Vadászidény
Stephen King: Végítélet
Stephen King: A búra alatt