Olyan érzésem van ezzel a sorozattal, hogy jó lehetett a buli, de sajnos én akkor érkeztem, amikor már mindenki hazafelé indult. A történet még ma is teljesen megállja a helyét, de ha azt nézem, hogy 15 éves, akkor különösen el tudom ismerni az egyediségét. Érdekes a háromféle vámpírfaj köré épített világ különleges képességekkel, alá-fölé rendeltséggel, a kötelezettség kontra egyéni boldogság kérdésével, politikai állásfoglalásokkal, csak sajnos a mai merítésből már nem igazán tud kitűnni, túl sok hasonlót olvastam már. A karakterek kiemelhetnék, de számomra a főszereplő annak ellenére, hogy folyamatosan fejlődik, rettenetesen idegesítő, régen jobban elvoltam ezekkel az inkább cselekvő, mint merengő hősökkel (talán mert több is volt belőlük), de most már szívesebben keresem önmagam a csendes, visszahúzódó, introvertált szereplőkben, és az ilyen nagyszájú, ki ha én nem, fejjel a falnak nőszemélyektől csak a fejemet fogom. Dmitrij, mint mentor abszolút példaértékű, ahogy kedvesen, higgadtan mindig irányba tudja állítani Rose-t, ha kell, megmondja azt is, ha rosszul lát valamit és nyíltan képes kommunikálni vele. Ez a megjegyzése kifejezetten tetszett: “– Sok szempontból még mindig fiatal vagy, és úgy is viselkedsz, de ez csak akkor fog megváltozni, ha felnőttként kezellek.” Itt értelmes dolgok vannak kihozva a korkülönbségből és ezt értékelem, viszont a romantikus szál egyáltalán nincs megalapozva ahhoz, hogy átérezzem, kb első látásra odavagyunk érte, aztán ennyi. Igazából egyetlen szereplő sincs, aki megfogott volna és talán emiatt nem tudott bevonzani a történet. A másik gondom a rengeteg szerelmi drámázás, amit – mint észreveszem magamon – az évek múlásával egyre nehezebben viselek. Egyszerűen fárasztott, hogy Rose kibukik, mert Dmitrij talán mással akarna lenni, de az tök oké, ha ő meg Masonnel kavar. Vagy jaj nem akarom, hogy Adrian járjon utánam és mindenki azt higgye, hogy együtt vagyunk, de azért elfogadok tőle drága ajándékot… Meg ó, ez Tása milyen vagány és szimpi… ja hogy ránézett Dmitrijre? Nahát akkor utálom… Fúúú, ezeket már nagyon nem bírom. És sajnos 80%-ban erről kell olvasni a világ felépítését vitató politikai kérdések helyett, pedig az a szál sokkal jobban érdekelt. Kíváncsi is lennék, mire fog kifutni, de nincs idegem a töltelékhez.
Az előző részben tetszett Rose és Lissa barátsága, de itt kifejezetten zavart a köztük lévő egyenlőtlenség, Rose állandóan alárendelte magát Lissának, sosem beszélt a saját problémáiról, ne terhelje vele Lissát, pedig egy barátság nagyon nem így működik, és értem, hogy ilyen ennek a világnak a felépítése, mert Lissa mora, Rose pedig az őt védő damfír, de akkor sem tetszett. Az zavar igazán, hogy ennek disztópiának kéne lenni, mert egyáltalán nem élhető világ ez a damfírok szemszögéből, de arra nincs is törekvés, hogy eltöröljék az egyenlőtlenségeket. Hol normális az, hogy gyereket kell nemzened, mert kevés a testőr, de aztán nem foglalkozhatsz vele, még csak nem is láthatod, mert a morádat kell védened 0-24-ben? Ugyanezen okból normális párkapcsolatod sem lehet értelemszerűen… Ja és ugye ahhoz, hogy damfír szülessen, a damfír nőnek egy mora férfival kell összeállni, na de akkor rögtön rásütik, hogy vérszajha…
Rengeteg potenciál van ebben a világban, és abszolút értem, miért volt ez nagy szám 15 éve, épp ezért nem is akarom lehúzni, csak úgy érzem, nem a megfelelő dolgokon van a fókusz a történetben és a karakterek közt sincs senki, aki miatt folytatnám. Őszintén szólva, hiába tetszett az első rész, nem tudom, mikor kerítettem volna sort erre, ha nem veszem meg, és ahogy olvastam is azt éreztem, hogy kár volt erőltetnem. Ma már akkora a választék, hogy bőven találok ennél jobbakat. off