Sóhajok ​hídja 38 csillagozás

Richard Russo: Sóhajok hídja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hat ​évvel a Pulitzer-díjas regény, A múlt fogságában megjelenése után Richard Russo újabb, sokak szerint még az előzőnél is jobb regénnyel jelentkezik. Louis Charles Lynch életének mind a hatvan évét a New York állambeli Thomastonban töltötte, negyven éve ugyanaz a nő, Sarah a felesége, fiuk már felnőtt ember. Néhai apjához hasonlóan Lou – vagy ahogy világéletében mindenki csúfolta, Lucy – is javíthatatlan optimista, noha számos oka lenne az ellenkezőjére. Egy gyerekkori trauma nyomán a főszereplő képzeletbeli szekrényéből úgy bukkannak elő egymás után az ott sorakozó csontvázak, akár egy rémregényben. Vajon gyerekként Lou tényleg a tulajdon anyját látta a nagybátyjával szeretkezni a folyóparton? Vajon tényleg megakadályozhatta volna, hogy félholtra verjenek egy néger fiút csak azért, mert egy fehér lány mellé ült a moziban? Vajon tényleg jól tette, hogy soha, senkinek nem mondta el a titkot, amit az apja a halálos ágyán bízott rá? Megannyi kérdés, amely válaszra vár… A választ… (tovább)

Eredeti mű: Richard Russo: Bridge of Sighs

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Kelly, Budapest, 2008
558 oldal · ISBN: 9789639667464 · Fordította: Ördögh Bálint

Kedvencelte 9

Most olvassa 6

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Lex
Richard Russo: Sóhajok hídja

Nehéz erről a könyvről anélkül írni, hogy ne kezdeném el elmesélni, kivel mi és hogyan történik. Igazából tudom, hogy képtelen lennék összefoglalni, mégis hihetetlen nagy késztetést érzek, hogy mindenkivel megosszam ezt a történetet. Annyira valóságosak a szereplők, hogy nem bírom elfogadni, hogy vége a regénynek. Rossz, hogy holnap már nem olvashatok róluk, hogy nem fog újabb fejezet várni rám reggel, és emiatt legszívesebben máris újra kezdeném.

Harmadjára olvastam már a könyvet, de nem gondoltam volna, hogy az előző két olvasás során ekkora nyomott hagyott bennem. Folyamatosan jöttek elő az emlékek, a titkok megfejtései, és bár nem emlékeztem mindenre, azért megdöbbentő, mennyi mindenre igen. És ezúttal megérett a könyv arra is, hogy felkerüljön a kedvencek közé. Nem is értem, miért nem volt már eddig is ott.

Nem tudom, mi a receptje Russo-nak, de valami elképesztően jó a stílusa. Úgy tudja szövögetni a szálakat, hogy észrevétlenül válik az olvasó is a Lynch család tagjává és az Ikey Lubin szerelmesévé. És bár eleinte úgy tűnhet, hogy ez itt Lou családjának a története, na meg Robert Noonané, avagy Bobby Marconi-é, de később sokan mások is, még a legjelentéktelenebb mellékszereplők is, fontossá válnak a regény során. Igazi családregény ez, de nem csak eggyé, többeké. Minden családnak és azok minden tagjának meg vannak a maga problémái, a maga nehézségei, a maga örömei és a maga vágyai. És bár sokszor szeretnénk azt hinni, hogy mi mások vagyunk, mi egyedik vagyunk, mi nem követjük el a múlt hibáit, végül mind rájövünk egy nap arra, hogy tehetünk bármit, de végső soron akkor is a szüleink gyerekei maradunk, az ő lenyomataik vagyunk. Bobby-nak ez sok esetben inkább átok volt, Lou-nak pedig… hát, nézőpont kérdése. Én szerettem, hogy ennyire az apja fia volt, és főleg azt a mély békét, ami benne lakozott.

Én rám rettenetesen nagy hatással volt ez a regény, de tudom, hogy nem mindenki érezne ugyanígy. Lassan kibontakozó a történet, emellett sokszor elgondolkoztatja az embert, ami tovább lassítja az olvasást. De aki szeretne elmélkedni, annak mindenképp ajánlom. A legfurább, hogy halvány fogalmam sincs, nekem hogy került a birtokomba a könyv. Sanszosnak tartom, hogy én magam vettem, de egyszerűen nem emlékszem. :)

A borító jó-jó, az üzenetet ugyanúgy átadja, mint a külföldi borító, de azon erőteljesebb a két világ közti kapocs ábrázolása.

A fordítás szerintem nem sikerült rosszra, bár nem vetettem össze egy mondatot sem az eredeti szöveggel. De a korrektor hiánya meglátszik a kiadáson. Nagyon meglátszik. Nagyon. Olyan felháborító szinten nagyon.

Plusz találtam egy kisebb bakit:
Olyannyira meglepett, hogy apám ilyen nyíltan olvasott a gondolataimban, hogy miközben hangos krákogásba kezdtem, hogy meg ne fulladjak a cigányútra ment falattól… (231. o.)
Majd a következő oldalon:
A következő pillanatban kihozták a hamburgereket és a turmixokat, amiket kértünk…
Mit evett az előző oldalon, ami cigányútra ment, amikor még meg sem kapták a kaját? Ejnye-ejnye, hogy ez senkinek nem tűnt fel. :)

2 hozzászólás
>!
morocco
Richard Russo: Sóhajok hídja

Nagyívű családregény, lassan hömpölygő és kibontakozó történet. Négy csillagot adtam rá, ami alapján azt mondhatjuk, hogy eléggé tetszett, de ez nem jó szó rá. Lassan olvastam és közben sokat agyaltam rajta, tehát foglalkoztatott a történet, de valahogy az átütő erő mégsem volt meg benne számomra. Ennek ellenére élmény volt.

>!
mimihopps
Richard Russo: Sóhajok hídja

„Ne várd el az emberektől, hogy mások legyenek, mint amik valójában. És magadtól sem.” --emlékedre!

>!
ditke3
Richard Russo: Sóhajok hídja

Egyéb okok miatt több mint 3 hónapig olvastam. Számomra nem a csúcs, de mély, komoly könyv. Talán mindenki életére rá lehet vetíteni, és a nagyja stimmelni fog!

>!
Lana89
Richard Russo: Sóhajok hídja

Elgondolkodtatott, foglalkoztatott. Sok a történet mondanivalója amiken érdemes elgondolkodni.

>!
hattori
Richard Russo: Sóhajok hídja

Szívet melengető történet, mely meglehetősen lassan bontakozik ki, ezért én is meglehetősen lassan olvastam… Miss Rosa alakja kicsit Ajar-tól az Előttem az élet-re hajazott, de minden más egyedi. Szerencsére a végkifejlett sem fulladt rózsaszínbe, a kedves, könnybelábadást serkentő és a valószerű események egyensúlyban maradtak.

>!
feelthebook
Richard Russo: Sóhajok hídja

Ezt az ajánlást láthajtuk a könyv fülén, és ezt láttam a metróaluljárókban a plakátokon is, ami hatásos lehetett, legalábbis az én érdeklődésemet felkeltette. Meg is rendeltem bookline-on, megkaptam, nekiültem. …

http://feelthebook.booknorton.com/2009/04/richard-russo…

>!
Dorina_Novák
Richard Russo: Sóhajok hídja

Általában olyan egy-két maximum három nap kell ahhoz, hogy kiolvassak egy könyvet, (na jó, az Elfújta a szél több volt :p ) erre megkaparintom ezt a regényt. Őszinte leszek szenvedtem vele, de csak az elején!
Ez a könyv nem adja magát olyan könnyen, nem ám egy kis limonádé, amit napozás közben csak úgy kacarászva kiolvasol. Nem ehhez meg kell küzdeni, bizonyítani kell rátermettségedet, hogy te nem riadsz meg pár unalmas oldaltól.
De ha egyszer beszippant akkor szétszed, összerak, megráz, felkavar, megnyugtat és összezavar. Tehát egy igazi jó könyv. Nem kell több szó.


Népszerű idézetek

>!
s_l_m

A hülyék adója, amit önként és dalolva befizetnek hétről hétre- ez anyám sommás véleménye a lottóról.

119. oldal

4 hozzászólás
>!
s_l_m

Vajon hányszor törhetik össze az ember szívét büntetlenül egy élet során?

556. oldal

>!
s_l_m

Létezhet-e annál jobb és megnyugtatóbb dolog, mint amikor valaki a lelke legbensőbb morzsájáig ismeri a másikat és ennek ellenére tiszta szívéből szereti?

205. oldal

>!
s_l_m

Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz.

158. oldal

>!
ditke3

A hazugság többet árt, mint a néma csend.

525. oldal

>!
s_l_m

Ne várd el az emberektől, hogy mások legyenek, mint amik valójában. És magadtól sem.

203. oldal

>!
s_l_m

Vannak dolgok, amikről azt gondolom, hogy jobb jó mélyre elásni őket az agyunkban, semmint hogy másokkal megosszuk őket.

251. oldal

>!
motyi11 P

Fecsegett, amit pedig sosem szokott; mindenről írt és semmit sem mondott – akár egy Fehér Ház-beli sajtóközlemény;

521. oldal

>!
ditke3

– (…) üresjárat az egész életem, ami minden reggel azzal kezdődik, hogy muszáj felkelnem.

106. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Brown: Inferno
Donna Leon: Bíbornál is sötétebb
Frances Mayes: Édes élet Itáliában
Stephen King: Atlantisz gyermekei
Mark Helprin: Téli mese
Gary Chapman – Catherine Palmer: Télre tavasz
Alice Sebold: Komfortos mennyország
Philip Roth: Kiégés
Erica Bauermeister: Tedd meg magadért!
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen