Olthatatlan ​szeretet 1 csillagozás

Assisi Szent Ferenc alternatív útja
Richard Rohr: Olthatatlan szeretet

Richard Rohr – aki maga is ferences szerzetes – ebben a könyvében Assisi Szent Ferenc az evangéliumok egyszerűségéhez visszatérő, a hatalmat és a kiváltságokat elutasító, az élet szépségét és szenvedéssel teliségét egyaránt befogadó alternatív útját állítja a középpontba. Bepillantást nyerhetünk a rend történetébe, szellemiségébe és nagy alakjainak életútjába is.
Assisi Szent Ferenc mestere volt annak, hogyan kell helyet csinálni az újnak, és hogyan kell elengedni azt, ami kimerült és kiüresedett. Ahogy első életrajzírója fogalmazott: „mint a szent megújulás terveinek fáradhatatlan szövögetője, sohasem adta fel az újrakezdés reményét". Ferenc zsenialitása nem kis részben abban mutatkozott meg, hogy készen állt az Istentől eredő abszolút „újdonságra", s ezért meg tudott bízni az önmagában lévő friss és új megközelítésekben is. Az ő Istene nem volt fáradt, ezért Ferenc sem volt fáradt soha. Az ő Istene nem volt öreg, ezért Ferenc örökké fiatal maradt.

>!
Ursus Libris, Budapest, 2015
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639718821

Enciklopédia 1


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

erszenykrisztian>!
Richard Rohr: Olthatatlan szeretet

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet Assisi Szent Ferenc alternatív útja

Az első könyv volt Richard Rohr-tól, amivel találkoztam, és amit elolvastam. És képes volt ez a könyv arra, hogy megváltoztassa a kereszténységgel kapcsolatos gondolataimat, ellenérzésemet, távolságtartásomat. Ez az a könyv, amely által szembesültem azzal, hogy a vallás mögött spiritualitás is rejtőzik – néha bizony erősen elrejtőzve –, ami ember-közeli és Isten-közeli is egyben. Hibátlan, magával ragadó könyv, megváltoztatta a gondolkodásomat (metanioa)!


Népszerű idézetek

marschlako>!

A szervezett vallás igen nagy figyelmet fordított néhány olyan dologra, amelyről Jézus egyetlen szót sem ejtett (születésszabályozás, abortusz és homoszexualitás), viszont szinte teljesen figyelmen kívül hagyott másokat, amelyekről Jézus a napnál is világosabban kifejtette a véleményét ("add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között" [Mt 19,21]).

122-123. oldal

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet Assisi Szent Ferenc alternatív útja

Kapcsolódó szócikkek: vélemény
marschlako>!

Ahogy VI. Pál pápa mondta: „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is”

128. oldal

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet Assisi Szent Ferenc alternatív útja

marschlako>!

Annak a spirituális vezetőnek, akiből hiányzik az alapvető emberi együttérzés, szinte semmi hatalma nincs ahhoz, hogy másokat megváltoztasson, hiszen az emberek ösztönösen tudják, nem az Isteni vagy Nagy Igazságot képviseli. Az efféle vezetőknek szerepre, törvényekre és kényszerítő eszközökre van szükségük ahhoz, hogy bármilyen változást előidézzenek másokban. Ez a változás azonban nem lesz sem mély, sem tartós. Sőt, igazából nem is lesz változás.

51. oldal

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet Assisi Szent Ferenc alternatív útja

marschlako>!

Jelenlegi miniszter generálisaink hivatalos leveleiket „testvérként”, nem pedig „atyaként” írják alá, bár Róma többé nem engedi, hogy „testvérek” (nem felszentelt papok) elöljárók legyenek közösségeinkben, ami azt jelenti, hogy Ferenc ma nem lehetne elöljáró a saját rendjében. És mindezt azután, hogy a II. vatikáni zsinat meghagyta nekünk, hogy térjünk vissza saját egyedi karizmánkhoz!

169. oldal

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet Assisi Szent Ferenc alternatív útja

marschlako>!

Védjük az igazságosság elveit, de annak már nem vetjük alá magunkat, hogy teljesen igaz életet éljünk. Csak azok teszik meg ezt, akik úgy élnek, mint Ferenc vagy Klára. Ez a hozzáállás különböző formákat ölt a bal- és a jobboldalon, hogy politikai kontextusba helyezzük a jelenséget. A liberálisok magát a politikai korrektséget szeretik, és tekintélyelvűvé válnak a folyamatokkal és a nyelvvel kapcsolatban, ahogy azokat a közelmúltban meghatározták. A konzervatívok önmagáért szeretik az őket érvényesítő csoportot, és annak jelképeivel kapcsolatban válnak tekintélyelvűvé, folyton meghatározva és védve a csoporttagság szabályait és jogait. Mindkét oldal azt kockáztatja, hogy afféle „világrendőrséggé” és „szimbólumvédelmezővé” válik ahelyett, hogy ténylegesen megváltoztatnák a világot – vagy önmagukat…

216. oldal

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet Assisi Szent Ferenc alternatív útja


Hasonló könyvek címkék alapján

Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc
Erdő Péter: Egyházjog
Cleonice Morcaldi: Életem Pio atya közelében
Szent Bonaventura: Heti ájtatosság
Marton József: A keresztény ókor
Walter Nigg: Assisi Szent Ferenc
Chiara Augusta Lainati: Assisi Szent Klára
Moldova György: Negyven prédikátor
Helena Christaller: A szent láng
Nursiai Szent Benedek: Szent Benedek regulája