Enneagramm 15 csillagozás

A lélek kilenc arca
Richard Rohr – Andreas Ebert: Enneagramm

Richard ​Rohr és Andreas Ebert Enneagramm könyve 1989-ben jelent meg Németországban, és óriási sikert aratott. Sok százezer példányban kelt el, számos nyelvre lefordították. Kötetünk a mű második, bővített és átdolgozott kiadását adja közre.
A szerzők maguk is gyakorlott enneagramm-kurzus vezetők. Részletes és élvezetes, közérthető stílusban tárgyalják a kilenc személyiségtípust, lelkünk „arcait”, amelyekben mindnyájan magunkra ismerhetünk. Rávilágítanak a karakter-fixációk gyermekkori gyökereire, kialakulások és működésük mechanizmusára, és arra, hogy fejletlen, rögeszmés formájukban azok milyen kártékonyak, önmagunknak és másoknak is sok-sok szenvedést okozók lehetnek. Felvázolják ugyanakkor a kibontakozás útját is: hogyan ismerhetjük fel magunkban a düh, félelem, vagy éppen a kisebbrendűségi érzés által kiváltott hibás magatartásformákat és hogyan emelkedjünk felül azokon. Hangsúlyozzák, hogy az enneagramm nem valamiféle dogmatikus tanítás, hanem kitűnő segédeszköz az… (tovább)

>!
Ursus Libris, Budapest, 2003
274 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632100778 · Fordította: Tenigl-Takács László

Kedvencelte 3

Most olvassa 7

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

bmgrapes I>!
Richard Rohr – Andreas Ebert: Enneagramm

Évek óta foglalkozom nagyon amatőr szinten pszichológiával, azon belül elsősorban a személyiségtípusok érdekelnek az „Ismerd meg magad!” jegyében. Munkám során fontos, hogy tudjam, kit mi motivál, mennyire mond igazat, mennyire érzi tettei súlyát, stb.
A „Bennünk élő istennők” is nagyon tetszett, de ez a könyv sokkal-sokkal jobb. Magyarázatot adott például egy-két számomra is érthetetlen döntésemhez.
Idei első kedvenc.

Andrea10>!
Richard Rohr – Andreas Ebert: Enneagramm

Egy szinkronicitásnak (a szerzők Isten ujjának mondanák) találtam erre a könyvre, és nagyon hálás vagyok érte. Bár 25 éve íródott, mégis jó alapokat ad ahhoz, hogy megismerkedjünk az enneagramm-mal és önmagunkkal egyaránt.
Az enneagramm más szemszögből közelíti meg a személyiségtípusokat, mint mások (Myers-Briggs, DISC), és ez az izgalmas benne. A szerzők – papok – a pszichológiát, a spiritualitást és a teológiát ötvözik a könyvükben, melyben számos hírességről is kiderül, hogy talán épp velünk azonos típusba tartozik.
Ahogy a szerzők írják, ahhoz, hogy megismerjük az enneagrammot, jó, ha már egy ideje elindultunk az önismereti utunkon, mivel bizonyos fokú érettséget igényel. Egyértelmű volt, hogy az interneten még jobban utánajárok a sajátomnak és más típusoknak is, mindenesetre sok mindent megértettem és (újra) felfedeztem magamban a könyvnek köszönhetően is.
https://konyvoromok.blogspot.com/2024/03/richard-rohr-a…

Black_Venus>!
Richard Rohr – Andreas Ebert: Enneagramm

Nem tudományos, viszont vallásos, keresztény alapokon nyugvó személyiség-tipológia. Persze ezt rajtam kívül már mindenki ismerte. Gondolom, itt is érvényes, hogy mindenkiben több típus jellemvonásai is fellelhetők. Csak mert én több típusban is magamra ismertem, de egyikben sem 100 %-ig.
Vicces, hogy Dante a szúfiktól lopta az enneagram gondolatait, és ez az alapja Isteni Színjátéknak.


Népszerű idézetek

Black_Venus>!

A térkép tanulmányozása sohasem helyettesíti a táj személyes megtapasztalását.

17. oldal, Egy dinamikus tipológia c. fejezet (Ursus Libris, 2003)

Andrea10>!

[…] egyik típus sem „jobb” vagy „rosszabb” a másiknál, mindegyikükben ugyanúgy rejlenek szörnyű és ragyogó lehetőségek.

158. oldal - A HATOS típus

Andrea10>!

Minden tipológiának megvan az a hátránya, hogy szükségszerűen figyelmen kívül hagyja az egyén egyediségét, eredetiségét és különlegességét. Ezért sok pszichológus csak fenntartással fogadja el azokat. Beláthatatlan veszéllyel jár, ha önmagunkat és másokat az állatöv meghatározott jegyeibe vagy az enneagramm típusaiba akarjuk beskatulyázni. Az emberi viselkedés „törvényszerűségei” feltárásának csak akkor van értelme, ha ehhez tekintetbe vesszük a változás és a determináltság kényszere alól való felszabadulás lehetőségét. Erre az enneagramm nagyon is alkalmas.

17. oldal - Egy dinamikus tipológia

Andrea10>!

Ha találkozunk egy NYOLCAS nővel vagy férfival, nem egykönnyen felejtjük el.

184. oldal - A NYOLCAS típus


Hasonló könyvek címkék alapján

Don Richard Riso – Russ Hudson: Az enneagram bölcsessége
Deepak Chopra: Titkok könyve
Vianna Stibal: ThetaHealing haladóknak
Ian Morgan Cron – Suzanne Stabile: Úton önmagunkhoz
Dan Millman: A békés harcos bölcsessége
Joe Dispenza: Fejleszd a gondolkodásod
Bil Tierney: Békességben az Uránusszal
Deepak Chopra: A varázsló mágiája
David N. Daniels – Virginia A. Price: Az Enneagram esszenciája
Byron Katie – Stephen Mitchell: Négy kérdés