Halálzóna 82% 74 csillagozás

Meglehetősen érdekes volt olvasni ezt a könyvet egy ilyen világjárvánnyal a hátunk mögött.
Hogy igazándiból mennyire parányt dolgokkal állunk szembe, hogy egyes esetekben mit hogyan próbálnak eltitkolni az érintett emberek. Gondolok itt arra, amikor a két kutató beleszagol a mintába, majd miután rájönnek milyen minta is volt titkolják ezt, és titokban vizsgálják folyamatosan a vérüket. Annak tudatában is ezt csinálják, hogy hány emberrel találkozhatnak, majd azok az emberek is és így tovább, és így tovább.
Vagy amikor a majomházat ürítik ki, de nem lehet „munkaruhába” kimenni, hogy a sajtó ne tudjon semmit….. És ezek az igazságok talán soha nem is látnak napvilágot…..

Richard Preston olyan tényfeltáró regényre vállalkozott (a valóságot aprólékos munkamódszerrel dolgozta fel, amelynek alapja a folyamatos kutatás és interjúzás volt) melyben a világra halált okozó vírusok elleni harcot eleveníti meg.
Halálzóna című dokumentumregénye (az Ebola-vírus thrillerre?), megmutatja a halál egyik borzalmas arcát, amely évmilliók óta a Kongói esőerdők mélyén aludta (volna) örök álmát. Sajnos, (mint mindig) egy felelőtlen ember elkövette azt a hibát, hogy kíváncsiságát kielégítse bemerészkedett a természet békés nyugalmába, és felébresztette az alvó ”szörnyeteget”.
Gyógymód még nem létezik. A fertőzöttek halálozási aránya 90 százalék. Az Amerikában elszabadult „ragadozó” vírust sokáig titokban tartották. Különleges katonákból és tudósokból álló kommandót vetettek be, hogy megfékezzék. A könyv nem csupán világunk leghalálosabb kórokozóinak és az emberi fajnak a találkozásairól szóló rémísztő és felkavaró krónika, hanem egyszersmind megrendítő jóslat arra vonatkozóan, ami napjainkban az Ebola kapcsán valósságá válhat. A technika fejlődésével előbb vagy utóbb óhatatlanul végigsöpörhet bolygónkon egy gyilkos vírus. Ez a könyv hűen tükrözi a „molyrágta” közhelyet: a valóság rémisztőbb, mint a fikció.

A mostani világra szóló vírusjárvány okán, azt hiszem hálát adhatunk az égieknek, hogy nem egy ennyire halálos vírust kaptunk a nyakunkba. Legalább is most még. Ennek tudatában, sokkal félelmetesebb és szörnyűbb volt most olvasni ezt a könyvet. Borzalmas lehetett ez azoknak, akik elszenvedték, vagy közel kerültek hozzá, ha egyáltalán túlélték. És még mindig nincs ellenszere…

Igazán jó könyv annak, aki nem nagyon van képbe az ebolával és más hasonló vírusokkal. Ami kicsit zavart, hogy nem mondanám sem regénynek sem pedig tudományos könyvnek, bár az utóbbihoz áll közelebb. Viszont, ha tudományos akkor nekem nem férnek bele a költői képek és a történethez nem hozzátartozó szálak. Ettől függetlenül nekem tetszett és sok új információval lettem gazdagabb.

Az elején úgy éreztem, mintha egy Stephen King könyvet olvasnék. Gyomorforgató volt, de ez a történet sajnos ezzel együtt járt. Hátborzongató élmény egyáltalán csak olvasni is erről a vírusról. Rengeteg olyan töltelékadat volt benne, ami inkább egy diplomamunkába illet volna mint regénybe. Ez a kötet kicsit felrázza és emlékezteti az embert arra, hogy bizony sokak hitével ellentétben, nem az ember áll annak a bizonyos táplálék-piramisnak a csúcsán. Döbbenetes, hogy egy mikroszkópikus méretű élőlény képes volna kiírtani az emberiséget, és ez ellen alig tehetnénk valamit.
Lehet, hogy rosszul gondolom, vagy sokak szemében nem leszek szimpatikus ezzel a véleményemmel, de azt gondolom, hogy az ilyen időnként újra és újra felbukkanó halálos vírusok nem mások mint a bolygónk egyfajta természetes védekezése a Földet szépen lassan elpusztító emberiség visszaszorítására. Az ebola ugyanúgy mint az AIDS most is jelen van, és mindig is jelen lesz. Valahol megbújik, folyamatosan tanul és változik, és csak arra vár, hogy ismét lecsapjon. A kérdés csak az, hogy hol és mikor teszi majd ezt. Ezek örök, soha véget nem érő harcok ember és vírus között, ahol mi emberek maximum csatát és időt nyerhetünk, de a háborút szerintem nem mi fogjuk megnyerni.

Gyomorforgató, döbbenetes olvasmány volt, de nagyon örülök neki, hogy elolvastam, mert ez is hozzám tett valamit.

Regénynek túl dokumentarista, nem igazán illik bele egy jelzőbe sem. Horrornak sem mondanám csak azért mert véres. Ahogy a műfaját nem tudom behatárolni úgy nem tudom hová tenni magamban a történetet. Annyi elképesztő részlet amit csak remélek, hogy hatásvadász. Pl a mindent szagolgató kutatók esete. Nagyon zavartak a hatásvadász mondatok is. Ezek nélkül is ertem, hogy Ebola stb vírus és halálos. Alapvetően nem rossz könyv de sok az ismetlés és hatásvadász mondatok untattak kicsit.

"A Halálzóna valószínűleg a legjobb horror, amely tényregénynek álcázza magát, vagy inkább a legjobb tényregény, amit úgy elbűvöl saját iszonyatos témája, hogy folyton átcsúszik zsigeri ijesztgetésbe. Richard Preston 1994-es könyve az eboláról és első megjelenéséről az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek végén a Dustin Hoffman-féle Vírus mellett a legfontosabb szöveg, amely az ebolával kapcsolatos nyugati közgondolkodást formálta a múlt század végén. Bár már hajdani rajongói is arról írnak, hogy Preston rengeteg káros tévhitet terjesztett a vírusról, hogy a frászt hozza az olvasóra, a Halálzóna vonzerejét épp ez a gátlástalanság adja. Hogy olyan kéjesen tocsog az ebolás vérben, mintha nem lenne holnap.

Húsz évvel a Halálzóna megjelenése után, a 2014-es ebolajárvány idején derült ki, mi történik akkor, ha a vírus nem csupán feláldozható emlősöket, hanem embereket fertőz meg Amerika területén.Lényegében semmi, ami mérhető lenne a Preston által olykor szerényen belengetett globális vírusapokalipszishez. Az ebolát ekkor egy libériai turista és Afrikában dolgozó misszionáriusok hurcolták be az országba, ám a további megbetegedések ellenére a hatóságok mindvégig kordában tartották a járványt.

A Halálzóna elemi erejének forrása az, hogy a szerző úgy ír a vírusról, mintha az egy szörnyeteg lenne. Egy szörnyeteg célokkal: „Molekuláris cápák, ok nélkül tomboló erők. Szilárd, kemény, logikus és végtelenül önző: a vírus nem tesz semmi mást, mint hogy másolja és másolja önmagát, olykor elképesztő sebességgel. Kizárólagos célja a sokszorozódás.”

Egy vírusszörnyeteg trancsirozós horrorfilmeket idéző tünetekkel: „A vírusgazdában szaporodó vírus saját részecskéivel megtölti a testet; agytól a bőrig. A katonai szakértők ezt a jelenséget extrém multiplikációnak, vírusrobbanásnak nevezik. A dolog távolról sem hasonlít az egyszerű megfázásra. Mire az extrém multiplikáció eléri tetőpontját, az áldozat vérének minden cseppje akár százmillió vírusrészecskét is tartalmazhat. Más szóval, a vírusgazda olyan képződményt hordoz, amely a gazda egész lényét önmagává próbálja alakítani. A transzformáció azonban nem jár tökéletes sikerrel, az eredmény pedig nagy mennyiségű, vírussal keveredett cseppfolyósodó hús, valamiféle biológiai baleset.”

És nem utolsósorban, egy szörnyeteg állandó lakhellyel, de mindig készen a költözésre: „Charles Monet és Peter Cardinal életének útja a Föld egyetlen pontján találkozott, a Kitum-barlang mélyén. Mit csinálhattak a barlangban? Mit találtak ott? Mihez értek hozzá? Mit lélegeztek be? Mi lakik a Kitum-barlangban?”

Bővebben: http://magyarnarancs.hu/parateka/a-globalis-ebolajarvan…

Érdekes egy könyv volt az biztos. Milyen picurka egy vírus, és mégis milyen pusztítást tud véghez vinni. Szörnyű belegondolni, tudomásul venni, hogy ez nem mese, hogy ez egy létező dolog. A hátamon futkosott a hideg olvasás közben. Számomra félelmetes volt. Hiába vagyunk úgymond fejlettek, nagy tudásúak egy vírus térdre kényszerít minket. Félelmetes volt olvasni, hogy min mentek keresztül az emberek.

Nehéz egyértelműen kategorizálni Preston művét. Tényregénynél jóval borzongatóbb, kicsit thriller, olykor kicsit horror, a stílusa sem valami száraz dokumentumregény… Viszont az is igaz, hogy alaposan utánajárt az író az Afrikából induló filovírusok témájának, számos érintettel (köztük több túlélővel) beszélt, hogy könyvét minél valósághűbben építhesse fel.

Ha már ebola… Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom. A vírus okozta agónia leírása tényleg tényszerű, semmi szépítés nincs benne, csak vér mindenütt. Már az első fejezet durván indul, majdnem félretettem a könyvet…

Néhány konkrét eset ismertetésén túl igazán érdekes kérdéseket vet fel a filovírusok (ebola, marburg) természetéről, lehetséges származási helyükről, terjedésük és mutálódásuk módját illetően. Honnan indult pontosan? Melyik állatfaj a hordozó, melyik nem pusztul bele a kórba? Érdekes a vírusok vizsgálatának leírása is, kezdve onnan, milyen óvintézkedéseket kell megtennie egy ebolakutatónak (pl. a védőruhákkal és a fertőtlenítő eljárásokkal kapcsolatban), hogy egyáltalán a halálos kór közelébe mehessen… Gondolom manapság fejlettebb technológia áll rendelkezésre, de az ebola ugyanolyan félelmetes, kegyetlen halált okozó vírus marad… És ettől olyan hátborzongató a könyv, mert magát a valóságot írja le.

Rendkívül nyugtalanító olvasmány. Különösen az, ha azt tartjuk szem előtt, hogy mindez megtörtént és nem képzelet szülte a könyv alapadatait. Aggodalomra ad okot, hogy nem zárul megnyugtatóan a könyv. Nincs áttörő felfedezés, amely nyomán végképp visszaszorítható az őserdőbe a vírus, vagy amely által végérvényesen meggyógyítható lenne a érintett személy. Helyette van a vírusnak több variánsa, és ezek nem egyformán hatnak az emberi szervezetre, nem egyformán terjednek és meggyógyulás sem egységes elven történik. Egy kis, szabad szemmel nem is látható dolog, amely képes lenne kipusztítani a világ legfejlettebbnek tartott élőlényét.
A kötetben felvázolt események során a tudósok felveszik a harcot a vírus ellen, de sok esetben csak a vak szerencsén múlik, hogy az események nem gyűrűznek tovább, nem indul meg az az áradat, amelynek hatása leírhatatlan. Számomra a védekezés – a majmok elpusztítása – a kötet egyik legelborzasztóbb része volt. Az esemény hosszas tárgyalása lehetővé tette, hogy mindenkiben részvét ébredjen az ártatlan állatok iránt.
Kissé zavart, hogy a kötet stílusa, hangulata nem sikerült egységesre. Hol dokumentarista, hol regényesebb stílusú könyvet olvashattam„ hol optimistának hangzottak a leírt sorok, hol éppen a pesszimizmus mutatkozott meg.
Remélem, hogy a könyv végén elhangzó jóslat soha nem következik be.