Égig ​érő történet 23 csillagozás

Richard Powers: Égig érő történet

„Az ​ember nem az a csúcsfaj, aminek képzeli magát. Más élőlények mondják meg, merre hány centi, azok csinálják a levegőt és eszik a napfényt. Nélkülük nincs semmi.”

A légierő rakodásvezetőjének gépét lelövik a vietnámi háborúban. A katona életét az menti meg, hogy egy fafojtó fügefára zuhan. Egy festőművész százévnyi fotóportrét örököl, mindegyik kép ugyanarról a pusztulásra ítélt gesztenyefáról készült. Egy keményen bulizó egyetemista lány hozzáér a villanyvezetékhez, bele is hal az áramütésbe, hogy azután légi és fénylények lökjék vissza az életbe. Egy hallássérült tudós fölfedezi, hogy a fák kommunikálnak egymással. Ők négyen és további öt idegen végső, erőszakos együttlétre jönnek össze, hogy megmentsék az amerikai földrész utolsó, néhány hektárnyi érintetlen erdejét.
Richard Powers regénye szenvedélyesen és elsöprő erővel mutatja be a környezetvédő aktivisták elszántságát. Az Égig érő történet koncentrikus gyűrűkben bontja ki az egymásba fonódó mítoszokat a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Park, Budapest, 2020
624 oldal · ISBN: 9789633555989 · Fordította: Barabás András
>!
Park, Budapest, 2020
620 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633555514 · Fordította: Barabás András

Enciklopédia 5


Kedvencelte 6

Most olvassa 16

Várólistára tette 125

Kívánságlistára tette 159

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Richard Powers: Égig érő történet

Az elmúlt bő egy évtizedben nagy adósságot törlesztett a hazai könyvkiadás az amerikai irodalom felé, hiszen az utóbbi években számos olyan ragyogó írótól jelentek meg kötetek, akik eddig alig vagy egyáltalán nem voltak jelen a magyar piacon – gondoljunk csak a Cormac McCarthy, Thomas Pynchon, Jonathan Franzen, Marilyenne Robinson kvartettre. Hozzájuk csatlakozott az elmúlt hetekben az a Richard Powers, aki korábban többek között a Nemzeti Könyvdíjat és jelen regényéért a Pulitzer-díjat is elnyerte.

Az Égig érő történet bár már első ránézésre is igazi monstrum a maga bő hatszáz oldalas terjedelmével, ám témája szinte monomániásan egy és ugyanaz: a fák életének és társadalmának (nem, nem elírás) dicsőítése és a környezetvédelem fontosságának fejekbe sulykolása. Tehát leegyszerűsítve ez a nagyregény egy „zöld” könyv? Zöld, de sokkal inkább méregzöld, hisz minden sorában ott lüktet az a mérhetetlen harag, amit a szerző a környezetpusztítók iránt érez, és amit csak a fák iránti határtalan szeretete és a kilenc főszereplő roppant mélységbe menő kidolgozottsága képes ellensúlyozni.

A könyv felépítése kimondottan furcsa, ugyanis egy fát formáz meg. Az első rész, a „Gyökerek” mutatja be egyesével ezt a kilenc, kezdetben egymástól igen-igen különböző embert (van itt közép-nyugati farmer, aki családi tragédiája miatti bánatát a művészetbe fojtja; egy kínai bevándorló gyermeke, akinek sokáig egyetlen célja az, hogy igazi amerikainak lássák; beilleszkedési nehézségekkel küszködő kisfiú, aki végül a pszichológiában talál esélyt a megváltásra; egy furcsa, intenzív, vibráló életet élő házaspár; traumatizált vietnámi veterán; mozgássérült programozó; bukott és kiközösített egyetemi tanár; és egy szó szerint sokkoló élmény hatására megvilágosodó fiatal lány is), hogy aztán történetük a „Törzsben” egymásba fonódjon, majd ebből előbb kinőjön a „Korona”, végül pedig a „Magvak” is kihulljanak epilógusként.

Véleményem szerint, amiben Powers igazából a legzseniálisabb, az a karakterek felépítése és a történetmesélés. Persze minden bizonnyal mindenkinek meglesz majd a maga kedvenc szereplője, akire jobban oda fog figyelni, mint a többiekre, de egészen ritka az, hogy minden egyes figura ilyen mélységben és részletességben álljon az olvasók elé. Ezenkívül a történetszálak alakítása is profi munka, minden a megfelelő időben és helyen történik, ráadásul sokszor előre még csak nem is sejtjük a kapcsolódási pontokat. Gyakorlatilag sodor magával a szöveg megállíthatatlanul; azt hiszem, az ilyen alkotásra szokták mondani, hogy letehetetlen…

Persze nem lenne az Égig érő történet igazi, hamisítatlan ökoregény, ha nem kapna legalább ekkora – talán az embereknél is nagyobb – szerepet a természet, és azon belül is elsősorban a fák (már rögtön az első történetben felvázolja az erőviszonyokat az 1957-ben született alkotó, amikor egy tölgyfa mellett élő család több mint egy évszázadát mutatja be: az emberek megszületnek, élnek és halnak, de – úgy tűnik – a fa örök és mozdíthatatlan). Ez a hatszáz oldal ugyanis egy rendkívül olvasmányos és szinte kimeríthetetlen kincsesbánya azoknak, akiket érdekel a fák és az erdők világa, na meg a környezetvédelem – én mindenesetre nagyon sok fontos és érdekes dolgot tanultam belőle. Mondom ezt úgy, hogy tőlem aztán igazán távol áll az a sokszor eléggé furcsának és tudománytalannak tetsző látás- és láttatásmód, ami a fákat gyakorlatilag tudatos, tervező, szervező életformáknak kívánja bemutatni.

Az Égig érő történet az utóbbi idők egyik legjobb nagyregénye, ami nemcsak tökéletesen felépített, élő, lélegző szereplőivel, emlékezetes, egymást át- meg átszövő történeteivel, elmés felépítésével, de környezettudatos mondanivalójával együtt is kiemelkedik a mezőnyből. Egy igazi „nagy amerikai regény” a jobbik fajtából. Van egy olyan érzésem, hogy sikeres lesz.

5 hozzászólás
mate55 P>!
Richard Powers: Égig érő történet

„Mesék a fák koncentrikus gyűrűiben.” Richard Powers (a „kortárs társadalom történetírójaként” merészkedik közénk) éghajlat-témájú eposza, sötét optimizmust ölel fel az emberiség sorsával kapcsolatban. Napjaink egyetlen legfontosabb témáját veszi át: az emberek bolygónkra gyakorolt hatásait és a jövő lehetőségét. Kilenc változatos karakter révén életre hívja a régi erdőket, az egyes fák életét, az AI keresését, de megmutatja a szeretetet is. Átfogó filozófiája az, hogy az emberek akár akarva-akaratlanul nem értik, hogy mennyi pusztítást okoznak a világ flórájának. Az általunk okozott biocid a világ flóráján nemcsak azért tragédia, mert ezeknek a fáknak gyógyászati vagy egyéb hasznos tulajdonságai lehetnek, hanem azért is, mert mindegyik a természet gyönyörű „terméke”, amelyek évmilliók alatt alakultak ki. A bioüzemanyagok, a megújuló energiák vagy más technológiai megoldások sem gátolhatják ezt a lefelé tartó spirált. Még a virtuális valóság is csak olyan érdekes lehet, mint az emberek (akik létrehozzák), és így nem lehet valódi helyettesítője annak a komplexitásnak, amit a természet a valós világban ingyen nyújt nekünk. Bátorsága és intellektuális állóképessége eredetiséggel, árnyalatokkal és veleszületett szkepticizmussal fedezi fel a legösszetettebb társadalmi kérdéseinket a dogmával kapcsolatban. Hasonlóképpen kétségtelen az a képessége is, hogy olyan karaktereket alkosson, akik meghúzhatják a hihetőség határait, de mégis szenvedélyes szimpatikus érzéseket keltsenek az olvasóban. A fák a legtöbb dolgot elvégzik, csak lassabban. „Versenyeznek megélhetésükért és gondoskodnak családjukról, néha hatalmas áldozatokat hozva gyermekeikért. Lélegeznek, esznek és nemi életet élnek. Ajándékokat adnak, kommunikálnak, tanulnak, emlékeznek és rögzítik életük fontos eseményeit. Rokonokkal és nem rokonokkal egyaránt együttműködnek, és szomszédsági bizottságokat hoznak létre – egy példát említve – gyors-reagálású hálózatokkal, hogy másokat figyelmeztessenek egy fenyegető betolakodóra.” Megdöbbentőnek nyilvánulhat tehát, hogy a fáknak olyan élete van, mint a sajátunknak. Az összes fent leírt viselkedést olyan tudósok tanulmányozták és dokumentálták, akik gondosan kerülik a „viselkedés” szót és más antropomorf nyelvet. Valódi igazságok gigantikus meséje ez, amelyet a fiktív barátok, a szerelmesek, a szülők és gyermekek közötti gyengéd kötőszövet tart össze. Nem mondhatom, hogy engem teljesen meggyőzött Powers perspektívája, de maximálisan értékelni tudom tudományának pontosságát, átfogó üzenetének fontosságát.

Morpheus>!
Richard Powers: Égig érő történet

Ennek a könyvnek nem volna szabad léteznie, hiszen a létezése mindannak a megcsúfolása, amiért íródott. Kivéve, ha e-könyv is van belőle, esetleg ha a papírt a könyvhöz nem fákból, hanem szalmából készítették. Most mindenki azt gondolhatná a könyv címe és eme kis bevezető után, hogy a könyv a fákról szól, pedig dehogy. Rólunk szól, emberekről, akik vakon rohanunk az emberi faj kipusztulásának az útján, ahol az érték a haszon, a pénz, a tulajdon, mindannyi üres fogalom, szemben egyetlen valódi fűszállal. Vagy egy egész óceánnal, erdőkkel, szavannákkal, bennük milliárdnyi élőlénnyel, akiknek ugyanannyi joguk lenne létezni, mint az embereknek, csak épp az embereknek van meg ahhoz a hatalmuk, hogy meghatározzák, ki, mi élhet, és ki, mi nem. Csak azt nem képes felfogni, hogy hiába tesz minden zsetont maga mellé az emberiség, pont ez fogja a jól megérdemelt pusztulását elhozni. Kár, hogy ez csak azután fog bekövetkezni, hogy ennek a rengeteg csodának a legnagyobb részét elpusztították, bedarálták, felélték, lehalászták, kivágták, beszennyezték. Ezzel kellene kezdeni valamit, de még mindig ott tartunk, hogy törpe diktátorok kézen fogva vonszolják a vakokat a mocskos pénzgyárakkal együtt a semmibe. Lehetne más irányba menni? Lehetne. De ez a nyolcmilliárdnyi csürhe nem fog más irányba menni. És miért nem? Pont ugyanazért, amiért a klímatagadó tagadja a felmelegedést, a vírustagadó a vírust. Mert képtelenek szembe nézni ezzel az undorító, rohadt, mocskos valósággal és önmagával. Ez a soha véget nem érő sötétség.
Komolyan sajnálom, hogy nem a manicheus vallás terjedt el a Földön, az is biztos elkövetett volna rengeteg szemét dolgot, de legalább abban a fák a legszentebb teremtmények, amiben igen nagy igazság van. Akik kivágnak és feldarabolnak egy fát, egy angyalt becstelenítenek és ölnek meg. Csak mondom. Undorodom az emberiségtől, undorodom és szégyen tölt el attól, hogy ember vagyok. Mindezekkel együtt ez egy remek könyv, és legszívesebben minden favágó eszközt felrobbantanék a világon, akár magammal együtt is, ha ez lenne az ára.

3 hozzászólás
Rákhely_Mónika P>!
Richard Powers: Égig érő történet

Bár tájékozódtam előre és tudtam, hogy ez egy öko-regény (bármit is jelentsen ez, gondoltam akkor), mégis egész másra számítottam. Nem jobbra, másra. Valahogy a fák, mint főszereplők miatt valami misztikusabbra gondoltam összességében és bár volt misztikum benne, mégis egy kőkemény, realista, a (fák tetejéről) a földre lehozó könyv, ami egyből a görcsöt teszi a gyomrodba bolygónk és gyerekeink jövőjével kapcsolatban és szurkolsz a fáknak, az általuk működtetett ökoszisztémának, szurkolsz Mimasznak, Vénuszhajnak és Őrangyalnak és hull a könnyed a faforgáccsal együtt, ahogy ezeréves, kiszolgáltatott fakolosszusok adják meg sorban magukat a gépeknek, dőlnek le és halnak meg, és látod, reménytelen a szélmalomharc, csakis a pénz beszél. Közben belelátsz a különböző hátterű radikális 'zöldek' motivációjába, elhivatottságába (de akár elvakultságnak is hívhatjuk, hisz emberéleteket sem kíméltek, lásd. 'baráti tűz') magánéletébe, a közös cél érdekében összetalálkozásukba, szerelmeikbe. Mindez szépirodalmi igényességgel, az amerikai nagyregény hagyományai mentén, gyönyörű mondatokkal, letehetetlenül.

2 hozzászólás
pepege P>!
Richard Powers: Égig érő történet

„Ha kivágsz egy fát, és készítesz belőle valamit, az legyen legalább olyan csodálatos, mint amilyen csodálatos a fa volt.
Richard Powers az Égig érő történettel ezt megtette. Aki ezt elolvassa, biztos, hogy utána már másként tekint a fákra. Éppen ezért sokaknak mindenkinek el kellene olvasnia.

Széni>!
Richard Powers: Égig érő történet

„Ez itt nem a mi világunk, amelyben fák is vannak. Ez a fák világa, ahová csak az imént érkezett meg az ember."

nagyjából 14 éve olvasok kedvemre, nagyon sok fajta könyv fordult már meg ennyi idő alatt is a kezeim között. az Égig érő történet az eddigi egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb, legjobban megírt regény, amelyet valaha olvastam. Richard Powers olyan szépen ír egy olyan témáról, mely az egész világot érinti, amellyel minden egyes embernek akár napi szinten foglalkoznia kellene, hogy nincsenek rá megfelelő jelzők. varázslatosan gyönyörű a könyv szerkezete, hátborzongatóan kerek és egész az elejétől az utolsó mondatig. Powers regényének főszereplői nem az emberek, ők csak mellékszálak. az Égig érő történetben a fáké a legfontosabb szerep, róluk szól a 620 oldal. vannak erre szavak?

„A magadfajta sohasem lát bennünket egészben. Kimarad nektek a fele, sőt több is. Mindig legalább annyi van a talajszint alatt, mint fölötte."

az elején ijesztő volt, hogy 9 ember életét követjük a gyermekkortól, egészen az öregkorig. elképzelésem sem volt, hogyan fog ez a sok szál összekapcsolódni úgy, hogy mindeközben mégis középpontban maradnak a fák. Powers zseniálisan vezet minket végig az egész történeten. az Égig érő történet nem csak egy ökológiai témával foglalkozó regény, hanem egy szakirodalom. de olyan szakirodalom, hogy túlcsordul a szíved a gyönyörtől, annyira szépek a mondatok és annyira értékes a tudás, amelyet megkapsz, ha elolvasod ezt a könyvet.

„Tavasszal a gesztenyefák ismét virágba borulnak, hosszú, kócos barkáig lengedeznek a szélben, mint a tajték a kékeszöld Hudsonon."

„A sok-sok gally zörög a gyenge szélben, mintha ez az oly jelentéktelen, oly átmeneti pillanat is csak bevésődne az évgyűrűi közé, és ezért is imát mondanának majd az ágai, melyek a legeslegkékebb középnyugati téli égbolt felé integetnek, mint a szemaforok."

én nem tudtam gyorsan olvasni a könyvet, de azt hiszem, nem is akartam. minden egyes ráfordított időt megért. már az első oldal elolvasásakor a szemem sarkába költözött egy kósza könnycsepp, amelyet hordoztam magammal, hogy aztán nagyjából a könyv közepén kiszakadjon belőlem a sírás. sírtam, mert belém mászott az összes addig elolvasott gyönyörű mondat, a 9 szereplő életútja, a fák érző lelke és szíve (!), hogy a természet mindig halad, sosem áll meg, bármi is történik. sírtam azért a sok elvesztegetett napomért, amikor egy percet sem áldoztam arra, hogy megnézzem a naplementét vagy a napfelkeltét, hogy egy fa alá álljak és megcsodáljam a törzsét, az ágait.

„Az erdők föld alatti szinapszisok segítségével gyógyítják és alakítják saját magukat. S miközben magukat formálják, egyúttal tízezernyi hozzájuk kapcsolódó, az erdőt belülről alakító lény formálásában is részt vesznek. Talán érdemes az erdőkre mint irdatlanul nagy, terjeszkedő, elágazó, föld alatti szuperfákra gondolni."

nem tudok összerakni egy értelmes mondatot, mellyel hitelesen ki tudnám fejezni, mennyire hálás vagyok Powersnek, hogy megírta ezt a regényt és általa rengeteg mindent megtanított nekem a fákról, a természetről, a növényekről, az erdőkről.

„A fák tisztában vannak vele, ha a közelükben vagyunk. Gyökereik vegyi összetétele és a leveleik által kibocsátott illatanyag is megváltozik, ha közelítünk hozzájuk… Amikor jól érezzük magunkat egy erdei séta után, előfordulhat, hogy egyes fajok próbálnak magukhoz édesgetni. Tömérdek csodaszer származik a fákból, és még mindig csak kaparászunk a kínálat felszínén. A fák régóta szeretnének szóba állni velünk, csak olyan alacsony frekvencián beszélnek, hogy az ember nem hallja meg."

felfoghatatlan, hogy az ember mennyire pici, törékeny és múlandó a fákhoz képest (persze, akkor, ha az emberek nem bántják őket). hihetetlen, hogy a fák sokkal okosabbak, mint az emberek. igen, így van, ha nem értetek egyet, olvassátok el a könyvet.

„A fakitermelés szaga a fejébe száll. Beázott fűszeres fiók. Nyirkos gyapjú. Rozsdás szögek. Ecetes paprika. Az illatok visszaviszik a gyerekkorába. Az aromák megmagyarázhatatlan jókedvet fecskendeznek belé. A szagok lerántják a legmélyebb kút fenekére, és órákig ott tartják. Aztán úgy szólal meg egy hang, mintha párna tompítaná a hallását. Fűrészek és favágó gépek sivítása valahonnan messziről. Nagy igazságra ébred rá: a fák messze zengő recsegéssel-ropogással dőlnek ki. Miközben az ültetés néma, és a növekedés láthatatlan."

sokkal-sokkal jobban kellene értékelnünk mindazt, ami minket körülvesz. minden egyes nap hálásnak kellene lennünk, hogy ilyen csodálatos világban élhetünk, ahol van módunk és lehetőségünk a természettől, a növényektől, az állatoktól és a fáktól tanulni.

„Ennek a fának az a haszna, hogy rámutat: a világ nem arra termett, hogy az ember kedvére tegyen. Mi hasznunk van nekünk, fáknak? Patriciának eszébe jutnak Buddha szavai: a fa bámulatra méltó dolog, amely minden élőlénynek menedéket ad, táplálja és védelmezi őket. Még azoknak a favágóknak is árnyékot nyújt, akik az életére törnek."

amikor becsuktam a könyvet, abban a pillanatban újra is akartam kezdeni. vissza akartam bontani a történet fonalát, és megnézni a másik oldalról a történetet újra: milyenek voltak a megöregedett szereplőim gyermekkorokban, hogy nőttek fel, milyen körülmények voltak rájuk hatással, hogy ilyen fantasztikus emberek lettek később, akik hittek abban, hogy a fák beszélnek és meg is akarták érteni, mit mondanak. az Égig érő történet lesz az a könyv, amit biztos újra el fogok olvasni, mert biztos vagyok benne, hogy többszöri olvasásra is ugyan akkora, ha nem nagyobb katarzist fog okozni.

„De ebben a percben, most reggel azt nézi, mit írnak az égre a fák, és arra gondol: nem kell túlságosan megváltoznom ahhoz, hogy a nap nagyjából napnak látsszon, vagy hogy a zöld zöldnek, hogy az öröm és az unalom meg a szenvedés és a rémület és a halál mind önmaga legyen, túl azon, hogy gyilkos egyértelműségre legyen szükség, és akkor ez – ez, a fény és a víz és a kő megannyi szaporodó gyűrűje – magába fogadja teljes valómat, és ők lesznek az összes szó, amire szükségem van."

„Douglas Pavliceket pedig az érdekli: mi az oka, hogy ezt olyan könnyű észrevenni egy hegyi kunyhó magányából, de szinte lehetetlen elhinni, ha az ember kilép a házából, és társul a sok milliárdhoz, aki csak rálicitál a status quóra."

„(…) vastag zuzmóágyakon alszik, negyvencentis, barna tűlevélpárnán, táskája alatt az élő föld, aminek folyamatos hatása bejut a rostjaiba, miközben a körülötte tornyosuló szálfák vigyáznak rá. Belső énjének egy részecskéje újra egyesül mindazzal, amitől elszakították – ez volna a zöldbe menekülés terve. Csak kiugrottam sétálni, végül úgy gondoltam, kint maradok naplementéig, mert úgy találtam, hogy amikor kimegyek, valójában akkor megyek befelé."

8 hozzászólás
VeronikaNy>!
Richard Powers: Égig érő történet

Vannak olyan írók, akiknél 5 mondat, és tudod, nagyon jól választottál, Powers pont ilyen. Olyan szavak röpködnek a regény körül, mint ökoregény, környezetvédő aktivista, és hogy a fákról szól, én pedig nem akarok ilyet olvasni, viszont újra bebizonyosodott, mindegy a téma, a tálalás a fontos.
A könyv szerkezete is egy fa. Az első rész a gyökerekről szól, amiben nagyon alapos karakterépítéssel pár ember életét, sorsát ismerjük meg, utána a törzs résznél vagy személyesen is megismerik egymást, vagy csak nagyon egy irányban fejlődnek, bár más-más indok miatt, de hasonló a céljuk, gondolatviláguk, és a harmadik részben, a lombban ismét eltávolodnak. Powers 9 embert mutat be nagyon részletesen, de egyikük sem főszereplő, mert az igazi főszereplők a fák, de valahogy a fák fontosak, minden rájuk mutat. Az emberek jönnek-mennek, a fákhoz képest elenyésző az élettartamuk, de cserébe felérnek egy pandémiával, kritikátlanul tombolva ölik a fákat. Ökoterroristák, kettyósak, természetvédők, vagy esetleg csak megértenek valami olyat, amire a nagy tömegek vakok?
Nagyon lassú könyv, néha egészen lírai, néha balladákra emlékeztet a hangulata, egyes részei pedig akár még cselekménydúsnak is mondhatóak. Különleges élmény volt olvasni.

b_edina>!
Richard Powers: Égig érő történet

Megírtam én ezt már az angol kiadásról is (https://moly.hu/ertekelesek/3168959); de mivel a Park jóvoltálból most már magyarul is olvasható a regény, újra kijelenthetem, hogy ez az egyik legjobb, amit valaha olvastam.
Richard Powers úgy ír, hogy azelől nem lehet elmenekülni, olyan elemi erővel, hogy az maga alá temet, és sokáig nemszabadulsz tőle. Minden mondat egy újabb felfedezés, egy újabb részlet, ami bekerül a nagy egészbe. Az Égig érő történet cselekménye ugyanis nem lineárisan halad előre, ahogy várnánk, sokkal inkább egymásra épül és rétegződik, mint a fák évgyűrűi. Annyi főszereplőt mozgat, hogy lehetetlen eldönteni, ki az, akire a leginkább szeretné irányítani a figyelmünket – talán ez is ezt akarja erősíteni bennünk, hogy a valódi főszereplők bizony a fák. A fák, amelyek alulról, a gyökereiktől kezdve, a girbe-gurba vagy éppen teljesen egyenes és sima törzsükön át a mindenféle színben és formában megjelenő lombkoronájukig teljesen behálózzák ezt a történetet. Az emberek közben pedig élnek alattuk, sikeresek és boldogok, vagy éppen összevesznek és összeomlanak, szeretnek és elveszítenek másokat, megtalálják vagy éppen elveszítik céljukat az életben; a fák pedig ott vannak, és mindezt látják.
Nekem másodszorra is hihetetlen élmény volt ez a könyv, mert sosem tapasztaltam még olyat, hogy az író ennyire mesterien szője bele a fő motívumát a történet minden szintjébe és minden szálába. Ugyanakkor azt is érzem, hogy nem lesz való mindenkinek – olyan könyv, amelyért kicsit dolgozni kell, hogy megértsük és a mélyére hatoljunk; és van, akinek túl sok lesz benne az elvont ideológiai fejtegetés, vagy éppen az egyre-másra hangsúlyozott környezettudatosság. Mégis, azt mondom, érdemes belevágni ebbe az utazásba, mert olyan kalandban lesz részünk, mint még soha azelőtt.

Petiko >!
Richard Powers: Égig érő történet

Ebben a könyvben rengeteg érzés van, szenvedély, áhítat, fájdalom, düh. Nagyon fontos mű.

Ahogy már többen írták, a történet úgy építkezik, mint egy fa: a növekedéshez először gyökereket kell ereszteni. Ezek elágazásaiként ismerhetünk meg kilenc karaktert, közös bennük, hogy életük és a fák életei valahogy keresztezik egymást. A novellaként olvasható részek egyszerre tudták a figyelem középpontjába állítani a fák fontosságát, és felkelteni az érdeklődést a szereplők élete iránt; az emberi sorsfordulókat végigkíséri fáik növekedése és pusztulása. Csodálatos volt.

Úgy látom, egyelőre egyedül vagyok a véleményemmel, de a történet folytatása (törzs, korona) nekem már kevésbé tetszett. Minden sort, ami a fákról szólt, az író iránti tisztelettel, s egyúttal mély megrendüléssel olvastam, de magáról a történetről ezt nem mondhatom el. Addig nagyon érdekes volt, ameddig a szereplők élete a fák védelme érdekében – tudatosan vagy véletlenül – összekapcsolódott, de aztán a zöld ellenállás és az ellenállók történeteinek kibontása véleményem szerint túlírt, személyes drámákkal agyonterhelt, s ezáltal indokolatlanul hosszú volt. A letisztult kis novellák szerintem sokkal nagyobb hatásúak.

Az olvasás során rengeteget lehet tanulni is a fákról, ezért külön köszönet az írónak! A Millenárisban sétálgatva még az eddiginél is nagyobb odafigyeléssel nézegettem a fákat, gyönyörűek lesznek amikor zöldbe borulnak, így például a kaukázusi szárnyasdiófa. S itthon pedig, ahogy letettem a könyvet, vegyes érzésekkel pillantottam a zsúfolt könyvespolcaim felé….

„Nagy igazságra ébred rá: a fák messze zengő recsegéssel-ropogással dőlnek ki. Miközben az ültetés néma, és a növekedés láthatatlan.”

olvasoterem>!
Richard Powers: Égig érő történet

Azon túl, hogy Powers szépen ír, minden egyes mondata kinyilatkoztatással ér fel, és a mondanivalója olyan súlyos, hogy órákig, napokig tart megemészteni. Nehéz, hiszen rólunk szól, és a környezetünkkel kialakított kapcsolatunkról. Arról, hogy a 21. században oda jutottunk, hogy kizárólag az ember számít, és az emberi mohóság négymilliárd esztendős evolúciós folyamatnak vet gátat, hogy a bolygó legnagyobb részét „soros művelésű veteménnyé” alakítsa egyetlen faj védelmében és táplálására. Persze, minden hiába, nincsenek elég jó érvek ahhoz, hogy az ember gondolkodását megváltoztassák. Ezt csakis egy jó történettel lehet elérni. Az 'Égig érő történet' ilyen.

A teljes ajánló: https://olvasoterem.com/blog/2020/12/08/richard-powers-…


Népszerű idézetek

giggs85 P>!

Csak azt vesszük észre, ami hasonlít ránk.

149. oldal

giggs85 P>!

A valóság a legkisebb széllökésre is elhajlik a merőlegestől.

135. oldal

mate55 P>!

A dallam és az öröm általános bizsergést hagy maga után.

195. oldal

mate55 P>!

Százezernyi fajtája van a szerelemnek, mindegyiket külön-külön találják fel, mindegyik cselesebb, mint az előző, és mindegyik előáll valamivel.

187. oldal

giggs85 P>!

Két nappal ezelőtt egy ilyen úton százharminccal repesztett volna. Ma úgy vezet, mintha a saját élete is érne valamit.

210. oldal

Uzsonna >!

Így szokták ezt az emberek – mások életében oldják meg a saját problémáikat.

311. oldal

Morpheus>!

Maga az öntudat is a téboly egyik válfaja, amely szemben áll a zöld mindenséggel.

403. oldal

pepege P>!

Ha kivágsz egy fát, és készítesz belőle valamit, az legyen legalább olyan csodálatos, mint amilyen csodálatos a fa volt.

574. oldal

pepege P>!

Ray így gondolkodik: Nem tudhatod, mikor jutsz végre hozzá, hogy elolvasd azt a vaskos kötetet, amit öt évvel ezelőtt kiválasztottál. Dorothy pedig így: Eljön az a nap, amikor le kell kapnod a rongyosra olvasott kötetet, hogy odalapozz ahhoz a bizonyos bekezdéshez jobbra lent, hátulról a tizedik oldalon, ami oly édes és bűnös fájdalommal tölt el.

264. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Walker: Kedves Jóisten
Alice Walker: Bíborszín
John Updike: Nyúlszív
Marilynne Robinson: Gilead
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón
Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek
William Styron: Nat Turner vallomásai
Richard Russo: A múlt fogságában
Donna Tartt: Az Aranypinty