A ​karácsonyi doboz 119 csillagozás

Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

Megjelenése ​óta A Karácsonyi doboz varázsa több mint hétmillió ember szívét érintette meg. Ez a regény napjaink szeretett és klasszikus ünnepi történetévé vált, akárcsak A karácsonyi ének Charles Dickens korában.

Amikor Richard Paul Evans fejében megfordult A karácsonyi doboz gondolata, nem állt más szándékában, mint hogy a szívhez szóló mesével kifejezze szeretetét két kislányának, Jennának és Allysonnak. Bár gyakran mondogatta nekik, milyen sokat jelentenek a számára, úgy érezte, a lányai addig nem lesznek képesek valóban megérteni érzéseinek mélységét, amíg maguk is meg nem tapasztalják a gyermeknevelés örömeit. Addigra pedig már örökre megváltozik a kapcsolatuk. Abban a reményben írta tehát A karácsonyi dobozt, hogy amikor a lányai egyszer kezükbe fogják ezt a könyvet a jövőben, átérzik majd édesapjuk szeretetét.

Az íráshoz fogva Evans maga is meglepődött, hirtelen micsoda ihlet árasztotta el szívét és gondolatait. Hat hét leforgása alatt vetette papírra az… (tovább)

Eredeti cím: Richard Paul Evans: The Christmas Box

Eredeti megjelenés éve: 1993

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632454801 · Fordította: Robin Edina

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Jenna, a kislány · Keri, a feleség · Mary · Richard, az apa · Steve


Kedvencelte 10

Most olvassa 4

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Gorkie
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

„- Richard, eltöprengett valaha azon, mi lehetett a legelső karácsonyi ajándék?”

Először a borító keltette fel a figyelmem még tavaly. Nagyon szép, hangulatos, ahogy a Hol lehet Noel? és a Kegyelem is. Már csak az utóbbit kell beszereznem a polcomra. :)

Karácsonyi doboz. Nagyon kíváncsi voltam, mi is lesz ez a bizonyos doboz, de ennél sokkal többet kaptam.
Miután olvastam, hogy a szerző igaz történet alapján írta a könyvet, ráadásul, a saját története alapján, még idén szerettem volna elolvasni.

Nem fogok írni egy kis cselekményleírást sem, mert ezt a könyvet olvasni kell, a teljes történtet kell megismerni. A szereplőkkel együtt jutunk el a teljes mondanivalóig.

A stílus nem szokványos, nekem olyan érzésem volt, mintha a főszereplő itt lett volna mellettem és személyesen mesélne el egy régi, családi történetet.

A lapok csak úgy peregtek a kezemben, nem is akartam letenni, amíg végig nem olvastam. Aztán néztem a könyvet és jól megölelgettem az 5 éves kislányomat. Egy szép, szívet melengető, de ugyanakkor szívszorító történet, amelyben rengeteg tanulság lapul.

Köszönöm Mary!

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632454801 · Fordította: Robin Edina
2 hozzászólás
>!
Orsi999
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

Igen lehet, hogy egy kicsit furcsának tűnhet június elején egy ilyen karácsonyi témájú könyvet olvasni, de amikor megláttam ezt a könyvet rögtön tudtam, hogy el akarom olvasni.
Nagyon furcsa az író stílusa, nem csűri-csavarja a mondatokat, hanem csak szimplán, egyszerűen leírja azt, amit akar.
Az eleje számomra nagyon lassan indult be, de a vége felé már nagyon tetszett. Érdekes és nagyon tanulságos a történet. Van mondanivalója, egy olyan gondolat, ami a mai világba nagyon fontos.
Akik érzékenyebbek azok lehet, hogy egy kicsit megkönnyezik a végét.
Összességében ez egy egyszeri olvasásra teljesen megfelel.

>!
Ferger_Jolcsi P
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

Igazi karácsonyi csoda tanúi lehetünk e könyv lapjait olvasva. Annyira sikerült magával ragadnia és egy kicsit megrendítenie ennek a történetnek, hogy úgy éreztem, még ki se nyitottam, már a végénél tartottam. Csak úgy peregtek a lapok a kezem között, annyira érdekelt, hogy mi lesz a végén, hogy nagyon hamar elolvastam.
Egy csodálatos történet ez a karácsonyról, a hitről, az angyalokról és a föld legelső ajándékáról. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a történetet attól függetlenül, hogy karácsony közelében járunk-e vagy sem. Mert az az érték, amit közvetít, minden áldott nap ott kellene legyen az emberekben.

>!
Sippancs P
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

Lassan úgy járok, hogy amire eljön a december és az adventi időszak, addigra már minden karácsonyi történetet elolvastam. De mit tegyek, ha már most, szeptemberben karácsonyi lázban égek?! :)

Egy egyszerű, mégis szép és megható történetet olvashattam Mr. Evans tollából, ami nemcsak a hitről, a szeretetről és az ünnep fontosságáról, hanem az elmúlásról, a családról és a barátságról is szólt.
Nekem nagyon tetszett, csak ajánlani tudom!

Ui.: az 5 éves kisfiúért és az édesapjáért megszakadt a szívem. :'(

>!
gab001 P
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

A borító és a cím is megelőlegezi a hangulatot. A történet egyszerű, de sok alapigazság belefért. A szerző egy személyes élményét meséli el, amit áthat egyfajta karácsonyi varázslat. Szívesen olvastam volna egy rövid utószót, hogy mennyit tett hozzá a fantázia. Megtudhatjuk, hogy mi volt az első karácsonyi ajándék. Manapság egyre inkább az ajándékokon van a hangsúly, s kevesebbet tőrödünk magával az ajándékozással. A könyv segít kicsit elgondolkodni, hogy mi is fontos igazán az életben. Ideális karacsonyi ajándék lehet.

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632454801 · Fordította: Robin Edina
>!
Ibanez MP
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

Szép kis mese, no de hogy igaz történet? Rendben, egy része lehet igaz, de azért most azt leszuszakolni az olvasó torkán, hogy igenis jön az angyal meg ilyesmik… na… vallásos embereknek biztos nagy kedvenc lesz, de nekem ez így nem fekszik… ráadásul a fülszövegben mintha valami hiperképesség lett volna „hat hét alatt” megírni e könyvet… basszus, 120 oldal, elég lazán, szerintem ehhez nem kellett nagy tudomány (főleg, hogy szinte ki se kellett találni a sztori nagy részét, ha a való életből merítette)… (Rendben, nem írtam még könyvet, de akkor is, nekem a hat hét inkább soknak tűnik :-D) :-D A történet egyszerű, kitalálható, a karácsonyi hangulat nekem személy szerint nem jött át (pedig karácsonykor olvastam ráadásként), meglehetős csalódás volt a könyv, a Hol lehet Noel? után…

>!
K_A_Hikari P
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

„A karácsony illatai számomra a gyerekkoromat idézik.”

Amilyen rövid, annyira különleges. Bár nekem kicsit hihetetlen az „igaz történet” címke ellenére, de az biztos, hogy sajátos hangulata van
Azt hiszem, sokkal több Mary kellene, hogy felnyissa a Richard-ok szemét, akikből sajnos egyre több van a világon.
Te eltöprengtél valaha azon, mi lehetett a legelső karácsonyi ajándék?

>!
Tímea_Bernadett_Lőrinczné_Molnár P
Richard Paul Evans: A karácsonyi doboz

Szívet melengető és szívszorító történet így karácsony közeledtével. Mindenkinek ajánlom olvasásra, mert amit Mary üzen nekünk a lapokról, nagyon megszívlelendő. S a legelső karácsonyi ajándék … az elmúlt időt, elvesztegetett pillanatokat visszahozni nem lehet, mindent a maga idejében kell megélni. Észre kell venni az igazi értéket, ez sokaknak napjainkban sem könnyű. Drága Mary tette volna, de nem tehette :-( Sok-sok Mary kellene a világba, aki felnyitná a mindig rohanó, anyagiakat hajhászó emberek szemét, és látóvá tenné őket a valódi értékek, a valóban fontos dolgok iránt.

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632454801 · Fordította: Robin Edina

Népszerű idézetek

>!
Gorkie

A dobozban rejtőzik a múltunk, és – éppen olyan halálbiztosan – a jövőnk is.

30. oldal, 2. fejezet

>!
Sippancs P

– De talán leginkább a karácsony hangjait szeretem. Az utcasarkon álldogáló télapók csengettyűinek csilingelését, az ismerős karácsonyi slágerek dallamait a fonográfon és a kántálók édes, néha hamiskás hangján. Élvezem a város nyüzsgő forgatagát is. Izgatottan hallgatom a csomagolópapírok ropogását, az üzletek zacskóinak zörgését, és jókedvre derítenek az idegenek vidám karácsonyi köszöntései. És persze ott vannak a karácsonyi történetek. Dickens és az összes többi karácsonyi mesemondó bölcsessége. – Szünetet tartott, hogy különös hangsúlyt adjon a szavainak, majd így folytatta: – Imádom az ünnep hangjait.

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
>!
Sippancs P

A tagadás talán nélkülözhetetlen emberi mechanizmus, hogy képesek legyünk megbirkózni az élet fájdalmaival.

79. oldal

>!
Sippancs P

– Munkában jobb, mint itthon lenni?
– Nem. Az otthonnál sehol sem jobb.
– Akkor az apukám miért van mégis szívesebben ott, és nem itthon?
Mary elgondolkodva hallgatott.
– Azt hiszem, időnként megfeledkezünk erről – suttogta aztán, és közelebb húzta magához a kislányt.

68. oldal

>!
Niki 

A legelső karácsonyi ajándék a szeretet volt. Egy szülő szeretete. Tiszta és makulátlan, akárcsak a legelső decemberi hó.

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
>!
Viktória_Erdei 

Jenna mélyet sóhajtott, és melegséget keresve közelebb bújt hozzám. Szorosan magamhoz vontam a törékeny kis testet. Valójában ezt jelenti apának lenni: ráébredni, hogy egy napon a kislányom nem lesz többé velem. Az alvó gyermek arcára nézve egy kicsit meghalni legbelül. S egyetlen drága pillanatra karomba zárni, azt kívánva, bárcsak megállíthatnám az időt.

114. oldal, 6. fejezet - Az angyal

>!
yumechan P

Valójában ezt jelenti apának lenni: ráébredni, hogy egy napon a kislányom nem lesz többé velem. Az alvó gyermek arcára nézve egy kicsit meghalni legbelül. S egyetlen drága pillanatra karomba zárni, azt kívánva, bárcsak megállíthatnám az időt.

114. oldal

>!
yumechan P

– Richard, eltöprengett valaha azon, mi lehetett a legelső karácsonyi ajándék?

>!
Kek P

Talán lassacskán öregnek számítok ebben a rohanó világban, kifogytam az osztályrészemül jutott szavakból és a lelkes hallgatóságból.

(első mondat)

>!
Niki 

A keleti népek jáde és korall kövekkel gazdagon díszített ékszeres ládikáitól egészen a pennsylvaniai hollandusok praktikus sótartójáig a különféle dobozok csábereje a világ minden létező kulturális és földrajzi határvonalát átszelte. Szivardobozok, tubákos szelencék, perselyek, értékes kincseiknél is pompázatosabb ékszeres ládikók, hűtőládák és gyertyás dobozok népesítik be a földet. Utazóládák, hosszú, tégla alakú rekeszek tehénbőrrel beborítva, amelyet azután bronzszegecsekkel erősítenek szorosan az erős faszerkezethez. Tölgyfa ládák és ezüst szelencék; a nők örömére kalapdobozok és cipős dobozok; és az édességek rabszolgáinak nagy élvezetére cukorkás dobozok hemzsegnek mindenütt. Tulajdonképpen az emberi élet is dobozok körül forog; a nyitott tetejű mózeskosárral kezdődően a fenyőből ácsolt ládáig, amelyet koporsónak nevezünk. A dobozban rejtőzik a múltunk, és – éppen olyan halálbiztosan – a jövőnk is. Nem kellene tehát meglepődnünk azon sem, hogy a doboz rendkívül fontos szerephez jutott már a legelső karácsonyi történetben is. Hiszen a karácsony egy szerény, szilánkos fából készült dobozban kezdődött, amelynek a belsejébe szalmát fektettek. A napkeleti bölcsek, akik nagy utat tettek meg, hogy láthassák a csecsemő királyt, kincsekkel teli ládikákat helyeztek a szent gyermek elé. S végül, amikor kiömlő vérével megváltotta bűneinket, a karácsony urának testét egy kőből faragott sírládába fektették. Milyen alkalomhoz méltó tehát, hogy karácsony ünnepén színpompás, becsomagolt dobozkák ölelik körbe a feldíszített fenyőfák lábát szerte a világon! S talán még ennél is méltóbb, hogy nekem is egy karácsonyi doboz segítségével sikerült ráébrednem, miben is rejlik a karácsony valódi jelentősége.

29-30. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

William Wharton: Éjfélre kitisztul
Stephen King: A remény rabjai
Stephen King (Richard Bachman): Az átkozott út
Dorothea Benton Frank: Karácsony receptre
William Somerset Maugham: Karácsony Párizsban
Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Jostein Gaarder: Tükör által homályosan
Jonathan Franzen: Javítások
Lisa Kleypas: Rafe karácsonya