Megjelenésének várható időpontja: 2019. február 14.

Dühöngő ​fúriák (Takeshi Kovacs 3.) 84 csillagozás

Richard Morgan: Dühöngő fúriák Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Takeshi ​Kovacs hazatért.

Újra Harlan Világán jár – egy óceánbolygón, amelynek öt százaléknyi szárazföldjét veszélyes és megjósolhatatlan mozgású tengerek veszik körül, ha pedig az ember egy helikopternél bonyolultabb járművön próbál az időjárás viszontagságai fölé kerülni, a marslakók itt hagyott orbitáljai perzselnék le az égről.

De nem csak a tengeren és az égen várakozik a halál. Odalent, a Kossuth trópusi tengerpartjaitól és mocsaraitól Új Hokkaidó jeges és gyilkos gépekkel fertőzött pusztaságáig, a quellista forradalom nehezen kicsikart eredményeit lassan kezdik újra felszámolni. Az Első Családok, a Cégek és a jakuzák mindenre rátették már a kezüket.

Kovacs elveszített szerelme miatti engesztelhetetlen büntetőhadjárata megakad, amikor Harlan Világának és saját, erőszakos múltjának szellemei megjelennek, hogy egy politikai intrikákkal, technológiai rejtélyekkel teli örvénybe húzzák. Quellcrist Falconer állítólag visszatért a halálból, és az Első… (tovább)

Eredeti mű: Richard Morgan: Woken Furies

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194989 · Fordította: Cs. Szabó Sándor · Megjelenés időpontja: 2019. február 14.
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2009
538 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639868328 · Fordította: Cs. Szabó Sándor

Kedvencelte 3

Most olvassa 8

Várólistára tette 49

Kívánságlistára tette 53

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ViraMors P
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Takeshi, én becsszó, kedvellek, de ami sok, az sok…

Ez a kötet az egyik oldalról túl sok volt, a másikról túl kevés.
Túl sok, mert Takeshi Kovacs eddig is hajlamos volt a nosztalgiával vegyes visszaemlékezésekkel társított moralizálásra, de nem olyan mennyiségben, mint itt. Meg sem próbáltam számon tartani, hányszor toltam félre pár perce, pár órára, vagy pár napra, azért mert már megint felbosszantott, hogy Takeshi egy párbeszéd két mondata között tálal hatoldalnyi visszaemlékezést. Pláne nem vártam volna, hogy a végére még érzelgős is lesz.
Túl sok, mert a rengeteg fölösleges moralizálós nosztalgia mellett rengeteg ötletet zsúfolt bele, ami nem feltétlenül lenne rossz, de itt és most valahogy egyik sem kap elég teret, és ezzel eljutottunk a túl kevéshez…
Rengeteg potenciál van ebben a kötetben, Harlan világával, a marslakó technológiával, az emberi technológiával, spoiler Külön-külön és együtt is sok mindent ki lehetett volna hozni mindebből, én mégis úgy érzem, hogy vérgőzős kergetőzés, egy adag szex és ha még nem mondtam volna# rengeteg moralizálás a vége., egy elég összecsapottnak ható megoldással.
Nem megfelelőek az arányok, ami igazán hatásos lehetne, az elsikkadt. Pedig lehetett volna jó, lehetett volna a trilógia csúcspontja. És mégsem…

>!
vicomte P
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Úgy nyolc éve a Valós halál visszaadta a hitemet a modern sci-fiben, hogy aztán a folytatása, a Törött angyalok ki is ábrándítson belőle.

Az első résznek a nagy ötlete a tudattárolás és a tudatoknak más testekbe (amelyek lehetnek valós személyektől „kölcsönvettek”, ugyanúgy, mint szintetikusan előállított klónok) történő feltöltése volt.
Ezt a poszthumanista ötletet cyberpunk környezetben játszódó noir krimiként tálalta a szerző, és ezzel engem megvett magának.
Ezzel szemben a második részben a korábban csak említés szintjén megjelenő ősi idegen civilizáció és az elszabadult nanotechnológia játszotta a főszerepet. Ráadásul annak a regénynek a fordulatai egyszerűen csak untattak.

Nem meglepő módon ezután sokáig ódzkodtam a trilógia harmadik részének megvételétől, és a beszerzést követően is három évbe telt, mire rávettem magam az elolvasására.
De szerencsére nem bántam meg!
Mert ez egy jó könyv, még akkor is, ha a rengeteg történetszál miatt korántsem az a pihentető olvasmány, ami miatt sokan sci-fit olvasnak.

Takeshi Kovacs ebben a részben a saját szülővilágában él már hosszú-hosszú ideje, ahol véres és személyes vendettát folytat egy vallási fanatikusokból álló csoport ellen*, s látszólag teljesen véletlenül belekeveredik egy konfliktusba, melynek következtében egy időre hozzácsapódik egy cybertech zsoldoskompániához, miközben a helyi alvilág: a yakuzák és a haiducok** is a nyomában vannak, sőt még a helyi politikai elit is legszívesebben kiégetne a tudattokját.
Mindeközben nem csupán elszabadult nanotech harci gépekkel gyűlik meg a baja, de a Küldött*** múltjából is egyre több árnyalak tűnik fel, és lassanként egy újabb forradalmi készülődés kellős közepén találja magát.

Ahogy látszik, ez a könyv határozottan visszahozta az első rész hangulatát, igaz, nagyjából a regény 60%-nál kezdenek a fentebb leírt az események és szereplői motivációk értelmet nyerni, mert a könyv elején még egy egy fordulat heveny WTF érzést váltott ki belőlem.
De szerencsére Morgan egy idő után elkezdi végre rendesen adagolni az információkat, és onnantól éreztem azt, hogy végre értem, hogy honnan és hová halad a történet.

A regényben jól keveredik az akciódús military sci-fi, a noir krimi és a poltikai thriller elemekkel és jut hely a vallási fanatizmus ekézésének ugyanúgy, mint a poszt-cyberpunk társadalomkritikának.
Ez persze egyszerre erény és hiba is, mert habár a regény végére szinte minden a helyére kerül, mégis úgy érzem, hogy egy csomó jelenet, sőt egész történetszálak fölöslegesek voltak, és személy szerint én úgy 150 oldallal rövidebben sokkal jobban élveztem volna ezt a könyvet.

* hogy miért, az kb. a könyv felénél derül ki – az ilyen írói fogásokat én személy szerint baromira nem kedvelem.
** bár kicsit japánosan hangzik, ezek valójában a hajdúk :D
*** a Küldöttek amolyan ultraelit rohambrigádos-titkos ügynökök, akiket végső érvként vet be a Protektorátus, bár gyakran kő kövön nem marad, ha végeztek egy bolygó pacifikálásával.

>!
Joshua182
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Nem igazán tudok dönteni, folyton vacillálok 3,83 és 4,09 csillag között.
A középső epizód kimaradt, így csak a Valós Halállal tudom összehasonlítani, ami nem túl hálás feladat, mert nagyon hasonló, de mégis más.
Ami nem változott: Takeshi Kovacs továbbra is kiakasztja a vagányságmérőt, személyiségében immár fellelhető egy csekély fejlődés, de ennek oroszlánrésze néhány utalás alapján valószínűleg a második részben bekövetkezett eseményeknek és traumáknak köszönhető. Az explicit szexjelenetek is megmaradtak, néha akár adatkábelek bevonásával.
Ami más: a hangulat. Bár külsőségek és stílus terén nagyon hajaz az első részre, ami ezúttal számomra a különbséget jelentette, az Harlan Világa. Akármennyire is műfaji klisé, az első részben igencsak nyomasztott a túlzsúfolt városi környezet, szinte fojtogatott, ezen az óceánbolygón végre fellélegezhettem, a szigeteken és úszó alkalmatosságokon játszódó cselekmény teljesen más, a szívemhez sokkal közelebb álló hangulatot eredményezett. A szörf témájának beépítése a történetbe pedig hiperlaza!
Érzésre olyan élmény volt, mintha egy nagyon hosszú filmet néznék valamilyen VR-sisakban. A legtöbb karakter ezúttal is funkcionális, felejthető, leszámítva Sylvie Oshimát, akiben viszont a szerző érdekes és meglepő módon mos össze személyiségeket, vallást és ideológiát, aminek köszönhetően kulcsfigurájává válik a történet és egyúttal a trilógia lezárásának is.
A tudattokok technológiájával kapcsolatban már az első résznél hangot adtam fenntartásaimnak, ebben a tekintetben ez a rész sem győzött meg, sőt a „dupla burkolás” jelensége további kételyeket ébresztett bennem, nagyon nehéz meghúzni a határt, hogy az eldobható, lecserélhető külső és a kvázi halhatatlanság melyik ponton csap át egy nem emberi létbe, és ez milyen következményekkel is jár.
Ezúttal is akadt hasonló csemege, mégpedig az orbitálok, ezekről a bolygó körül keringő rejtélyes szerkezetekről szívem szerint sokkal többet olvastam volna, nem csak a történetben betöltött szerepük miatt, de ez igaz a marsi civilizáció teljes hagyatékára is, ezek beépítésével Morgan ismét garantálta, hogy folyamatosan járjon az agyam és próbáljam összerakni a részleteket.
Ugyanakkor igazán nem tudott magával ragadni a könyv, élveztem, de zokszó nélkül le tudtam tenni, azt a bizonyos extrát hiányoltam. Ezért írtam korábban lezárást, és nem megkoronázást a trilógia kapcsán.
De azért nem volt rossz!

>!
B_Petra
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Akció sci-fi és majdem semmi más. De ez a majdnem elég aprólékos, és jól megirt, sokkal kidolgozottab mint az első két rész.
Már a második rész sem lopta be magát a szivembe, de azért a Dühöngő fúriák valamivel jobb.
A sorozat olvasását tekintve, jobb sorrendben olvasni, de összevissza sem lehetetlen.
Azt hinné az ember csak jönnek, lőnek, beleznek, pusztakézzel kivégeznek, de ennek ellenére oda kell figyelni itt ott hova is kalandozik el pszihopata hősünk Kovács, mivel elég sok visszaemlékezés, régi sérelem, esemény, személy felszinre kerül. Többek között(aki olvasta az előző részeket) végre kiderül kicsoda Virginia Vidaura, a Küldött kiképzőtiszt, aki mély benyomást tesz antihősünkre, valós és átvitt értelemben is.(Az elmaradhatatlan sexjelenetekből itt mindenki kedvére mazsolázhat).
Kovács a kiégett ex-küldött( Küldött amolyan modern békefentartó, aki nem hagyományos módszerekkel lásd. brutális kivégzés, atomcsapás, gyilkosság, merénylet, politikai mahináció, befolyásolás teszi pontra a külső világokon a helyzetet, a Protektorátus égisze alatt), lecsúszott bűnöző, aki magánhadjáratot viv a szülőbilygóján, a helyi vallási fanatistákkal szemben(az indok, ok okozat sokáig megfejthetetlen), és minden itt kezdődik, ahogy a helyzet hozza, hozzácsapódik egy DeCom csapathoz, és bevetésre indul, hogy megtisztitson egy mimintek(robotok?) által uralt területet, menekülés közben magára hragit egy két jakuza vezért, valmint ujfent rejtélyes okoból a helyi oligarchák is rászállnak. Eközben ha akarod ha nem tájleirást, kis mitológiát, sok ideológiát is kapsz a Harlan Világáról, és végre megismered Quellt(és még több versét, lásd. előző kötet). A legnagyobb rejtély mégis a bolygót körbevevő marsakók által épitett és hátrahagyott orbitálok jelentik, amik mindenre „angyaltüzet” lőnek ami repül, vagy meghalad egy bizonyos szintű technológia szintet.
A végére minden összeáll és az utolsó oldalakon Kovacs megküzd saját maga fiatalabb változatával is.
Jól megirt könyv, csak nekem túl hosszú,és túl brutális volt.

>!
Sai_home P
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Amekkora „csalódás” volt a második rész, annyira kellemes meglepetés a harmadik, visszatérünk ahhoz a Takeshi Kovacshoz ("Tak"), akit az első részben láthattunk, az öntörvényű, minden sérelmet keményen megtorló harci géphez. Töményen jön az akció, de mégse túl sok, nem túl brutális, csak hullanak a szereplők. Megismerhetjük Harlan Világát, nem csak a történet játszodik itt, hanem sok-sok visszaemlékezést is kapunk. Végre megtudunk néhány információt olyan szereplőkről, akiket a korábbi kötetekben meg-megemlített. A történet is szépen épülget, nem arról van szó, hogy csak gyilkolásszunk kedvünkre, hanem a szereplőknek tényleges motivációi vannak, amiket a könyv végére meg is érthetünk, addig főként csak sodródunk az árral, mint (látszólag) Tak.
Ismét előtérbe került a cyberpunk is, vannak MI-k, tuningolt burkok, spéci fegyverek, mindenen átgázoló és mindenkibe belekötő főhős. A felnőtt tartalom se annyira béna, mint az előző részben, bár kicsit „tinis”, nem tudja hozni az első könyvben látott szintet.
Összességében egy jó kis logikusan összerakott akció-élmény, elszórva már-már filozófiai kérdésekkel.

>!
bedeguar P
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Lehet, hogy nem szerencsés sorozatokat a végén kezdeni, de néha egyszerűen úgy jön ki. Hogy a nyaralásra vitt könyv nem tetszik, és beleolvasol a máséba.
Aztán elkezd érdekelni a véres borítója és a harci-marci címe ellenére. És a stílusa is jó, sőt, a maga műfajában kitűnő, a világ pedig, amiben játszódik, annyira bizarr, hogy el kell mélyülni benne, mert máshol lenni egyszerűen kell; és kell, hogy legyen valaki, aki a Takeshi Kovacs névre hallgat, mindenkinek adósa, és neki is mindenki tartozik, aztán egyszer csak a sokadik oldalon tart az ember.
A cselekmény fordulatos, nagyon rejtélyes minden, a pszichopata főszereplő leginkább, aki mindennek ellenáll, csak a női nemnek nem, de amúgy mindenki totál zakkant (az egész Szigeten nincs annyi tudatmódosító, amennyit a regényben egy átlagos szereplő magába töm).
Az egyes szám első személy azt teszi az olvasóval, hogy mindent akkor tud meg, amikor a főhős; ugyanúgy nem tudja és nem érti, mi miért történik, ki mit miért mond, és csak a végén áll össze, hogy mindenki kicsit más, mint aminek látszott. Van, aki végig tudott mindenről, ismeri mindennek az okát és alakítja a következményét (és sajnos fél csillag ennek a túltolása miatt veszett el, ugyanis én jobban szeretem, ha a cselekménybe szövődnek a dolgok, nem egyszer csak jön egy tutimegmondó; a másik fél csillagot pedig a béna szexjelenetek miatt vontam le – nehogy már ennyi beépített kütyüvel nem tudnak mit kezdeniiiii!).

A világ, ahogy összerakta Morgan, a költöztethető tudat, az öröklét lehetőségének az abszurd megélése, a tökéletesedés vágyának az apró, haszontalannak tűnő dolgokba költözése (szörf), a pszichopaták viselkedése – remek, csodálatos, lenyűgöző. A többi, ami nekem nem jött be, már az ízlés kategória. De az érdemeket nem akarom vitatni, és várom, hogy újra megjelenjen az első rész, hogy lecsaphassak rá..

>!
kvzs P
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Morgan könyvein határozottan látszik a fejlődés: egyre több szálat mozgat, egyre több apróságot bont ki, és mintha ezzel a könyvvel a középutat is megtalálta volna.
A történetben senki sem az, akinek látszik, vagy hiszik, van akiben kettő van, van akiből meg kettő, csúnyán beleszól mindenbe a politika, színre lép a történelem és egyre kevésbé lehet tudni, hogy ki vagy mi a jó, mert semmi sem fekete-fehér.
Kovacsot egyre jobban megkedveltem a sorozat folyamán, mert nagyon ember: küzd a saját démonaival, nem egy jólelkű, pozitív hős, de legalább mindig önmaga -még ha ez saját maga számára is meglepő olykor-, és a végére talán még elfogadni is sikerül azt, amivé vált az évszázadok során.

>!
Aliko P
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Politikai játszmák, árulások, bosszú, újabb filozofálgatásokkal megspékelve egy kicsit kusza történetben. Ez lenne a Takeshi sorozat lezárása.

Be kell vallani, hogy nem ez az író legsikerültebb műve. Túl sok minden, túl kevés oldalon.

Sok cselekmény, de nincs semmilyen íve. Ide- oda ugrál a jelen, a múlt és a jövő között. Aztán előrébb és még előrébb ugrik… Olyan lyukakat hagyva magában a történetben, hogy már-már magába szippant, mint egy fekete lyuk.

Jó- jó, de lehetett volna jobb is .

Takeshi saját magával vívott harcában ennél sokkal több potenciál volt, lehetett volna még faragni rajta… :(

De végül is szép volt, jó volt, köszönjük, ennyi. A sorozat tetszett viszont ez a kötet nem lesz kedvenc.

>!
kte
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Takeshi Kovacs életének egy újabb időszakát ismerjük meg és a visszaemlékezésekben a korábbi évek is visszaköszönnek. „Hősünk” továbbra is bűnözőként él, hiszen kiugrott Küldöttként nincs igazán más lehetősége, de eközben személyes bosszúhadjáratot is folytat. Továbbra is mindent személyes ügyként kezel és ezzel kapcsolatban nem ismer mértéket, a mindent vagy semmit elvet követi.
A világ, a történet ebben a részben is ötletekben gazdag, kezdve azzal, ahogy fiatalabb önmagát küldik a meggyilkolására, a mimintekre vadászó csapatok összehangolási módszerein keresztül az orbitálokról kiderülő meglepő információkig. A virtuális valóságban az eddigiekben megismert trükkökön (pl. időspórolás azzal, hogy a virtualitásban dolgoznak ki terveket a valóságban szükséges idő töredéke alatt) keresztül átélhetünk egy harci jelenetet és egy térképészeti bemutatót is.
Izgalmas volt, a közepétől kezdett összeállni a kép, előtte kissé vakon tapogatóztam. Főszereplőnk hozza a formáját: öl, ha szükséges, kábszerezik, szexel, közben mégis odafigyel a körülötte levőkre, nem csak egy gyilkológép. Helyenként kicsit sok volt belőle, már zsibbadt tőle a fejem. :)

>!
CyberMacs
Richard Morgan: Dühöngő fúriák

Egy olyan érzés, mint hogy volt az első könyvben az alapötlet, a tudatok tárolása, másolása, stb… A három könyv pedig ennek a lehetséges okait, következményeit, előnyeit és hátrányait mutatja be. Amihez mellékesen van egy történet is. Ez utóbbi nem igazán emelte meg az adrenalinszintemet. Akár simán végig kávézhattak is volna.

Sok dolog volt, amiből lehetne külön könyvet csinálni.

Tegyük hozzá, hogy a könyv 2005-ben készült. És ez bár nem tűnik túl távolinak, a világ mostanra megváltozott. Richard Morgan nem láthatta előre a szociális média hatását.
Ma már ha valakit megkérdeznének, hogy melyiket választja: 1) Szegény halász lesz, aki nyomorban (elnyomottan) él, és a mindennapi kenyeréért kell küzdenie. Cserébe valós életet él 2) Bent lesz a virtuálban, ahol halhatatlan, meg minden ami ezzel jár, cserébe virtuálisan él. Valószínűleg az emberek 99% inkább a 2)-t választanák….
Az én meglátásomban egy olyan jövőben, ahol a tudatot digitalizálni lehet, csak elvétve lennének valós emberek. De talán még ők sem viselnének valós testet, hiszen a virtuálból ki lehet nézni. Pont a 2. könyv epilógusa mutatta be, hogy mennyivel barátságosabb lehet egy olyan csillagközi út, ahol mindenki virtuálban mulatozik, csak a kapitány néz ki időnként a valóságba.
Ebből meg akár könyvet is lehetne írni, ahol a virtuálban felnőtt tinik fellázadnak, és kiszabadulnak a való világba, ahol valós halál van, meg hideg van, enni kell, dolgozni, és hát ez így már nem is olyan jó buli…


Népszerű idézetek

>!
virrasztó

A legtöbb kultúra általában nem díjazza azt, ha lemészárolják a szent embereit.

37. oldal

>!
Kimmuriel

Időről időre mindannyian megtagadjuk álmainkat, nem? Ha pedig nem is fáj, akkor meg milyen vacak, másodosztályú álmok voltak?

>!
Kimmuriel

Nem jó dolog, amikor már nem értesz egyet azokkal az ikonokkal, akik annak idején kiformálták a gondolkodásodat. Amikor rájössz, hogy ők is olyan emberek, mint te.

1 hozzászólás
>!
virrasztó

A fegyvertok szíjai alatt a deComos pólóját viselte, amire a következő szöveget nyomták: Vigyázat! Intelligens Hús Alapú Fegyverrendszer.

461. oldal

>!
Kimmuriel

Van a gondolat és van a tett. (…) Ne keverjétek össze a kettőt! Mikor eljön a tettek ideje, akkor a gondolataidnak már készen kell állniuk, mert nem lesz számukra hely, ha egyszer a tettek elkezdődnek.

>!
Joshua182

Kettőnk kapcsolata évtizedekre nyúlt már vissza, de nem hasonlított arra a vízpermetre, amit Segesvar érkezése felvert a kikötő hullámain. Nem hullt nyomtalanul alá, ehelyett ott maradt a levegőben, úgy, mint a por, amit a Sharya sivatagában verünk fel egy homokcirkálón utazva. Ha megfordulsz és visszaindulsz a múltad felé, azt veszed észre, hogy köhögnöd kell tőle.

244. oldal

>!
Joshua182

– Az igazságtalanság felett érzett düh olyan, mint az erdőtűz – átugrik minden szakadékon, még a generációkat elválasztókon is.

288. oldal

>!
Joshua182

Ha nem kell természetes módon megöregednünk, ha nem kell meghalnunk és számot adni az életünkről a Teremtőnk előtt, akkor vakok leszünk az igazi értékek felismeréséhez.

393. oldal

>!
Joshua182

A hatalom dinamikus rendszer, és az áramlásnak két iránya lehet. A hatalom vagy felhalmozódik, vagy szétárad a rendszerben. A legtöbb társadalomban felhalmozódik, és a legtöbb forradalmi mozgalom csak annyit akar, hogy ez a felhalmozódás más irányba történjen. Egy valódi forradalomnak meg kellene fordítani a folyamat irányát.

424. oldal

>!
Joshua182

– Álca. (…) Az a legjobb, ha csuhát húzok. Bárhova is mész, az emberek nem piszkálják a Szakállasokat.
– Tényleg?
– Tényleg. Még a zsaruk se. – A feje fölé emelte az okkersárga papi inget. – Vicces dolog ez a vallás. Senki sem akar egy pappal beszélni.

461. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Al Robertson: Égtörés
Brandon Hackett: Isten gépei
Greg Egan: Karantén
Charles Stross: Accelerando
Dmitry Glukhovsky: Futu.re
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Alastair Reynolds: Napok háza
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja
Alastair Reynolds: Jelenések tere