Az ​acél emléke (Hősöknek való vidék 1.) 129 csillagozás

Richard Morgan: Az acél emléke

„Kompromisszumoktól ​mentes, merész és kegyetlen regény.”
Joe Abercrombie

Sötét úr közeleg. E jövendölés hajtja Ringil Eskiathot – a barátainak csak Gilt –, a kiégett zsoldost és egykori háborús hőst, akinek nyelvénél csak a kardja élesebb.
Gil már rég elhidegült nemesi családjától, ám mégis elfogadja anyja megbízását, hogy előkerítse rabszolgasorba jutott unokahúgát, azonban hamarosan kiderül, hogy egyetlen fiatal lány életénél sokkal több forog kockán. A világ baljós erők céltáblájává vált: egyesek az aldrainok, egy sokak által rettegett kegyetlen, mégis gyönyörű démonok visszatéréséről suttognak. Immár csupán Gil és két régi bajtársa állhatja útját a jövendölésnek, amely ha beteljesedik, az egész világ vérbe borul – viszont, ha e világ hősei ilyenek, akkor az ellenszer könnyen lehet, hogy rosszabb, mint a kór maga.

Az acél emléke hamisítatlan sötét fantasy: a világa véres és elkeseredett, a hősei pedig szarkazmustól fűtött kétes alakok.… (tovább)

Eredeti mű: Richard Morgan: The Steel Remains

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
384 oldal · ISBN: 9786155522987 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
378 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155522871 · Fordította: Benkő Ferenc

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Ringil Eskiath · Archeth · Sárkányvész Egar


Kedvencelte 5

Most olvassa 14

Várólistára tette 167

Kívánságlistára tette 129

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Disznóparéj_HVP IP
Richard Morgan: Az acél emléke

Szóval adott egy háborús hős, egy nemzetmentő hérosz, aki a kardját lóbálva meghátrálásra kényszerített egy olyan erőt, ami az egész emberiségre veszélyt jelentett. Akkor ő egy kitüntetett, köztiszteletben álló fickó, ugye?
Hát, nem. Sőt: egy eldugott koszfészekben kell tengetnie a mindennapjait, mert annyira kényelmetlen mindenkinek. Ez a (hajdan) dagadó izomzatú, bátor és kőkemény hős ugyanis annyira meleg, hogy egy random latexcuccos Pride-táncos legfeljebb kezet csókolhat neki.
Így lesz az elismerésre méltó, tényleg hős hősből a közmegvetés tárgya, és egy utolsó kis falu kocsmájának kabalaállatkája.
Ez a fennforgás annyira érdekessé teszi a főhős Ringil karakterét, hogy végig érdekes tud maradni. Nem az epikus szexjelenetei miatt, persze, hanem azért, amit mindez hoz magával. A high fantasy zsáner amúgy sem a nyitottságáról a leghíresebb, még a konszenzusra alapuló, heteroszexuális együttlét és annak előjelei sem gyakori vendégek benne, itt meg kapásból olyan cockmunchingokat kapunk, hogy szerintem nem egy és nem két fantasy olvasó fogja a haját tépni tőle.
Az igen izgalmas, érdekes főszereplő mellett az orbitális nagy szexek elég kemény leírásai és a masszívan kemény nyelvezet is megbolygathatja a biztonsági játékhoz szokott high fantasy olvasót. Brian Staveley egy-két stratégiailag fontos helyen elhelyezett fuckja és shitje után Morgan itt fogja magát, és olyan szavakat ad szereplői szájába, amiket tényleg kinézel egy olyan emberből, aki megszokta, hogy naponta az életét viszi a vásárra.
És azért gondoljunk bele, hogy ez a regény eredetileg a Trónok harca sorozat berobbanása előtt jelent meg – elég bátor lépés ez egy szerzőtől, aki épp csak elkezdett fantasyt írni…

Persze, nem annyi van csak a könyvben, hogy kigyúrt pasik egymásnak esnek és kinyalják egymás köldökéből a sárkányos piercinget, a regény egy nagyon menő high fantasy, tengerből inváziót vezető gyíkemberekkel, ősi mitológiájú istenekkel, halhatatlan és ebbe kissé beleőrült Eltűnt Néppel, technokrata, világok között utazó, szenvtelen kiriathokkal, és persze emberekkel, akik meg olyanok, amilyenek: háborúznak, rabszolgákat tartanak, és alapvetően egy fillér haszonért karamellás zöldségágyon a közeli rokonságukat is hajlandóak megizélni. Ebből a fertőből emelkedik ki Ringil, akit paradox módon szexualitása miatt a degenerált jelzővel illetnek legtöbbet (de közeli barátai inkább a f*rtúrót preferálják, nekik szabad), mégis sokkal az őt körülvevő világ erkölcsi szintje fölött áll.
Igen, gyilkosként, nem-monogám melegként, ügyeletes brutális állatként.
Morgan úgy játszadozik az elvárásaink és a valóság közti szakadékkal, mint valami hangszerrel, és jól csinálja. Már ezért is megérdemli a dicséretet a könyv. Ami miatt mégis full 6 csillagot adok neki (igen, hatot) az az a tény, hogy elejétől a végéig tudott érdekes, izgalmas és nagyon szórakoztató lenni. A három szál egyikénél se éreztem azt, hogy „jaj, ne már megint ez a fickó, az előző szál tök jó volt, menjünk már inkább vissza ahhoz”. Nem tűntek el szereplők több száz oldalakra, és nem volt érdektelen egyik vonal sem, sőt.
És ilyet még nem nagyon olvastam.
És hogy gáz-e a nem is kicsit pornóba hajló szex-töltet? Eleinte kicsit annak véltem, de aztán rájöttem, hogy mekkora kolosszális fuckyou-finger ez az elem is a biztonsági játékot játszó, folyton az olvasók kényelmi igényei szerint dolgozó fantasyknek. Onnantól kezdve már poén volt, abból is a jobb fajta.
Összességében azt kell mondanom, remekül szórakoztam. Nem finomkodó, nem gyenge könyv, erre fel kell készülni, de ennek ellenére én bátran ajánlom.

14 hozzászólás
>!
vicomte P
Richard Morgan: Az acél emléke

Bármely zsáner irodalom egyes erős toposzait a szorgos iparosok időről időre a csupasz csontig képesek lekoptatni, s ilyenkor már nagyon kevés magát valamire tartó írónak van kedve az adott téma n+1-ik variánsát megírni.
Ebbe a méla unalomba szokott aztán berobbanni egy-egy merész újító, aki nem átall szembe fordulni a kialakult elvárásokkal, és valami radikálisan mást letenni az asztalra, mint amire az olvasók számítanak.
Ilyen újító volt a maga idejében a fantasy műfajon belül Gemmell, Glen Cook, sőt Martin is, de Miéville-ről és Abercrombie-ról se feledkezzünk meg, az újabbak közül.

Morgan és Abercrombie között nyilvánvaló párhuzam még, hogy mind a ketten a fantasy klisék borogatásával kívántak célt érni, és ebbe egyebek között mindkettőjüknél belefért a kocsisokat megszégyenítő trágárság, na meg a szexualitás bővérű bevonása a cselekménybe.

Csak míg Abercrombie-nak ez remekül sikerült az Első törvény trilógiában, addig Morgan ezzel a regényével szerintem időnként eléggé döcögve vette ezt az akadályt.

Az acél emléke ugyanis alapjaiban végig megmarad hagyományos heroic fantasy regénynek, és csak díszleteiben más, igaz, azokban a díszletekben harsányan eltér a megszokottól – kár, hogy én egy idő után már porhintésnek és szemfényvesztésnek éreztem az eltérések jó részét.

Hogy tényszerű maradjak: Morgan regényének cselekményét nagyjából a kétharmadáig szerintem meglehetősen átlátszó módon polgárpukkasztóvá fazonírozott, de felismerhetően gemmelli figurák lökdösik előre. spoiler.
A lökdöséséről sem véletlenül beszéltem, mert sajnos a cselekmény nem nagyon akar beindulni – és ezért csak részben kárpótolt a világbemutatás és a szereplők jellemének árnyalása, múltjuk kibontása. Itt vannak kimondottan erős jelenetek és érdekes felvetések is. Ringil homoszexualitásának itt még cselekmény és a jellemábrázolás szempontból is fontos szerepe van, és a trágárság sem verte ki nálam a biztosítékot – tisztelet a fordítónak, mert némileg változatosabbá tette az eredetiben eléggé egysíkú káromkodásokat.
Azonban van egy olyan sanda gyanúm, hogy az író a mélyebb átélés kedvéért minden alkalommal valami tudatmódosító szerhez nyúlt, mikor azt a szereplői is tették. Az ilyesfajta method acting pedig soha nem tesz jót a koherens és lendületes történetszövésnek…
A regény második fele, utolsó harmada viszont már nem Gemmellt, hanem a korai Poul Anderson regényt az általam is nagyra becsült Törött kardot idézi meg hangulatában.
Ami kiemelendő és regény számomra legérdekesebb és vonása a technokrata kiriath faj, az organikusan mechanikus Kormányosok szerepeltetése és Clarke harmadik törvényének* finom lebegtetése, ami miatt bennem végig motoszkált a kérdés spoiler, hogy mit is olvasok valójában…

Szóval jók voltak ezek az alapok, drámai csúcspont is jutott a könyvbe, nem is csupán egy-kettő azonban akárhogy vesszük, hibázott a cselekményszövés – egész konkrétan hiányoltam nagyjából 70-80 oldalt, amivel a regény utolsó harmadának logikai bakugrásai által keltett hiátusokot ki lehetett volna tölteni.
És igen, kevesebb káromkodás sokkal több lett volna, és főleg a regény második felében a spoiler szex nem csak explicit formájában, hanem úgy egyáltalán is fölösleges volt, és nem tudtam másnak tekinteni, mint egy mindenféle szempontból hiteltelen (és kissé ócska) írói fogásnak.

*http://moly.hu/idezetek/335952

2 hozzászólás
>!
Rodwin
Richard Morgan: Az acél emléke

Első olvasásom Morgantól, de nem volt a legacélosabb mű. De mindezek ellenére, azért annyira felkeltette az érdeklődésem, ha már elkezdtem a trilógiát, a jövőben be is fejezzem.

Pedig minden adott volt, hogy egy jó kis dark fantasy kerekedjen belőle. Adott a sötét világ, a megfáradt véreskezű hős, egy letűnt ősi nép. A történet nem túl bonyolult, a karakterek viszont jól kidolgozottak voltak. Mindhárom történetszál igen érdekes volt számomra. Apró morzsákat kaptunk a múltból is, ezt nagyon élveztem.
Elég hullámzónak éreztem a könyvet, egyszer csak úgy csorogtak az események, élmény volt olvasni. De sokszor alig történt valami.
A trágár beszéddel nem volt problémám, ellenben azzal, hogy minden második oldalon az orrom alá dörgölik a főhős szexuális beállítottságát azzal már igen. És bevallom férfiasan, a kedves dwendájával eltöltött jeleneteket, inkább átlapoztam.
A csatajeleneteket viszont nagyon élveztem, Morgan igazán nem szűkölködik a brutalitásban, és a vérben. De azért a regény vége fele közeledve már vártam, hogy vége legyen, mert annyira nem kötött le.
Egynek elment, és mindettől független várom a folytatást is, mert kíváncsi vagyok mi lesz ebből.
A fülszöveg többet ígért, mint amit kaptam. Igaz a könyvet is ajándékba kaptam. :)

5 hozzászólás
>!
mcgregor
Richard Morgan: Az acél emléke

Ez egy parádés regény. Üdítően mocskos szájú, minden mesterkéltség nélküli dialógusokkal és eleven, ütős konfliktusokkal. Meggyőződésem, hogy a szándékoltan polgárpukkasztónak szánt homoszexuális főhős nélkül is kiválóan működött volna, egyedül az bosszant, hogy a mű egy adott ponton (szerintem teljesen indokolatlanul) egy olyan szexuális aktus részletes leírását tolja az olvasó arcába, ami inkább egy olcsó ponyvába illene. Semmi szükség nem volt rá, az addig teljesen jól építkező történetet megtörte és kifejezetten taszító volt. Ettől függetlenül nem vonok le emiatt csillagot, csak érthetetlen számomra egy olyan jó tollú írótól, mint amilyennek Richard Morgan tűnik az összkép alapján.
A karakterek egyébként zseniálisak: a prímet nyilvánvalóan Ringil viszi, aki cinikus és pofátlanul határozott, bármikor, bárkinek beszól, de nem egy üres szájhős: félelmetes ellenfél. Sárkányvész Egarról pedig szívesen olvastam volna többet, a nagydarab nomád klánfőnök, az egykori zsoldos, aki saját népe soraiba is nehezen illeszkedik vissza, tömören, és igen lényegre törően fejezi ki magát, mégis kellően árnyalt szereplő. A mágikus alakok és az emberi sorsokba beavatkozó istenek, akik nagyritkán az anyagi világban is hajlandóak manifesztálódni szinte a homéroszi eposzok hangulatát idézik. A csatajelenetek rendkívül jól vizualizálhatóak, minden finomkodás nélküliek és vérgőzösek. A világ jellegzetes népeiről és a politikai viszonyokról csak fokozatosan tudunk meg egyre többet, és csak viszonylag későn tisztul ki eléggé az egész kép, ezért igényel némi koncentrációt is a szórakoztató jelleg mellett. A második részét is biztosan elolvasom majd.

3 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Richard Morgan: Az acél emléke

Bejelentem elfogultságomat! Richard Morgan az egyik kedvenc szerzőm. A Takeshi Kovacs-trilógiával megvett magának és ha az ember rászokott a jó szaftos steakre, kicsit félve kóstolja a bolti disznósajtot. Persze tudom, hogy a fantasy teljesen más tészta, mint a cyberpunk, de az ember ösztönösen mégis azt várja a szerzőtől, hogy nem tud kibújni a bőréből és ugyanazt az eszköztárat alkalmazza majd egy más műfajban is, mint amit már megszokott tőle a kedvenc, pörgős sorozatában. Talán ezért éreztem sokáig csalódottságot. Türelmetlenül vártam, hogy elkezdődjön végre az érdemi cselekmény, elég már ezekből a vontatott leírásokból, háttértörténetekből és lassú világépítésből. Majd megismerjük mindezt a „csihi-puhi” közben.
Aztán egyszer csak beindult az őrület, szinte filmszerűen jöttek a kemény, véres, Morgan-féle dühös akciójelenetek és azonnal megértettem, hogy miért is kellett végigrágnom magam a sok-sok bevezetőn. Morgan úgy vezette harcba ebben a heroic fantasy-ben három főhősét, hogy hű maradt a saját – más műfajban edzett – stílusához, de „megadta a fantasy-nek is, ami jár neki”.
Nagyon szépen összeérett a három különböző fajú, kultúrájú és társadalmi hátterű hős egyénisége és főleg különbözősége az ábrázolt világgal, amibe visszatérnek, hogy beteljesítsék fátumukat. Az író kiválóan kombinálta a zsáner klasszikus, szinte kötelező elemeit (úgymint mágia, misztikus lények, emberfeletti hatalmak, istenek stb.) az akcióregények eszköztárával, s ezzel a regény végkifejletére szinte észrevétlenül rátaláltam arra a bizonyos végletekig fokozódó feszültségre, amitől letehetetlenné válik a könyv.
A trilógia kezdő kötetének legfőbb eszenciája számomra az, hogy amíg értelmes élet létezik ezen a sártekén addig, az éppen regnáló faj(ok) minden időben megtalálják majd annak lehetőségét, hogy egyes csoportokat, rétegeket az etnikumuk, vallásuk, világnézeti meggyőződésük, nemi identitásuk miatt, vagy bármely más, mondvacsinált okkal elnyomjanak, üldözzenek, vagy akár kiirtsanak. Így van ez a mi világunkban és így is lesz :( ez még a fantázia világaiban is. Szóval nagyon sötét, de rendkívül érdekes világot festett nekünk Morgan.
Számomra is feleslegesen soknak tűnt azonban a (különböző irányultságú) szexualitás ennyire plasztikus, már-már pornográfiába hajló ábrázolása a fantázia (és nem a szexuális fantázia!) műfajában.
Összességében?
Sötét Úr közeleg.
Vagy talán már itt is van…? Ki tudja?! És honnan várjam? Vajon kívülről támad, vagy már bennem van?
Talán a folytatásokból kiderül :) Kíváncsian várom!

5 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Richard Morgan: Az acél emléke

Dark fantasy a javából, a maga mészárlásaival és azok részleteinek leírásával. Gil, a főhős meleg, de ettől még nem megy át a könyv pornóba (bocs, hogy csalódnotok kell). Ez inkább az oka annak, hogy egy ilyen hős vitéz miért tengődik a világ végén tíz évvel a sorsfordító győzelem után. A Birodalom ugyanis brutális módon kivégzi azokat, akik saját nembéliekkel prütykölnek. Aztán Ringilt megkeresi az anyja, hogy találja meg unokahúgát, és elkezdődik a kaland. A regény két másik szálon is halad, Gil két régi harcostársának életét mutatja, hogy majd a végén megint összetalálkozzanak. Morgan igazi kemény világot mutat be. Van itt minden. Udvari intrika, vallási fanatizmus, testvérárulás, véres harcok, összeesküvések. Valamint egy rég letünt nép, akik visszatérését valakinek meg kell állítani. Ki lenne alkalmasabb, mint mocskosszájú vakmerő hősünk. Sajnos a mű folytatásos.

>!
pat P
Richard Morgan: Az acél emléke

Jó, én sose voltam a kvázi-klasszikus hentelős-hesszelős-szexelős fantasy rajongótáborának felkent vezérszurkolója a pompomokkal, ez igaz. Úgyhogy nyilván igazságtalanul utálom ezt a könyvet, mikor volt benne bőven kiontott zsiger, cicik (höhö) és jövés-menés, de még tán quest is.

Ellenben. Javítsatok ki, ha tévedek, de mai időkben mintha jogosan várna el az ember még ebben a műfajban is valamelyes eredetiséget, csavart, netán humort, akár pár cinkos összekacsintást a bevett klisék fölött. (Nem, a meleg főhős szerintem nem ér. A csúnya szavak sem. Hagyjuk már.) De ha mindezeket nem is (ne legyünk már olyan igényesek), legalább egy szép, logikus világfelépítést, értelmes cselekményt, némi valódi bonyodalmat, esetleg izgalmat. Vagy legalább bírjon már érzelmileg bevonni az a szerencsétlen történet, hogy ne csak a hiányosságain rágódjak százoldalakon át!

Jó aláírom, a kiriathok (kik azok a kiriathok? mit csináltak voltaképpen?) bizonyára érdekesek és eredetiek, az aldrainok bizonyára titokzatosak és szexik (vártam is végig, mikor derül ki, hogy vért is szívnak nyakból), a Pikkelyesek meg bizonyára nagyon félelmetesek voltak . De mindez kábé ennyire volt kibontva, mint itt.
És az megvolt, hogy amikor főhősünk végre találkozik a mindennél csodálatosabb, félelmetesebb, ezerévenemlátottabb ésatöbbi fantasztikussággal, akkor mit csinálnak? Na mit csinálnak? spoiler Én ott dobtam el az agyamat végleg. És azután már nem is érdekelt, hogy a Kormányosok, azok úgy hogy, és mennyiben van befolyásuk az eposz műfaji besorolására.

Richard Morgan, nem szeretlek.

18 hozzászólás
>!
Szilárd_Berke I
Richard Morgan: Az acél emléke

Sorra véve a kötet meghatározó építőelemeit, erre jutottam:
Karakterek: kidolgozottságuk majdnem olyan mélységű, és csaknem olyan színvonalas, mint Abercrombie esetében. Azért a „csaknem”, mert Abercrombie valahogy jobban pörgeti a párbeszédeket, többet hozzátesz általuk a szereplőkhöz, és többet moralizál ugyan, de teszi ezt érdekfeszítőbben. Morgan valahol McLellan és Weeks szintjén van nálam /Martin és Abercrombie a mérce/, ami persze önmagában már erős fegyvertény… Saját bevallása alapján is sokat tanult pl. Moorcock-tól, és ez érződik e téren (is): a négy nézőpontkarakter mindegyike jól eltalált, önállóan is megállják a helyüket, talán ebben az erő-sorrendben: Ringil, Egar, Archeth, Poltar. Egyikük fejezeteinél sem éreztem késztetést, hogy átlapozzam őket. :)
Szexualitás és káromkodás: szex vonatkozásában Morgan kapott hideget-meleget, de leginkább talán elmarasztalást/fanyalgást. Kétségkívül naturalista a megközelítése, ezt még megfejeli azonos neműek egymás iránti vonzalmával, plusz nem habozik gyakorta behozni ezt a vonalat. Olvastam már sikamlósabbat, misztikusabbat, durvábbat, megbotránkoztatóbbat is, szóval nálam nem verte ki a biztosítékot… /No jó, a 252-ik oldaltól elstartoló együttlét azért kismértékben sokkolt pár helyütt :)/. Elvétve, de azért kapok kritikát a Codric-sztorikban fellelhető aktusok kapcsán. Nos, Morganhez képest azok egyértelműen a soft kategóriába szelídülnek. Van még hová fejlődnöm. :D :D
Káromkodás: hát igen, egyetértek azokkal, akik szerint a kevesebb több lett volna. Zárásközeli fejezetekben néhol már-már helyzetidegennek, komikusnak hatott.
Világ: Moorcock hatása talán(?) itt érezhető a leginkább, de nem akarom szétspoilerezni. Mindenesetre tetszik a kőről-kőre építkezés, maga a hangulat, s mindehhez Archeth és Sárkányvész Egar fejezetei sokat hozzátettek.
Cselekmény: feszes, nem döcög, igazán olvastatja magát /habár a fő vonalak mentén azért kiszámítható/! Egyedül a lezárással voltam közepesen elégedett: néhol mintha súlytalanná vált volna egy-egy jelenet, illetve a „nagy rákészülés” számomra elnagyolt volt, hirtelen lecsengő. Jobb lett volna korábbról felépíteni, persze, ennek voltak akadályai.
Mindent egybevetve az idei év egyik legjobb kötete volt a számomra! Valahogy működött ez a „varázsfőzet”, mert teljesen egyedi hangot tudott megütni az író, és elkerülte azt a két legnagyobb (általam vélt) veszélyforrást is, miszerint érdektelen nézőpontkaraktereket választ, vagy 25-50 oldal egy-egy fejezet. Szóval, ide a folytatást! :D

8 hozzászólás
>!
Hanaiwa
Richard Morgan: Az acél emléke

Az idei év magyarul kiadott fantasy termése igen erős volt, jöttek első regények, folytatások, új sorozatok, nagy részük szerencsére kellemes meglepetést okozva.
Az Acél Emléke pedig még ebben a mezőnyben is mindenképp dobogós. Mondom ezt úgy, hogy több idei megjelenéssel ellentétben nem való mindenkinek.
Nem simán dark, hanem ha volna ilyen kategória, heavy dark. Megfáradt hősök, lerombolt illúziók, tönkrement családi és egyéb kapcsolatok, függőségek, romantikus szál nélküli pőre szexualitás. Egy érdekes, bár lassan kibontakozó cselekménybe ágyazott karakterregény. Hősei nem hogy nem tökéletesek, hanem kimondottan számkivetettek, dicső múltjuk fényétől megfosztott páriák.
És itt jön Morgan egyik erőssége, hogy minden hibájukkal, bűnükkel együtt karakterei még erősek, még veszélyesek…még küzdenek ha kell. Megtudjuk miért tartanak ott, ahol…lassan megismerjük gondolataikat is…de gyengének egy pillanatig nem érezni őket. Van ezekben a figurákban egy fogcsikorgató vadság, ami nagyon átjön a lapokon keresztül.
Természetesnek hat a rengeteg káromkodás, a gyilkolás képszerű leírása, a csak az élvezetért hajszolt tabuk nélküli szex, és a kábulatot okozó szer fogyasztása.
Semmi nem lóg ki igazán az összképből, ebből a sárba rántott és megtaposott hősi világból.
Fél pontot mégis levontam, mert volt közben egy érzésem, (amit egy, az íróval készített interjú meg is erősített) hogy van itt egy plusz polgárpukkasztási szándék ami szerintem kicsit felesleges volt. Akár a harcok leírásában, akár az aktusoknál, mindig van belecsempészve egy kis többlet, ami kirángatja az olvasót a komfortzónájából.
De igazából a történet és a világ hangulata van olyan erős, hogy ezekre nem igazán lett volna szükség…és persze utólag is csak fél pont nálam.
Erős, karcos, szikár regény. Maradandó.

>!
lilla_csanyi
Richard Morgan: Az acél emléke

Ha színdarab lett volna, állva tapsolok a végén.

Komor, sötét és realisztikus fantasy, ami bővelkedik erőszakban és szexualitásban is. Világa eleven, és rengeteg lehetőség rejlik benne. Imádtam mindegyik fajkoncepciót – tárt karokkal várok minden ötletet, ami nem elf és nem törp. :)
A legeslegjobbak azonban a karakterek, és az általuk megjelenített és képviselt konfliktusok teszettek.
Ringil, annak ellenére, hogy meleg, mint a vaskohó, a legtökösebb férfi főhősök egyike. Ever. Sőt. Ettől lesz csak igazán vagány. Hiszen mennyire nyomorúságos, ha az ember háborús hős, és mégis mindenki undorodik tőle azért, mert a pasiktól indul be? Biztos sokakat megtörne ez a helyzet. Nem úgy Ringilt, akit a kardjához hasonlóan első osztályú anyagból kovácsoltak, és tűzben edzették. Ez a pasi laza, vagány, pimasz és féktelen: nem lehet nem imádni. :)
Archeth egy nagy múltú és rettegett faj félvér leszármazottja, akik hátrahagytak fajtársai, így került két szék között a padlóra. És akármilyen keménynek igyekszik is mutatkozni kívülről, már rég feladta, hogy megpróbáljon talpra kecmeregni.
Sárkányvész Egar pedig a kényszerű felelősség elől a fiatal lányok hajszolásába menekült háborús legenda.
Külön-külön is megérnek egy misét.
Együtt? Kő kövön nem marad.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
elge76 P

Ám az asszony életének az előző hónapban hirtelen vége szakadt egy gyors és gyógyíthatatlan láz miatt, melyet talán egy szórakozott isten küldött rá, mivel elkerülte figyelmét annak tisztes és buzgó vallásossága.

12. oldal

1 hozzászólás
>!
Carun P

– Nem kaszabolhatsz le azzal az átokverte kardoddal mindenkit, aki az utadba áll! A városban nem így megy az élet! Már nem!
– Hát, tudod… – Ringil a körmét nézegette. – Kihagytam pár évet.

Kapcsolódó szócikkek: Ringil Eskiath
>!
elge76 P

A könyvtáros és később az apja véleménye is az volt, hogy Ringil egy rendkívül zavarodott elméjű fiatalember, akinek bátyjaihoz hasonlóan földhözragadtabb elfoglaltságokat kellene választania, úgymint a lovaglás, vadászat és a helyi lányok ágyba vitele. Anyja, aki kétségkívül már akkor gyanakodott, inkább nem szólt semmit.

13. oldal

>!
Szelén

– Miért ragaszkodsz a beteges gondolataidhoz?
– Nekem bejön a beteges. Talán neked is megtetszene, ha kicsit nyitottabb lennél.

Kapcsolódó szócikkek: Ringil Eskiath
>!
elge76 P

E röpke emberi hangfoszlányok egy pillanatig visszhangoztak csupán a pusztában, majd elnyelte őket a sztyeppe csendje és a szél, mint a föld a vizeletet.

191. oldal

2 hozzászólás
>!
meacska

Ha azt meséli az embernek egy épeszűnek megismert cimborája, hogy nemrégiben elhunyt anyja próbált meg bemászni hálószobájának ablakán, és meg akarta enni, akkor két lehetősége van.

(első mondat)

>!
lilla_csanyi

A kőbe vésett törvények nagyon is megfelelnek a pórnépnek, de ugye, mi felette állunk az efféle jelentéktelen tényezőknek?

43. oldal

>!
Carun P

A kard markolata úgy simult a kezébe, mint egy ismerős kéz szorítása, és érezte, ahogy vigyora vicsorrá válik.

>!
Carun P

Ha azt meséli az embernek egy épeszűnek megismert cimborája, hogy nemrégiben elhunyt anyja próbált meg bemászni hálószobájának ablakán, és meg akarta enni, akkor két lehetősége van. Megszagolni a leheletét, megnézni a pulzusát és pupilláit, egyszóval meggyőződni arról, fogyasztott-e valami ártalmasat, vagy hinni neki.

>!
Mhysa

– Aznap délután sok ember esett el mosollyal az arcán – csóválta a fejét Egar, miközben elmerült az akasztórési emlékekben. A nap sugarai megvilágították az arcát. – Egyesek még haldoklás közben is kacagtak. Gil már csak ilyen, ezt hozza ki a bajtársaiból.

344. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ringil Eskiath · Sárkányvész Egar

A sorozat következő kötete

Hősöknek való vidék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Lawrence: Tövisek Hercege
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Ed McDonald: Éjszárny
Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai
Steven Erikson: A Hold udvara
Glen Cook: A Fehér Rózsa
David Gemmell: Éjféli sólyom
David Gemmell: Legenda