A ​holtak szava (Hősöknek való vidék 2.) 40 csillagozás

Richard Morgan: A holtak szava

Csak ​néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának. Az egyikük, Sárkányvész Egar könyörtelen majak harcos, aki testvéreként tiszteli. A másik pedig Archeth, a rejtélyes kiriath nép utolsó megmaradt leánya, akik egykor fejlett technológiájuk segítségével megmentették a világot az aldrainok sötét mágiájától, majd épp olyan rejtélyesen távoztak, mint ahogy megérkeztek. Csakhogy Egar és Archeth megtanulták rettegni a barátjukat komor árnyékként kísérő végzetet – akár egy haragos isten átkát.
Most a kiriathok egyik titokzatos intelligens szerkezete bolygóközi pályájáról letérve lezuhant, méghozzá azzal az üzenettel, hogy az emberiségre új – vagy inkább ősi – veszély leselkedik, mégpedig Fattyú Ilwrack személyében, akit a szürke helyek kísérteties vidékén, az aldrainok hazájában neveltek férfivá. Hiába ember, sajátjukként bántak vele – és egyesek szerint egyik legendás harcosuk szeretője lett –, amíg végül a legendák ködébe vesző régmúltban legyőzték. Most mágikus álomba… (tovább)

Eredeti mű: Richard Morgan: The Cold Commands

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
480 oldal · ISBN: 9789634191582 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191575 · Fordította: Benkő Ferenc

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Ringil Eskiath


Most olvassa 4

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 41


Kiemelt értékelések

>!
Bíró_Júlia
Richard Morgan: A holtak szava

Adnék én kevesebbet is, de az a helyzet, hogy van abban valami tiszteletreméltó, hogy Mr. Morgan időről időre leült, legépelt X mennyiségű oldalt, miközben szentül hitte, hogy ez az egész tart valahová éppen. És amikor kitette a kötet utolsó mondata végére a pontot, akkor tette abban a tudatban, hogy befejezett egy egységre (kötet) eső cselekményt.
Holott.
Kezeket fel, aki össze tudná foglalni mondjuk azt, hogy mi történt itt ~470 oldalon… hogy mi? Nem, én se látom a tülekedést. Akkor mondjuk legyen a kérdés az, hogy ööö… kiriathok, na? Mármint túl azon, hogy aki-ami hozzájuk kötődik, nagyon szeretne máshol lenni. Az olvasó tehát esélyes, hogy kiriath. Jó hát folytatódik az LMBTQ Szerepjáték Parti, ahol mindenféle beosonós-infokiderítős-őröketleütős miniquestek vannak, de még vándorlás is földön-vízen levegőben majd a kövi kötetben fognak,esetleg akkor sem. Ja, van harc is. Sok. Minekutána borítékolható, hogy az aktuális nézőpontkarakter úgyis megússza élve, azontúl meg mindenki más NJK egyszerfelvillantós epizódszereplő, idővel belejöttem és átlapoztam ezeket. Eközben peeeersze, ott van a nagy bides háttérfenyegetés, de mivel csak úgy volt spoiler, eszemben se volt fenyegni, sajnálom.
Közben spontán beütött a mágia is – mármint az evilági nemaldrain, amit leginkább azok a kedves olvasók tudnak majd hova tenni, akiknek a mentális lexikonjában megvan a Pratchett-féle ésszerészet, netán kobakológia – fordítás kérdése. spoiler Csak Morgannak sokkal darabosabban áll a cucc. Vagyis leginkább sehogy, nemcsak az első kötethez képest, de önmagában is úgy kilógnak a kapcsolódó részek a könyvből, mint a lo(w fantasy)láb. Az aldrainok felől felcsillan némi high fantasy ellenpont spoiler, de csak hogy még egy dolog legyen kifejtetlenül a szövegbe kenve.
Valamint ennek a kötetnek szeretném kiosztani a Minden Idők Legindokolatlanabb, Ráadásul Átkozottul Túlírt Leszbikus Pornójelenetének spoiler Díját. Arányaiban vitt el annyi oldalt a szövegből, mint egy középkategóriás „francba, hát ezt tervezik a tudjukkik” /"francba, hát ezt kellene csinálni, mit vacakolunk itt" reveláció, sőt, többet is, noha az égvilágon semmi funkciója a történetben, csak arra kell, hogy a kitartó férfi olvasók kapjanak valami jutalomfalatot ha már az égvilágon semerre nem hajlandó kifutni a sztori. És ha már témánál vagyunk, megfigyeltétek, hogy akármikor, akármilyen legalább közepesen szemet vonzó egyed bukkan fel, valamelyik férfiszereplő azonnali ágyékrángást kap? De tényleg. Tök mindegy mit visel a szerencsétlen, mit csinál vagy csinál-e egyáltalán bármit, valakinek „megrándul az ágyéka”. Egy idő után komolyan aggódni kezdtem, hogy festenek ezek az emberek társasélet közben mondjuk egy kiöltözős bulin. A szamba táncverseny valószínűleg kötelező programpont.
Mindehhez képest sem kizárt, hogy jó…illetve ennél jobb lesz a harmadik kötet. Van itt pár ígéretes felvezetés-morzsa, meg izé, alighanem abban már tényleg kell valaminek történnie. Viszont azt már valószínűleg könyvtárból fogom abszolválni.

13 hozzászólás
>!
vicomte MP
Richard Morgan: A holtak szava

Morgan az az író, akinek baromi jó spoiler ötletei vannak, aki képes ezeket az ötleteket egy hangulatos történetbe belecsavarni, és még a szereplői is elütnek a sablonoktól, de legalábbis egynél több dimenziójuk is akad.
Aztán fogja az egészet, és elcseszi, mert írónak viszont kib@szottul fegyelmezetlen.
Szerintem az egyetlen igazán jó – értsd: újra olvasására érdemes – könyve a Valós halál volt, bár mivel már azt is jó tíz évvel ezelőtt olvastam, lehet, hogy csak a nosztalgia szépíti meg róla az emlékeimet.

Én a magam részéről különösebb gond nélkül elvoltam Az acél emlékével, de ahhoz is némi szkepticizmussal álltam, és A holtak szava beigazolta azt, hogy jól tettem, hogy maradtam a szkepticizmusnál, és nem reméltem, hogy Morgan esetleg összeszedte magát, és megtalálta a „delete” gombot.
Mert ez a kötet is jócskán túlírt – úgy saccra kb. az oldalszám harmada tényleg totál fölösleges – ami igazából nem csak a szószátyárság miatt gáz, hanem mert egyértelműen látszik, hogy az író a valójában nagyon is rövid A-ból B-be vezető utat úgy teszi meg, hogy épít egy hegyet, s abba fúr egy alagutat…
De mégis mi a lótüdőért?
Felfedhetne persze közben valamit a világról, árnyalhatna jellemeket, előkészíthetne eseményeket, fordulatokat, de ezeket az öncélúan ömlő grim-dark pózoláshoz képest igencsak pipettával adagolja. Az író érezhetően nem talált rá arra az arany középútra, ami mellett nem csak telnek az oldalak, hanem a sztori is halad, és a karakterek is árnyalódnak. Úgyhogy hol erre, hol arra csapong, míg végül az egyszeri olvasó már ideggörcsöt kapva ordibál vele, hogy „Vazze, haladjunk már!”
Szerintem elég nagy baklövés volt, hogy ebben a kötetben megint különváltak a főszereplők történetszálai, és a könyv 80%-ában külön-külön kínlódtak olyan dolgokkal, amelyek az első rész eseményeinek a tükrében finoman szólva jelentéktelenek voltak…
Az is zavart, hogy a grim-dark fantasy sztereotípiák szinte már paródiaszerűen jelennek meg. Az egy oldalra jutó káromkodások és válogatott trágárságok mennyisége megütötte a kortárs magyar szintet, de ettől még nem érzetem hitelesnek a szöveget. Mondjuk attól sem, hogy csak úgy ömlik a vér, a takony, a genny, no meg az összes egyéb testnedv, a lehető legbrutálisabb módon ábrázolva, a realitás jegyében. Azt meg kimondottan untam, hogy mikor t. író elakadt a sztoriban, akkor meghajtotta a ménest – vagyis jött egy explicit homoszex jelenet…

Ezek ellenére volt a regényben annyi ötlet* és hangulatos elem, a fantasyben bevált régi sablonok kiforgatása vagy átértelmezése illetve valóban grim-dark módra cinikus és rohadt húzás, ami miatt én megbocsátó vagyok, és csak egy halvány árnyalattal érzem gyengébbnek és untam ezt a részt, mint az előzőt.

* Továbbra is úgy gondolom, hogy a sorozat legjobb húzása spoiler Az is tetszett, hogy számos olyan utalás is akadt spoiler, amely alapján spoiler megint csak érdekes felhangokat kapott, és magának a világnak az alapvetései spoiler is megkérdőjeleződtek bennem.

>!
NewL P
Richard Morgan: A holtak szava

Sajnos azt kell mondanom, hogy mivel régebben olvastam az első részét, így egy csomó fordulatot nem értettem meg annyira, amennyire szerettem volna. A második fájó pontom, hogy ez a rész szerintem túl lett írva. Ezektől függetlenül én is azok táborába tartozom, akiknek tetszett a könyv, bár az is igaz, hogy inkább a hangulatok meg az általuk felidézett képek miatt vagyok vele elégedett. És nem tudom, hogy mit akar az író kihozni a végére, ezért gyorsan folytatom a következő kötettel. A fordító megint remek munkát végzett, kalapemelés.

>!
zamil P
Richard Morgan: A holtak szava

Érdekelt a második rész, mert volt potenciál az első részben, de amit kaptam az felért egy jobb egyenessel, még most is csak kóválygok az olvasottaktól.
Se füle, se farka a történetnek, vannak olyan részek amiket nem is értem, mit kerestek a könyvben, csak kizökkentet az olvasásból, és elérte, hogy félre tegyem és mást olvassak. Ritka az a könyv, ahol a főhőst lenyomja a másodlagos szereplő története, de őszintén megmondom, ha Gil meghal az első oldalon jobb lett volna a könyv, Egar sztorija volt ami érdekelt.
Ami az első részben felkeltette az érdeklődésem, abból szinte semmit nem kaptam meg, nem tért ki rá a történet, mintha nem is lett volna köze hozzá.
Az egyetlen érdekessége, hogy talán mondhatom, hogy nem volt olyan trágár, mint az első, bár lehet, hogy annyi hibája volt, hogy ez fel se tűnt.
Nem tudom mi legyen a folytatással, bár azért ott motoszkál a fejembe, vajon mit lehet ebből egy könyvbe megmenteni, lezárni. Lehet kap egy esélyt.

>!
lilla_csanyi P
Richard Morgan: A holtak szava

Könyörögve kérek minden fantasy írót, hogy mielőtt a világ elé bocsátja nagyívű trilógiáját, mindenképpen ici-pici vésővel vésse kőbe a művét. Akkor ugyanis rájön, hogy a Nagy Mű valójában belefér 1, de max. 2 kötetbe is.
Ez a kötet olyan szinten túlírt, hogy ha én lennék Morgan szerkesztője, ez meg se jelenhetett volna külön kötetként, hanem hozzácsapjuk a következőhöz azt a kb. 100 oldalt, ami tényleg érdemben előre viszi a cselekményt. Ami nagy kár, mert amúgy lett volna miről írni.
A világot egy fikarcnyival se ismerjük meg jobban. Illetve van egy gyenge próbálkozás a mágia behozatalával a történetbe, de ettől az egész világ csak kuszábbá ás érthetetlenebbé válik. A karakterek közül Ringil az egyetlen, aki fejlődik valahova. Archethnek konkrétan az egész kötetben annyi a szerepe, hogy legyen valami indok leszbikus szexjelenetet írni. Egar pedig olyan fájdalmas ostobaságokat művel sűrű egymásutánban, ami egyáltalán nem passzol egy rutinos, harcedzett katonához.
Pedig amúgy nagyon ütősen indul ez a kötet. A Ringil-Dakovash beszélgetés például az egész kötet legelgondolkodtatóbb, legérdekesebb és legviccesebb jelenete, ugyanis ebben a mindössze pár oldalas kis szösszenetben Morgan kicsit összekacsint az olvasóval, és jól kineveti például a „jóslat megjövendölte, hogy a kiválasztott” típusú sztorikat. Ezen kívül Ringil hozza be az egész 480 oldaba a legérdekesebb erkölcsi dilemmát is, ami engem napokig nyomasztott és kavargott a fejemben. spoiler
Ezen kívül volt még egy érdekes ötlete Morgannek: mi van akkor, ha egy legendás harcos, akinek mindenki nagy tetteket jósol, elkapja a pestist? Persze ez nem a Trónok harca, úgyhogy sajnos erre a kérdéskörre nem kapjuk meg a realisztikus választ.
Azt hiszem, szükségem van egy kis pihenőre, hogy ismét optimizmussal tudjak fordulni a Hősöknek való vidék sorozat felé.

17 hozzászólás
>!
abstractelf P
Richard Morgan: A holtak szava

Ismét csak egy bajom van ezzel a könyvvel – mégpedig, hogy véget ért, és most várnom kell a folytatásra. Az első rész is nagyon tetszett, ez a kötet azonban elérte, hogy teljes mértékben rabja legyek ennek a sorozatnak.
A világfelépítése fantasztikus, és bár sok mindent megismertem ebben a részben is, még mindig rengeteg kérdésem maradt (különösen a Szürke hellyel kapcsolatban, amitől szerintem most már örökké kiráz majd a hideg).
A könyv eleje elég brutális volt, konkrétan szünetet is kellett tartanom az olvasásban, viszont utána váltottunk, és bár nem lett egy vattacukros teadélután, de moderáltabbá vált. A lelki terror viszont itt indult be igazán, ami nagyon ütött. Legalábbis az én szívemben milliószor megforgatták Hollótársat, mikor arról olvastam, mit élnek át a szereplők.
A szereplők, akiket ebben a részben még jobban megszerettem. Egyedül Archethet hiányoltam kissé, aki a regény második felére kissé eltűnt. Mármint kapott ágyjelenetet, meg megmutathatta, hogy milyen jól bánik a pengével, de eléggé eltompult Ringil és Egar mellett. Vele ellentétben Egar több szerephez jutott, amit nagyon élveztem. Ringilről pedig csak rébuszokban tudok beszélni. Nem csoda, hogy ennyire népszerű a társai között (nem szarkazmus, tényleg…). Nálam kedvenc szereplővé nőtte ki magát, főleg, mivel az író ebben a részben még tovább árnyalta a személyiségét, és megmutatta, hogy nem csak egy érzéketlen gyilkológép a főszereplőnk.
Mindent összevetve imádtam ezt a részt, nagyon élveztem az olvasását, és már most hiányérzetem van. Már előre félek, mi lesz velem, ha az utolsó részt is befejezem.

>!
Szilárd_Berke I
Richard Morgan: A holtak szava

Hát, hát… Milyen lelkes is voltam az első kötet végén! De… Most egyet kell értsek azokkal, akik szerint felére meghúzva sokkal nagyobbat szólt volna. Számomra ez most – Sárkányvész Egar fejezeteit leszámítva – unalom a köbön… Még a Kormányosok mondandója úgy ahogy érdekelt, de a többi karakter vonala, hát, hogy is mondjam, nem igazán. Komolyan, jobban „aggódtam” a Fellegvárból kimenekített nevenincs rabszolgalány sorsa miatt, jobban érdekelt, mi lesz vele, mint bármely más karakterrel (Sárkányvész persze kivétel). De mondhatnám akár a rabszolgakölyök Gerint is, aki a kötet első ötödében belefut Ringilbe, vagy Morgós Poppyt. Dwendák? Számomra elveszett a varázsuk…
Szerencsére(…) a férfi-férfi hardcore jelenetek most nem uralták el a vásznat, ám azért egyre inkább felpöcköl, hogy – ha már szex nagytotálban, akkor – miért nincs egyetlen valamirevaló hetero aktus sem… Csak egy aprócska, akár.
Kap azért egy esélyt a folytatás, mert a „sötét jelenlét” és a Sötét Udvar szerepvállalása még érdekel. Archeth, Sárkányvész szintúgy.

3 hozzászólás
>!
kvzs P
Richard Morgan: A holtak szava

Sajnos ez a könyv most nekem nagyon nem feküdt. Rettentően idegesített ugyanis, hogy az első felében a főszereplők csak nyűglődtek. Na jó, néha mentek meg verekedtek is kicsit, de leginkább csak vekengtek és nyűgösködtek a múlton, a jelenen vagy éppen a jövőn, nekem meg nem volt kedvem az össznépi „jajdeszarazélet”-hez.
Az utolsó harmadban beindultak az események és volt még izgalom is, azonban sajnos így is hiányérzettel tettem le a könyvet. Ötletem sincs ugyanis, hogy hova fog kifutni a történet, mi az „istenek” motivációja és célja, illetve mi lehet az a hatalmas, sötét fenyegetés. Remélem a hamradik kötet mindenre választ fog adni, bár valószínűleg előtte az első két részt újra kell olvasnom, mert semmire nem fogok emlékezni az előzméynekből.

>!
ggizi P
Richard Morgan: A holtak szava

Nehezen rázódtam vissza a történetbe, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az első részből szinte semmire nem emlékszem a három főszereplő személyén kívül. Most is három külön szálon indultunk el, ami aztán a végére összeért, csakúgy, mint korábban, de a történések nehezen akartak összeállni valami értelmes egésszé. Nyilván nem a szimpla cselekmények okoztak problémát, hanem az a folyamatos érzet, hogy valami sokkal nagyobb és magasztosabb van a háttérben, ami nem jut el hozzám. Ez amúgy elég frusztráló és zavaros volt így. Azért voltak pillanatok, amikor egyes jelenetek közben szinte megvilágosodtam és úgy éreztem, hogy nagyjából képben vagyok a magasabb szintű történéseket illetően, ami eléggé megdobta a hangulatom, de összességében sajnos nem ez volt a jellemző.

>!
meacska
Richard Morgan: A holtak szava

A meleg jeleneteken kívül semmi sem rémlett az előző kötetből, ami még nem is olyan nagy baj, de később sem tudtam felvenni a fonalat. A szerkesztő is megnyirbálhatta volna a könyvet, oldalakon keresztül nem szólt semmiről, untam, és az a baj, hogy nem tudott érdekelni senki és semmi, nem vártam a végét (vagy legalábbis nem pozitív értelemben), kár a papírért…


Népszerű idézetek

>!
Fairymysz

A lehetőségek határai elmosódtak, a régi bizonyosságok a sírba szálltak. Már nem lehet eldönteni, él-e vagy meghalt a dobozba zárt macska.
Macska…?
Összekuszálódtak a szálak, elég, ha valami északi pillangósámán meglebegteti a rohadtul törékeny szárnyacskáját, és már gyülekeznek is a viharfelhők. A káosz erői gyülekeznek, mint egy pocsék író sorai.

114. oldal

>!
ValerinLanz P

– Mégis hogy tettél szert erre a gyilkos jószágra?
Ringil felnyúlt, és megérintette Hollótárs gombját a válla fölött.
– An-Monalban kovácsolta nekem Vándor Grashgal.
– Persze, de tudod, én a kardhoz beszéltem.

341. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ringil Eskiath
>!
NewL P

Nem hazudott – ami azt illeti, a legtöbb majak Yheltethben is ugyanolyan bozontosan éldegélt, ahogy azt az északi mezőkön tennék. Az ember minek fizessen azért, hogy lekaparják a szőrt az arcáról, ha egyszer a rákövetkező hétre ugyanúgy visszanő? Sőt, ha már itt tartunk, egyáltalán minek nyúljanak hozzá? Megvédi a bőrt a napfénytől, nem igaz? A csiklandozásától az asszonynép is úgy érzi, hogy egy férfi, nem pedig egy fiú karjaiban kötött ki. Ha muszáj, hát felnyírják, ha megkövetelik a testápolási szabályok annál a birodalmi zsoldoscsapatnál, amibe éppen elszegődtek, de máskülönben…

>!
NewL P

A déli hadjárat során Egar végignézett már néhány vértanúkkal teli összecsapást, és ezek még az ő megkeményedett zsoldos lelkét is kikezdték. Hullámokban támadó férfiak és fiúk, köztük töméntelen tizenkét-tizenhárom éves kölyök, és mindannyian a Jelenések igéit skandálva vetették magukat a gyíkok tömött soraira. Legtöbbüknek jó, ha egy csapást sikerült bevinnie, mielőtt a hüllők talpasai halálra karmolták vagy marcangolták őket. Ezerszám vesztek oda a csatamezőn, miközben a rangidős felügyelő a győzelemért imádkozva végignézte az egészet.
A csatamező fölé emelkedő hegyfokon a majak zsoldosok egyik vezére Egar oldalán fejét csóválva a porba köpött.
És még van pofájuk barbárnak nevezni minket?

>!
abstractelf P

Kell valaki az embernek, akit gyűlölhet. Ettől erősnek érzi magát, és megnő az önbizalma. Összeköt mindenkit.

355. oldal

>!
abstractelf P

A háború mindennapos rutinná tette a halált, hiszen minden egyes elhibázott kardcsapás vgy botladozó riposzt után azonnal bekövetkezhetett.

177. oldal, 17. fejezet

>!
abstractelf P

A végzet az oldalán állt az összes csata üvöltözéssel teli zűrzavarában, nem kímélt se barátot, se ellenséget, de időnként rá is vetett egy kósza pillantást, készen állva a legkisebb hibára vagy jelre, hogy tényleg betelt a pohár ezzel a szarsággal, és inkább választaná a könnyű kiutat. Minden egyes csata után megjelent az oldalán a jóllakottak végtelen nyugalmával, ott volt a kegyetlen véget ért emberek élettelen grimaszaiban, és minden elhaló sikollyal és az összes gyógyíthatatlan sebesült zokogásával emlékeztette, hogy sosem hagyja magára. Idővel megbarátkozott vele, ő lett a gyóntatója és nélkülözhetetlen társa, és noha sunyi csábításait sikerült egyre jobban elodázni, de a tudat megmaradt, hogy végül úgyis a markába kerül.

177. oldal, 17. fejezet

>!
Fairymysz

Úgy tűnt, a kárókatonák egy idő után belefáradtak a társaságába. Szépen sorban, suta mozdulatokkal leugrottak, és eltűntek a víz alatt. A legutolsó mintha még biccentene is neki, mielőtt alámerül. Búcsúzóul még egy rekedtes károgást intéz hozzá, majd eltűnik. Ringil válaszul üdvözlően emeli meg feléjük a flaskát.
A szájához emelve viszont ráébredt, hogy kiürült.
Nem csoda, hogy leléptek.

189. oldal


A sorozat következő kötete

Hősöknek való vidék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Lawrence: Tövisek Hercege
David Gemmell: Hollószív
David Gemmell: Legenda
Joe Abercrombie: A penge maga
William King: Sárkányvadász
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Raoul Renier: A kívülálló
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék
George R. R. Martin: Kardok vihara