Legenda ​vagyok 136 csillagozás

Richard Matheson: Legenda vagyok Richard Matheson: Legenda vagyok

AZ UTOLSÓ EMBER A FÖLDÖN NINCS EGYEDÜL Robert Neville valószínűleg az egyetlen túlélője a világméretű járványnak, amely rajta kívül minden férfit, nőt és gyereket vérszomjas éjszakai lénnyé változtatott át, akik elszántan próbálnak végezni vele. Neville nappal étel és más szükséges holmik után kutat, miközben mindent megadna azért, hogy találjon még valakit, aki hozzá hasonlóan túlélte a járványt. Csakhogy mindeközben a fertőzöttek az árnyékban bujkálnak, figyelik minden mozdulatát, és csak arra várnak, hogy elkövessen egy hibát. Előbb egy kutya szegődik mellé, nemsokára pedig úgy tűnik, újabb túlélőre talált, valakire, aki igazi társa lehet…

A kötet a címadó kisregényen kívül novellákat is tartalmaz.

Eredeti megjelenés éve: 1954

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranytoll

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
292 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632450865 · Fordította: Kamper Gergely
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
292 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632450865 · Fordította: Kamper Gergely

Kedvencelte 12

Most olvassa 4

Várólistára tette 125

Kívánságlistára tette 89

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Richard Matheson: Legenda vagyok

Elég régóta olvasok már SF-et és a legtöbb klasszikus szerző műveit ismerem is, de azért még mindig akad néhány név, ami szinte ismeretlenül cseng a számomra.
Matheson neve is ezek közé tartozik, holott egy olyan jelentős szerzőről beszélünk, akinek számos regényét, novelláját meg is filmesítették – de azt még én sem tudtam, hogy a [[https://snitt.hu/filmek/parbaj-1971]] is az ő novellája és forgatókönyve alapján készült.

Szóval, egy olyan szerzőről van szó, akit a műfaj iránt érdeklődőknek mindenképpen ismernie kellene, de szerintem az sem fog csalódni, aki azt szeretné tudni, hogy Stephen Kingnek mik lehettek a kedvenc kamaszkori olvasmányai. Számomra az olvasást követően ugyanis elég egyértelmű lett, hogy King jó néhány művében viszi tovább azt a hagyományt, amit Matheson is képviselt.

A kötet felét a címadó kisregény teszi ki, amelyet először 1954-ben adtak ki, és teljes mértékben az ’50-es évek USA-jának jellemző spoiler problémáira reflektál.
Az írásnak nagyon sok rétege van. Ami a legnyilvánvalóbb, hogy ez a zombi-apokalipszis történetek prototípusa – s mint ilyen kifejezi azt a mélyről jövő paranoiát, amivel a városban élő emberek egymás iránt viseltetnek. Másrészt – nem túl szájbarágósan, de jól felismerhetően – a hidegháború forró háborúvá fajulásának félelme is benne van. spoiler Harmadrészt a McCarthy-éra boszorkányüldözéseinek hangulata is egyértelműen visszaköszön a lapokról.
A főszereplő Robinsonként éli magányos életét a pusztulóban lévő világban, miközben kétségbeesetten küzd a túlélésért, a józan eszének megőrzéséért. Hétköznapi figura, a kor egyik tipikus alakja, aki egy szerencsés véletlennek köszönhetően spoiler megúszta az átalakulást, és most ő az egyetlen, aki még embernek tekinthető egyáltalán.
A kisregény erénye, hogy a magányos túlélő egyáltalán nem heroikus hozzáállása – láncdohányos, alkoholista, aki a történet túlnyomó részében a saját depressziójával küzd – a vámpírok ellenére is nagyon realistává teszi a történetet. A másik, hogy a vámpír mítosz korabeli kliséire tudományos, vagy legalábbis nagyon annak tűnő, magyarázatot ad. A „használd a józan eszed” motívum egyébként is visszatérő motívum Mathesonnál, és ebben az írásában is hangsúlyos szerepe van.
A történetben itt-ott azért akad néhány logikai hiba, de összességében egy koherens, konzekvens sztorit kapunk, amely a fő premisszát: azt, hogy ki a szörnyeteg és mi a deviancia, mindig a többség határozza meg, tanítandó módon hozza.

A kötet második felében olvasható tíz novella elég vegyes képet mutat, de még a hangulat pity-putyok is olvashatóak, sőt a maguk módján jók is, ám van néhány olyan kiemelkedő novella is, ami a legtöbb modern antológiában is megállná a helyét.

Rejtett tálentum
A poros kisvárosok Amerikájában játszódó novellák sorába illő történet, amiben a főszereplő jön, lát és leginkább furcsa, sőt még annál is furcsább…
Majdnem halott
Egyperces novella, egy poénra kihegyezve. Akár még ennél is lehetett volna rövidebb.
Zsákmány
Azóta már számtalanszor megidézett természetfeletti horror sztori spoiler a vigyázatlanságból elszabadított gonoszról. A történetvégi csavar várható volt, de kötelező is.
Boszorkányok háborúja
Tipikus hidegháborús novella, a maga korában formabontó narrációval, az ’50-es évek rockabillys felszínessége, és az azok mögött meghúzódó pusztító ösztönök közötti feszültségről.
Holtak tánca
Szintén a korszak tipikus termése a III. világháború utáni túlélő civilizáció cinikus embertelenségéről.
A fehér selyemruha
Természetfeletti horror, a látszólagos ártatlanságról. Majdnem olyan beteg, mintha Gaiman írta volna a legjobb formájában, vagy esetleg Angela Carter.
Őrültekháza
Igazi pszicho-horror, a tehetetlen düh és gyűlölet mérgező hatásáról. Aki szerette a Ragyogást ezt is bírni fogja.
A temetés
Kimondottan parodisztikus történetecske, a természetfölötti lények jogos igényeiről. Nekem nosztalgikus élmény volt, szóval vigyorogtam rajta egy kicsit.
Árnyékos helyekről
A XX. századi nyugat szembesül azzal, hogy nem mindent érthet meg abból, ami körülveszi. Azonban ez a novella a ’30-as évekbeli elődjeivel szemben nem arról szól, hogy le kell győzni a primitív bennszülötteket, és az alapvető ösztönöket, hanem hogy a kultúráknak el kell fogadnia a másik értékeit, és segédkezet kell nyújtani egymásnak.
Embertől emberig
Ki az ember legnagyobb ellensége? Az ’50-es évek legnagyobb paranoiás félelmei köszönnek vissza ebben a novellában: a kémkedés, a megfigyelés, az illegális (és félresikerült) emberkísérletek, a hazakopogó szellemek és persze maga a Gonosz. De mi van akkor, ha a legnagyobb gonosz sokkal, de sokkal közelebb van, mint gondolnánk?

5 hozzászólás
>!
Noro
Richard Matheson: Legenda vagyok

1954 a hidrogénbomba-kísérletek éve volt. Az USA bejelentette, hogy a Szovjetunió bármilyen agresszióját totális ellencsapással fogja viszonozni. (Az ezért a politikáért felelős külügyminisztert pedig a Times az év emberének választotta.) Ebben a világvége-váró légkörben született meg a Legenda vagyok. A vámpírmítosz még a Drakulánál tartott, a modern urbánus/romantikus irányzat – amely Anne Rice-ra vezethető vissza – még vagy húsz évig nem is fog körvonalazódni.
A regény a gótikus horrort egy csapásra tudományos-fantasztikummá alakította, ugyanakkor globális veszedelemmé növesztette az élőholtak támadását. Ez a két húzása az, ami véleményem szerint fordulópontjává teszi a vámpír-irodalom történetének. Matheson hőse modern eszközökkel kutatja a vámpirizmust, nem kever mágiát a dologba, szétválasztja biológiai és pszichológiai vonatkozásait, és lehántja róla a középkori babonákat. Mindezt egy olyan poszt-apokaliptikus környezetben hajtja végre, amely közvetlenül a hidegháborús milliőből merített ihletet. (A figyelmes olvasó egy konkrét utalást is találhat „a bombákra” a történetben.) Ma már persze klisé a „zombi apokalipszis”, de a Legenda vagyok ennek a klisének az egyik, ha nem az eredetije.
Mindemellett a túlélő alakja is figyelemre méltó: a szerző remekül rajzolja meg „az utolsó ember” portréját és lelkivilágát. A beteg kutya megszelídítésére tett kísérletek érzelmi síkon alighanem a könyv csúcspontját jelentik – ami jól ábrázolja ennek a világnak a lelki sivárságát. A történet végi nézőpont váltás, amely magyarázatot ad a címre, szintén zseniális.

A kötetben található rövidebb horror-írások ehhez képest kevésbé lesznek emlékezetesek, de a maguk morbid módján azért érdekesek, és néhány kiemelkedő is akad közöttük. A Boszorkányok háborúja leginkább azzal, amit nem ír le. A temetés a groteszk humorával. Az Árnyékos helyekről pedig az afrikai folklór életszerű átültetése miatt.

>!
Angele P
Richard Matheson: Legenda vagyok

Egy igazi világ vége hangulat, zombikkal és emberek nélkül. A befejezés pont olyan, mint a könyv maga. Így volt jó. Semmi köze nincs a filmhez, de legalább Will Smith – t oda tudod képzelni olvasás közben.

>!
Ditta P
Richard Matheson: Legenda vagyok

Nem rossz, nem rossz. Főleg, ha azt is nézem, hogy Matheson 1954-ben írta.
Valahogy megint lemaradtam arról az infóról a könyv olvasása előtt, hogy ennek a könyvnek csak a fele tartalmazza magát a címadó Legenda vagyok c. művet, a másik fele pedig 10 novella. Így hirtelen nem tudtam, hogy most mi van, amikor 52%-nál vége lett a történetnek spoiler. Az ember a könyv felénél nem készül még lezárásra, éppen ezért nem vettem komolyan a vég előkészítését sem, így teljesen váratlanul ért az egész.
Mathesonnak elég sajátos stílusa van, és a kor hangulata, az ’50-es évek hidegháborús viszonyai nagyon rányomja a bélyegét a történetekre. A Holtak tánca egyértelműen a 3. vh után játszódik, de valószínűleg a Legenda vagyok is, bár ott nem volt ez egyértelműen leírva, csak utalások voltak rá. Az ’50-es évek gondolkodása nem csak a hidegháborús hangulatban fedezhető fel, hanem a nők a társadalomban és családban elfoglalt szerepéről alkotott képben is.
A Legenda vagyok egyébként egy jó kis zombis történet. Bár ekkor még nem voltak zombik, és ezek a figurák vérrel táplálkoztak ezért Matheson vámpíroknak hívja őket, sőt pont a vámpírrokkal kapcsolatos legendákra próbál tudományos magyarázatot találni, de nekem a könyvben szereplő „vámpír” figurák elég távol állnak a mi erdélyi Dracula grófunk ábrázolásától, így nekem ezek a lények inkább tűntek zombiknak. De sebaj, a lényeg, hogy egy izgalmas kis történet az egész.
Muszáj még megemlítenem, hogy a történetnek az alapötleten kívül nem sok köze van a Will Smith féle Legenda vagyok c. filmhez. Szerettem azt a filmet, sőt azon ritka esetek egyike közé tartozik nálam, ahol még azt is megkockáztatnám, hogy a film jobban bejött, mint a könyv. (Muszáj újranéznem valamikor.) Mivel a filmet láttam először, ezért olvasás közben a film szereplői jelentek meg a szemeim előtt, így elég érdekes jelenet volt, amikor Will Smith beletúrt a puha, szőke hajába.
A novellákkal kapcsolatban: vannak kifejezetten frappánsak közöttük mint pl.: a Majdnem halott, A temetés vagy az Embertől emberig. Vannak izgalmasak mint pl.: a Zsákmány és az Őrültekháza , de voltak olyanok is, amiket nem igazán értettem: pl.: a Rejtett tálentum vagy a A fehér selyemruha spoiler .

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
292 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632450865 · Fordította: Kamper Gergely
6 hozzászólás
>!
Csöre P
Richard Matheson: Legenda vagyok

A kötet egy kisregényből, és 10 novellából áll.
Először a kisregényről:
A szerző egy világháború (ki tudja, hányadik, ha a mi dimenziónkat feltételezzük, akkor a dátum alapján harmadik) utáni világvége állapotot mutat be könyvében. Mindenki meghalt, vagy ha nem, akkor még szörnyűbb állapotba került spoiler. Ebbe a környezetbe helyez egy túlélőt, és mutatja be, hogyan boldogul egy szál magában a világ ellen, hogyan változik a világhoz való hozzáállása. És bár az elején az elkeseredettség, düh jellemzi, eljut arra a pontra, hogy érdekli, miért alakult így minden. A felvonuló érzelmek skálája, annak leírása olyan szinten sikerült, hogy magam előtt láttam a szőke dühös fejet, amint tombol, az izmok rángását a dühtől.
A tudományos háttér átgondolt, és végtelenül egyszerű. A történet szépen, lassan végigvisz a skálán, ami áfuthat egy laikus eszén: Biológiai támadás? Fertőzés? Szerencsétlen véletlen? Csekély tudása ellenére hősünknek kutatásokon keresztül sikerül valamiféle tudományos magyarázatot alkotnia a tények mögé, és ez az, amitől ez a regény inkább sci-fi, mint fantasy vámpírregény.
A végkifejlet teljesen várható, megjósolható, mégis, ahogy eljön, azért odavág. Azért én itt olvastam volna még szívesen spoiler, egy kicsit mintha rövidre zárta volna a kérdést a szerző, de így is kerek a sztori.
Hitelesen megírt, izgalmas történet.

A novellák:
Azon sokak közé tartozom, akik viszonylag mértékkel kedvelik a novellákat, és itt az arcomba kaptam rögtön 10-et (teljesen váratlanul, oké, az én hibám, nem esett le a tartalomjegyzék alapján…).
A minőség erősen hullámzó. Volt, amitől a gyomrom forgott (Boszorkányok háborúja, Embertől emberig, Őrültek háza), volt, amelyik kifejezetten tetszett (A temetés, Árnyékos helyekről), volt, amelyik teljesen felejthető. Összességében ezek a félhorror sztorik nem az én világom.

>!
Lanore P
Richard Matheson: Legenda vagyok

Ez aztán a meglepetések könyve volt. Először is, mint kiderült, ez egy novelláskötet. Másrészt a filmhez, amit évekkel ezelőtt láttam, gyakorlatilag semmi köze nem volt. A harmadik meglepetés pedig az volt, hogy szinte egyáltalán nem tetszett a történet. Durr, bele a közepébe, de hiába volt pörgős, úgy éreztem, mintha semmi nem lenne megmagyarázva, csak lógtak a levegőbe a dolgok. Hiába jó az alaptörténet, a lapokon valahogy nem sikerült beleszeretnem ebbe az egészbe, és a végét összecsapottnak, hirtelennek éreztem. A többi novellát is elolvastam, voltak köztük jók is, rosszabbak is, nekem talán az Embertől emberig tetszett a legjobban.

7 hozzászólás
>!
Jaina
Richard Matheson: Legenda vagyok

Nagyon zavaró a filmes borító, mert a kisregénynek túl sok köze nincs a filmhez. Nehéz is volt elvonatkoztatni Will Smithtől így járok, ha kivételesen tényleg láttam már a filmváltozatot. Ez a vámpír téma nekem sok volt, túl erőltetett, túlságosan kínos volt az egész történet. A novellák közt voltak jók, például a Majdnem halott vagy a temetés, de voltak rendkívül gyengék is. Az Embertől emberig esetében például azt sem értem, hogy jutott el a kiadásig. Ennek a legutolsó történetnek nagyon előnyére vált volna,ha az asztalfiókban marad.

>!
gab001 P
Richard Matheson: Legenda vagyok

A könyv első fele a címadó novella, ami bár alapjaiban különbözik a filmtől, nekem mégis nagyon tetszett. Bevallom eleinte kételkedtem benne, de a végére egészen megfogott. Akárcsak a többi. Élveztem a csavarokat. Viszont nem tudtam túl sokat olvasni belőle egyszerre, mert nehéz volt számomra az átmenet az egyik novellából a másikba, mivel az előző hatása még nem múlt el. Az egész könyvet valamiféle baljóslatú hangulat lengi körül, s elég érdekes kérdéseket feszeget, amelyre elgondolkodtató válaszokkal szolgál, bár olykor csak sejteni lehet, hogy mik is azok. Érdekes élmény volt.

5 hozzászólás
>!
raka0328 P
Richard Matheson: Legenda vagyok

Már egy ideje szerettem volna elolvasni a Legenda vagyok-ot, mert filmen nagyon szerettem. Persze kb. semmi köze hozzá spoiler
A könyvnek megvolt a hangulata, elég izgalmas volt, tetszett, hogy nagyon ember volt benne Robert, nem valami hülye szupermanus, aki mindent megold és kitalál. De amúgy kicsit érdekes volt ez a halott vámpír- élő vámpír, fertőzött dolog. Nagyon izgalmas volt a kutyás rész, a múltba visszatekintés.
Ami miatt maga a kötet nem tetszett annyira, azok a novellák. Valahogy egyik sem igazán fogott meg. A Legenda vagyok kisregény tetszett, de ez a ritka esetekhez tartozik, hogy nekem a film sokkal jobban bejött.

4 hozzászólás
>!
chhaya 
Richard Matheson: Legenda vagyok

Kellemes csalódás volt számomra a kötet. A novelláktól mindig félek kicsit, mert rövid terjedelmüknél fogva igazán jónak kell lenniük ahhoz, hogy kerek egészet alkossanak, s hogy ne legyen olvasás után hiányérzetem. Nos, itt nemigen volt. Még az egy-két gyengébbnek tűnő történetről sem vagyok meggyőződve, hogy nem az én hibám-e, amiért nem fogtam fel teljesen…

Ha egy szóval kellene jellemeznem a novellákat, az a feszültség. Mindegyik olyan, mintha egy-egy életképet villantana fel az író, egy izgalommal és kérdésekkel teli helyzetet, ami csak arra vár, hogy betetőzzön és eljusson végre a csúcspontig. Szinte mindnek a végén ott a csattanó, ami után kell néhány perc, hogy megemésszük az olvasottakat… Mert a legtöbb novella egy-egy nagyon klassz ötletet dolgoz fel, s ezek jócskán adnak gondolkodnivalót. Még ha ott is lapul minden egyes történetben a fantasztikum, mégis felvetődik a kérdés: mi lenne, ha…?

A címadó novella miatt kezdtem bele a kötetbe, de a végén kiderült, hogy a többi írás jobban tetszett…

Amúgy, aki a film miatt olvassa a könyvet, az készüljön fel, hogy semmi közük egymáshoz. Nem rajta alapul, mondjuk inkább úgy, hogy ötletet adott hozzá… S mivel egész más a kettő, így azt sem tudnám eldönteni, hogy melyik a jobb.


Népszerű idézetek

>!
Noro

Hogy mi a hétköznapi, az mindig attól függ, kik vannak többen. A hétköznapiságot a sokasághoz lehet csak viszonyítani.

146. oldal (Legenda vagyok, utolsó fejezet)

>!
Baly

Nincsen hozzá jogom, hogy másokat tanítsak. Magamat sem tudom megtanítani, hogy ember legyek.

294. oldal, Őrültekháza

>!
valdezier

Leginkább zöldség vagyok, gondolta gyakran magában. Akarta, hogy így legyen.

100. oldal

>!
kolika

Szavakból kötöttem leplemet, s benne eltemetem magam.

Őrültek háza c.novella

>!
Baly

A legrosszabbat már megemésztettem,
gondolta. Hát csoda, ha darabonként izzadom ki a többit?

282. oldal - Őrültekháza

>!
Devil

Köhögéssel vegyes nevetés tört fel a torkából. Megfordult, és a falnak támaszkodott, miközben lenyelte a pirulákat. Körbeértünk, gondolta, ahogy az örök bénulás lassan végigkúszott a végtagjain. Új szörnyeteg születik a halálban, új babonaság foglalja el a helyét az örökkévalóság bevehetetlen erődítményében. Legenda vagyok.

utolsó oldal

>!
stenonisfromperelin

Egyszerre súlyosan szakadt rá a kétségbeesés. Elkeserítő érzés volt most megtudni a választ, amikor már nem számított semmit.

>!
stenonisfromperelin

Borzalmas? Hát nem furcsa? Évek óta nem jutott eszébe ilyesmi. Már el is felejtette, mit jelent az a szó, hogy borzalom. Az egymást érő szörnyűségek arra voltak jók, hogy már a szörnyűségek is klisének tűntek.

>!
Antal_Marcsi

Borzasztóan sóvárgott már, hogy megint
szerethessen valakit, és a kutya olyan gyönyörűségesen csúnya kutya
volt.

Tizenharmadik fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Végítélet
Stephen King: Rémálmok bazára
Stephen King: Titkos ablak, titkos kert
Stephen King: A Napkutya
Justin Cronin: A szabadulás
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Robert Louis Stevenson: Yekyll doktor csodálatos története
Robert Louis Stevenson: Jekyll és Hyde
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete
Ray Bradbury: Októberi vidék