Hová ​lettél, drága völgyünk? I-II. 13 csillagozás

Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II. Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II. Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II. Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Richard Llewellyn nevét a Hová lettél, drága völgyünk? című regénye és a belőle készült film tette népszerűvé Magyarországon, majdnem olyan népszerűvé, mint Margaret Mitchellét az Elfújta a szél.
A helyszín Llewellyn regényéban Anglia, a régi jó, puritán Anglia, a szereplők – mint annyi sikeres angol regényben – egy bányászcsalád tagjai. A könyv arról szól, hogyan válik pokollá az ő elégedett, harmonikus életük; arról szól, hogyan tűnik el az a drága Völgy, mely az életet széppé tette.

Eredeti mű: Richard Llewellyn: How Green Was My Valley

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olcsó kiadás

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1987
624 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632117530 · Fordította: Déry Tibor
>!
Dante, Budapest, 1943
600 oldal · keménytáblás
>!
Dante, Budapest, 1942
600 oldal · keménytáblás · Fordította: Déry Tibor

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
DeathQueen
Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II.

Nem tudott lekötni a könyv. Úgy voltam vele az első jó pár oldal után, hogy legyen már vége, mert nem bírom…

>!
Luca87 I
Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II.

Talán 20 éves lehettem, amikor Nagyi könnybe lábadt szemmel beszélt erről a könyvről, arról, hogy mennyire csodálatos regény, és a végén kölcsön is adta. Évekig lakott a könyvespolcomon, de nem a többi könyv között, hanem előttük, mintegy kiemelve, hátha akkor előbb elolvasom. De mindig volt más, ez meg csak egyre várt. Időnként mondtam Nagyinak, hogy megvan a könyv, vigyázok rá, de még nem került sorra, viszont ha szeretné, visszaadom. Azt mondta, ne, szeretné, ha elolvasnám. Hát, négy éve már, hogy meghalt, és én most jutottam el odáig, hogy tényleg levegyem a polcról a könyvet.

Az itt idézett fülszöveggel ellentétben tökre nem angol a főszereplő bányászcsalád, hanem walesi, és ez szerintem nagyon nem mindegy. Megszámlálhatatlanul sok gyerekük van, és az elbeszélő, Huw sokáig a legfiatalabb. Több évtizeden át követjük nyomon az életüket, az értékválságot, ami a szemük láttára bontakozik ki, a kapitalizmus és a szocializmus harcát (jó, nem egészen konkrétan, de részben). Láthatjuk, ahogy ebben az összetartó, egymást szerető és becsülő családban repedések keletkeznek, a gyerekek kirepülnek, a családfő pedig néhány fiával együtt küzd a megélhetésüket jelentő bányáért, csak éppen eltérő eszközökkel, ami komoly nézeteltérésekhez vezet, miközben a bányából felhordott salak lassan elborítja a gyönyörű, zöld völgyet, ahol élnek.

Huw nagyon szimpatikus karakter, nagyon okos, érző lelkű, és bár időnként lecsap némelyeket, még erre is csak annyit lehet mondani, hogy léteznek jobb konfliktuskezelési módszerek is, de hát azért érthető, hogy elborul az agya, ha a szeme láttára, füle hallatára aláznak meg durván másokat, és a leírás alapján a vidéki Wales pont ilyen környezet, ahol ez a megszokott eljárás. Aztán lép két olyat a jó Huw, hogy nem akartam hinni a szememnek, egészen elkeserített, hogy egy ilyen okos, ilyen fejlett erkölcsi érzékkel rendelkező ember képes két ilyen döntés meghozatalára.

Az utószóban Tótfalusi István megemlíti, hogy azért bőven van hiba a regényben, például túl hatásvadász, és hát igen, valóban sok a dráma, akkor is, amikor nem lenne rá feltétlenül szükség. (Azt azért zokon vettem, hogy T.I. lektűrnek nevezi B.S. Aldrich regényeit – nagyon szép tinikori emlékeim, nem mellesleg szintén a Nagyi javasolta őket elolvasásra, és egytől egyig tiszta A farm, ahol élünk.) Nekem mégsem a túl sok drámával volt bajom, hanem a nők helyzetével. Rettenetesen idegesített, hogy a jó feleség első számú mércéje az, hogy mennyire tud főzni. A nőnek lehetőleg ne legyen önálló véleménye, vagy ha van, ne sűrűn hangoztassa, és tervei meg céljai a gyerekszülésen és a háztartás vezetésén túl pláne ne legyenek. Érdekes elgondolkodni azon, vajon ez csak azért zavar, mert én nem így nőttem fel (és már azt is megkaptam egyszer, hogy túlemancipált vagyok, csak mert nem hagyom, hogy elnyomjanak), vagy akkor is zavarna, ha akkoriban élnék, amikor a regény játszódik, és patriarchális családban. De hát ez nem fog kiderülni, nyilván. És még egy dolog, ami számomra zavaró volt: kissé mintha bajban lett volna az elbeszélő a szereplők korával. A gyerek a kezdet kezdetén 6 éves, aztán 6 évig beteg, de amikor kikel az ágyból, még mindig csak 8 éves. Ezekre azért jobban lehetett volna figyelni, bár lehet, hogy csak nekem dilim, hogy ennyire fontos, ki hány éves, és ki hány évvel idősebb a másiknál.

Olvastam, hogy van még két másik kötet Huw kalandjairól, de nem tudom, el akarom-e olvasni őket. Talán majd még tíz év múlva az egyiket, újabb tíz évvel később meg a másikat, magamat ismerve. Ennek a végét mindenesetre megkönnyeztem, és végig nagyon nyomasztó volt a sok előrevetítés meg a jelenre vonatkozó kiszólás. Eszembe jutott Laura Ingalls Wilder és Szabó Magda – ők is utolsónak maradtak a családjukból, és az ő műveiket olvasva is szörnyen nyomasztani szokott ez a gondolat. Szegény Huw, őt is nagyon sajnálom. Nagyon rossz lehet, amikor az ember úgy tud csak a szeretteire meg az ismerőseire gondolni, hogy már mind meghaltak.

Nagyon tetszett a regény, megszerettem Huw, az apa és a lelkész karakterét is. A fordítás is kiváló. Annyira szeretem ezeket a régi fordításokat, olyan ízesek és szépek.

Olvasás közben guglizgattam is, és kiderült számomra, hogy a könyvet meg is filmesítették még 1941-ben, ráadásul a film több Oscar-díjat is megnyert, többek között a legjobb filmnek járót is. Első gondolatom az volt, hogy akkor ezt most megnézem, a második az, hogy meg kellene kérdezni a Nagyit, ő látta-e a filmet. De hát már nem lehet. Néha úgy érzem, ez nagyon szomorú, néha meg úgy, hogy tulajdonképpen egészen mindegy (mármint az, hogy látta-e ezt a filmet). Aztán azt is sajnáltam, hogy nem mutatott több könyvet, amíg még élt, mert nyilvánvalóan eléggé hasonló az ízlésünk, de aztán rájöttem, hogy azért mutatott eleget. Twist Olivér, Copperfield Dávid, A titkos kert, A padlásszoba kis hercegnője, B.S. Aldrich három regénye, Elfújta a szél – ezeket például mind ő adta a kezembe, és ez azért nem olyan kevés.

>!
FKErika
Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II.

Szép emlékek kötődnek ehhez a könyvhöz. 18 voltam amikor olvastam, a Körös-toroknál amikor barátokkal kempingeztem. Nem igazán tudnám már felidézni a történéseket, de arra emlékszem, hogy nagyon tetszett a könyv hangulata. Azóta is tervezem, hogy egyszer újraolvasom.

>!
zyzmut
Richard Llewellyn: Hová lettél, drága völgyünk? I-II.

Összességében elég jól megírt (és magyarra lefordított) regény, végig fenntartotta az érdeklődésemet. A mű egy walesi bányászcsalád életét mutatja be, illetve a völgyet, ahol élnek, amit lassan betemet a bányából felhozott salak. Erre a jelenségre utal a könyv címe is. A legkisebb fiú, Huw szemszögéből látjuk a eseményeket, az ő gondolatait és érzéseit olvashatjuk.
Ami zavart, hogy időben nem tudtam elhelyezni a cselekményeket, nem tudtam, hogy mennyi idő telik el két történés között, pluszban még az is, hogy nem tudtam, ki hány éves. Az olvasást számomra nehezítették a walesi nevek a maguk rengeteg mássalhangzójával, w és y betűivel.
Illetve, ami a legsúlyosabb „bűne” a könyvnek, hogy befejezetlen. Legalábbis én annak érzem. Mindenki felnő, családot alapít, elköltözik a testvérek közül, egyedül Huwról nem tudunk semmit, milyen élete lesz, mert azt a regény húszas évei elejéig (nem tudni pontosan, ez csak az én tippem) meséli el, aztán vége az egésznek. Vannak persze kiutalások, előre vetítések (melyek néha zavaróak). Lásd: azzal indul az egész történet, hogy Huw öreg és elhagyni készül az atyai házat. De ez akkor sem teszi fel az i-re a pontot. Huw felnőtt életéről követelek egy rövid kis szösszenet, hogy kerek legyen az egész történet! De máris! :)


Népszerű idézetek

>!
Szelén

Alattunk édesen csobogott a folyó, boldogan a napsütésben, de amikor elérkezett a két partján emelkedő salakhegy fekete árnyékába, mintha hirtelen megrémült volna, feketén, simán, kedvét vesztve haladt tova. S túloldalt már maga is szürkén bukkant ki, és újra nekiiramodott, mintha menekülne. De partja bemocskolódott, a partot szegő nád és fű betegen, feketén lógatta fejét, szégyellte piszkos ruháit, és úgy sajnálta öreg, megcsúfolt barátját, a folyót, hogy majd meghalt szégyenében.

>!
zyzmut

Hát akkor ide figyelj, Huw! Nemsokára férfi lesz belőled. Férfisor, hogy az ember olykor zsebre vág egy pofont, s aztán kétszeresen adja vissza, ha ember a talpán. Megesik olykor, hogy az első tíz menetben bele kell nyugodnia a verésbe, hogy aztán a következő tíz menetben ő verhesse a másikat. Ha szükség van rá, hát el kell fogadni a verést, készülj fel rá, zsebeld be, és tanulj belőle. Más dolog az, ha az ember verést kap, mintha vereséget szenved. Vereséget nem szabad szenvedni, fiam. Elverhetnek, de nem szabad alulmaradni. Vedd fel újra a harcot, állj elé újra, addig, amíg végül is már nem téged vernek, hanem te versz.

I. kötet 244. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pofon
>!
zyzmut

Furcsa dolog a csók, és mégsem az. Furcsa azért, mert bolondságot és bánatot párosít össze, de nem furcsa, mert ennek is megvan a maga oka. Az emberek kezet fognak, ennyivel is beérhetnék. De nem érik be, mert a kézfogás nem fejezi ki pontosan a különböző érzelmeket. A kéz túl kemény, túlságosan megszokta, hogy mindenfélét tapintson, nem elég érzékeny, túl messze van az ízlelés és szaglás szerveitől, túl messze van az agytól, s egy karhosszúságnyira a szívtől. Az emberek összedörzsölhetnék az orrukat, ahogy a négerek teszik, s bármilyen bolondnak tetszik, ez is jobb, bár nem elég jó, mert az orr nem tud ízlelni, csak szagolni tud. Egy érzéketlen kis csontdarab, amely kiáll az arcból, ezer bosszúságot okoz télen, bár igaz, hogy étkezések előtt és kertekben jó baráti szolgálatokat tesz. A szemünkkel sem kezdhetünk semmit, mert ha túlságosan közel kerül két ember szeme, akkor mindketten bandzsítani kezdenek, s mindent duplán látnak, abból pedig egyiknek sincs sok haszna.
A füllel sem lehet semmihez sem kezdeni, így hát visszaértünk a szájhoz. Azért csókolózunk a szájunkkal, mert az része a fejnek s az illatok és ízek érzékszervének. A hang temploma is, a lélegzet kapuja, a jó ízeknek kincstárnoka, és a nemes nyelv otthona. Kapuszárnyai pedig kemények és mégis lágyak, melegek, érettek és pirosak, pirosabbak, mint az arc többi része, s ha női szájról van szó, akkor bizsergetően gyengédek, ízük jóllehet nem éri el a szamócáét, mégis ha a csók íze kiveszne, s helyette egész életünkben szamócaízzel kellene beérnünk, az élet örömeinek nagyobb fele kiveszne.

II. kötet 38-39. oldal

>!
zyzmut

Kedves kicsiny házam! (…) Benned töltöttem el életemet, s mindazok, akiket szerettem, részeiddé váltak. Itt hagyni téged annyi, mint kiköltözni önmagamból.

I. kötet 198. oldal

>!
zyzmut

A tenorok hangja felhasítja felhőket, pengéiket mennyei ezüstművesek kovácsolták. Megszólalnak a mély arany baritonok, a királyi altok a magasba szökkennek, hogy összeölelkezhessenek a szopránok alsóbb hangjaival, alattuk pedig a mély basszus meghajolt hátát tartja, hogy vállára vegye a többi hang törékeny dallamát.

II. kötet 65. oldal

>!
zyzmut

A falióra minden ketyegése erősebbnek tűnt az előzőnél, mintha felénk akarná terelni az időt. Azon kezdtem tűnődni, hogy máskor, csendesebb időkben miért nem hallani soha a járását. Talán azért – gondoltam – , mert ha ilyen nagy dolgok történnek, az emberi lélek valami köznapi dolgot keres, amibe belekapaszkodhatik, amelynek oltalmába helyezi magát, hogy kimeneküljön a veszélyből, s ilyen apró kis zörejeket használ fel ütközőnek a szellem gépezete elé.

I. kötet 121. oldal

>!
zyzmut

Mit tehettem egyebet, rámosolyogtam, s igyekeztem olyan arcot vágni, mintha fenemód örülnék a viszontlátásnak, és nem Egyiptom sivatagába kívánnám.

II. kötet 73. oldal.

>!
zyzmut

Ha csendben eszik az ember, úgy gondolom, nagyobb hasznát is látja az ételnek, hisz soha még senkivel sem találkoztam, akinek a szava többet ért volna, mint a jó étel.

I. kötet 10. oldal

>!
zyzmut

Az ember, mármint a gyerek, legelsősorban azon lepődik meg, hogy a felnőtt is tud sírni. Aztán kíváncsian nézi, milyen is ez a sírás, s ebben a hideg, tárgyilagos kíváncsiságban elvész minden érzés, akármilyen jól tudja is az ember, hogy a saját édesanyja sír.

I. kötet 51. oldal

>!
zyzmut

Fiam – mondta édesapám –, bizony te felérsz egy vénasszonyok gyülekezetével. Majd kitelepítlek én a konyhából téged, különben olyan hosszúra nő a füled a sok pletykától, mint a szamáré.

I. kötet 147. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ken Follett: Az idők végezetéig
Joanna Courtney: A walesi királyné
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Tom Sharpe: Kertész a vártán
Cassandra Clare: A hercegnő
Diana Wynne Jones: A vándorló palota
Karen Marie Moning: Álom és valóság
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
James Aldridge: Hihetetlen visszatérés
Chrétien de Troyes: Perceval, avagy a Szent Grál története