Háború ​a szavannán 84% 15 csillagozás

Sajnálom, hogy első értékelőként nem tudok több csillagot adni, és áradozni a könyvről, de ez nem volt jó. Ez tömény volt és száraz, néhol pedig unalmas. Egy hatalmas adathalmaz volt az egész, ami inkább szólt egy szervezet kialakításáról és működéséről, illetve Kenya politikai ás társadalmi jellemzőiről, mint magukról az elefántokról, a fennmaradásukért folyó – gyakorlati – harcról. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne ismerném el Leakey munkásságát, mert amit tett a KVSZ igazgatójaként, és ahogy gyakorlatilag a nulláról felépítette azt, az nagyon becsülendő, inkább azt mondanám, hogy mást vártam a könyvtől, több gyakorlatiasságot, több „mesét”, több „kinti” pillanatot, de mindenekelőtt sokkal több elefántot.
Aki igazi állatos, afrikai könyvre vágyik, annak nem tudom jó szívvel ajánlani, akit viszont érdekel egy távoli ország 25-30 évvel ezelőtti politikai, gazdasági és társadalmi helyzete, továbbá egy szervezet felépítése és annak működtetésével járó nehézségek, az bátran vegye kezébe a könyvet.

Richard Leakey az új hősöm.
Ha ellenzed az elefántcsont-kereskedelmet és szíveden viseled a(z afrikai) vadvilág sorsát, akkor valószínűleg a tiéd is.

A természetvédelemnek van egy eladható oldala, cuki tigriskölykökkel, pandákkal, szirupos üzenetekkel, felperzselt esőerdőkkel. És van egy sötét oldala, amiről a laikus oldalon viszonylag ritkán hallani, gépfegyverekkel, nemzetközi egyezményekről szóló vitákkal, háborús jellegű dinamikával.

Csak hogy az elején tisztázzuk: ez nem egy Gerald Durrell-könyv, és nem is az Elefántsuttogó második része. Ha egy állatos-szafarizós könyvet szeretnél olvasni, ne ezt vedd a kezedbe. Ez a könyv arról szól, amire a cím is utal: egy háborúról, aminek a középpontjában az elefántok állnak. De ők (legalábbis személyesen) nagyon keveset szerepelnek a történetben.

Eleinte hatásvadásznak tartottam a címet, de szép lassan kiderült, hogy nincs igazam, mert tényleg egy háborúról szól, a szó szoros értelmében véve. Csak épp nem országok háborúznak egymással, hanem vadorzók és természetvédők. A helyszíne jelen esetben Kenya (de lehetett volna éppen így a Dél-Afrikai Köztársaság vagy Uganda is), a szereplők némileg szokatlanok, minden más stimmel: korrupció, bürokrácia, fekete fegyverkereskedelem és pénz, pénz, pénz. Az elefántcsont-kereskedelemben rengeteg pénz forog.

Richard Leakey, aki antropológusként és múzeumi igazgatóként élte életét, ismerősei gratulációjain keresztül értesült róla, hogy kinevezték az akkor velejéig rothadt, haldokló Kenyai Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Igazgatási Osztály élére. Egyetlen feladatot kapott: számolja fel az elefántcsont-kereskedelmet. És bár a természetvédelem területén szerzett tapasztalata és gyakorlata közelített a nullához, lelkiismeretesen nekilátott a munkának. Ennek a küzdelemnek a krónikája ez a könyv.

A kenyai természetvédelmi szolgálatot nem úgy kell elképzelni, mint a hazait. Aki Kenyában (vagy Afrika bármely más területén) természetvédőnek, vadőrnek áll, az az életét kockáztatja, elmaradhatatlan kellék (lenne…) a gépfegyver, és a vadőrök a katonákhoz hasonló kiképzést kapnak. Mert hát, lássuk be, ez a természetvédelem sötét oldalához tartozik. Az egyezmények és törvények sok esetben nem elegendőek a természet kincseinek megőrzéséhez, még itt, Európában sem, Afrika szavannáin pedig, ahová nem ér el a törvény keze… hát, el lehet képzelni, mi a helyzet. Szóval, Leakey leírja, hogyan építette fel a kenyai természetvédelmi őrszolgálatot a semmiből*, hogyan igyekezett megegyezni a nemzeti parkok területén élő tözsekkel, hogyan állt helyt a kenyai és nemzetközi politika zűrzavarában, hogyan került közel az elefántokhoz… és még sok minden mást is.

Ebből a könyvből remek akciófilmet lehetne forgatni, van benne minden, ami hozzá kell: halálos fenyegetések, repülő baleset, gyilkos hajsza az orvvadászok után, árulás, és annyi izgalom, amennyi csak kell. Könnyen olvasható, megrázó, és mégis izgalmas olvasmány, mindenkinek ajánlom, aki természetvédőnek vallja magát.

(és még itt: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-06-09+…)

*több helyen is a Star Wars zenéje ment a fejemben, amikor a vadőrök összetűzésbe kerültek az orvvadászokkal.

Kevés olyan könyv van a polcomon, amiről nem tudom, hogyan/miért került hozzám, de a Háború a szavannán az egyik ilyen.

A memoár Richard Leakey életének azon éveibe enged betekintést, amikor ő vezette a Kenyai Vadvédelmi Szolgálatot. A könyv előtt sajnos soha nem hallottam a nevét, pedig egészen lenyűgöző az, amit elért. 1989 elején még a Kenyai Nemzeti Múzeumok Hálózatának igazgatója volt. Paleontológusként, muzelógusként vált ismerté. Aztán (teljesen abszurd módon) májusban bemondták a rádióban, hogy a kenyai miniszterelnök őt nevezte ki a velejéig korrupt Kenyai Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Igazgatási Osztály élére, hogy tegye rendbe a dolgokat. Úgy, hogy nem is pályázott az állásra! Úgy, hogy semmi tapasztalata nem volt ezen a területen! Én egész biztosan nem vállaltam volna egy ekkora feladatot, de Leakey nagyon szeretett volna tenni valami igazán hasznosat a hazájáért, ezért elvállalta. Egészen elképesztő volt olvasni, hogy pár év alatt mennyi változást ért el, pedig lépten-nyomon hátráltatva volt. Én nagyon élveztem arról olvasni, hogyan építette fel a Kenyai Vadvédelmi Szolgálatot, hogyan küzdött a kenyai vadvilág megmentéséért. El sem tudom képzelni, honnan merített erőt mindehhez, tudva azt, hogy bármennyire is nemes a cél, amiért küzd, a korrupt, pénzért és hatalomért mindenre kész politikusok miatt az élete is veszélyben van. Igazán magával ragadó memoár! A fél csillag levonás igazából csak azért van, mert a rengeteg információ miatt nem egy pehelykönnyű olvasmány. (Száraznak is mondhatnám, de engem nagyon vitt magával a szerző személye, és hihetetlenül kíváncsi voltam rá, hogy végül mi lesz a KVSZ sorsa.)

A KVSZ megalakulása, működése mellett még megtudhatunk pár érdekességet is Kenya történelméről, akkori társadalmi helyzetéről, a nemzeti parkok működéséről és az elefántcsont kereskedelemről is. Ha valaki a borító miatt egy „cuki kis” elefántos könyvre számítana, tele aranyos sztorikkal, az bizony csalódni fog. Ez a könyv sokkal inkább egy végletekig kitartó ember szélmalom harcáról szól. Ha viszont új példaképet keresel, akkor Richard Leakey-nél jobbat nem találsz.

Azóta fentem a fogamat erre a könyvre, hogy először megláttam, szóval nagyon nagy elvárásokkal kezdtem el olvasni. Imádom az állatos, természetvédős könyveket, és épp itt volt az ideje, hogy az évekkel ezelőtt olvasott Elefántsuttogó és a Szerelem a szavannán után ismét a csodálatos elefántok kerüljenek a középpontba.
Csakhogy nincsenek ott, éppen ez a legnagyobb bajom. Az elefántok éppen csak két-három jelenet erejéig szerepelnek teljes testi valójukban, sokkal inkább szól ez a könyv Kenya nyolcvanas- kilencvenesévekbeli politikájáról, arról, hogyan alapította meg Richard Leaky a KVSZ-t, és ennek a működéséről. És ezzel nem is lenne baj, mert tényleg szükséges volt mindezt átlátni ahhoz, hogy teljesen megértsük, milyen nehéz lehetett az elefántokért folytatott küzdelem, vagy úgy általában a természetvédelem, de annyira száraz. Én sokkal jobban szerettem volna „terepre menni”, mert tényleg igazi felüdülés volt, amikor Leaky testközelből figyelhette meg az elefántokat, vagy csak az afrikai élővilágról esett szó. Még a társadalmi szerkezet és a maszájok meg a kikujuk ellentéte is jobban érdekelt a politikai kakikeverésnél, a bürokráciánál és a fegyvereknél.
Ettől függetlenül Leaky fantasztikus ember, csodálatos, amit elért, főleg ennyi viszontagság után. Igazán tisztelem azért, hogy soha nem hátrált meg, és nagyon szimpatikus volt a hozzáállása a kenyai helyzethez és a természethez is. De bárcsak úgy írna, mint David Attenborough vagy Lawrence Anthony.
Azért a cím elég találó, bár a tényleges szavannán történő háborúskodásnál sokkal több figyelmet kap – és talán fontosabb is – az, ami a háttérben zajlik. Arra mindenesetre jó volt ez a könyv, hogy bemutassa, mennyire bele tud szólni a politika és az emberek önös érdekei a természet működésébe, amire inkább mindent félretéve kéne vigyáznunk.

Abból a szempontból csalódás volt, hogy tényleg ép csak említés szintjén vannak benne elefántok. A könyv inkább Richard Leakey küzdelmét mutatja be és a kenyai politikai helyzetet abban az időszakban. Ettől függetlenül elég olvasmányos és érdekes. Volt számomra aktualitása is, mert betekintést láthattunk abba, milyen nehéz dolga van valakinek, aki tényleg tenni akar, hogy jobb legyen a világ, aztán hazugságokkal hogyan lehetetlenítik el a munkáját irigy/kapzsi/buta emberek.

Egy fantasztikus életút története az antropológiától az elefántok megmentéséig, amely hozzájárul egy ország és egy népcsoport változásához is.