Egy ​tenyér, ha tapsol 43 csillagozás

Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Tasmania ​egyik távoli felföldjén egy vízi erőmű építésénél dolgozik Bojan Buloh, aki azért hozta ide a családját előbb Szlovéniából, a II. világháború utáni nyomorból, majd a menekülttáborból, hogy új életet kezdjenek. Egy éjjel Bojan felesége eltűnik a hóviharban, és sosem tér vissza. Bojan egyedül gondoskodik a hároméves lányukról, Sonjáról, és itallal űzi el démonait. A lány kamaszkorában szintén elmegy otthonról, ám harmincöt évvel később visszatér Tasmaniába apjához, akit az európai háború és későbbi borzalmak emlékei kísértenek. Amikor a múlt árnyai egyre erőszakosabban nyomulnak be a jelenbe, Sonja és Bojan sivár élete örökre megváltozik.
Az Egy tenyér, ha tapsol a régi világ barbarizmusáról, az új haza könyörtelenségéről és azoknak a sorsáról szól, akik a reménytelenségben a szeretet erejével próbálják megváltani önmagukat.

Richard Flanagan 1961-ben született Tasmaniában. A Keskeny út északra című regényével 2014-ben elnyerte a Man Booker-díjat. Az Egy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
406 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636766474 · Fordította: Kada Júlia
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
408 oldal · ISBN: 9789636768065 · Fordította: Kada Júlia

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Várólistára tette 80

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

giggs85 >!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Richard Flanagan idehaza a Keskeny út északra című, 2014-ben Booker-díjat is elnyerő alkotásával mutatkozhatott be, amiről már korábban volt szerencsém írni. Az a könyve, ha kedvencem nem is lett, de mindenképpen tetszett, és értékes alkotásnak tartottam, mint oly sokan rajtam kívül, hisz az ausztrál szerző esetében szerencsére egy olyan alkotót üdvözölhetünk, akinél a tehetség és a népszerűség kéz a kézben jár. Díjnyertes könyvének kedvező fogadtatása pedig megnyitotta az utat Flanagan 1997-ben kiadott második kötetének, az Egy tenyér, ha tapsolnak (és talán az egész életműnek) is.

Ennek a korai műnek az első sorai után már bólogattam, hisz mindig is szerettem, ha egy szerzőnek van önálló és jól felismerhető stílusa. A mondatszerkesztés, a hasonlatok és a világlátás pontosan és azonnal felidézi a Keskeny út világát, mint ahogy a cím is. Ami ezúttal is japán eredetű (pontosan Hakuin Ekaku koanjára utal), és ráirányítja a figyelmet arra, ami vagy aki nincs: a másik tenyérre, az örökké hiányzó társra. Hisz az Egy tenyér sok minden más mellett a hiány regénye: Bojan Bulohnak, a szlovén bevándorlónak hiányzik a hóviharba kisétáló és soha vissza nem térő felesége, lányának az anyja, és kettejüknek egymás.

Flanagan ebben a kötetben is ugyanannak a realista történetmesélésnek a híve, mint a másik kötetében. Az élet zömében ugyanúgy kopár siralomvölgy, hiába reménykedtek a II. világháború után a jobb élet reményében, a kommunista rendszer, valamint a régi emlékek elől menekülő bevándorlók – amit kaptak, az minden, csak nem reményteljes. Dolgozhattak egy csepp segítség nélkül Tasmania eldugott dzsungeleiben különféle építkezéseken, lakhattak bádogviskókban, vedelhettek naphosszat a magukfajták között és végül kaphatták meg az állampolgárságot is, mindig azok maradtak, akik voltak: jöttmentek, kívülállók, emberi roncsok.

Az ausztrál szerző magabiztosan ugrál előre és hátra az időben, hogy meglepő dinamikát adjon ennek az érzelmileg igen megterhelő történetnek, miközben mindvégig átláthatatlan homály mögé rejti a regény első lapjain a sötétbe kilépő anya sorsát. Bojan és Sonja tökéletesen megrajzolt alakok, mindkettejüknek olyannyira helyén van a motivációja, a vágyaik, az álmaik, hogy szinte lelépnek a lapokról. Egymáshoz fűződő kapcsolatuk pedig olyannyira nehezen felfejthető, mint ha csak az élet írta volna.

A teljes cselekmény jó ötven évet ölel fel, és olyan jól van megírva, hogy bár nincs különösebb ív, nincs valahonnan valahová fejlődő történet, mégis szinte letehetetlen ez a pár oldalas fejezetekbe tördelt szöveg. Ami persze nagyban köszönhető a fordítónak, Kada Júliának, aki hibátlanul ültette magyarra ezt a sokszor költői szöveget.

Azt kell mondanom, hogy az Egy tenyér, ha tapsol sokkal jobban tetszett, és sokkal jobban megfogott, mint az ausztrál korábban Booker-díjjal jutalmazott korábbi kötete, amit tulajdoníthatok a nem túl gyakran feldolgozott témának (európai bevándorlók Ausztráliában); a rendkívül plasztikusan megrajzolt alakoknak; a reménytelenségen, kegyetlenségen és mocskon néha mégis átütő fénysugárnak; vagy akár Richard Flanagan zsenialitásának – a lényeg az, hogy minél hamarabb el akarom olvasni a többi könyvét is magyarul. Ezt pedig ajánlom mindenkinek, aki szereti az igényes, realista és az életet a maga valójában megmutatni igyekvő irodalmat.

5 hozzászólás
szucsiani P>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Nehéz sorsokról szóló, nyomasztó írás.
Sokan vándorolnak ki Ausztráliába – köztük a szlovén Bojan Buloh a családjával –, hogy a világháború borzalmait elfelejtve új életet kezdjenek. De a felejtés nem megy, a múltat nem lehet kitörölni, az árnyai elől nem tudnak menekülni. Új hazájukban pedig hiába dolgoznak évekig és hiába kapják meg az állampolgárságot, örökké jöttmentek maradnak.
Az anya, egy hóviharos téli napon férjét, kicsi lányát hátrahagyva elindul és nem jön haza többé. A Bojan az ital mámorát választja, lányuk Sonja hol más családoknál, hol a részeg apa brutalitását elszenvedve nő fel, míg ő is menekülést választja.
Van-e magyarázat az apa viselkedésére, meg lehet-e érteni a fájdalmas gyermekkort, meg lehet-e bocsájtani a sebeket? Sonja, hosszú évek múlva, mint a számára kedves, széttört teáskanna cserepeit, úgy próbálja összerakni életét az emléktöredékekből, apró epizódokból. Miközben három idősíkban mozgunk, az újabb és újabb részletekből összeáll a kép és felsejlik az anya sorsa.
A regény végén megcsillan a remény, hogy ha a múlton változtatni már nem is lehet, de az életet talán még nem késő újrakezdeni.

Dominik_Blasir>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Flanagan magyarul elsőként, eredetileg hatodikként megjelent regénye nagy kedvencem lett tavaly, úgyhogy nagyon vártam, hogy ebben a korábbi kötetében is meg tudja-e ismételni az élményt.
Számomra nem tudta, és ezért elsősorban a nyelvet okolom. Iszonyúan érdekesnek gondolom @iniesta értékelését spoiler a Keskeny útról, ugyanis megvilágította számomra, hogy mi az, ami abban a regényben még nagyon arányos, még nagyon „egyben” volt, és mi az, ami itt nekem már erősen billeg, sőt, problémás. Flanagan giccshasználata, vagy szerintem inkább a giccsel való játéka ott nekem még erősítette a líraiságot, nagyon megtalálta azt a határvonalat, ahol már (még?) szép lesz a szöveg. Ugyanakkor az Egy tenyérben egyszerűen túltoltnak gondolom – mintha minden oldalra jutna valami bombasztikusan költőinek szánt kép, ami bizonyos pontokon röhejes, bizonyos pontokon megragadó, bizonyos pontokon mindössze elviselhető. Sok minden megvillan abból, ami pár könyvvel később már kikristályosodott, de itt nekem túl soknak tűnik
Ami meglepő, hogy ennek ellenére sokszor határozottan erős regénynek éreztem: a nyelv mögötti karakterek nagyon is „működnek”, elhallgatásaik-történeteik egyenesen torokszorítóak. Sokkal lokálisabb problémák kerülnek előtérbe, Flanagan jó abban, ahogy ezekre a szereplőkre fókuszál, bár a végét még így is elkapkodottnak gondolom.
Úgyhogy most kicsit csalódtam, de hátha nem áll még le a Flanagan-kiadás (bár mintha nem kapna olyan erős figyelmet, mint vártam volna – ezért mondjuk nem nehéz a borítót okolni), és majd legközelebb újra közös síkra kerülünk.

2 hozzászólás
soksokx_Csilla>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Ezzel a könyvvel Flanagan feliratkozott a kedvenc íróim listájára. Ha lehetséges ez a könyve még jobban tetszett, mint a Keskeny út északra. Nagyon szeretem amikor egy író már a stílusáról felismerhető és Flanagan ilyen író. A csodálatos körmondatait a Keskeny útban már kiforrottabban alkalmazza, ebben a könyvében még helyenként kicsit hatásvadásznak érződnek, de számomra ez semmit nem vont le az olvasás élvezetéből.
Ez a regény a hiányról szól. Egy férfinak élete szerelme hiányzik, egy gyermeknek az anyja. Flanagan biztos kézzel vezeti az olvasót múlt és jelen között, magabiztosan ugrál az idősíkok között. Egyszerre ismerjük meg a jelent és tárjuk fel a múltat. Apa és lánya démonokkal terhelt kapcsolatát, melyet a szeretet és a gyűlölet tart össze. Egy tragikus gyermekkort, mely megpecsételi a felnőttkort. A kilátástalanságot, a hontalanság érzését, a sehová nem tartozást.
Ha valaha elgondolkodtunk azon, hogy milyen „ha egy tenyér tapsol”, milyen társ nélkül lenni, milyen örökké hiányolni a másikat, ez a regény megadja rá a választ.

Ildó>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Ez a könyv engem már a borítójával megvett, és nagyon bíztam benne, hogy a könyv sem okoz csalódást. Szerencsére így is lett.
Nagyon erős hatással volt rám ez a regény. Már az első lapokon egy anya elmegy, otthagyja kislányát, apa és lánya egyedül marad, egymásra utalva, egy anya nélküli világban kell boldogulniuk. Az olvasó meg csak találgathat, törheti a fejét, mi is történt valójában, milyen okok vezettek ide, ugyanis csak a legvégén fog összeállni minden egésszé.
De milyen életet lehet biztosítani egy olyan országban, ahol az ember mindig menekült marad, ahol az otthont csupán egy néhány négyzetméteres kis viskó jelenti, és az apát kísérti a múlt?
Sonjának az apja jelenti a világot, ragaszkodik hozzá, míg el nem veszti a belé vetett bizalmat, és kénytelen elmenekülni a kilátástalanság elől. Nincs boldog gyerekkora, mégis sokáig képes tűrni, az apjáért, kettőjükért. Rengeteg megpróbáltatás éri mindkettőjüket, túl sok is ez az embernek egy életben.
Hihetetlen milyen erőteljesen festi meg mondataival ezt a kapcsolatot az író, mind a boldog, mind a keserű perceit, mennyire élő lesz az egész cselekmény.
A rövid, időben ugráló fejezetek nagyon jól működnek, a könyvhöz kötnek, nehéz letenni, kiszakadni ebből a világból. Mindenre csak aprólékosan derül fény, ami csak fokozza az érdeklődést, a kíváncsiságot.
A távoli, egzotikus Tasmania is kecsegtető volt, azonban ebből kissé kevesebbet kaptam, mint azt vártam volna. De talán így volt ez jó, hogy a sorsok kerültek előtérbe.
A vége viszont hagyott bennem némi kellemetlen szájízt. Az kissé elüt a regény többi részétől, túl gyorsan változik meg az egész hangulat, erre nem készült fel rendesen az olvasó. Nem rossz a befejezés, csak talán kevésbé előkészített.
Első olvasásom volt az írótól, és már a Keskeny út északra is itt várakozik olvasásra, ezek után előrébb kerül a sorban.

Sheeana>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Fájdalmas, de szép. Tele hallgatással, elfojtással. A szereplők csak sodródnak, nem alakítják életüket. De a végén felcsillan a remény, hogy lehet másképp is, de az egészet belengi az eltékozolt élet szomorúsága.

Catherinne>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Az elején nagyon beszippantott. Az író stílusa csodálatos, a szóhasználata és szépirodalmi megfogalmazása miatt nagyon olvasmányos, mégis fennkölt stílusú. Az egész regény nagyon mélabús és szenvedős, és a könyv fele után már brutálisan lehozott az életről. Cselekmény alig van, inkább lélektani és szenvedünk végig.

FontolvaHaladó>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

4,5

Egy étel és egy regény akkor lesz igazán jó, ha megfelelő arányban adagoljuk a hozzávalókat. Vegyünk fél kiló kockára vágott realitást, majd keverjük el két evőkanál szociológiai tanulmánnyal. Külön lábasban főzzünk össze két – két és fél deci álomszerűséget egy csipetnyi tömény, higítatlan líraisággal. Nem szabad sokat, mert a túl erős íz elrontaná a regényt. Végül az egészet főzzük össze, és hintsük meg egy-két csapott kiskanálnyi drámaisággal, és már meg is kapjuk Flanagan regényét. Tálalhatjuk családregényként vagy identitásdrámaként is, köretnek Ausztrália és Szerbia 20. századi történelmét ajánlom. Semmiképp se pesszimistán készítsük, ne spóroljunk az érzelmekkel, attól lesz igazán életszerű. A túl rideg tálalás nem tudná ellensúlyozni a realitásban úszkáló kemény tragikumok keserű ízét, és az egész regény fogyaszthatatlanná válna. Egy jó Flanagan az érzelmekkel ellenpontozott tragikumtól lesz igazán finom. Jó étvágyat hozzá!

konyvmoly_99>!
Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol

Gyönyörű, szívfacsaró történet egy szegény menekültcsalád széteséséről, tragédiáiról, és egy tönkrement apa-lánya kapcsolatról. Hétköznapinak, de mégis földöntúlinak tűnik. Csodálatos, de egyben elborzasztó. Nem tudok mást írni, csak hogy mindenkinek el kell olvasnia ezt a könyvet, legalább egyszer az életében.


Népszerű idézetek

giggs85 >!

Már régen megtanulta, hogy az ember csak más emberekben találhat vigaszt. És nem volt biztos abban, hogy maradt még ereje ilyen törékeny vigaszt keresni.

Kapcsolódó szócikkek: vigasz
giggs85 >!

Sírhatott ő, de úgy érezte, a könnyek csak azok az élőnek, amik a virágok a halottnak: az érzelmek hiábavalóságának bizonyítékai.

150. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könny
giggs85 >!

Mert nem félni azt jelentette volna, hogy elképzelnek egy világot, amelyről semmiféle tapasztalatuk nincs.
Márpedig erre senki sem képes.

2 hozzászólás
giggs85 >!

Tehát: nincsenek óriások, nincs varázslat, nincs boldog befejezés.

24. oldal

giggs85 >!

Ahol a közösségi érzés annyit tesz, hogy mindenkit, akinek a bőre nem elég fehér, bennszülött korcsnak neveznek, hacsak nem jól öltözött, mert akkor mocskos jöttment korcsnak minősül…

122. oldal

giggs85 >!

A régi fegyenctelepek feltárultak, mint az eldobott újság a szélben.

2 hozzászólás
Ildó>!

Nem sírt, de apja valamit széttört, és ő többé nem tudta összerakni, bármennyire igyekezett, a fájdalom mély szakadékot hasított a szívében.

21. oldal

Sheeana>!

Mintha az ártatlanság nem olyasmi lenne, ami addig van meg bennünk, amíg el nem veszítjük, természetes állapot, ami velünk születik, és addig tart, amíg az élet be nem mocskolja örökre, hanem olyasmi, amihez csak akkor juthatunk el, ha már átmentünk minden rosszon, amit az élet kínálni tud.

345. oldal

Ildó>!

Tudod, a világ csak bizonyos mennyiségű boldogságot bír el…

354. oldal

giggs85 >!

A mohos, nyálkás gátat egy letűnt kor maradványának látta, történelmi furcsaságnak, mely éppolyan különös ès megmagyarázhatatlan, mint egy maja templom a mexikói dzsungelben, egy ábránd részének, amely megpróbálta mindennapi hellyé alakítani a világ végét, és kudarcot vallott.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai
Kristin Hannah: Menekülés Alaszkába
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Jack Ketchum: A szomszéd lány
Holly Ringland: Szirmokba zárt szavak
Alice Feeney: Időnként hazudok
Paula Hawkins: A lány a vonaton
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Nagy Alex: Lelkek harca