Az ​önző gén 108 csillagozás

Richard Dawkins: Az önző gén Richard Dawkins: Az önző gén Richard Dawkins: Az önző gén Richard Dawkins: Az önző gén

Az önző gén. Előszó Miért vannak emberek? A replikátorok Halhatatlan spirálok A géngép Agresszió: stabilitás és az önző gép A génkedés művészete Családtervezés Nemzedékek harca A nemek harca Te vakarod a hátam, én meg lovagolok a tiéden Mémek: az új replikátorok.

Eredeti megjelenés éve: 1976

>!
Kossuth, Budapest, 2021
488 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635444540 · Fordította: Síklaki István
>!
Kossuth, Budapest, 2011
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630966696 · Fordította: Síklaki István
>!
Kossuth, Budapest, 2005
326 oldal · ISBN: 9630946106 · Fordította: Síklaki István

1 további kiadás


Enciklopédia 18


Kedvencelte 29

Most olvassa 26

Várólistára tette 202

Kívánságlistára tette 126

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

eme P>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Határozottan laikus szemmel olvastam, és ezen semmit sem változtatott az, hogy humán osztály végzettjeként magam mögött (már láthatáron kívül, nagyon messze mögöttem) tudhatok egy genetika érettségit. Annyiban segített, hogy ismerősen csengő fogalmakkal, nevekkel találkoztam, főként a kötet elején, később azonban olykor el-eltévedtem az önző gének útvesztőjében. Nem állítom, hogy mindent értettem, amit olvastam, és jól értettem, amit érteni véltem. Talán valamelyest az egyébként rendkívül laza, olvasmányos, közvetlen stílus is tehet erről, mert bár határozott, magabiztos és logikus(nak tűnik), azért nyelvhasználata nem mindig segíti a laikus olvasót – a hozzám hasonló nagyon laikus olvasót. Mert maga a cím is becsapós, mint kiderül, az önző gén inkább metafora, a gén sem annyira gén, mint inkább egy meghatározatlan hosszúságú/nagyságú genetikai egység, vagy akár egy géncsoport, és nem a gén, hanem ennek alléljai az önzők, akik a fennmaradásért „versengenek”. Persze gének önzése és önzetlensége, küzdelme, célja, erőfeszítése stb. is képletesnek tekinthető, hisz a géneknek nem gondolkodnak és nincs előrelátásuk. Az eddig az egyed szintjén alkalmazott fogalmak az egyeden belülre, az egyedet alkotó génekre transzponálódnak, az egyedet pedig mint túlélőgépet látjuk, melyet önző génjei alkotnak. Az egyes önző gén sikeressége a vele együttműködő gének alkotta környezettől függ, mellyekkel bonyolult és kölcsönös fejlődésbe bonyolódik, vagyis voltaképpen attól, mennyire alkalmas gépet sikerül „felépítenie” magának, és mennyire sikerül „együttműködnie” más génekkel.
Rendkívül érdekfeszítő elmélet, érdekes példákkal alátámasztva (bár feltevődik a kérdés: mennyiben relevánsak ezek a példák, mennyire reprezentatívak, mennyire érvényes az elmélet minden egyes, az élővilágban megfigyelhető viselkedési modellre…), mégis valamiért az volt az érzésem, hogy mérföldkő ez a könyv, de valami mintha hiányozna, mintha túl egyszerűsítve tálalna egy magától értetődő és vitathatatlan igazságot. Azt hiszem, ennél bonyolultabb az ábra, az is igaz, hogy Dawkins fel is sorolja, miben nem óhajt állást foglalni, és miről nem szól ez a könyv, de azért kíváncsi lettem volna az önző-gén elméletre az itt kimaradó kontextuson belül is. Persze tisztában vagyok azzal, hogy morfondírozásaim kb. annyira relevánsak ez ügyben, mint az „egyetemes szeretet” és „a faj egészének érdeke” evolúciós szempontból – ez Dawkins szerint a nullával egyenlő. Ezt el is tudom fogadni, hagyom a szakikra a vitát. Mindenesetre jó volt olvasni, csak valamiért számomra a várt reveláció elmaradt…

8 hozzászólás
kvzs P>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Bár nem lettem biológus (mindig is hülye voltam a biokémiához), azért a téma egy kicsit a szívem csücske maradt. Jó volt most újra megdolgoztatni az agyamnak ezt a részét (kapargattam is a rozsdát rendesen…).
Dawkins megint magasra tette a mércét, és nagyon megmozgatta az agyamat (ismét). Nem állítom, hogy mindent megértettem és felfogtam, amit állított, sugallt vagy amire utalt a könyvben, de így is lenyűgözött az elméleteinek és a bizonyításoknak a merészségével és a logikájával. De… (és a fagyi visszanyal)
Lehet, hogy idén túl sokat hizlalta Dawkins és Sagan a szkepticizmusomat, de én nem tudom letenni a voksomat az elmélet mellett (bár tényleg nagyon meggyőző, és sok részletével egyet is tudok érteni). Szerencsére ez nem is az én dolgom.
Az biztos, hogy fogok még Dawkinst olvasni, mert nagyon élvezetesen és érthetően ír, és -talán ez a legfontosabb- imádom ahogy gondolkodtat.

8 hozzászólás
Lali P>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Nagyon nagy élmény volt.
Számomra elsősorban azért, mert a gondolkodás erejét és szépségét mutatja fel. Azt, hogy hogyan lehet a valódi gondolkodás segítségével új látásmódra szert tenni. Ilyen könyvvel én csak nagyon kevéssel találkoztam.
Nekem – mint matematikusnak – Bolyai János Appendixére hasonlít a mű a tekintetben, hogy egy új világot teremt. Azt, hogy ezt a biológia területén teszi, számomra másodlagos volt. A biológia számára viszont nyilván elsőrendűen fontos. Sőt, gondolatai, fogalmai a biológián túl is használhatóak.
Jó húsz évvel ezelőtt olvastam. Akkor nem hallottam arról, hogy a könyv itt nálunk nagy sikert aratott volna. Most örömmel látom, hogy fontos könyvvé vált sok fiatal számára. Úgy tudom, hogy már ismeretterjesztő tévésorozat is készült belőle, az író közreműködésével.
Azokkal értek egyet, akik mérföldkőnek tartják ezt a könyvet a biológia történetében.

Péter_Szombati>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Nagyon gyenge, tele van logikai hibákkal, és nem magyaráz meg semmit…

Nézzünk két példát a logikai hibákra:

ír benne a sakkprogramokról. Idézett egy köztudatban forgó mondást, amely őszerinte téves: ”A számítógépek igazából nem tudnak sakkozni, mert csak arra képesek, amire az ember utasítja őket”.
Azt, hogy ez az állítás hibás, a következővel indokolja: a sakkprogramok nem úgy készülnek, hogy a programozó a világ összes sakkjátszmájának összes állásának összes lehetséges lépése közül mindegyikre megmondja, melyiket kell lépnie a gépnek. A programozó munkája Dawkins szerint sokkal inkább hasonlít a gyermekét sakkozni tanító apáéra: megérteti a géppel, hogy az egyes figurák hogy lépnek (”A futó új koordinátáit a régiekből következően úgy kapjuk meg, hogy ugyanazt a konstanst, nem feltétlenül pozitív előjellel hozzáadjuk mind a régi y, mind a régi x koordinátához”), és logikai nyelvet használva tippeket és ”fogásokat, trükköket” tanít a gépnek, mint például: ”Ne hagyd védtelenül a királyodat”, vagy hogy ”Sáncolni akkor érdemes, ha…” meg hasonlók. Szóval a programozó, miután felkészítette a gépet, a gép magára van utalva és önmagának kell megvívnia a játszmát. Dawkins erre alapozza azt az állítását, hogy a számítógépek tudnak sakkozni (ugyanis tagadja azt az állítást, hogy nem tudnak).

Dawkins azonban hatalmasat téved azzal, ha azt gondolja, hogy gondolkodáshoz akár csak távolról is hasonló folyamat megy végbe egy sakkprogramban. Ugyanis képzeljük el a következő helyzetet: készítünk egy sakkprogramot, amelyet úgy építünk fel, ahogy Dawkins leírja: beírjuk a szabályokat, a lépéseket, a tanácsokat – egyet kivéve. Mondjuk azt a tanácsot, hogy ”Ne hagyd védtelenül a királyodat” szándékosan kihagyjuk a programból. Az ily módon elkészült program elég érdekesen sakkozna, de normális játékra nem igazán volna alkalmas, azt hiszem. Ha Dawkins állítása igaz lenne, akkor a program ki tudná találni magától ezt a tanácsot, hiszen ”a számítógépek tudnak sakkozni”. Egy embernek talán nem is kéne mondani ezt, ha már minden szabályt tud. De ki tudja-e találni ezt egy számítógép magától? NEM. Ez az a pont, ahol Dawkins téved.

A második logikai hiba (a sok közül):

Dawkins elmesél egy fiktív helyzetet: az Androméda-ködben lakó értelmes lények egy rádióüzenetet sugároznak, amely egy számítógép megépítésének lépéseit és programját tartalmazza. A földiek megépítik a gépet, beírják a programot, és a számítógép végrehajtja azt, ezzel majdnem totális uralom alá hajtva a földet, míg végül a történet főhőse egy baltával el nem pusztítja a gépet. Dawkins ezután kijelenti, hogy a számítógép a Föld világuralmára való törekvéseit teljesen önállóan végezte el, ami oltári hülyeség, hiszen volt program, ami szerint cselekedett, a program pedig utasítások sorozata. Így hát a számítógép utasításokat hajtott végre.

Dawkins ezután elejt egy olyan mondatot, hogy a program írói nem lehettek felkészülve minden körülményre, tehát létezhet olyan környezet, amelyre a program nem ad utasítást, de maga a számítógép belekerülhet. Namármost ez azt sugallja, hogy a számítógép programja valahogy ”alkalmazkodni” fog az új körülményekhez. Kérdem én: lehetséges ez?

Én azt mondom, nem lehetséges, amit Dawkins állít, hiszen a szóban forgó program csak úgy, önmagától nem fog alkalmazkodni, hisz amellett, hogy nincs rá adata, nem fogja kitalálni magától még azt sem, hogy egyáltalán szükség van az alkalmazkodásra…

No itt téved az Önző génben Dawkins. A túlzott evolucionista felfogásnak az a veszélye, hogy olyan dolgokat kezdünk odaképzelni bizonyos helyekre, amelyek nincsenek ott. Merthogy ezeket a gondolatokat jól fogalmazva, szépen tetszetősen végigvezeti, és én csak annyit mondok rá, hogy „szép mese, de lássuk a bizonyítékokat”, és Dawkins meg annyit mond rá, hogy „…”, azaz nem közöl bizonyítékokat…

… and so it goes. Semmi nincs igazán alátámasztva, bizonyítva a könyvben, Dawkins végiggörgeti azt az érvelési hibát a könyvön, hogy „elég idő elteltével a mennyiség átcsap minőségbe” – NEM!!! A minőség teljesen más, mint a mennyiség, alapvetően különböznek! Akárhánymilliárd évet adsz neki, az alma sem csap át autógumiba!

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy pontosan mi az, ami miatt ennyi embernek tetszik – félek tőle, hogy a stílus lesz az, hiszen ha csak egy kicsit megkapargatjuk szinte bármelyik részét és komolyan belegondolunk, már rogyadozik minden érvelése…

5 hozzászólás
Bartha_Helga>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Azért kell minőségi idő a kiolvasásához…
Nagyon sok újat nem mondott, legfeljebb más megvilágításba helyezett folyamatokat, mindenesetre amikor írta, bőven előrevetített!
Külön élveztem a mémekről szóló fejezetét, ami vagy így van, vagy nem, de számomra nagyon szórakoztató volt, így még nem láttam a hitet, a poklot megfogalmazni!:)
Időközben rájöttem, hogy a saját példányom egy régi kiadás, egy újabb kiadás plusz két fejezetet tartalmaz és rengeteg, 10 évvel későbbi megjegyzést az író részéről!

mongúz>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Hát nem volt egy könnyű olvasmány.
Nagyon okos fickó ez a Dawkins. Nagyon okos könyv ez Az önző gén. És még én is egy kicsit okosabb lettem tőle. Bár nem feltétlenül értettem egyet minden részletével, nagyon nehéz lenne fogást találni ezen az elméleten. Nem is igazán értem, hogy mi vele a probléma. Hacsak nem egyesek egoja. Letisztult logika, néhol egy kicsit túlmagyarázva. És nagyon szemléletes.

10 hozzászólás
szöszmösz I>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Az önző gén is azok közé a könyvek közé tartozik, amik már az utcán kiabáltak rám szinte, hogy olvassam el. Ajánlották ismerősök, tanárok meg belefutottam különböző tudományos ismertetőkben és különféle weboldalakon is. Mindenesetre nehéz egy ennyire jól megírt tudományos könyvet találni. Dawkins nagyon jól adja át Darwin evolúciós elméletét, igaz néha picit szájbarágósan és elnyújtva, de jól felépítve, logikusan és mindig éppen jó metaforákkal. Ezt így mindenki megérti, még ha nincs is köze az adott tudományterülethez.
Általában a különböző világképekhez szkeptikusan állok, nehezen fogadok vagy hiszek magaménak valamit, először mindig kísérleteznem kell a dologgal, vagy legalábbis sokat gondolkodnom rajta. Most azt hiszem ezzel sem lesz másként. Kicsit sajnáltam mindig, hogy a tudomány képes ennyire egyszerűen kezelni dolgokat, ahogy Freud minden neurózist visszavezetett a szexualitásra, Adler pedig a hatalomvágyra, most ugyanígy elgondolkoztam a könyv evolúciós pszichológiát pedzegető fejezetén, hogy mitől más ez, mint Jung archetípus elmélete? vagy akár a kollektív tudattalan elmélete? Úgy érzem kicsit komplexebb lehet az ember annál, mint hogy azt mondjuk rá, hogy minden benne található viselkedési formát a génekre és az öröklődésre vezethetünk vissza, amikor mindezeknek vannak tanult, környezeti és kulturális okai is. Persze elhiszem azt is, hogy egy tárgy tudományos vizsgálatakor nem lehet mindent figyelembe venni, mert nincs akkora kapacitás és annyi idő, hogy ez kivitelezhető legyen, de azt hiszem sok minden igazolná vagy kiegészítené egymást a különböző elméletekben. Mindenesetre most kifejezetten örülök, hogy a baráti társaságomban akadnak az evolúcióval komolyan foglalkozó és antidarwinista emberek, mert ez is egy kifejezetten olyan könyv, ami akkor jó, ha lehet beszélni róla.

LuPuS_007 P>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Tegyük fel a kérdést: Miért is nem hiszünk az evolúcióban?
A vakhit mindenre válasz lehet. Az agymosásra mindenképpen. A könyv 1976-ban jelent meg. Akkor megértem*, miért váltott ki ekkora felháborodást. Amennyiben a mai korban kerül kiadásra talán akkor ekkorát szól.Talán, nem tudom, mert ellenzők, ellenhangok mindig is lesznek. Akik a saját teóriákat fogják megalkotni.

A replikátorok legyenek veletek!

*nem, nem értem

AkosAkos>!
Richard Dawkins: Az önző gén

Két dologra jöttem rá. Több tudományos könyvet fogok olvasni és Dawkins az egyik kedvenc íróm/tudósom.
Az utóbbi időben a legnagyobb könyvélményem az Isteni téveszméhez kötődik (bár mindig is ateista voltam, de most már rendesen alá is tudom támasztani az állításaimat). És most nyugodtan mondhatom ezt a könyvet is egy ilyen élménynek. Elképesztő gondolatok, elméletek, metaforák. Akit kicsit is érdekel az evolúció annak ajánlom a könyvet és ha kicsit nehezen érthető részt találtok (bár tényleg nagyon jó példákkal, egyszerűen el tud mindent magyarázni) akkor is menjetek tovább, megéri!


Népszerű idézetek

Frank_Spielmann I>!

Csakugyan, más ártalmatlan fajok tagjainak leölését felüdülésnek és szórakozásnak tekintjük. Az embrió, melyben nincs több emberi érzés, mint egy amőbában, messze több tiszteletet és jogi védelmet élvez, mint egy felnőtt csimpánz. Pedig a csimpánz érez és gondolkodik, és újabb kísérleti adatok szerint talán még egyfajta emberi nyelvet is meg tud tanulni. Az embrió saját fajunkhoz tartozik, s ezért azonnal különleges előjogokban részesül.

I. Miért vannak emberek?

9 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

A DNS útjai kifürkészhetetlenek.

III. Halhatatlan spirálok

Kapcsolódó szócikkek: DNS
1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Azt hiszem, a Septuaginta tudósairól azért mégiscsak elmondhatjuk, hogy nagy dolgot indítottak útjára, amikor a héber „fiatalasszony” szót tévesen a görög „szűz” szóval fordították, eljutva így a jövendöléshez: „ímé a szűz fogan méhében és szül fiat…”

II. A replikátorok

14 hozzászólás
RKAti P>!

Megvan a hatalmunk ahhoz, hogy dacoljunk velünk született önző génjeinkkel, és ha szükséges, a belénk táplált, belénk nevelt mémekkel is. Még annak módját is megbeszélhetjük, hogy tudatosan ápoljuk a tiszta, érdekmentes önzetlenséget – olyasmit, aminek nincs helye a természetben, ami még sohasem létezett a világ egész eddigi történetében. Géngépeknek építettek bennünket, és mémgépekként nevelkedtünk, de megvan a hatalmunk ahhoz, hogy szembeforduljunk a teremtőinkkel. Mi, egyedül a Földön, fellázadhatunk az önző replikátorok zsarnoksága ellen.

szigiri>!

Azt mondják, hogy előnyben részesítik a népességkorlátozás “természetes" módszereit, márpedig végül pontosan ahhoz fognak eljutni. A természetes módszert éhhalálnak hívják.

Frank_Spielmann I>!

Ma az evolúció elmélete nagyjából annyira lehet kétséges, mint az az elmélet, hogy a Föld kering a Nap körül…

I. Miért vannak emberek?

Kapcsolódó szócikkek: evolúció
szigiri>!

Hozzá kell tennem, hogy “építész" természetesen nem létezik. A DNS-ben foglalt utasításokat a természetes szelekció állította össze.

2 hozzászólás
esőember>!

A gének közvetett úton valóban irányítják a test felépülését, s ez a hatás szigorúan egyirányú: a szerzett tulajdonságok nem öröklődnek. Nem számít, mennyi tudást és bölcsességet szereztünk meg életünk során, genetikai úton ebből egy jottányi sem kerül át gyermekeinkbe. Minden új nemzedék a startvonalról indul. A test nem más, mint a gének eszköze a gének változatlan megőrzésére.

33. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gén
9 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Közismertebb a nőstény ájtatos manók hátborzongató kanniba­lizmusa. Az ájtatos manók nagy ragadozó rovarok. Általában kisebb rovarokat, például legyeket esznek, de szinte bármit megtá­madnak, ami mozog. Párosodáskor a hím óvatosan felkúszik a nőstényre, átkarolja és kopulálnak. A nőstény – ha teheti – megeszi a hímet, kezdve azzal, hogy leharapja a fejét, amikor a hím közelít hozzá, vagy közvetlenül azután, hogy átkarolta, vagy pedig miután szétváltak. A nőstény szempontjából az látszana a legértelmesebb megoldásnak, ha megvárná, amíg a kopuláció véget ér, s csak azután látna hozzá, hogy megegye a hímet. Ám úgy tűnik, fejének elvesztése nem zökkenti ki a hím testének többi részét szexuális lendületéből. Sőt mivel a rovar feje bizonyos gátló idegközpontok székhelye, lehetséges, hogy a nőstény növeli a hím szexuális teljesítményét azáltal, hogy megeszi a fejét. Ha így van, akkor ez további ráadás. Az elsődleges haszon mindenképpen a tartalmas táplálék.

I. Miért vannak emberek?

1 hozzászólás
Szelén>!

Sok emberi szenvedés származott már abból, hogy sokan közülünk nem képesek felfogni: a szavak csupán eszközök számunkra (…).

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szó

Hasonló könyvek címkék alapján

Desmond Morris: A csupasz majom
Paul Strathern: Crick és Watson
Charles Darwin: A fajok eredete
Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása
Bereczkei Tamás – Hoffmann Gyula: Gének, gondolkodás, személyiség
Adam Rutherford: Minden ember [rövid] története
Matt Ridley: A sötét bábok királynője
Géczy Barnabás: Lamarck és Darwin
Jonathan Miller – Borin Van Loon: Darwin és az evolúció másKÉPp
Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás