E világhírű könyv szerzője szerint az élők világát megszabó vak égi „órásmester” maga a halmozódó szelekció. Dawkins érthetően és szemléletesen foglalja össze az „élet tudományának” mai állását, melynek vezérelve a ma is sokat támadott evolúciós gondolat. A szerző arra törekszik, hogy megmagyarázza a vak véletleneket, a látszólagos csodákat. Megpróbál rávilágítani az élő szervezetek bonyolultságának rejtélyére, és egyben a megoldást is megadja.
A vak órásmester 40 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1986
Enciklopédia 2
Kedvencelte 3
Most olvassa 6
Várólistára tette 49
Kívánságlistára tette 37
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Ez a könyv bizony elég nehezen csúszott. Át kellett mindig gondolni, hogy mit olvastam, hogy pontosan megértsem. De jók a példák, kitűnőek, tökéletesek az érvelések, aki veszi a fáradtságot, hogy végig olvassa, eljut a felismerésig, hogy az evolúciónak a Földön és a világegyetemben nincs, nem is lehet alternatívája. Kitűnő könyv – kicsit tán több is, mint amennyi elég, vagy elégséges lenne. Ajánlom!
Nem ez Dawkins legsikerültebb könyve.
A bevezető fejezet meg a fülszöveg alapján azt várná az olvasó, hogy a Paley tiszteletes által fémjelzett kreacionizmus cáfolatát kapjuk ebben e kötetben, de ez nem így van – az anyagnak csupán kis része cáfolat, a többi esszék laza láncolata az evolúcióval kapcsolatos különböző témákban.
A kreacionizmus – mely szélsőséges formájában az állítja, hogy Isten minden egyes faj prototípusát külön legyártotta, és a fajok változatlanok, az őslénytani leleteket, fosszíliákat pedig a Teremtő kajánságból építette be a kőzetekbe, hogy a szerencsétlen paleontológusoknak gumicsontot, és egyben megélhetést nyújtson – a darwinizmus ellenlábasa, és az imént említett ortodox formájában már annyira vállalhatatlan, hogy csak kevesen hivatkoznak rá. Paley állítását – mely szerint az emberi szem tudatos tervezés eredménye, mert spontán nem alakulhatott ki egy lépésben ennyire bonyolult szerv – Dawkins könnyedén cáfolja, amikor bebizonyítja, hogy a kezdetleges látószervek (pl. néhány fényérzékelő sejt, camera obscura jellegű, lencse nélküli üreg, stb.) is jelentős előnyt jelenthettek egykori tulajdonosaiknak az ősidőkben, ha a versenytársak még ilyennel sem rendelkeztek. Vagyis a mai fejlett szem apró lépésekben is kifejlődhetett; sőt: csakis így fejlődhetett ki, mert a természetben nincsenek nagy ugrások (vagy ha igen, tehát nagy és többpontos az új genetikai mutáció, az legtöbbször életképtelen egyedet eredményez, és kihullik a rostán).
Ok, tehát a fejlett, összetett szervek apró lépésekben alakultak ki, úgy, hogy a közbenső változatok is hasznosak voltak a gazdatest számára. Ezzel az evolúció gondolata meg van védelmezve.
Ám a többi fejezet koncepciójában nem kapcsolódik szervesen ehhez a témához; azt is mondhatnám, a kötetnek nincs koncepciója. Különböző gondolatok sorakoznak az evolúcióról, melyek önmagukban érdekesek, de a könyv mégis inkább cikkgyűjtemény, mint egységes munka benyomását kelti.
A 2. fejezet pl. a denevérek echolokációjának kifinomultságát mutatja be, anélkül, hogy annak fokozatos kialakulását felvázolná. A 3. fejezet egy számítógépes grafikai program eredményeivel a kis lépések halmozódását igyekszik illusztrálni, de nem éreztem a szoros kapcsolatot a biológiai formákkal. Az 5. fejezet a konvergáló (hasonló megoldásokat eredményező) evolúcióra hoz példákat egymástól izolált (óvilági, újvilági, ausztrál) állatpopulációkban. A 6. fejezet az élet eredetéről elmélkedik, és a DNS-t megelőző replikátorok (esetleg ásványi, kristályos anyagok) lehetőségén töpreng. A 7. fejezet a gének együttműködését (egy szervezeten belül) illetve harcát (fajok közt, mint ragadozók és zsákmányuk, illetve fajon belül, pl. hímek közt a szaporodás jogáért) mutatja be. A 8. fejezet a – természetben ritka – pozitív visszacsatolással, a pávafarokkal, és hasonló, látszatra haszontalan dolgokkal foglalkozik. A 9. fejezet kitér arra, hogy az evolúció menete nem egyenletes, hanem hol lelassul, hol felgyorsul, de ez tökéletes összhangban van a darwinizmussal. A 10. fejezet az élőlények osztályozását illusztrálja, a 11. pedig a lamarckizmus ('a szerzett tulajdonságokat az egyed utódai öröklik') cáfolatát adja.
A fenti felsorolásból is látható, hogy sem a kreacionizmus szisztematikus cáfolatáról, sem a darwinizmus rendszeres kifejtéséről nincs szó. Így csalódottan tettem le a könyvet.
Dawkins két kezdő munkája (Az önző gén, A hódító gén) ennél sokkal konzisztensebb, az állatvilág rokonsági viszonyait pedig Az Ős meséje vázolja fel érthetően és élvezetesen; a szerző művei közül inkább ezeket ajánlanám a kíváncsiaknak.
Kevésbé egységes és kerek, mint Az önző gén, ami sajnos kicsit az élvezhetőség rovására ment. Néha nem tudtam eldönteni, hogy népszerűsíteni vagy magyarázni akarja a darwinizmust, esetleg az ellenzőinek akar borsot törni az orra alá. Ennek ellenére úgy érzem, hogy érdemes elolvasni, mert -természetesen laikusként írom- minden fontosabb darwinizmuassal kapcsolatos kérdéssel foglalkozik, és nagyon jó példákat hoz, így azok is megérthetik, akik távol állnak a biológiától.
Nekem az az érzésem ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy túl sok mindent akart egy könyvben a szerző elmondani. Egyszerre próbálja ismertetni, népszerűsíteni a biológiai evolúció csodálatos elméletét és ugyanakkor megmutatni, hogy ennek igazából nincs alternatívája.
Mindkét szándék érthető és helyeselhető – legalábbis részemről mindenképp.
Ugyanakkor a kettő keveredése – s ezt már nem először tapasztalom Dawkins könyveiben – végső soron mind a két cél elérését zavarja – legalábbis nálam.
Azért szerettem például az Önző gén című művét, mert abban a címadó elmélet ismertetésén kívül – emlékeim szerint – nem annyira foglalkozik a konkurens elméletek cincálásával.
Persze lehet, hogy más ezt teljesen másképp látja, mert nekem ugyan evidencia a biológia evolúció, de másoknak meg egyáltalán nem az.
Egyébként alapvetően rendben van a könyv, de a fentiek miatt nekem egyes részei unalmasak és feleslegesnek tűnők voltak. Csak a 8. fejezet volt az szerintem, ami megközelítette az Önző gén színvonalát, arról el is kezdtem egy karcsorozatot – ígérem be is fejezem. :-)
A könyv egyharmadáig tátott szájjal bámultam Dawkins eszmefuttatását, amellyel megtámogatta Darwin általam evidensnek tartott, mégis sokat támadott evolúcióelméletét. El sem tudtam képzelni korábban, hogy vannak olyan emberek, van az a filozófiai vagy tudományos magasság, ahol egy ilyen mérvű elméletet meg lehet támadni. Számomra Darwin elmélete a biológia egyik kiindulópontja, de ennek fő oka az, hogy nekem ezt már így tanították. Dawkins viszont épp születésem évében kelt birokra az akkor még valószínűleg sokak által támadott, és komoly ellenérveket felvonultató tudományos világgal szemben.
Dawkins példái, amikkel rámutat arra a megannyi félreértett, félremagyarázott vagy rosszul beidegződött elmélet hibáira, zseniális. Maga a képesség, hogy ne évek, évtizedek vagy századok, hanem évmilliók távlatában gondolkodjon a fejlődésről, a gének variánsainak felbukkanásáról, elenyészéséről, pusztulásáról vagy túléléséről talán a legfontosabb lépés, hogy az emberiség és az élet eredetét megértsük és elfogadjuk.
Aztán úgy éreztem, mintha egy szaklapot olvasnék, ahol a kötelező bizonyítékok tömkelegét zúdította a fejemre. Nyilván a hitelesség megkívánta, a stílus azonban ledobta magáról. Elkezdtem falni az oldalakat, csak a mondatok főbb szavait elolvasva, mert tudtam, mire akar kilyukadni, de a részleteket nem bírta feldolgozni az agyam, mert nem biológia témazáróra készültem.
Nagyon tetszik, ahogy Dawkins felépíti a könyvet. Nem az alapoktól indít, ennek okát az elején el is magyarázza. A végéről kezdi, tudatos hipotetikus szelekció feltevésével, majd általánosít, érvel a természetesség mellett, majd mindig a legutóbbi kiindulópontot kezdi el a következő fejezetben visszafejteni és megtalálni az eredetét, a magyarázatát, a lehetőségeket.
Nagyon profi ez a könyv, valószínűleg el fogom még legalább egyszer olvasni, de akkor egyes fejezeteket ki kell hagynom, hogy ne folyjon szét az egész a fejemben.
Pont jókor olvastam, az Éden sárkányai után. Igazából ami abban le van írva, az itt is elhangzik, csak egy tudományos szaktekintélytől, kicsit szárazabban, kicsit erőszakosabban.
Az átjött, hogy Dawkins nagyon mérges mindenkire, aki nem a tudományosan elfogadott nézeteket vallja (és ez tök oké). Ezeket a renitenseket érzelmektől fűtötten oldalakon át bonyolódó példákkal próbálja meggyőzni. Nem tudom sikerül-e neki. Én úgy olvastam, hogy a témához nem értek, de jó lenne, ha valaki elmondaná, hogy hogyan is működik ez a dolog. Sajnos azt hiszem kevés mentális energiát fektettem a könyvbe, mert sok helyen bizony elvesztett.
Népszerű idézetek
Lehet, hogy az emberek szempontjából ezek csakugyan kártevők voltak, ám az emberek jóval nagyobb kártevőnek bizonyultak az ő számukra.
4. fejezet, Ösvények az állati térben
A pozitív visszacsatolás eszméjének egyik legismertebb megfogalmazása Máté evangéliumában található: „Mert akinek van, annak adatik és bővelkedik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van.”
181. oldal
Raven érvelésében két hiba is van. Először is jelentkezik nála a már ismert – s számomra meglehetősen bosszantó – tévedés, amely összekeveri a természetes szelekciót a „véletlennel”. Véletlenszerű a mutáció, a természetes szelekció azonban ennek éppen ellenkezője. Másodszor, egyszerűen nem igaz, hogy az említett tények „önmagukban külön-külön céltalanok”. Nem igaz, hogy az egész tökéletes műnek egyszerre kellett megszületnie. Nem igaz, hogy minden egyes részlet elengedhetetlen az egész sikeréhez. Az egyszerű, kezdetleges, „félkész” szem vagy fül, csak echolokáció vagy kakukki élősdiség stb. még mindig jobb, mint a semmi. Szem nélkül teljesen vakok vagyunk, fél szemmel azonban már nagyjából érzékelhetjük a ragadozó mozgását, jóllehet nem alkothatunk róla éles képet. Ez pedig az életet vagy a halált jelentheti.
A jó terv (62. oldal)
Ha valamilyen fontos biológiai jelenséget a világ legnagyobb tekintélye sem tud megmagyarazáni, ez még nem jelenti azt, hogy ez a jelenség megmagyarázhatatlan.
A jó terv (59. oldal)
A való életben a szelekció szempontja mindig rövid távú: egyszerűen a túlélés, vagy általánosabban szólva, a sikeres szaporodás. Ha sok millárd év után visszatekintve úgy tűnik, hogy a fejlődés elért valami távoli célt, ez minden esetben a rövid távú szelekció egymást követő generációinak véletlen következménye.
De ami a nagy léptékű struktúrák és viselkedési mintázatok alkalmazkodó evolúcióját illeti, jószerint az összes evolucionista elveti az állandó sebességizmust, Darwin pedig minden bizonnyal így tenne. Mindenki, aki nem állandó sebességista, az változó sebességista.
316. oldal, 9. fejezet- A szaggatott fejlődés elméletének ízekre szedése (Kossuth, 2011)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szathmáry Eörs – John Maynard Smith: A földi élet regénye 93% ·
Összehasonlítás - Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne 84% ·
Összehasonlítás - Adam Rutherford: Minden ember [rövid] története 83% ·
Összehasonlítás - David Attenborough: Az élő bolygó 98% ·
Összehasonlítás - David Attenborough: Egy élet a bolygónkon 97% ·
Összehasonlítás - Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása 93% ·
Összehasonlítás - Desmond Morris: A csupasz majom 93% ·
Összehasonlítás - Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai 91% ·
Összehasonlítás - Stephen Hawking: Az idő rövid története 90% ·
Összehasonlítás - Douglas Palmer: A történelem előtti világ atlasza ·
Összehasonlítás