A ​rémkirály nyomában 86% 150 csillagozás

A marylandi Edgewoodban történt 1988-as események dokumentálása ez a könyv. A 22 éves Rich Chizmar egy újságíró-iskolában szerez diplomát, de esze ágában sincs állást keresni magának. Saját horror/thriller magazinjának beindításán kíván dolgozni. Menyasszonya, Kara kérésére Rich hónapokra visszaköltözik a szüleihez Edgewoodba, akiknél 17 éves kora óta maximum egy hetet töltött csak nyaranta. Rich úgy tervezi, hogy a mindennapjait novellák írásával tölti majd és felkeresi a gyeremekkora fontos helyszíneit, újra találkozik rég nem látott barátaival. Ám a nyugodtnak ígérkező hónapokat egy őrült sorozatgyilkos zavarja meg, aki sorra gyilkolja a helyi tizenéves lányokat. Rich természetesen nem tudja függetleníteni magát a történtektől és egy újságíró ismerősével együtt közösen próbálnak nyomára bukkanni a Rémkirálynak.
A mű tisztelgés a szerző szülővárosa és a true crime műfaj iránti szenvedélye előtt. Egy jól kitalált, remekül megszerkesztett, olvasmányos, hangulatos krimi, amely során végigkövethetjük egy kisváros életének sötét időszakát. Imádtam a mű dokumentarista stílusát, a fotóillusztrációkat, és a közös nyomozás nyújtotta élményt. Szívesen olvasnék még az írótól a jövőben.

A könyvről élőben beszélgetünk Kristóffal február 28-án kedden 18 órától:
https://www.youtube.com/live/PXMj8gk0rWg…

A krimik, a horrorok, a thrillerek lelkes olvasójaként néha üdítő egy igazán egyedi metafikciós alkotást olvasni, ami tökéletes házassága a horror fikciónak és a valódi kriminek. Könnyen lehet, hogy az egyik legambiciózusabb alkotás, amelyet idén olvastam, mivel az irodalom két (ha nem is teljesen) eltérő felfogását ötvözi. Igazi krimiként olvasható, amely a karakterek izgalmas keverékét, a sorozatgyilkosok rémuralmát és a nagyszerű történetmesélést kínálja. Ördögien merül a romlottságba, miközben egy város ártatlanságának elvesztését is bemutatja. De egy egyszerűbb, ártatlanabb idő előtt is tiszteleg, amikor a gyerekek még az utcán játszottak, kalandvágyóan, amikor még elemi erővel tört ki belőlük a felfedezés vágyva. A szerző tagadhatatlanul nosztalgiázik Edgewood-i gyerekkora miatt, (amely emiatt emlékkönyvként is funkcionál), és ez még vonzóbbá teszi a város történelmét, lakóit és történeteit. Mintha leírásai vagy személyes tapasztalatai nem lennének elegek ahhoz, hogy meggyőzzék az olvasót, minden nagyobb részt fekete-fehér fotókkal zár, beleértve a kitalált szereplőket és a könyvhöz készített bűnügyi helyszíni beállításokat is. A fényképek és újságkivonatok felhasználása a hitelesség és az intrika rendkívüli rétegét adja, egy már amúgy is szerethető narratívához. Az eredmény egy megdöbbentően eredeti cselekmény, (a valódi bűnözést fiktív lencsén keresztül tárja fel) amely lenyűgözött a valósághoz való közelség megingathatatlan erejével.

Valóban igaz erről a könyvről, hogy olvasás előtt NEM SZABAD ÉRTÉKELÉSEKET OLVASNI róla!
SŐT, ha elkezded, legyél erős, és NE NÉZEGESD MEG A KÉPEKET ELŐRE!
Nagyon el tudja rontani az élményt!

ÉS MOST INKÁBB NE OLVASS TOVÁBB! (Ha a könyv felkeltette az érdeklődésedet, azt olvasd!) :)

*****
Ígér valamit a fülszöveg, az ember hall/olvas ezt-azt a könyvről, és mégsem azt kapja, amire számít.
Nekem ez bejött. Nagyon.
spoiler
Persze azt is értem, hogy van akinél ez kiveri a biztosítékot, és emiatt haragszik az egész könyvre, és/vagy az íróra. Én nem tudom elégszer elmondani, hogy pont ezt mennyire élveztem.

A helyszín bemutatása és az író gyerekkorának hosszú leírása nem volt valami érdekfeszítő kezdés. (Negyven valahány oldal, de vagy 140-nek érződött.)
El is bizonytalanodtam, hogy valóban akarom én ezt? De csak el kellett jutni az első gyilkosság bemutatásáig. Majd jött sorban a többi. A könyv pedig hozzám nőtt.
A fájdalmas nosztalgia az elmúlt gyerekkor gondtalansága iránt végig része maradt a történetnek, de immár kedves és érdekes töltelék volt a várost rettegésben tartó Rémkirály ténykedése mellett.

És akkor ennél többet ide sem írok.
Szigorúan csak magamnak!

Meglepő, és nem is írnék mást. Annyit mondok még, ne olvass előtte értékeléseket, na jó az enyémet már elolvastad, de nem is fejtegetem a könyvet épp ezért:)
Na még annyit, hogy az írásmód nem szokásos, de az írónak épp ez volt a lényege, szerintem sikerült neki, néha persze nagyon elmélázott a múlton, de más is csinál ilyet.

A várva-várt rettegés elmaradt, bármelyik híradóból 5 perc anyag jobban megijeszt sajnos.
Azért az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy sikerült hajnal háromkor rémálomból ébrednem, de az inkább annak volt köszönhető, hogy tegnap megosztották a céges sportnapon készült képeket és azt álmodtam, hogy ott vagyok és épp a menedzsment előtt kell felelnem azért, hogy nem vagyok hajlandó lábteniszezni… szóval nem hinném, hogy a Rémkirály hibája.

A könyv írójának a szempontjából ismerhetjük meg a történetetaki visszatér a szülővárosába. Ezután 4 fiatal lányt gyilkolnak meg rövid időn belül, és az író az újságíró barátjával privát nyomozásba kezd a Rémkirálynak elkeresztelt sorozatgyilkos után.
Nagyon izgalmas volt,ahogy elénk tárta a részleteket,a nyomokat és történeteket. Kúlön tetszettek a fényképek minden fejezet végén. Nem számítottam erre a csavarra a végén,jól megettett a szerző..

Nehéz értékelést írnom. Pláne spoilermentesen. Viszont nagyon örülök, hogy nem olvastam véleményeket, mert biztos belefutottam volna olyan infóba, ami lelövi a meglepetéseket. :D

Nagyon fontos!

Mielőtt belekezdenél a könyvbe:
– NE olvass véleményt!
– de ha mégis, akkor NE olvasd el a spoiler alatt lévőket!
– NE olvass bele a könyv végébe off
– NE nézegesd meg a képeket!!

Nagyjából ennyi. :D

A történet egyszerre true crime-szerű és dokumentumregény, ami nagyon olvasmányosan van megírva. Mondjuk az első fejezetet, ami csak a városról szólt, annyira unalmasnak találtam, hogy többször is elbambultam rajta. Viszont mikor elkezdődtek a gyilkosságok, onnantól nehéz volt letenni. A végén pedig két döbbenetes csavar is van. Az egyik, a legutolsó ki is verte a biztosítékot, nem akartam elhinni. :D

Richard Chizmar-ral eddig egy koprodukciós tapasztalatom volt, a Stephen King – Richard Chizmar: Gwendy és a varázsdoboz, ahol egyértelműen King dominált, nehezen derült ki, mit is tud Chizmar “egyedül”.
A Rémkirály nyomában egy true crime mű, ahol a szerző a saját elbeszélése nyomán ismerteti nekünk az edgewood-i sorozatgyilkos történetét, beleszőve fiatalságát és szülőváros iránti tiszteletét. Fikció is meg nem is, nyilván felpumpolta az író az egészet kicsit, hogy olvashatóbb legyen.
Maga a szerkezet nekem nagyon tetszetős volt, de nem tudok elmenni amellett, hogy mennyire erős King hatása a szerzőre (talán még jobban, mint a Simone St. James: Alkony Motel c. könyvben) A leírások, a szóhasználás, mind a Mestert idézi, így kissé zavarban voltam, ezt is King írta? spoiler
Chizmar szegényke, a feszültségkeltésre helyezi a súlypontot (na, vajon ki ölte meg a lányokat), de igazából ez nem sikerül neki, mivel már-már paródiába illik, amilyen béna rendőrség, szerintem ez jobban elvitte a showt, mint maga a “nyomozás”. Amikor meg kiderül, hogy ki volt, nem éreztem katarzist, inkább csak sommáztam, hogy “akkójóvan”.
Kár ezért a kötetért, pedig a kiadó kitett magáért, igényes és szép lett a borító.

Kicsit tartottam Chizmartól a Gwendy után, hogy mit tud alkotni, ha a Mester elengedi a kezét..?! Jelentem, aggodalmam tökéletesen felesleges volt, ugyanis van őneki saját stílusa és a kötet is remekül megállja a helyét a műfajában.
Nem sok true crime-ot olvastam eddig, de itt-ott azért kilógott a lóláb spoiler. Mégsem éreztem magam becsapva, mert az említett lóláb miatt bár nem voltam közel sem biztos benne, gyanús volt az spoiler. Az olvasásélményen azonban ez cseppet sem rontott, kényelmesen hátradőlve simán lehet élvezni a sztorit, hiszen Chizmarnak ez a célja és el is éri.
Ügyes író, én kellemesen csalódtam, remekül szórakoztam és nagyon remélem, hogy még több ehhez hasonló könyvet fog írni.

Annyira szerettem volna 5 csillagot adni ennek a könyvnek, de egyszerűen nem tudok. Mégpedig azért, mert az elején nagyon lassan haladtam vele a sok leírás miatt. Feleslegesnek tartottam egy idő után. Én jobban szeretem ha sok a párbeszéd, pörögnek a dolgok. Mikor elkezdődtek az öldöklések, már könnyebben ment a dolog, alig tudtam letenni. :D
A vége tényleg érdekes volt, mindig is érdekelt a kriminálpszichológia, hogy mi veszi rá az emberek a gyilkolászásra, de a könyvben levő magyarázattól nem voltam oda. Valami frappánsabbra számítottam.
Ennek ellenére a történetvezetés egyedi és tényleg nem lehet megmondani, hogy most ez krimi, életrajz, vagy esetleg valami más.
Picit olyan érzésem volt, mintha egy TV-ben levő dokumentumfilmet olvastam volna. Azokat is szeretem. :)