Pisztrángfogás ​Amerikában 85% 57 csillagozás

Mostanában elég sok, jó értelemben „beteg” könyvvel találkoztam, de azt hiszem, eddig ez viszi el a pálmát. Laza, röhögős, betojsz néha/sokszor a felvetésein, helyzetein, tragikomikumán, versein és bébijein. Horgászoknak és szabadságra szomjuzóknak egyenesen kötelező olvasmány, a többiek csak óvatosan adagolják, mert kemény anyag, igazi kafkás agymenésekkel. Bírtam, azon túl, hogy rengeteg utalás értelme maradt rejtve vagy merült a sötétségbe rögtön a felbukkanása után, és ez sokszor megesett egymás után… talán, mert (legjobb tudomásom szerint) nincs a véremben a sokat emlegetett konföderációs tábornokok örökítőanyagából egy szemernyi sem. :)
Minden mást remekül megírt róla szigiri http://moly.hu/ertekelesek/987548

A fülszöveg szerint Brautigan egy ravasz író, és még milyen ravasz, a Pisztrángfogás Amerikában első 50 oldalán fel sem tűnt, hogy egy büdös szót nem értek abból, amit olvasok, mégis baromi jól szórakozom. Ez amúgy a következő 80 oldalon sem változott, csak akkor már tudatosan hagytam magam az orromnál fogva vezetni és csak jókat derültem ezen a könyvön, néha pedig sikerült értékelni a zseniális szösszeneteket, amiket ebből a katyvaszból ki tudtam szűrni. Bizton nem tudnám megmondani miről szólt ez a kisregény, mert szólt Pisztrángfogásról Amerikában, legyen az épp egy személy, egy hely, egy fogalom, vagy akármi, ami épp a történet lényege lenne, de legalább tényleg voltak benne pisztrángok is, meg Amerika is. Szórakoztató volt, csak a végére már rohadt fárasztó. 3/5
Az Egy déli tábornok az amerikai polgárháborúban már sokkal emészthetőbb volt, mert voltak benne: szereplők, cselekmény, helyszínek, meg valamelyest összekapcsolódó szálak, amik kicsit kordában tartották Brautigan amúgy követhetetlenül szerteágazó képzeletvilágát. Ettől függetlenül szerintem ennek sem értettem vagy a felét, de legalább átéltem milyen lehet 2 órát pszichedelikus szerek hatása alatt tölteni, és csak 100 forintomba került. Furcsa, vicces, és szerintem maradandó élmény is lesz. Kár, hogy nem tudok többet a ’60-as évek amerikai ellenkultúrájáról, dobott volna még az élményen, de így is jó volt. 4/5
Átlagoltam, osztottam, szoroztam (=hasra ütöttem): 3,5 csillag.

Ha tetszik Esterházy és tetszik Vonnegut (mindenképpen és , semiképpen sem vagy) akkor fog menni. Szóval elég posztmodern. A kötet két kisregényt tartalmaz, az egyik a Pisztrángfogás Amerikában, a másik az Egy déli tábornok az amerikai polgárháborúban. Minden esetben beatnikek a főszereplők, pecás hippik, meg robinson hippik, csóró stopposok, állandó pénzzavarral küszködő életművészek. Lázadnak vagy már beleszoktak ebbe a furcsa különc életbe, senki nem tudja, az író sem. Konföderációs tábornokok ők az Északi seregben.
Nehéz megmondani miről szól a Pisztrángfogás. A pisztrángfogás egy törpe, vagy hogy Esterházyt idézzem: Édesapám. A pisztrángfogás a rókatárgy alkonyatkor, a béke, esetleg papucs orrán pamutbojt. Meg a pisztrángfogás pisztrángfogás is. Szóval a pisztrángfogás: minden. Ja, és a semmi is, az is az. Meg majonéz, de ez nem biztos.

Az Egy déli tábornok… megint valami olyan mámoros világban játszódik, ami a 60-as 70-es években akár még reális alternatívának tűnhetett volna, válaszul arra, hogy pofon ütjük a fogyasztói társadalmat, a hi-fi készüléket, meg a hi-fi borokat. Ma már csak kacagunk ezeken a csodabogarakon, de a hatvanas években gondolom sokan – akik ma már komoly cégek komoly vezetői – elgondolkodott ezen két spangli között.
A főhősök vánszorogva élik az életüket, szabadon, de már inkább csak főemlősi szinten. Egy kis pia, néha kaja is, egy-két nő, egy Biblia, kis kábszi, nagyjából ez ki is teszi a napjaikat. Valami szabadság azért átszüremkedik a lapokról, valami felhőtlen boldogság.
Gondolom a fordítás amiatt vált lehetővé, hogy a nyolcvanas években azt akarták demonstrálni: tessék, pusztul a nyugat, ennyit tud, ezek határozzák ott meg a kultúrát. Naplopók meg hippik, drogosok, meg alkeszek. Hát remélhetőleg a terv ellenkezőleg sült el és akit érdekelt a 20. századi irodalom, az legalábbis ihletett meríthetett belőle hazánkban is.
A könyvben elég sok – mai szemmel már könnyen kiszúrható – fordítási hiba és baki van, de a könyv élvezeti értékét ez nem zavarja. Jó szívvel ajánlom a kezdőmondatban említetteket értékelő közönségnek.

Alapvetően nem volt rossz, sőt voltak benne kifejezetten emlékezetes részek is, mégis az összhatás bennem az, hogy akkor ez most mi is volt? Pedig szeretem a bizonyos fajta agymenéseket, de ez csak félig volt olyan, amire rá tudnék bólintani, hogy igen, ez kell nekem. spoiler Valamint nem vagyok vevő a horgász (és vadász) történetekre sem. Sem arra, hogy a bogarak néznek az égő fahasáb tetejéről…

Nem tudom létezik-e olyan: hippi-regény. Ez mindenesetre az. Mintha olvasnám a Hair-t, vagy az Eper és vért. Csak ez vicces.

„…S Baitigan prózájának hatalmas ugrásai, szeszélyes, szabálytalan csapongása inkább meglepi az olvasót, mintsem szatirikus-társsá s így bizalmassá fogadná.” – írja Kent Bales Brautiganról a kötet végén.
És valami ilyesmi volt az én bajom is , főleg a Pisztrángfogás olvasása közben… tetszett, tetszett, de nem értettem minden utalást… sőt, alig némelyiket értettem. és ettől feszengtem.
A pikareszk Lee Mellonnal számomra sokkal élvezhetőbb volt, ha nincsenek gátlásaim (köszönhetően a Pisztrángfogásnak), hogy én valamit biztosan nem értek, meg tudtam volna benne merülni… de így csak megmártóztam benne.

ps. Mivel az Egy déli tábornok-ban szemmel láthatóan a drogkultúrával kapcsolatos ordas fordítási hiba van, így merem azt feltételezni, hogy ezen a téren még akadnak súlyos a műélvezetet rontó fordítási hibák.

Értelem-, keret- és történetmentes, szórakoztató organikussággal széttartó szösszenet. Vagyis nem tudom, mi, de annak egész jó.
Talán az alábbi mondatával lehetne leginkább kifejezni (az idézetek közt is szerepel):
„Mindig is szerettem volna egy olyan könyvet írni, amelyik emberi szükségletet fejez ki, és az az utolsó szava, hogy majonéz.”

Én is.

Pisztrángfogás Amerikában, a bébi, 208 és persze: majonéz. Jó volt, jó volt.

Meggyűlt a bajom ezzel a könyvvel. Két kisregény, és valahogy nem akart rámhangolódni. Azért kicsit részletezném a helyzetet.
Játékos, szürreális, groteszk, bizarr, posztmodern – ezek elég jól odaaggathatók mindkét szövegre. A Pisztrángfogás olyan gondtalanul és joviálisan szórta fejezeteit, valahogy nem sziporkázóan, csak jókedvvel, poénokkal, ígéretesen. Nem nagyon volt fonál, amin elvesszek. Hát, apránként olvasgattam, és kis részletekben elolvadt, végetért. Hogy rákövetkezzen a Big Sur történet, és Lee Mellon déli tábornok-alteregó és álmatag-kelekótya elbeszélőjének bohém ámokfutása. Sokszor bosszantott ez a két nyomorult hülyegyerek, bár néha önironikusak és tényleg nevetségesek is voltak, ahogy beat-tarzanoznak és szerencsétlenkednek a Big Sur-i vadonba tákolt barlangjukban.
Engem ez már nem annyira ragadott magával – csakhogy a fordítás, az egyre inkább árnyékot vetett. A fordító (igen, tudom, nem volt még internet, volt cserébe vasfüggöny, de akkor is) valószínűleg távol élt ettől a kultúrától, vagy nem tudom, lehet, hogy csak nem értett sok poént. Sok nyilvánvaló félreértés is előjött, és gyanítom: az előző szövegben is volt csomó stikli, csak nehezebb volt visszafejteni, vagy még nyitottabb voltam azon a végén. A „cuppan, mint két cimbalom” (cymbals = cintányér) meg a következetesen kokónak fordított spangli már nagyon zavart, és akkor döntöttem el, hogy ezt eredetiben kell olvasni, hogy értékelhessem. Ki tudja, talán tényleg jó író Brautigan, ahogy néhol annak is érződött – ha nem is lenne a kedvenc könyvem, azért az feltétlenül kéne egy zavartalan olvasáshoz, hogy bízhassak a szövegben.

Nagyon régen olvastam… őrülten tetszett, ami természetes, mert jó könyv és akkoriban éppen a beat nemzedékhez tartoztam.
Egy történet is fűződik hozzá: bevonultattak katonának és úton a tetthely felé egy nagyon rokonszenves leendő katonával beszélgettem, akiről kiderült, hogy szintén olvasta és imádja a könyvet, valamint az is kiderült róla, hogy író.. szerb-horvát nyelven akkor már jelent meg könyve, amit a vonaton meg is mutatott nekem. Nem egy alakulathoz, nem egy városba kerültünk.. azóta nem láttam, nevére sem emlékszem.. talán ő is könyvmoly…