Lángoló ​hajnali ég 13 csillagozás

Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

Az elsőkönyves Richard Bradfordról kevés adatot tudunk – 1944-ben, a regény cselekményének időpontjában, maga is kamaszkorú volt: régóta él Santa Fében, tehát a cselekmény színhelyének tőszomszédságában, s háború után három esztendeig a haditengerészetnél szolgált, mint könyve főhősének édesapja –, ám ez mind arra vall, hogy sok közvetlen élményt, önéletrajzi elemet dolgozott bele regényébe.
A könyv az Egyesült Államok egyik kevéssé ismert zugába, az új-mexikói hegyvidékre, a Rio Grande környékére kalauzolja el az olvasót, és nyújt a tájról és lakóiról hiteles képet. A hegyi falvakat, kisvárosokat mexikói eredetű lakosság, a spanyol telepesek földműves leszármazottai és az indián őslakosság maradványai lakják, ma is megőrizve anyanyelvüket. A tizenhét esztendős alabamai kamasz, Joshua Arnold, számos új élménnyel és tapasztalattal gazdagodik ebben az egzotikus környezetben, az egyszerű emberek példája, a tőlük tanult becsület, a hűség és helytállás érleli fokozatosan felnőtté.

Eredeti megjelenés éve: 1968

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1972
286 oldal · Fordította: Sz. Kiss Csaba

Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

Amennyire élveztem a könyv olvasását, annyira rühellem most írásba foglalni, hogy miért is bűvölt el engem ez a regény. Gyakorlatilag vaktában választottam, hiszen a fülszöveg korrektsége mellett is szürke szórólapnak hat a könyvhöz képest. Az USA délnyugati határvidéke iránti fanatikus rajongás szükséges ahhoz, hogy e fülszöveg alapján vágjon valaki bele ebbe a könyvbe. A csekély számú értékelés azonban kétségkívül Bradford műve mellett szólt. Valószínűleg egy dacos „Miért ne?” munkált bennem, amikor találomra kezembe vettem. A harsány kezdet és a déli konyha ínyencfalatja, (sonka Coca-Cola szószban) csaknem véget is vetett mindjárt a kezdet kezdetén ennek a kalandnak. De szerencsére jobb meggyőződésem ellenére tovább olvastam. Aztán meg már le sem tudtam tenni. Csak éppen nehéz róla írni. Ha elárulom, hogy van ebben a regényben megkéselt fiú és megerőszakolt lány, akkor úgy tűnhet, hogy ez is csak egy, a szokványos amerikai erőszakkultusz termékeiből, valami könnyen emészthető krimi-thriller-akció akármi. No attól azért egy hangyányi távolságot tart. Mint Makó Jeruzsálemtől.
Az sem jobb, ha azt vázolom, hogy a tizenhét éves Joshua egy alabamai nagyvárosból egy új-mexikói kis porfészekbe kerül, ahol gyorsan szerez ellenséget és barátot. Hamar egymásra talál Steenievel, a helyi szülészorvos fiával, és Marciával, a…szóval valamilyen egyház lelkészének lányával. Mindhárman kalandvágyók és született szópárbajvívók. Érdeklődésük fókuszában természetesen a szex áll, egyelőre még elméleti síkon és csak szavakban. Azt hiszem már ennyi is elég, hogy aki nem olvasta, az elkönyvelje valamiféle ős Amerikai pitének.
Pedig messzebb nem is járhatna az igazságtól.
Ez is csak mozaik a kirakós játékban, akár a megkéselt fiú, a megerőszakolt lány, a háború, mely távol ugyan, de a civil életet is befolyásolva folyik, a rejtett rasszizmus, a múltba merevedés, és az az egészen sajátságos helyzet, hogy a fehér amerikaiak saját országukban kisebbségben vannak a bennszülött mexikóiakkal szemben.
Ha azt mondom, hogy borzasztó sokrétű ez a könyv, akkor gyakorlatilag megpróbálom lekicsinyelni sokszínűségét, mert hisz érzékeltetni úgysem tudnám.
Ahhoz Bradfordnak kell lenni.
Bradford 1968-ban, elsőkönyves szerzőként publikálta regényét. Gyanítom, igen sok író a teljes életművét, sőt a lelkét is eladná egy ilyen regényért. Mivel a szerző neve teljesen ismeretlen volt számomra, utánanéztem az angol nyelvű wikin. Döbbenten láttam, mindössze két kötet szerzőjeként van feltüntetve. Így a kettő közül az elsőt olvasva már ki merem jelenteni, hogy életműve legalább felerészben zseniális.

1 hozzászólás
ppeva P>!
Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

Először a véletlennek köszönöm, hogy kezembe nyomta Richard Bradford: Oly távol az ég kötetét. Másodszor pedig @SteelCurtain-nek, aki felhívta a figyelmemet erre a másik könyvre. Milyen kár, hogy Bradford csak két könyvet írt!
Annyiféle értéke van ennek a könyvnek, nem is tudom, mit emeljek ki belőle. A történet önmagában is érdekes: a hátország az USÁ-ban, a második világháború idején, egy fiatal fiú szemével, aki hirtelen és akaratlanul „családfővé” lép elő, mikor az édesapja önkéntesként bevonul a haditengerészethez, majd spoiler. Szó esik a könyvben barátságról, szerelemről, a felnőtté válás nehézségeiről, az élősködő „barátságról”, a nehezen kezelhető anyával való kapcsolatról, a gyökérvesztettségről, a vallási hovatartozás problémáiról, és nagyon szó esik a „faji kérdésekről”. Ki az anglo, ki az indián, ki a spanyol, ki a keverék, ki a néger, ki a „színes”, illetve hogy milyen szemszögből hogyan változik, kit miként kell épp „meghatározni”, és ki kivel (nem) keveredik (akár még szóba se). A főhős fiú számára talán a legfontosabb kapcsolatot jelentette apja és barátai után a neki családtagnak számító néger (igen, így) házvezető házaspár, majd később a mexikói spanyol házvezető házaspár. Ez, azt hiszem, pontosan jellemzi, hogyan is vélekedik ezekről a kérdésekről az író.
Külön szólnék Bradford humoráról, amit már a másik könyvében is nagyon élveztem. Bradford humora rendkívül sokrétű, a humoros célozgatástól, iróniától és fekete humortól egészen a gegekig, durva tréfákig és nevetséges helyzetekig mindenféle árnyalat megtalálható.
Ezt a könyvet is ajánlom olvasásra minden molynak.

2 hozzászólás
Spepa>!
Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

Meglepett és sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam. Mostanában több tizenévesekről szóló könyv került terítékre nálam (egy kihívás miatt), amelyek nem igazán mozgattak meg bennem semmit, emiatt ettől a könyvtől sem vártam sokat, viszont kellemes csalódást okozott. Felnövéstörténet, amely a II. világháború utolsó éveiben játszódik, az Egyesült Államok egy elzárt vidékén, ahova főhősünk, Josh azért költözik az anyjával, mert az apja úgy döntött, hogy kiveszi a részét a háborúból, bevonul a tengerészethez, és biztonságban akarja tudni addig a családját, amíg ő távol van. Joshnak tehát szembe kell néznie az apja hiányával, az anyján a magányosság és elszigeteltség miatt egyre jobban kiütköző mentális problémákkal, azzal, hogy az apja távollétében kvázi ő lett a háztartás ura és vezetője ezen a meglehetősen tradicionális felfogású helyen, miközben ő maga még gimnazista és soha nem volt ennyi felelősség a vállán. Beilleszkedés egy kisvárosba, amelynek társadalma gyökeresen eltér attól, ahol eddig Joshék éltek: fehérek, indiánok és spanyolok laknak errefelé egymás mellett, teljesen új szabályrendszerrel, szokásokkal ismertetve meg ezáltal a fiút. Új osztály, új barátok, lányok, fura szomszédok, az első kemény tél Josh életében. A legjobban a Steenie-vel és Marcia-val való beszélgetések és Josh apjának levelei tetszettek, Bradford irónikus stílusa, humora tök jól állt a könyvnek. A szomorú befejezés és annak következményei, Josh döntése a jövőjével kapcsolatban némi kesernyés utóízt adott az amúgy teljesen pozitív élménynek.

maszi>!
Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

A kezdeti nagyon nehéz indulást leszámítva (nem tehetek róla, hetekre abbahagytam a könyvet, az első 60 oldal komolyan kínszenvedés volt nekem), elég jó kis olvasmány lett. Szórakoztató a maga módján, távoli amerikai világ a negyvenes évekből. Apád levelei a legjobbak, ezeken mindig nevettem. Kár, hogy nem küldött többet.

sünkap>!
Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

Nagyon klassz könyv, ritka jó humorral. Amerika már megint, csak egy új – nekem új – nézőpontból. Vajon milyen a belőle készült film? A főszereplő srácot eleve nem így képzeltem. Meg Marcia-t sem.

Hörcsibald>!
Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

Ez egy nagyon jó kis könyv! Engem az Adrian Mole naplójára emlékeztetett, hasonlóan vicces, csak egészen más a közeg. Többször is hangosan felnevettem. És ráadásul amerikás könyv, amit eleve nagyon szeretek, ez a helyszín pedig egy számomra eddig ismeretlen szeglete az országnak. Igazán méltatlanul mellőzött könyv, el kell olvasni! (persze nem tudom, hol lehet beszerezni, én anyóséknél találtam a polcon)

nagysas>!
Richard Bradford: Lángoló hajnali ég

Humor, emberszeretet, melegség ebben az esős őszies időben. Kár, hogy kevesen olvasták itt. Rajta, érdemes!


Népszerű idézetek

SteelCurtain >!

– Josh – szólalt meg apám –, egyél még egy kis sonkát Coca-Cola szósszal! Talán most kajálhatsz utoljára ilyesmit, amíg a háború tart. – Fogta az adagoló kést meg a villát, kiszedett egy vastag szeletet az undorító kulimászból, s én odanyújtottam a tányéromat. Plotty. Jófajta tennessee-i füstölt sonka. Egész tűrhető atlantai Coca-Cola szósz. Kutyuld össze őket, s előtted a Déli Konyha egyik remeke.

8 hozzászólás
SteelCurtain >!

– Még mindig nem tudom, hová tegyelek. Izmos vagy, de könyveket is olvasol. Bölcsész akarsz lenni vagy rögbijátékos?
– Túl sok könyvet olvastam – feleltem. – Amikor az este Corkyval csókolóztam, másra se tudtam gondolni, csak Ernest Hemingwayre.
Apám megcsóválta a fejét. – Gunnar üknagyapád büszke lett volna rád.

SteelCurtain >!

Anyám általában szeretett családi témákról beszélgetni; népes és semmi különösebbről nem nevezetes családból származott, melynek tagjai csak pipogyaságban és a fiatalkorúak megrontásában jeleskedtek – mint később kiderült, amikor az Alabama Egyetemi Kiadó megjelentette dédnagyanyjának naplóját. Anyám azonban mindig azt hitte, hogy családja gazdag déli hagyományokkal büszkélkedhet.

ppeva P>!

– Bemehetek Josh-sal apa dolgozószobájába? – kérdezte Steenie.
– Be – felelte az anyja. – Csak nézegessétek azokat a borzalmas képeket. A felvételeket a farfekvéses szülésekről. Miért nem tudjátok a szexuális műveltségeteket az utcán összeszedni, mint a többi fiú?
A Szülészorvos kézikönyve nagy felfedezés volt, és számos új és hasznos szót tanultam, csak azt nem értettem, hogyan képes dr. Stenopolous egész nap ilyesmiket nézegetni úgy, hogy éjszakára megmaradjon az érdeklődése Mrs. Stenopolous iránt.

126. oldal

ppeva P>!

Excildának egy nyolcplattnis fekete tűzhelye volt a konyhában, és a meszelt vigákat fűszernövényekkel aggatta tele, melyeket maga termesztett vagy szedett. Néhánynak megmondta a nevét, és amikor a Yerba de Lobóhoz ért, megkérdeztem tőle, mit lehet ízesíteni a farkasfűvel. Nevetett, és azt mondta, semmit; teát szoktak főzni belőle, amitől az ember két napig futkálhat a vécére. Jó az ótvarra, a kelésekre és a fogínyvérzésre. Jó a rakoncátlan gyerekeknek is, mondta. Verés helyett az ember megitat velük egy csésze Yerba de Lobó-teát, és az negyvennyolc órára elveszi a kedvüket a csínytevéstől.

154-155. oldal

2 hozzászólás
ppeva P>!

Otthon a kaja rettenetes volt, és úgy látszott, senki se törődik vele, csak én. Jimbob napjában háromszor berámolta, csak mosolygott anyámra, és ilyeneket mondott: – Miss Ann, ez az olümposzi istenek nektárjával vetekedhet. – Anyám fölfedezett valami új élelmiszercikket – egyike volt a háborús szörnyűségeknek –, ami zabliszttel összekevert és tégla alakú darabokká préselt, őrölt macskahúsból állt. Akár kirántotta, megsütötte, megfőzte vagy nyersen ette az ember, ugyanolyan íze volt – mint a bakancstalpnak. Aztán rájött az alkothatnék, és mindenre banánt kezdett szeletelni, néha felmelegítve előbb a szeleteket valami édes, geil szószban. Amikor igazán megszállta az ihlet, rákente a kulimászos banánt a téglára, és hű, micsoda lakomát csaptunk!

180-181. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

[…] bár csak egy gyereke volt, nem ismertem nála zaklatottabb anyát. Talán az volt az oka, hogy mindent, amit megtervezett – az étkezéseket, a zsúrokat, kisebb házimunkákat, az alvást –, vajúdó nők kétségbeesett telefonhívásai zavarták meg. Tudtam, hogy akármibe kezd bele, nem tudja befejezni anélkül, hogy meg ne szólaljon a telefon. – Halló – szokta mondani. – Igen, itt Mrs. Stenopolous. Jaj, éppen most ült le, hogy… nyolcpercenként, igen? Holtbiztosan kibírja maga addig… Nem, én nem vagyok orvos, de… Jó, jó, megmondom neki. – Letette, bement az ebédlőbe, és egyik szemöldökét felhúzva a férjére nézett. – Mrs. Gillespie volt. A műtőben fekszik, hogy megszülje a világ legelső csecsemőjét.
Dr. Stenopolous ilyenkor egy utolsó pillantást vetett a vacsorájára, és elment. Sovány, jámbor ember volt, és sose panaszkodott, hogy a munkája miatt nincs egy percnyi nyugta. Olyan volt, mint egy vízvezeték-szerelő, aki egy eldugult vécét megy kitisztítani; a szülés nagy misztériumát a felesége vette a szívére, és azt hiszem, élvezettel játszotta a mártírt. – Joshua – mondta nekem néhányszor –, adok egy jó tanácsot, amit a fiamnak is adtam: sose kösd össze az életedet egy szülészorvossal. Valóságos pokol.
– Eszem ágában se volt, hogy szülészorvossal kössem össze az életemet – mondtam. – Föl se merült bennem a gondolat.
– Ne is merüljön. Ha meghallom valaha, hogy szülészorvost akarsz feleségül venni, berohanok a templomba, és botrányt rendezek. Semmilyen emberi lénynek nem volna szabad szülészorvossal élnie.

181-182. oldal

SteelCurtain >!

Maga a burrito egyszerű lángos volt, melynek tésztájába paszulyt kevertek. Mobile-ban a vitorlásokat tömítjük hasonló kulimásszal.
– A burrito rendszerint gázt fejleszt a beleimben – mondta Marcia –, ha érted, mire célzok, – Értem – mondtam. – Ne beszélj róla.
– Szódabikarbóna, testmozgás – adta a tippeket Steenie.
– Tiszta gondolatok – mondtam.
– Mintha két apácával sétálnék – mondta Marcia, s lenyalta a meleg szószt az ujjairól. – Hmm, be finom! Kétszer csíp: amikor bemegy, és amikor kijön.
– Mintha egy matrózzal randevúznánk – mondtem Steenie-nek –, bár egy matróz vigyázni szokott a nyelvére randevún.

ppeva P>!

Apám a maga baltomore-i kiejtésével sose tudott megtanulni spanyolul, de ahogy az évek múltak, majdnem folyékonyan elsajátította a sagradói dialektust, melyben hemzsegnek az angol jövevényszavak. Egyszer, amikor az utolsó simításokat végezték a házon, apám valami lakkot kevergetett, és megkérdezte: – Que pasó con el festék? – Amadeo azt felelte: – Yo lo felhígít con terpentin.

33. oldal

ppeva P>!

– […] Kaptál valamit Mr. Arnoldtól?
Mondtam, hogy nem, egy sort sem, de valószínűleg lassan jut el hozzá a posta, akárhol tartózkodik is. Volt egy elképzelésem arról – talán nem a legpontosabb –, hogyan kapja a Haditengerészet a postát: valaki a hajó fölé száll egy kis repülőgéppel, és ledobja a leveleszsákot a fedélzetre. Ha mellé ejti, Jézus.

180. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kristin Hannah: Fülemüle
Lisa Scottoline: Örök
Leila Meacham: Szitakötő
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
David Benioff: Tolvajok tele
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Kate Quinn: A vadásznő
Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság