Végtelen ​Forrás (Warcraft: Az Ősök Háborúja-trilógia 1.) 87% 97 csillagozás

A kötet cselekménye nagyjából három részre osztható. Az első része a felvezetés, amiben a hősök a múltba kerülnek. Ez a rész viszonylag rövid és nem túl érdekes. Ronin volt itt a legviccesebb, ahogy Krasus felkeresi és a kis mafla azt hitte, hogy van választása.

Az utána következő, középső szakaszban inkább az ősi éjelfeket láthatjuk, ott is inkább a birodalmuk végét. Itt megismerhetjük az ifjú Illidant, Malfuriont és Tyrande-t, és a nemesekből is a fontosabbakat. Meglepő, de időutazó hőseink eléggé a háttérbe szorulnak. Broxigarnak szurkoltam, valahogy ő az egyszerűségével, valamint a „dicső halál” elképzelésével volt szimpatikus. Valamint Cenarius is a maga nemességével. El kellett indítani a testvérek történetét, és a Tyrande-ért vívott harcukat.

Aztán a vége felé elkezd kiborulni a bili, jönnek a démonok.
Ez az utolsó rész minden szempontból a legizgalmasabb, bár itt éreztem egy kis Jedi-hatást off.
Ami még pozitívum volt az Krasus és a sárkányok szála. Ez is még az elején jár, de lehet sejteni, hogy mire megy ki a játék.
Az időutazásos dologba bele lehetne kötni, mert legalább 2-3 „általános szabályt” felrúg a történet és itt még nincs is nagyon elmagyarázva, gondolom később fény derül a titokra.

Ami eleinte zavart, hogy a jövőből jött trió nem ismerte fel a múltbéli karaktereket. De itt még Rhonin és Brox is csak egszerű gyalogok voltak, valószínűleg nem hívták őket vezéri tanácskozásokra.

Az elején nem igazán fogott meg a könyv. Mindig is az éjelfek voltak az egyik legkevésbé kedvenc fajom és ez a történet erősen rájuk épít.
Kicsit felemásan zárul a kötet, de a legjobb része csak most kezdődik.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy meddig megy el a történet, mert bár próbáltam magamnak spoilerezni, azért csak mértékkel. off

Akkor kaptam fel a fejem erre a világra, amikor ennek a trilógiának az újrakiadásáról hírt adtak, nagyon sokat elmondthat a fogadtatás. Nyilván nem is ezzel kezdtem, hanem a Traveler-rel, amely kifejezetten kedvcsinálónak szántak.

Erős kezdete egy trilógiának, nyilván az elején valamelyest be kell mutatnia a szereplőket, a személyes és világkonfliktusokat, de utána gyorsan beindulnak az események. Adott egy kifogyhatatlan erő, egy mágiát magas fokon, de dölyfösen kezelő éjelf birodalom, azon belül az „első az elsők között” felosztásban az előkelők, akik királynőjük támogatásával egyfajta világmegtisztító szándékkal, végülis pusztítanak és kaput nyitnak egy démoni hordának.
Közben pedig a sárkányok – egyik legnagyobb erő birtokosai – között zavar támad.

Másik oldalon itt van 3, a jövőből idecsöppent 2 mágus és orkharcos, akik a történelem ismeretében próbálnak manőverezni. Nem egy összecsapás felé megy a történet, hanem egy folytonos háborús helyzet felé.

A remek történet mellett, sajnos sok spoiler van benne – valószínűleg akaratlanul olyan történetekre, amelyeket később írtak meg, a világba bekapcsolódó írók.

Ha nem lennék ennek a világnak a rajongója, biztos hogy nehezen tudnám értékelni ezt a trilógiát, de így a kedvenceim közé sorolom. Lehet azért, mert ez az egész Ősök-háborúja egy rövidke szelet Azeroth történelmében, én pedig tisztában vagyok az egésszel. És persze nagyon jól kiismertem a fajokat, hogy mi motiválja őket, fél szavakból tudom, hogy mire akart utalni az író. Ha nem így lenne nem lennék elragadtatva tőle. Viszont mindezek ismeretében, és abban a tudatban, hogy ezt lényegében csak is a Warcraft rajongóknak szánták (gondolták ők, hogy a játékosok nem csak végigrohannak a játékokban, hanem olvasgatnak is ezt-azt), így azt kell mondjam, hogy számomra már-már Gyűrűk Ura magasságokban van. Igen, tudom, ha ezt így kijelentem, akkor számolni kell azzal, hogy megköveznek, de egy zseniálisan felépített világról beszélünk, amiben megközelítőleg van annyit tartalom és történelmi háttér, mint a korábban említett zseniális műben.

A történet kissé kaotikusnak tűnt az elején. Először megismerhettük a mágus – sárkány párost, aztán ugrottunk egyet az orkokhoz, majd az éjtündéknél lyukadtunk ki. Hirtelen azt sem tudtam, ki lesz most itt a főszereplő. Mint végül kiderült, mindannyian főszereplők voltak, csak útjaiknak keresztezniük kellett egymást.
Utána aztán szétszaladta magát a történet, és volt itt kalandból és harcból is bőven. Az ellenség terjeszkedését ugyan megállíttották, de itt még nincs vége a sztorinak. Amúgy remélem, hogy az éjtünde-királynő is megkapja majd méltó büntetését.

Újraolvasás volt ez már csak tulajdonképpen, de mivel tiniként, nagyon régen történt, így szinte olyan volt, mintha először olvastam volna. Már semmi sem maradt meg belőle, csak a szereplők.
De nem csak a régi olvasás miatt van meg az újrázás potenciál benne, hanem, mert olyan csavaros, részletes és kalandos az egész történet, hogy nehéz egy olvasással minden történést megjegyezni. A leírások hosszúak, jól lefedik, elmagyarázzák a Warcraft világát, de sosem éreztem azt, hogy ezek untatnának, még ha ismertem is már őket. A régenybe belekezdve rögtön emlékeztem, hogy mennyire szerettem az írásstílust itt, gördülékeny és olvastatja magát.
A történet is tetszett, főleg mert az egyik kedvenc fajom, az éjtündék világába kalaúzol el minket. Tyranda, Malfurion és Illidan hármasa mindig egy érdekes történetszál volt az egész univerzumban, szívesen látom őket. Az egész alapjához, pedig jött egy kis időutazás és meg is volt a jó történet.
Remek kis első kötet volt ez, amin kicsit éreztem, hogy még csak felvezető féle. A végefelé változott ez a gondolatom már, de fenntartom azért, hogy az igazi izgalmak még ezután jönnek.

Már egy ideje halogattam a könyvet, nem is értem miért. Pozitív csalódás volt számomra. Nagyon féltem attól, hogy mivel videojatékból készült nem lesz igazán jó könyv, de tévedtem. Szerencsére. Az első pár oldalon azért még kapkodtam a fejem, hogy akkor most mi van, ki kicsoda? De ez tényleg csak pár oldalig tartott. Utána már sikerült felvennem a fonalat. Összességében elégedett vagyok a könyvvel. Szerintem megfelelő iramban zajlottak az események, pont úgy, hogy egyszer sem unatkoztam a regény közben. A szereplőket és az atmoszférát egyaránt megszerettem.

Imádtam :)

Több mint 5 évig porosodott a polcomon, mire végül rászántam magam, és hatalmasat csalódtam… pozitív értelemben. Még el se olvastam de már kerestem a másik két részt. Szeretem a játékokból készült könyveket, és az író stílusa is tökéletes.

A könyv tele van szebbnél szebb leírásokkal. Talán ezért néhol unalmasnak tűnhet, de megéri elolvasni és elképzelni ezt a gyönyörű világot. A történet a közepétől kezd eseménydúsabbá, izgalmasabbá válni, mégse okozott hiányérzetet számomra a lassabb kezdés. Minden kárpótol a vége.
Tetszett, ahogy Krassus az elején felvezette a történetet, és külön öröm volt Rhoninnal és Vereesa-val ilyen állapotban újra találkozni. :)
Jók voltak a karakterek bemutatásai, és jól kivehető volt Malfurion és Illidian közötti ellentét. Hiába ikrek, mégis teljesen mások. Tyrande karaktere viszont számomra furcsa volt, erősebbnek gondoltam. Viszont tény és való, hogy egy kedves, jót akaró lélek.
Mit is mondhatnék / írhatnék még? Talán annyit, hogy egy nagyszerű, jól megírt mű bevezető része:)

Jo kis konyv.