A ​Vér Szava (Diablo 1.) 79% 107 csillagozás

Vagyis inkább DiabLoL.

Előre leszögezném, hogy a könyv olvasása közben egyáltalán nem éreztem a diablos hangulatot. A könyvet olvasva azon kezdtem gondolkodni, hogy Knaak fiókjában lapult egy kézirat, amibe a Blizzard megbízásából beleírta a Diablos neveket, helyszíneket.

A történet játszódhatna bármelyik fantasy világban, nem volt különösebben újító hatású.
Adott egy páncél, amit Norrec Vizharan felvesz és az megszállja, erre ő megöli a két társát és a páncél utasítására elkezdi felkutatni a hiányzó darabját.
A kötet viszonylag sok karaktert mozgat, akik egy része teljesen érdektelen volt számomra. A westmarch-i tábornok (Augustus Malevolyn, érdekes szójáték), a démon, a boszorkány nagyon sablonosak voltak.

A másik oldalon a karakterek jobban sikerültek, itt ki kell emelnem Kara Nightshadow-t. Bár őt lehet, hogy csak a szellemidéző mivolta miatt kedveltem meg, de az ő története volt a legérdekesebb, viszont túl pozitív szereplőnek sikerült. Hiányoltam belőle a szellemidézők cinizmusát, a semlegességét. Cserébe kifejtették Rathma vallását és kapcsolatát a Zakarum hívőkkel és a Vizjerei-al.

Sajnos a mellékszereplőket nagyon gyorsan lezavarja az író, vártam, hogy több, fontosabb szerepük legyen, mert viszonylag kedvelhető figurák voltak.
Persze azért néhol megidéződik a játék, különösen az Act II Lut Gholeinje, bár az ottani NPC-k is inkább cameoszerepeket töltenek be.
Néhány helyen megemlítik, hogy Diablo elindult felkutatni Mephistot és Baalt, illetve utalnak Azmodan és Belial harcára, de ez így nekem kevés volt a diablos hangulathoz.

Ha eltekintek attól, hogy ez egy diablos könyv, akkor a történet eléggé fordulatos és érdekes lehet, bár sok akció nincs benne. Tetszett Norrec vívódása, Bartuc páncéljának befolyását jól bemutatták.
Annyira nem éreztem sötétnek, mint vártam.

A történet végét nagyon furcsálltam, ugyanazt eljátssza, mint a StarCraftos Tűzkeresztség, kicsit szembemegy a játék történetével.

Egy próbát megér, de csak akkor, ha nincsenek nagy elvárásai az embernek.

„– Te viszont túl sokat beszélsz ahhoz képest, hogy milyen keveset mondasz."

Valahogy én is így éreztem magam a kötet olvasása közben. Richard A. Knaak olykor túl sokat „beszélt" és a fordítás sem volt az igazi. Nem voltak normális leírások, emiatt a szereplők és a helyszínek néha teljesen elképzelhetetlenek voltak számomra. A megfogalmazás és a rengeteg pont pont pont elég gagyi. A történet maga érdekes lett volna egyébként, bár olykor-olykor bizony unatkoztam. A végén van egy kisebb csavar, de ennyi. Érdekesség, hogy egy szál hasonlít George R. R. Martin: Királyok csatája című művéhez, de nem szeretnék spoilerezni.
Anno játszottam a Diablo játékokkal és azok alapján teljesen másra számítottam. Kissé csalódás volt ezért, de nem tartom kizártnak, hogy a folytatást is olvasom majd valamikor, hátha…

Véleményem szerint, mindig nehéz egy olyan könyvet olvasni, melynek környezetéről már kialakított képpel bírunk; ugyanis vannak bizonyos elvárások, hogy ugyanolyan – vagy legalább hasonló – képet kapjunk az általunk szeretet téma kapcsán. Ezen szempontok alapján, nekem a könyv okozott némi csalódást; sajnos nem éppen kellemeset…
A hangulat nagyon eltalált, teljes mértékben átadja azt az érzést, amiben évekkel ezelőtt a játékokat nyüstölve szerencsém volt. A könyvben fellelhető ismerős helyszínekkel, démoni és evilági teremtményekkel való találkozás ehhez a kellemes, „otthon vagyok a témában” érzéshez csak hozzáadni tudott. A történetben szereplő karakterek olyan jól lettek megformálva, hogy személy szerint, mindegyikkel – még a mellékszereplőkkel is – úgymond ki voltam békülve, megszerettem őket a maguk módján. Azonban ezt egy kicsit sajnálom is, mert így nem szerepelt egyetlen egy olyan hős sem, aki iránt ellenszenvvel viseltettem volna, ezáltal számomra elveszett a végkifejletet váró lázas izgalom varázsa. Haladva a történettel nem éreztem késztetést, hogy állást foglaljak bármelyik karakter mellett sem; minden lehetséges variációját a végjátéknak el tudtam volna fogadni, talán csak egyetlen egyet nem, azt, amivel a könyv is véget ér. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogyan alakulhattak így az események, véleményem szerint a Diablo világához nem méltó, elfogadhatatlan a történet befejezése, az utolsó három fejezet. Érvelni nem fogok, mert akaratlan is spoiler-ezném az eseményeket.
A történet elég lassan veszi fel a ritmust, bár az utolsó pár fejezetben ellenszenvesen gyorsan történik minden, a cselekmény felgyorsul és az eddig egymástól hatalmas távolságokra lévő szereplők túl hamar, és túl „egyszerűen” – úgymond minden erőfeszítés nélkül –, találkoznak. Hiányoztak nekem a leírásokban bővelkedő részek; hiába bízta a fantáziánkra az író a környezet megformálását, nekem mégis hiányoztak bizonyos helyszínek életszerűbb bemutatásai (és most nem a sivatagra és a tengerre gondolok /smile).
Végül is a történet kellően izgalmas ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, minden hiányossága ellenére nekem tetszett, de úgy érzem, ebben a Blizzard játékának is volt némi szerepe, ami az értékelésemnél egy fél csillag pluszt jelent.

Nagyjából 15 év után újraolvasva is zseniális történet. Kár, hogy Knaak teljes életművét nem lehet még magyarul olvasni, mivel a fantasy műfaj egyik páratlan alkotója. Talán majd egyszer, amikor a többi Diablo univerzumban játszódó kötetet is kiadják…

Richard A. Knaak: A vér szava
Régen a Diablo játékok óriási kedvenceim voltak. Még, amikor tartott a játékos korszakom, nagyon sokat játszottam velük. Főleg a második játékkal. A vér szava című regény annak idején még a második játék debütálásakor jelent meg. Sajnos annak idején a Diablo regényekről lemaradtam, csak évekkel később tudtam pótolni őket. Most, hogy közeleg egy új Diablo könyv megjelenése úgy döntöttem, hogy újra előveszem a magyarul megjelent köteteket.
A vér szavát a fantasyben is veteránnak számító Richard A. Knaak írta. Ezzel a regénnyel egy újabb kalandos és izgalmas fantasy-t tett le az asztalra. Nem kell tőle túl sokat várni, nyilván nem fogja megváltani a világot, de ennek ellenére egy nagyon is kellemes olvasmánynak tartom. A Diablo világa alapvetően a fantasy és a horror elemeit egyaránt elegyíti. Nincs ez másként A vér szavánál sem, bár a fantasy elemek hangsúlyosabbak lettek a horror elemekhez képest. No, azért nem kel félteni a cselekményt, ez nem egy babazsúr lesz.
Mint már említettem ez inkább egy kalandregény. Nagyon csekély a kötődése a játék alapsztorijához (közvetlenül a Diablo II. előtt járunk időben), de ennek ellenére is nagyon szórakoztató és jól illeszkedik e világ komorabb hangulatába is. A szerző több, érdekes figurát is a középpontba állít, pörgeti a cselekményt, igyekszik a belső vívódásokat és érzelmeket is jól ábrázolni. Mégis a hangsúly inkább a kalandon és az akción van. Vannak fordulatok, melyek elég érdekesek lettek. A kötet végére áll össze a kép a kérdéses pontokkal kapcsolatban. Talán egy kicsivel több dráma elfért volna a könyvben, de azért így is jól szórakoztam rajta.
spoiler
Élvezetes olvasmány volt. Kár, hogy a két főszereplőnek kevés volt a közös jelenete. Ha Richard egy kicsivel több drámát és dilemmát rakott volna bele, akkor talán csuklóból ötös lenne. Így is elérte e négy és felet. Egy hamisítatlan, igazi fantasy kalandregény lett Diablo stílusban.

Tökéletes. A hangulat a brutalitás, mind egyensúlyban van. Jó ízlésű íróra utal aki nem veszett el a belekben és a vérben(tudnék mondani a nagyon felkapott regényekből párat amelyekben inkább a vér mint a történet a központ) Vissza adja azt amit a játékban is megél az ember, szórakoztat és leköt. Szépen megírt harcok,városok és karakterek biztosítják hogy soha ne feledd el, hogy ez nem a valóság, ez a Diablo

Egyszer valakinek meg kéne írnia a teljes Diablo sztorit, nem csak ilyen kamu mellékágakat.

Ajánlom mindenkinek.

Az első Diablo könyv amit olvastam. A játék univerzumát imádom, különösen ezt az időt, amikor ez a könyv is íródott, ugyanis időben a második játék megjelenése közelében vagyunk, ekkor még nyoma sem volt a harmadiknak, úgyhogy a Vér Szava még igazi, vérbeli Blizzard.

A főhősünk Norrec Vizharan, akit egy démoni erő (páncél to be exact) száll meg, ami miatt szörnyűségeket visz véghez anélkül, hogy ezeket irányítani tudná. Ő csak egy belső szemlélője a páncél ámokfutásának, tehetetlenül figyeli a szörnyűségeket, mindeközben pedig a démoni hatalom csábításának is ellen kell álljon. Időben nem sokkal második játék történései előtt vagyunk.

Érdekes könyv volt, élveztem, tetszik az írása, egyszerű, könnyen befogadható, itt-ott nyers. Az olvasmányt elsősorban emiatt felnőtt olvasók részére ajánlják, ami érthető, sok a véres, cafatolós rész benne, elvégre csak egy démonok körül forgó történetről van szó egy 18+-os videójáték alapján.

Javaslom, hogy aki érdeklődik a könyvek iránt, ne ragaszkodjon feltétlenül ehhez az első kötethez, ugyanis a sztorik egyenként önálló történetek, nem kapcsolódnak egymáshoz.

Ez az a könyv, ami miatt az öcsém is szeret olvasni :D kb 14 évesen került először a kezembe a bátyám példánya, aki szintén 14 évesen olvasta először és azóta hagyomány nálunk, hogy akkor adjuk tovább.

A történet egyszerűen magába szippantja az olvasót és mesterien fenntartja a kezdetén bevezetett feszültséget az egész könyvben. Rengeteg fantasy könyvet olvastam már, de ez az a kötet, amit szerintem minden fantasy-kaland kedvelőnek el kell olvasnia ha meg szeretné ismerni, hogy hol a jó könyv mércéje a stílusban.