Voyage ​of the Mourning Dawn (The Heirs of Ash 1.) 1 csillagozás

Manapság ritkán olvasok szerepjáték-regényeket, de az Eberron világa hébe-hóba még mindig magához vonz. A D&D-hez készült egyik legjobb setting megjelenése idején a game-literature már nem számított húzóágazatnak (nem úgy, mint az első Sárkánydárda könyvek korában), pedig ezek a sztorik meglepően jók. Vagy csak nekem sikerül mindig szerencsésen beleválasztani.

Mivel korábbi értékeléseimre úgysem emlékszik senki: az Eberron egy mágiában nagyon gazdag világ, afféle „arcanepunk”. A játék jelenkora előtt csupán néhány évvel még tombolt a nagy világháború, amelyben a kontinens öt nagyhatalma vett részt. A háború azzal zárult, hogy e királyságok egyike nyomtalanul eltűnt a föld színéről. Senki sem tudja, milyen csodafegyver okozta a pusztítást, de mindenképpen gyanús, hogy az epicentrumban állt a Cannith Háznak, a technomágikus csodák első számú fejlesztőjének legnagyobb kísérleti telepe. A Cannith Ház a tizenkét ún. sárkányjeles dinasztia egyike: ezek tagjai (többnyire) mágikus képességekkel születnek, együttesen pedig nagyobb hatalmat gyakorolnak, mint bármelyik uralkodó. (Itt jön be a „punk” a játékba, mivel e Házak voltaképpen fantasy multinacionális vállalatok.)

Rátérve a könyv történetére, a Cannith Ház tagjai a mai napig is hiába próbálják megérteni, mi is történt négy éve, a Gyász Napján. Egyik legnagyobb feltalálójuk is ott veszett a katasztrófában, de állítólag hátrahagyott egy nagy tervet, amellyel – talán – helyre lehet hozni a pusztítást. De a feltaláló rokonai és üzletfelei mind másképp terveznek az örökség nyomára jutni, és másra akarják azt felhasználni. Ebbe a cselszövénybe keveredik bele egy tolvajlány, aki szokatlan kapcsolatokkal rendelkező mentora utasítására ellop egy könyvet, és – mindenféle utasítás nélkül – egy mágikus dekódert. Az események vihara egy égi hajó fedélzetére sodorja, amelynek tulajdonosa maga is a Cannith örökségre hajt. De a legénység soraiban sem teljes az összhang; nehéz eldönteni, ki mit akar, és kiben lehet megbízni.

Az eredmény egy jól felépített, izgalmas trilógia első része, amely remekül használja ki a világ sajátosságait. Persze nem mélyed el túlságosan a karaktereiben – ezt nem is vártam tőle – de azért egy-két ravasz meglepetéssel tud szolgálni. Fantasy kalandregénynek abszolút profin felépített, szórakoztató olvasmány, majdnem olyan jó, mint az intrikus játékregények egykori mesterének, Nigel Findley-nek a könyvei.