Réz Pál (szerk.)

Huszadik ​századi francia novellák 7 csillagozás

Réz Pál (szerk.): Huszadik századi francia novellák

A most útjára bocsátott sorozat első kötete a huszadik századi francia novellairodalom színe javát juttatja el olvasóihoz. A szerzők között találjuk többek között Roger Martin du Gard-ot, Anatole France-ot, Colette-et, Jules Supervielle-t, Margarite Duras-t, M. Yourcenar-t, Jean-Paul Sartre-ot, Ionescot, Camust, Alain Robbe-Grillet-t. A kötetben, amelyet Réz Pál állított össze, számos, magyarul eddig soha meg nem jelent mű olvasható.

A művek szerzői: Anatole France, Colette, Roger Martin du Gard, Valéry Larbaud, Jules Supervielle, François Mauriac, Julien Green, Marcel Aymé, Marguerite Yourcenar, Jean-Paul Sartre, André Pieyre de Mandiargues, Eugène Ionesco, Albert Camus, Marguerite Duras, Daniel Boulanger, Alain Robbe-Grillet, Michel Tournier, Jean-Marie Gustave Le Clézio, Patrick Modiano

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Modern Dekameron

>!
Noran, Budapest, 2005
488 oldal · ISBN: 963741617X

Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Nazanszkij >!
Réz Pál (szerk.): Huszadik századi francia novellák

ANATOLE FRANCE: Crainquebille Négy és fél csillag
COLETTE: A beteg gyerek Négy csillag
ROGER MARTIN DU GARD: A fürdés Négy és fél csillag
VALÉRY LARBAUD: Rose Lourdin Három csillag
JULES SUPERVIELLE: A jászol szamara meg az ökre Öt csillag
FRANCOIS MAURIAC: Claude Öt csillag
JULIEN GREEN: Christine Három csillag
MARCEL AYMÉ: A faljáró Négy csillag
MARGUERITE YOURCENAR: Rontás Négy és fél csillag
JEAN-PAUL SARTRE: A fal Négy és fél csillag
ANDRÉ PIEYRE DE MANDIARGUES: Az erdész Négy csillag
EUGÉNE IONESCO: Az orrszarvú Négy csillag
ALBERT CAMUS: A vendég Négy és fél csillag
MARGUERITE DURAS: Fájdalom Négy csillag
DANIEL BOULANGER: Jeanne a szalonban Négy csillag
ALAIN ROBBE-GRILLET: A strand Négy és fél csillag
MICHEL TOURNIER: A Fajdkakas Négy csillag
JEAN-MARIE GUSTAVE LE CLÉZIO: Gyalogember Azt gondoltam, hogy Duras elbeszélése a leggyengébb ebben a könyvben, de aztán kellemesen csalódtam benne. (Legelőször akkor tettem le a könyvet, amikor azt a novellát olvastam – hosszú időre.) Másodszor Clézio írásánál, de ezzel könnyebben meg tudtam „birkózni” mint az előbb említett művel. Nem érte meg, mert ez az elbeszélés lett a könyv mélypontja. Lényegtelen, vérszegény írás, aminek a hossza sem elhanyagolható, mivel huszonnyolc oldalas műről van szó, amivel az olvasó tökölhet majdnem egy óráig, szinte semmiért. Ezzel az íróval már volt egyszer problémám: a Terra amata című regényében egy szövegrészt Morze jelekkel ír. A magyar olvasók közül hányan ismerik ezeket a jeleket? Egy olyan langyoska könyv esetében, mint a Terra amata is, hányan kíváncsiak arra, hogy mit jelentenek ezek a jelek? Ebben az esetben én nem tartoztam a kíváncsiak közé, így azt a könyvet félretettem már közel négy és fél éve. Szerintem az a könyv csak tűzgyújtásra lenne jó. Mégsem használom fel arra, mivel nem az enyém, hanem a kisebbik húgomé – @kolika -é. Aki szerencsésen meg tud venni egy ilyenszerű könyvet – aranyáron – mert manapság már úgy kezdték árulni a könyveket is, annak elmegy a kedve egy jó időre a könyvek vásárlásától. Amire a „művészek” siránkoznak, hogy pang a könyvpiac. A nagyokosok nem tudják elképzelni, hogy miért…
Még van egy gondolatom erről a Clézio-novelláról: gyenge lehetett a francia novellairodalom a huszadik században, hogyha a legjobbjai közé még egy ilyen is belekerülhetett, az is furcsa, hogy a szerző irodalmi Nobel-díjjal is meg van jutalmazva. Ezek után az átlagolvasó arra következtethet, hogy az ilyen díjakat találomra adják, vagy valamilyen más kategória alapján, aminek semmi köze sincs a szépirodalomhoz. Másfél csillag
PATRICK MODIANO: Ki volt Harry Dressel? Modiano megtáltosodott, mivel egészen jó elbeszélést tudott írni, amit nem mondhatok el azokról a regényeiről, amit eddig olvastam tőle. Négy csillag

3 hozzászólás
Piintyő>!
Réz Pál (szerk.): Huszadik századi francia novellák

Nagyon erős kezdés után, egy kicsit visszaesés… no nem mintha a későbbiek nem lettek volna jók – egyszer el lehet olvasni: jók, szépen kidolgozottak, de nincs bennük meg az az extra, amiért emlékezetessé válhatnak…. különben már volt benne néhány, amit más kötetből ismertem, így az nem volt újdonság….. hanem: az a két kiemelkedő novella, mely másodikként és harmadikként szerepel a könyvben, az feledteti azt a néhány gyengébbet.
lássuk akkor: Colette: A beteg gyermek. ez egy varázsos novella, valóságos költészet, a láztól beteg gyermek látomásai, az anya féltő gondoskodása, reszketése gyermekéért, gyönyörűen, légiesen van megfogalmazva – tudom elkoptak a szavak, de mást nem tudok rá mondani, csak, hogy költői, szárnyaló.
hát a másik, amelyik engem teljesen hatalmába kerített: Roger Martin du Gard: A fürdés c. novellája. Még most sem értem igazán, mi fogott meg benne annyira… egy homoszexuális férfi vonzódása egy fiatal fiúhoz. valahogy sehogyse viszonyultam eddig ehhez a témához, nem is taszított, nem is vonzott: de itt annyira drukkoltam nekik, hogy sikerüljön…….. valahogy annyira tisztának ígérkezett, s mi lett belőle? ezt aztán igazán nem gondoltam… megrendítő írás…. megsirattam….annyira kimagaslónak érzem, talán emiatt látom kissé gyengébbnek az utána következőket, mert végül is azok sem rosszak: érdekes, kissé groteszk Ionescu: AZ orrszarvú -ja, Aymé: A faljáró -ja. Mauriac: Claude novelláját már ismertem: ez olyan klasszikus, múlt századi, vagy még inkább tizenkilencedik századi stílusú , tiszta, romlatlan történet. Julien Green Christine -je, Alain Robbe-Grilet: A strand -ja megpróbál misztikus lenni, de nekem nemigazán jött be, főleg ez utóbbi, nem mond semmit.
Tetszett még Albert Camus: A vendég, Marguerit Duras: Fájdalom, valamint Michel Tournier: A Fajdkakas című novellája. Ez utóbbi, igazi franciás, könnyed történet, egy 'széltoló', csélcsap, nők után kajtató báróról.
Marguerit Duras novellája eszembe juttatta apámat, aki a munkatáborból szintén csontsoványan jött haza, s akit nagyanyám mentett meg azzal, hogy nem engedte annyit enni, amennyit szeretett volna. apám akkor haragudott is rá, de később belátta, hogy neki volt igaza. ő az a nagyanyám, akiról karcoltam a múltkor: http://moly.hu/karcok/167760 hogy még kicsit visszatérjek a kötethez… nem tudom véletlen-e, de még két másik un. homoszexuálisról szóló írás is van benne, de azok meg sem közelítik A fürdés -t.
A legelső írás is jó volt (Anatol France: Crainquebille fú, elég leírni :D) mintha a mi fülemüle perünk légköre elevenedett volna meg.
Négyest adok neki, mert azért összességében kicsit elmaradt a sorozat eddig olvasott köteteitől.

darkfenriz>!
Réz Pál (szerk.): Huszadik századi francia novellák

Anatole France – Crainquebille: Elgondolkodtató történet a kisember szerencsétlenségéről és a vele szembeni igazságtalanságról. Amikor valakinek esélye sincs kitörni, esélye sincs megvédenie magát, akkor a hatalom ezt kegyetlenül kihasználja az önnön rendszerébe vetett hit fenntartására vagy példa statuálására. Egy ilyen momentum aztán gyökeresen megváltoztatja az egyén életét, aki később rádöbben, hogy egy kis engedetlensége végül a végső romlás útjára és mocsárba lökheti, melyből aztán semmiféle menekülése nem lehet.
Colette – A beteg gyermek: Egészen más világ a beteg vagy fogyatékos gyermekeké. Gondolkodásmódjuk, közérzetük, fantáziájuk egészen elképesztő és a magányhoz való ragaszkodásukat egy egészséges felnőtt nem is tudja igazán átérezni. Szükségük van erre és ha zavarják köreiket, az okoz nekik leginkább bosszúságot, a maguk kis világa teremtette lények az igazi barátaik, míg a „normális" társaik vadidegenek és taszítóak. Ez a csoda ad örömet nekik, ha elveszítik, az a kis plusz is meghal bennük, melyet annyira szeretnek.
Roger Martin du Gard – Fürdés: Valahogy ilyennek képzelem a francia vidéki kisvárost a maga minden bájával, amolyan franciás életkedvével és zsörtölődésével. Az már kevésbé szimpatikus, hogy ki után sóvárog az álmodozó baka, de összességében ha behelyettesítünk mást, akkor élvezetes, élettel teli és szép történet. Vajon nem kell-e egy bizonyos határhoz érve megállnunk és nemet mondani a vágyaknak? Hisz azután lehet, hogy túl késő és valami olyan zavaros vizeken találjuk magunkat, ahonnan nincsen remény újra partra kerülni? Drámai és szívszorító történet, és színvonalában is kiemelkedik az oldalszám mellett ebből a kötetből.
Valéry Larboud – Rose Lourdin: Ismét egy beteljesületlen szerelem története ez, bár más irányból és egész más körülmények között. Úgy látszik egyesekre olyan mély benyomást tud tenni 1-2 pillanat, hogy aztán örök életükre beléjük vésődve kísért, nyugalmat nem adhat.
Jules Supervielle – A jászol szamara meg az ökre: Számomra sajnos abszolút semmitmondó történet, bibliai elemekkel fűszerezve.
Francois Mauriac – Claude: Az álom és a valóság közti szakadékba csöppen főszereplőnk, aki bár másra vágyott, ha felnő, de mégis visszahúzzák a gyökerek, amit viszont nem bán annyira. Így is látja a költői szépséget a Garonne menti tájban, az egyszerű, ám annál tartalmasabb élet cseppjeit ereiben forrni és ennek szépségeit átélni. És végre talál magához való érzelmi szinten lebegő társakat, még ha csak ritkán, pillanatokra, hogy ki tudjon emelkedni a vidéki észjárás és kultúrálatlanság mocsarából.
Julien Green – Christine: Titokzatos rövid történet az Újvilágból, egy kísérteties házból és egy gyermek furcsa viselkedéséről. Úgy látszik ebben a kötetben a szerelem át-átszövi a történeteket, de mindig egész másképp és a drámaiság sem maradhat figyelmen kívül.
Marcel Aymé – A faljáró: Te mire használnád különleges képességedet, ha egy napon rádöbbennél, hogy átlag feletti vagy? Úgy látszik ez is csak olyan kiváltság, melynek végül csúfos kudarcot kell vallania, ha öncélúan és a következményekkel
való nemtörődömség a válaszunk. Mindenesetre érdekes történet, kissé Kafkára emlékeztetett.
Marguerite Yourcenar – Rontás: Kissé semmitmondó, nehezen követhető és nem sok minden történik az elbeszélés során. Helyenként a lélekábrázolás nyújtanak némi vígaszt, de összességében nem az én világom.
Jean-Paul Sartre – A fal: Hihetetlenül nyomasztó és ijesztő történet. Milyen érzések és gondolatok kerítenek hatalmukba, ha tudod, hogy másnap kivégeznek? A világ is megváltozik, közönyössé válsz és elidegenedsz. Ehhez hasonló lelkiábrázolások brutálisan durva kifejeződése ez a történet egy hatalmas fordulattal a végén.
André Pieyre de Mandiargues – Az erdész: Különös történet a váratlan csodákról, melyek belepottyannak az életünkbe, meseszerűen változtatva meg napunkat. De ez a káprázat rövid és a kíméletlen, rideg valóság követi, az az idegen jövő, melyben nem érezzük magunkat részesnek. És az a fajta megdöbbenés, mely főszereplőnket jellemzi a történet végén, sajnos egyre aktuálisabbá válik napjainkban.
Eugéne Ionesco – Az orrszarvú: Bizonyos szinten az emberi elidegenedés az, melyet az író megjelenít képletes formában. Az emberi össze nem tartás, eltávolodás és a kapcsolatok elhidegülése a mai kor rákfenéje.
Albert Camus – A vendég: Sokan nem véletlenül választják a magányt és ha ehhez hozzájárul a természet kegye, akkor előbb-utóbb megszokja az ember. És ha ebbe a kis világba becsöppen egy vadidegen, aki ellen aztán valamilyen okból ellenérzésünk
is van, az valóban bosszantó és ingerlő lehet. De az igazi szív mindig megesik a balsorsokon és az engedékenység csapdájába eshetünk. Tipikus Camus, hiszen nincsenek óriási események, szép lassan pereg, mint a finomszemű homok, hogy aztán hirtelen véget érjen.
Marguerite Duras – Fájdalom: Az egyik legborzasztóbb dolog várni párunkra, akiről tudjuk, hogy veszélyben van és csak reméljük, hogy viszontlátjuk-e még. Ezekben a percekben minden fájdalmas, nehéz, gondolataink egy pillanatra sem nyugszanak meg, folyton vissza-visszatérnek a kedveshez. Bármihez is nyúlnánk, a kegyetlen képzetek sorra zsongnak agyunk peremén, hogy megzavarják a lelkünk nyugalmát szimbolizáló állóvizet. Rendkívül szomorú és lehangolt történet, benne a mások felszabadult örömével, bennünk az érzésekkel, hogy már soha nem lesz ugyanaz, mint régen és hogy mi tulajdonképpen már a sírgödörben nyugszunk, és napunk leáldozófélben.
Daniel Boulanger – Jeanne a szalonban: Bepillantást nyerhetünk a római mentalitásba, a szíveket összetörő olasz festő és kedves hölgyismerősei cselfogásaiba. Semmi különös, könnyed kis csattanóval végződő novella.
Alain Robbe-Grillet – A strand: Most mondja meg nekem valaki, hogy én nem értem, hogy az író mire célzott vagy pedig ez tényleg egy semmitmondó írás? A körforgás, minden visszatér eredeti helyére és az ifjúság céltudatosságának ábrázolása. Talán ennyi, ha leesett…
Michel Tournier – A Fajdkakas: Szórakoztató XX.századi történet a francia arisztokraták világából. Itt aztán végképp több oldalról megvilágítja a szerző az érdekházasságok hátulütőit. Ugyanakkor viccesen adja elő Tournier az elbeszélést, a
szerelem, házastársi hűség fellobbanása és sok-más hasonló színesíti az alenconi kastély légkörét. Hogy ki ne maradjon a humorérzék, végül azok az utak, melyek végig szétválni készülnek, véglegesen és végzetesen összefonódnak.
Jean-Marie Gustave de Clézio – Gyalogember: Képek egy városból, képek a gyalogos szemszögéből. Az egész város olyan idegen, megfoghatatlan, formátlan tömeg, melyet ma is érezhetünk. Ez az elbeszélés a modern felfogású írásmód egyik
példája, úgy gondolom. A valóságon túlszárnyaló filozofikus elgondolások dúsítják tovább az anyag töménységét.
Patrick Modiano – Minden múlandó és olykor kétséges egyes emberek létezése avagy hírneve. De ha nem is volt, hát írjunk róla, szőjük bele saját elképzeléseinket, csakhogy boldoggá tegyünk valakit.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Nazanszkij >!

A tenger kék volt, a lábunk előtt is kék, nem hullámzott, szelíden fodrozódott, mintha mély álomban venne lélegzetet.

384. oldal, Marguerite Duras: Fájdalom (Noran, 2005)

Piintyő>!

Anyja csak egy pajkos fejbólintással felelt, megcsókolta fiát, és kiment, magával vitte visszafojtott szerelmetes jajkiáltását, néma könyörgését, esdeklő litániáját a betegséghez, hogy távozzon, hogy oldozza le béklyóit a hosszú, gyenge lábszárakról, a lesoványodott, de nem formátlan ágyékról, engedje, hogy a pangó vér ismét szabadon keringhessen a kékeszöld erekben.

45. oldal, A beteg gyerek · Colette

adrica P>!

Az emberi cselekedetek leggyakoribb rugója az utánzás. Ha a szokáshoz alkalmazkodunk, tisztességes embernek számítunk. Rendes ember az, aki úgy tesz, mint a többi.

22. oldal, Crainquebille · Anatole France

darkfenriz>!

– Óh, hogy megváltozott az úr! Lám csak! Sose ismertem volna fel. Milyen fiatal volt és üde.
– Abban a korban ez természetes.
– Milyen kegyetlen az idő.
– Jó, jó, ebből elég.

419. oldal, A fajdkakas · Michel Tournier

darkfenriz>!

Átmentem egy falun. Szagosszappannak öltözött lányok karoltak egymásba. Nagy fekete kezük rózsaszín, kék vagy zöld kézelőből jön elő. Gyűlölöm ezeket a lányokat, bárgyún nevetnek, olyan meredt szemük van, mint az állatainknak és erős a szaguk.

195. oldal, Claude · François Mauriac

darkfenriz>!

Milyen jó Mandore szemének barnasör-pillantása!

41. oldal, A beteg gyermek · Colette

darkfenriz>!

Vegyék tudomásul uraim, hogy a bíráknak csak addig engedelmeskednek, amíg velük a hatalom. Csendőrök nélkül a bíró csak álmodozó puhány.

21. oldal, Cranquebille · Anatole France

Piintyő>!

Nem láttam még arcot, amely ennyire vonzott volna… Ahogy rágondolok, elszorul a torkom izgalmamban. Szellemes és egyszersmind simogató mosolya… A tekintete, melyet soha nem kap el az emberről, őszinte, nagy, tiszta kék szeme! És a szája? Hogyan írjam le a száját? Nem szép vonalú: túlontúl széles, puha, sápadt… Gyerekszáj… És mégis érzéki – érzékisége még nincs önnön tudatában, de már ébredezni kezd. Esküdni mernék, hogy még soha nem csókolt senkit, s mintha mégis csókok ernyesztették volna el, lágyították volna meg ezt az eleven, kissé duzzadt szájat…

76. oldal, A fürdés · Roger Martin du Gard

darkfenriz>!

Nyolcan lesznek. Odakiáltja nekik valaki: „Vállhoz!”, és látom, amint nyolc puskacső szegeződik rám. Az hiszem, szeretnék majd belebújni a falba, hátammal nekidőlök, teljes erőmből nyomom a falat, a fal pedig nem enged, ellenáll, mint az ember lidércnyomásos álmaiban. Mindezt el tudom képzelni. Ó, ha tudnád, milyen élesen el tudom képzelni!
– Rendben van – mondtam. – Én is el tudom képzelni.
– Pocsék egy érzés lehet: Tudod, hogy az ember szemére és szájára céloznak, hogy minél jobban eltorzítsák – tette hozzá komiszul. – Szinte már érzem a sebeket. Vagy egy óra óta érzem, fáj a fejem, a nyakam. Nem is igazi fájdalom ez. Még rosszabb: az a fájdalom, amelyet holnap reggel fogok érezni. De mi lesz azután?

259. oldal, A fal · Jean-Paul Sartre

darkfenriz>!

Már nem emlékszem a szemére. Már nincs előttem a szája formája. Leromboltam magamban a képét, olyan merőn gondoltam rá.

197. oldal, Claude · François Mauriac


Hasonló könyvek címkék alapján

Karig Sára (szerk.): Égtájak 1975
Domokos János (szerk.): Huszadik századi dekameron I–II.
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Domokos János (szerk.): A világirodalom legszebb elbeszélései I-III.
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik
Muhari Ilona (szerk.): Édes keserűség
Kenedi János (szerk.): Írók a moziban
Géher István (szerk.): Az elveszett kisfiú
Gyurgyák János (szerk.): Élet és Halál könyve
A halál betegsége