Beszélgetések ​nem csak gyerekekről 28 csillagozás

Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással
Révai Gábor – Vekerdy Tamás: Beszélgetések nem csak gyerekekről Révai Gábor – Vekerdy Tamás: Beszélgetések nem csak gyerekekről Révai Gábor – Vekerdy Tamás: Beszélgetések nem csak gyerekekről

„Engedni ​felnőni valakit – ennél nehezebb és szebb feladatot elképzelni sem tudok. A modern nevelés tragédiája (…) tulajdonképpen az, hogy ezt nem teszi lehetővé. Nem engedi.” "Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van." „Olyan balsejtelmek gyötörnek, hogy a demokráciát, amelyben élünk (…) maga a demokrácia fogja elpusztítani. Ugyanis a demokrácia teljes mértékben ki van szolgáltatva az antidemokratáknak, akik, ha nem fojtja beléjük a szót, elpusztítják, ha pedig beléjük fojtja, önmagát pusztítja el.” (Ranschburg Jenő) „Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy az kérdez, aki tud, és annak kell válaszolni, aki nem tud.” "Legyél azzá, aki vagy! Ne azzá legyél, akivé én akarlak tenni. Ez a döntő minden alternatívában. (…) Az alternatív iskola nem leventéket és szocialistákat, hanem individuumokat… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Libri, Budapest, 2019
280 oldal · ISBN: 9789634333609
>!
Libri, Budapest, 2018
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634333609
>!
Saxum, Budapest, 2013
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632482071

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

poggi IP>!
Révai Gábor – Vekerdy Tamás: Beszélgetések nem csak gyerekekről

Talán jobb lett volna, hogyha inkább csak a gyerekekre szorítkoznak. És hogyha olyasvalaki készíti az interjúkat, akit jobban érdekelnek az alanyok, mint saját maga.

Mindkét szakembert sokra tartom (egyiket kicsit talán többre, mint a másikat, de ez most mindegy is), és valahogy nem sikerült a legjobb oldalukról mutatni be őket – éppen úgy, ahogy a borítón elhelyezett fényképeken sem.

1 hozzászólás
kaen>!
Révai Gábor – Vekerdy Tamás: Beszélgetések nem csak gyerekekről

Érdekes volt, és nagyon emberi. Nem tudom, miért, de az életrajzi részeket jobban élveztem, mint a konkrétan pszichológiai eszmefuttatásokat. :)

hegiv>!
Révai Gábor – Vekerdy Tamás: Beszélgetések nem csak gyerekekről

Szeretem Révai Gábor interjúköteteit, ezt pedig különösen, mert mindkét pszichológust kedvelem. Nagyon jók voltak az életrajzi részek, ill. ahol a nem a szakmával kapcsolatos véleményeikről is megtudhattunk ezt-azt. Ami a szakmai részt illeti, Ranschburg sokkal érthetőbben, gördülékenyebben fogalmaz, míg Vekerdy sokszor ide-oda ugrál, csapong. Azt vártam, hogy okosabb leszek alternatív iskola ügyben, még ha nyilván itt csak rövid összefoglalásról lehetett szó, de nem győzött meg, sok bennem a nyitott kérdés, utána kell járni más, konkrétan erről szóló, általa vagy mások által írt könyvekben. Ranschburg világosan leírta álláspontját fejlődéslélektan, család vonatkozásban, lehet egyetérteni vagy vitatni. A neveléssel kapcsolatban a két pszichológus azonos állásponton van, hagyni kibontakozni, ami benne rejlik a gyerekben, de sajnos sok az elmélet, kevés a gyakorlati elem……


Népszerű idézetek

stippistop>!

Végül is annak, hogy pszichológus lettem, van egy felszínesebb és van egy mélyebb oka. Mind a kettőt elmondom. A felszínes ok az, hogy 1957-ben felvettek a Gyógypedagógiai Főiskolára. Én ott csodálatosan éreztem magam, azt kell mondanom, hogy életem legszebb négy éve volt, amit ott töltöttem. Volt egy tantárgy már elsős koromban, aminek az volt a neve, hogy gyermeklélektan, és egy kívül-belül csodálatos teremtés tanította, akit úgy hívtak, hogy Lányiné Engelmaier Ágnes. Gyönyörű fiatalasszony volt, okos, mint a nap, és hihetetlenül vonzó. Én pedig a tárgyába és a személyébe is mindenestül beleszerettem. Borzasztóan szerettem volna okos lenni, szerettem volna, ha fölfigyel rám, ha tehetségesnek tart, és ennek következtében én mindig többet akartam tudni, mint amit egy ötöshöz a vizsgán tudni kell, és megállás nélkül olvastam és mutogattam magam, mert ugye jól szocializált voltam, és minden iránta érzett vonzalmamat a tárgyába vetítettem. Ezt a különös érzést talán nem is szerelemnek, inkább valami megrendült, nagy lelkesedésnek lehetne nevezni. Rájöttem, hogy pszichológus akarok lenni, és 61-ben, az államvizsga után rögtön felvételiztem pszichológia-magyar szakra. Mert az álmom is megmaradt, hogy magyar szakos tanár legyek, így aztán összekapcsoltam a kettőt.

36-37. oldal, Ranschburg (Park, 2007)

stippistop>!

Annyi bizonyos, hogy könyvből nem lehet gyereket nevelni. Tapasztaltam pszichológuskollégákon is. Sok mindent megtanul az ember. Például megtanulja, hogy ha ráordítok a gyerekre, az olyan, mintha ráütnék, abortív rángások futnak le a gyerek idegrendszerében. Isten őrizz, hogy ráordítsak! A két gyerek veszekszik, az ember legszívesebben rájuk üvöltene: Kuss, takarodjatok a szobátokba, ott öljétek egymást! Nem akarom rábeszélni a szülőket, hogy ordítozzanak, de ez az egészséges megoldás. Amikor a pszichológus, tudván, hogy milyen rossz kiabálni, majd fölrobban, de azt sziszegi: Mikikém, hányszor kértelek…! Ez rettenetesen rossz, mert a gyerek, miközben én okosan, higgadtan magyarázok neki, érzi az óriási feszültséget, és akkor még egy nagyot sóz a testvére fejére. Ez így nem működik. Van egy bűvszó, a kongruencia, az önmagammal való azonosság. Amit gondolok, amit érzek, azt mondom, azt mutatom ki. Ami nem azt jelenti, hogy agyonverem a gyerekemet, mert annyira feldühített, és akkor vagyok kongruens, ha agyonverem.

153-154. oldal (Vekerdy) · Vekerdy Tamás

stippistop>!

A gyerekverseidet, amelyek megjelentek, ha jól tudom, kifejezett kiadói felkérésre írtad. Szerintem fantasztikusan jók.
De hát én ezeket akkor írtam.

Mikor?
Negyven évvel korábban. Az úgy volt, hogy egyik egyetemi órámon éppen az óvodáskor különböző sajátosságairól meséltem esti tagozatos diákoknak, akik már felnőtt emberek voltak. Én imádtam tanítani. Életem legszebb éveit töltöttem oktatóként. Amikor tanítok, nem vagyok azonos önmagammal, megszűnik a fejfájás, a fogfájás, akkor boldog vagyok. Ha jó az előadás, visszajelez a hallgatóság, és akkor az ember szárnyalni kezd. Én mindig képes voltam arra, a legutóbbi időkig is, hogy barokkos kacskaringókkal, egy-egy asszociációt megragadva és körbejárva visszataláljak oda, ahonnan elindultam. Eszembe jutott, hogy -istenem! – én harminc évvel ezelőtt erről a témáról írtam egy verset, amikor még nem tudtam, hogy ez a téma egyáltalán téma, és van egy tudomány, amely megpróbálta ezt interpretálni, de a jelenséget magát leírtam. Azt a címet adtam neki, hogy A tűz. Később kiderült, hogy a vers eredeti címe A kályha volt. Megpróbáltam elmondani a hallgatóimnak: „A tűz biztosan gonosz lehet / Apukám vashordóba zárta / Úgy hívják, kályha. / Most mérges a tűz, / Zúg, morog, / Szikrák pattannak belőle, / Ahogy háborog / És szórja szerte mind a fényt. / Azt hiszem, kicsit félek tőle, / Bár inkább sajnálom szegényt, / A kályha biztosan szűk neki. / Megkérem majd az apukám, / Hátha szabadon engedi.”
Egyrészt az animizmusról beszéltem a hallgatóknak, tehát arról, hogy a tárgyak, az önmozgó dolgok, amilyen a tűz, a lángnyelvek, a gyerek számára élnek, az élő és az élettelen között elmosódik a határ. Másrészt arról, hogy a szülő mindenható, a szülő omnipotens a kisgyerek számára: „Megkérem majd az apukám, hátha szabadon engedi”, hisz neki mindent lehet. Na most a hallgatók között ült egy fiatalember, aki véletlenül jó barátságban volt a Magvető Kiadó igazgatójával. És ez az igazgató keresett magának évekkel később kiadandó műveket.

40-41. oldal Ranschburg (Park Kiadó, 2007)

Gitta_Bry IP>!

Rogers azt mondja, hogy az emberben ott van a ’mivé válás’ magva. Igazából tehát a nevelés nem arról szól, hogy én kitalálok valamit, ahogy ezt a klasszikus viselkedés-lélektan gondolta annak idején, vagy Madách a falanszterben. Az emberben benne van az, amivé lesz, és az én feladatom az, ami nem könnyű, hogy segítsek neki kibontani saját magát. Azt, ami par excellence ott van benne.

123. oldal (Ranschburg)

stippistop>!

Tulajdonképpen minek tartod magad: írónak, pszichológusnak vagy pedagógusnak? Itt a Sulinovában, ahol beszélgetünk, elsősorban pedagógus vagy.

A pszichológia által erősen befolyásolt pedagógus, ha egyáltalán pedagógus. Az alternatív pedagógiák, a reformpedagógiák világszerte pszichológiai indíttatásúak. Voltaképpen gyermekorvosi ambícióimat váltom valóra, amikor küzdök egy gyerekszerű iskola és óvoda létéért, megteremtéséért, lehetőségéért. Nem egyes gyerekeket gyógyítok, mert látom, hogy a gyerekek ténylegesen belebetegszenek a jelenlegi intézményrendszerbe, elsősorban iskolába, hanem nagyobb gyerekcsoportokat. Én tehát a terápia oldaláról közelítem meg a nevelést.

90. oldal (Vekerdy) · Vekerdy Tamás

Gitta_Bry IP>!

Én csak kerestem, hogy ki vagyok én, mi vagyok én, és azt hiszem, hogy a gyermeklélektanban megtaláltam azt, ami az irodalmi érdeklődésemet táplálta, és ami összekapcsolja a mostani tevékenységemet a tizennyolc éves kori írói ambícióimmal.

42. oldal (Ranschburg)

Ildikó_Korom>!

A feleségem ma is meséli még, hogy amikor huszonévesen udvaroltam neki, és borzasztóan kevés pénzem volt, mert gyógypedagógus voltam, és esténként egyetemre jártam, nagy nehezen összegyűjtöttem magamnak egy zakóra valót, mert már leszakadt rólam a régi. De kövér voltam és nem kaptam a méretemben, mert minden zakó szűk volt rám. Akkor bementem az első utamba eső antikváriumba és az utolsó fillérig könyvre adtam ki azt a pénzt, amit nagyon nehezen gyűjtögettem össze a zakóra. És boldognak éreztem magam. Aki egy ilyen attitűddel a háttérben nő fel, az előbb-utóbb rászokik a könyvre.

148. oldal

kaen>!

Amikor megszületünk, nem vagyunk sem Káinok, sem Ábelek, de magunkban hordozzuk mindkét lehetőséget, és jórészt az élet korai éveiben dől el, hogy Káinként vagy Ábelként tart majd minket számon a kollektív emlékezet.

58. oldal (Ranschburg)

annina>!

Sokkal több tehetséges gyerek van, mint tehetséges felnőtt, tehát valahol elvesznek ezek a gyerekek, a tehetség minden ellenkező híreszteléssel szemben el tud kallódni.

129. oldal, Szülők és gyerekek (Ranschburg Jenő)

annina>!

Ha férj és feleség között konfliktus támad, és elhatározzák, hogy kibeszélik, rendszerint másfél órányi beszélgetés után az egy konfliktus helyett újabb öt konfliktussal kelnek fel az asztal mellől. Ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy szükség volt-e arra, hogy leüljenek beszélni. Az egy konfliktus még mindig jobb volt, mint az újabb öt, melyeket a beszélgetés hozott a felszínre. Végiggondolva, még mindig a házaspárnál maradva, mi az oka annak, hogy ez a kibeszélés általában nem működik, rá kellett jönnöm, hogy a kibeszélések többnyire a valódi konfliktus elfedésére szolgálnak. Tehát nem arról beszélnek, ami a konfliktus valódi oka, sőt, leginkább úgy beszélnek, hogy az igazi ok lehetőleg elő se kerüljön. Nagyon sokszor ez nem szándékos. Többnyire tudattalan tartalmakról-folyamatokról van szó, melyekben ők ártatlanok. Védekeznek, mert nem jöttek még rá, hogy mi a valódi konfliktus. Lehetséges, hogy a konfliktus kis híján felszínre kerül, de szégyellik, és inkább mondvacsinált konfliktusokat gyártanak, ami nem oldja meg a mélyben lévő igazit, ami az egészet indukálja. Sokszor úgy látom, hogy valami hasonló van a társadalomban is.

203. oldal, A rendszerváltás után (Ranschburg Jenő)


Hasonló könyvek címkék alapján

Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Vida Ágnes: Babapszichológia
Kádár Annamária: Mesepszichológia 2.
Máté Gábor: Szétszórt elmék
Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Lorena V. Pajalunga: Dinó meditáció
Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk az agresszióval?
Alison Gopnik – Patricia K. Kuhl – Andrew N. Meltzoff: Bölcsek a bölcsőben
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása