Mesterek 27 csillagozás

Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel
Révai Gábor: Mesterek

Müller Péter és Popper Péter a gondolkodás sikerszerzői. Nem kell bemutatni őket. Műveiknek külön-külön is százezres olvasótábora van. Ezeken a lapokon találkoznak először. Mindketten a maguk módján vallanak magukról. A közösségről, amelyben társas magányunkat élik, erkölcsről, az emberi kapcsolatok démonairól és angyalairól, a „mai kocsmá”-ról, mestereikről, a mester-tanítvány viszony titkairól, hitről és kételyről, ezoterikus élményekről, a lét alapdilemmáiról. Nyíltabban, mint bármely írásunkban valaha is. Olykor mintha összebeszéltek volna, szinte szó szerint ugyanazt. Olykor homlokegyenest az ellenkezőjét. Ebből a disszonáns összhangból keveredik ki e könyv különös íze, egyedisége, értéke.

>!
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632103459

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Almost_Zed>!
Révai Gábor: Mesterek

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Müller és Popper is azt mondja az interjúkötetben, hogy nem tekintik magukat mestereknek. Mert az egyik túl van ugyan bizonyos megtapasztalásokon és egyfajta spirituális hittel rendelkezik, de még „nincsen készen”, a másik meg – saját definiálása szerint – „szellemi kóborkutya”, keresgélő, kétkedő, ezért nem illesztheti magára a címbeli fogalmat. Mégis, könyveik és előadásaik által sokan így tekintenek rájuk, életszemléletük, bölcseleteik által. Mert olyan dolgokról beszélnek, amiket legfeljebb sejthetünk, de bizonyosságunk nem lehet felőle, „példabeszédeik” elgondolkodtatják a megfelelő nyitottsággal rendelkezőket a létezés dimenzióiról. Vannak köztük választóvonalak, de a könyvet befejezve, az énekes Ákos, Epilógus című szövege jutott eszembe:
A Mindenség egységes.
Minden egy.
A különbség csak látszat.

Szollosi_Bernadett I>!
Révai Gábor: Mesterek

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Nagyon nem kell bemutatni Popper Pétert és Müller Pétert.
Tetszett.
Találtam a könyvben kis tanmesének beillő beszélgetéseket is.
Vallás. Politika és minden, ami eddig kimaradt (szerintem) egy „szokványos” Müller/Popper könyvből.
Az egyik kedvenc idézetem:
„Volt egy skizofrén pszichiáter,a legjobb, akit ismertem. Amikor rájött a skizofrén időszak, elment betegállományba. Volt egy híres vizit, amin az egész kórház röhögött. Bemutatkozott egy betegnek, a beteg is bemutatkozott, aztán megkérdezte tőle, hogy miért került ide. Kiderült, hogy szétverte a családját. Azt állította, hogy beszéltek hozzá a falból, amit természetesen csak ő hallott. Az orvos elgondolkodott és azt mondta: nézze, hozzám is húsz éve beszélnek a falból. De én tudom, hogy hallucinálok, és nem válaszolok. Ezért vagyok én a főorvos. Maga válaszol, ezért maga a beteg. Ne válaszoljon.”

fülcimpa>!
Révai Gábor: Mesterek

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Csakis Popper miatt 4 csillag.


Népszerű idézetek

Carmilla >!

Az a mi bajunk, hogy nem játsszuk végig a játékainkat százszázalékosan. Félünk a száz százaléktól, a teljességtől, mert a száz százaléknak borzasztóan nagy a rizikója. Ha bukás van, akkor a bukás is százszázalékos. Ezért beérjük hatvanszázalékos szerelmekkel, ötvenszázalékos hivatásokkal stb. Mindig hagyunk kiskaput magunknak, ahol el lehet slisszolni, és amit az élettől cserébe kapunk, azok is ilyen közepes, ötven-hatvan százalékos dolgok. És ebben az ember végül is nem érzi jól magát, mert nem érezheti jól magát.

67. oldal, 2003-as kiadás, Popper Péter-idézet

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Almost_Zed>!

Egy okos nő biztos örül az autónak, a villának, a nyakláncnak, de a legjobban annak örül, ha egy férfi időt ad neki az életéből, és sokat van vele. Ennél többet nem lehet adni.

2. Amiről nem lehet beszélni - Popper Péter

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Szollosi_Bernadett I>!

Akkor bukkant fel, mikor én már lemondtam róla. Ez egyébként törvény: igazán akkor kapunk meg mindent, amikor már lemondtunk róla. Akkor lehet a miénk.

229. oldal

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Szollosi_Bernadett I>!

A szerelmet mindig erősebb szónak tartottam, mint a szeretetet. Szeretem a zsíros kenyeret, de a szerelembe bele lehet halni.

229. oldal

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Szollosi_Bernadett I>!

A helyzetekkel nem lehet mást csinálni, csak elfogadni őket.

93. oldal

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Szollosi_Bernadett I>!

Te azt érzed, hogy egy ember ül veled szemben, aki ugyan tud a földön ugrándozni, ugyanúgy, mint te, de tud röpülni is. És te most eljöttél, és azt mondod, hogy én is szeretnék röpülni. De nem lehet úgy röpülni, hogy ne hagyd el a földet. El kell hagyni a földet.

185. oldal

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel

Szollosi_Bernadett I>!

A jóslás lélektanának pont az a lényege, hogy hátha igen, hátha nem. Ez a bizonytalanság.

267. oldal

Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések Müller Péterrel és Popper Péterrel


Hasonló könyvek címkék alapján

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol
Kepes András: Kepes krónika – Beszélgetések
Keresztury Tibor: Félterpeszben
Rónai Egon: Húzós
Bérczes László: A mezsgyén
Havas Henrik: Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya
Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van
Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt
Dobray Sarolta: Beűzetés a Paradicsomba
Hankiss Elemér: A Tízparancsolat ma