A ​szürrealizmus enciklopédiája 4 csillagozás

René Passeron: A szürrealizmus enciklopédiája

A ​szürrealizmus nem csupán képzőművészeti és irodalmi mozgalom, hanem az erkölcsről, az erotikáról is van mondanivalója. A korabeli mélylélektani kutatásokkal párhuzamosan, az alkotói folyamat hagyományos felfogásán túl a művészet létét és szükségességét is megkérdőjelezi. A szürrealisták tárgyakat helyeztek a kiállítótermekbe, és tárgyakat alkottak maguk is. A költők felfedezték az automatikus írást, a festők egy belső modellt követtek, másoltak képeiken. Amit létrehoztak – sok újításukban nagy elődökre támaszkodva –, az a század legélénkebb, legvitatottabb és sok országban máig is élő mozgalmát eredményezte. Új látásmódjuk s az a számtalan lelemény, amelyet módszereikben alkalmaztak, alapjaiban változtatta meg a látásmódot, ember és műalkotás viszonyát. René Passeron, a könyv szerzője (ma a párizsi egyetem tanára) maga is résztvevője volt a mozgalom második világháború utáni időszakának. Szubjektív szemlélete tükröződik írásában és azokban a portrékban, amelyeket kortársairól –… (tovább)

>!
Corvina, Budapest, 1984
332 oldal · ISBN: 963131670X · Fordította: Balabán Péter

Kedvencelte 4

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Hoacin>!
René Passeron: A szürrealizmus enciklopédiája

Hatévesen nekem ez a könyv ijesztőbb volt, mint az X-akták zenéje. (Még álmodtam is vele, amiben még félelmetesebbnek tűnt! :D) Mégsem bírtam magammal, és folyton levadásztam a polcról később is, hogy elmerüljek az izgalmasan biztonságos rémület tárházában. A kortársak által mesélt horrorsztorik valahogy labdába sem rúghattak a baljósan nyomasztó figurák, nyugtalanító lények, lárvaszerű tárgyak, a feloszlás különböző fázisaiban leledző létformák, csontvázak, kellemetlen tárgyak, bizarr konstrukciók mellett, nem beszélve arról, mikor fura dolgok nőnek ki fura helyekről, az az elmosódott paca álmomban se jöjjön elő, az asztalnak farkasfeje nőtt, csupa pucér nő mindenhol, vérpacák, vörös képek, a lepke ijesztően vigyorog, egy tárgy rád néz a sarokból, jé, végre barátságos színes kockák és izgalmas fantáziavilágok. Vagy esetleg absztrakt létesítmények, mint Ferdinand Chevalé, aki „körútjain 33 éven át gyűjtögette a köveket, hogy felépítse Eszményi palotáját, amelyet 29 éves korában megálmodott”. Tyű.
A fiktív, furcsa, felkavaró világ már gyerekfejjel legalább annyira elvarázsolt, mint riasztott. Rámutatott, hogy a valóság mögött ott sejlik a képzelet birodalma, és hogy a fantázia mekkora ajándék az élethez. Igaz, az egyik kép annyira nyomasztott, hogy celluxszal leragasztottuk az oldalt, de azért csak bekukucskáltam mindig a véres fejű bácsihoz. :D A Miró képek általában biztonságos terepek voltak, Dalí kevésbé, de a vonuló hosszúlábú lényei, és a nyúlós órái lenyűgöztek. Az álom és a valóság határmezsgyéje, a meghatározatlanság homályos világa, a szürrealisták festészete elvont, mintha trombitáló házibuli esne egy ásatásba, miközben a háttérben FHM bemutatónak öltözik egy állatkerti sereglet. „A bennünk lakozó szörnyetegek segítségével kell festenünk.”
A bennem lakó szörnyeteg egy velociraptor, aki szerintem nonstop kávézik, és énekel. Elhatárolódom tőle. :D De a szürrealisták mai napig megbabonáznak, valahogy a lapok közé ragadt a csodálkozó hatéves énem, és a könyvet fellapozva feltárul az akkor érzett inverz, álomszerű mesevilág. Szürreális.

„Az a tény, hogy magam sem értem képeim jelentését, nem jelenti azt, hogy ezeknek a képeknek nincs jelentésük” (Dalí)

10 hozzászólás
Lali P>!
René Passeron: A szürrealizmus enciklopédiája

Amit a könyv címe állít, azt maximálisan teljesíti is. Ráadásul én sok szürrealista festő képeit szeretem, így aztán persze hogy tetszik, tetszett a könyv.
Azt persze nem mondom, hogy az utolsó betűig kiolvastam – hiszen ez egy kézikönyv –, de hogy a képeit mind többször is átnéztem, az biztos.
Nekem leginkább azok a festők „jönnek be” a szürrealizmuson belül, akik képei az álmok világát idézik fel, akik a tudatalattiból hoznak fel, alkotnak képeket.
Furcsállom is, hogy a fülszöveg a „tárgyakat” köti különleges ismertetőjegyként a szürrealizmushoz és nem az álmokat, a tudatalattit. Vannak közöttük természetesen ilyen művészek is, de számomra nem ez a szürrealizmus. Nekem leginkább mondjuk Paul Delvaux testesíti meg a szürrealizmust, az álomszerű szürrealizmust, akit épp ebből a könyvből ismertem meg. (Később aztán sikerült tőle egy életműalbumra is szert tennem.)
Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki nyitott önmagára, aki képekben gondolkozik, aki szereti a szépet, a különlegeset.

Mandragoria>!
René Passeron: A szürrealizmus enciklopédiája

Nagyon alapos és informatív könyv, ennek ellenére hiányoltam belőle egyet s mást, és egy kissé tömény is.
A szürrealizmusról először az irodalom kapcsán olvastam Bajomi Lázár Endre könyvében, így azt vártam, hogy ez a könyv is arról fog szólni (elég régóta várólistán volt már), csak éppen egy kicsit máshogy, bővebben, ám ez a festészetet helyezi a középpontba (maga az irányzat onnan is indult). Néhány kósza említés van ugyan erre vonatkozólag, az életrajzoknál is említ egy-egy költőt, de nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz. Enciklopédia révén azt vártam, hogy minden lehetséges módot bemutat, amiben felbukkan a szürrealizmus, s bár a szobrászatra, építészetre és a filmre is kitér, az irodalomra már nem. Ez azonban nem von le az értékéből. A képzőművészetet amúgy sem ismertem, néhány fontos művészt természetesen igen (a kedvenceimet, Dalí-t, Magritte-ot és Bosch-t, mint előfutárt), de rengetegen alkottak benne, többen egészen egyedien, úgyhogy nagyon sok újdonságot tudott adni, elég hosszú lett a kijegyzetelt listám.
Mindezek mellett elég tömény és szakszerű a szöveg, a szerző (aki szintén festő) legtöbbször úgy ír a politikáról, az alkotói folyamatról, a technikákról, a folyóiratokról, a kiállításokról, a társadalmi környezetről, mintha alapvető ismeret lenne mindenki számára (ezek nem mindig tartották fenn a figyelmemet, és nem is tudnám visszaidézni, hogy mikor, milyen előrelépések történtek az irányzat előremozdulásában). A mozgalomról, kiállításokról, életrajzi adatokról is sokszor tényszerűen nyilatkozik, ami nem éppen izgalmas. De egy enciklopédiának, azt hiszem, nem is az izgalom a lényege, hanem az információk átadása, azt pedig egyértelműen teljesíti.
Több fontos fogalmat is tisztáz (onirizmus: álomképszerűség, automatikus írás) és a technikai eljárásokat, amikre én mindig is kíváncsi voltam, mert eddig sehol nem találkoztam velük direktben.
Két részletben mutatja be az előfutárokat és a szürrealistákat, ki hosszabb, ki rövidebb életrajzzal, ki több, ki csupán egyetlen képpel, más még annyival sem szerepel. Néhol sajnos elég szegényes az információ, nem mindenkinél van leírva, hogy mi alapján tartozik az irányzathoz.
A fordító még a magyar helyzetre is kitér, persze mindez az 1983 előttit veszi, de meglepő módon egész sok alkotó neve felbukkan. Kellene egy 21. századi is. Kíváncsi vagyok, milyen hosszú lenne egy ilyen könyv…
Van benne némi fogalommagyarázat és több lista is, ami a folyóiratokat, a csoportokat, a kiállításokat és a bő jegyzetek forrását is tartalmazza, szóval nem csak olyan ímmel-ámmal összeszedett infók ezek.
Jó lassan haladtam vele, mert bár nem tűnik hosszúnak, az információk a fentebb említett töménységük miatt nehezen emészthetők egy laikus számára, meg azért oda kell figyelni, hogy értsem is, amit olvastam. Az életrajzokat is maradéktalanul elolvastam, igazi kincsekre bukkantam bennük! Lesz miből csemegéznem majd, mert ez a könyv csak egy alapozás, sokkal jobban utána kell nézni az említett alkotóknak.


Népszerű idézetek

Mandragoria>!

Ami Aragont illeti, aki osztotta Breton provokatív véleményét […], könyörtelenül megbélyegzi a szellemi restségnek mindazokat a formáit, amelyek meghúzódhatnak a szürrealizmus mögött: „Szürrealizmus ürügyén az első jöttment ebfajzat is följogosítva érzi magát, hogy a maga apró malacságait egyenértékűnek mondja az igazi költészettel, ami csodálatosan kényelmes megoldás az önimádat és az ostobaság kiélésére.” Breton is követeli, hogy még mielőtt elválasztanók a konkrétat, a valóst a merőben érzelmitől, „térjünk vissza ahhoz az eleven maghoz, amelyből csakis az érzelem sugárzik”, és azt írja, hogy "a szubjektív érzelem, bárminő intenzitású is, nem közvetlenül művészetteremtő, s csak akkor bír értékkel, ha közvetett módon áramlik vissza és épül be abba az érzelmi alapba, amelyből a művésznek merítenie kell.

Az automatizmus útja: A véletlen művészete, 51. o.

Mandragoria>!

„A kiváló holttest megissza az újbort” – ez volt az első mondat, amelyet 1923-ban a rue de Chateau [Kastély utca] 54. szám alatt a „papírszalagosdi”-nak vagy szekreternek nevezett játék produkált. A résztvevők egymás után írnak vagy rajzolnak valamit, ami éppen eszükbe jut, mégpedig anélkül, hogy ismernék a megelőző beírást vagy rajzot. A végén széthajtják a papírszalagot. Gyerekes dolog? De hiszen bármi lehet gyereket, még a háború vagy a szerelem is. És bármi lehet komoly, még a játék is. A szürrealisták a kísérletezésnek kijáró kíváncsisággal figyelték az efféle „szórakozás”-okat, azt, hogy mi minden történhet a pszichológiai elemek perifériáján.

Az onirizmus útja: A kép és a csoda, 55-56. o.


Hasonló könyvek címkék alapján

José Pierre: Magritte
Conroy Maddox: Salvador Dalí – A különc zseni
Mayer Marianna: Dalí
Walter Bosing: Hieronymus Bosch
Marcel Paquet: Magritte
Robert Descharnes: Salvador Dalí, 1904–1989 a festői életmű
Szentirmay Katalin (szerk.): Dalí életmű
Dalí közelről
Olga Grushin: Szuhanov álomélete
Salvador Dalí: Salvador Dalí titkos élete