René Guénon döbbenetes erejű műve. Ha A modern világ válságáról azt írtam, hogy „szinte az összes iskolában bemagolt tananyag drasztikus átértékelésére ösztönöz” link, akkor ez a kötet teljes számvetésre késztet mindennel kapcsolatban, amit a földi életről, sőt, az egyetemes létről valaha gondoltam. Legszívesebben fennhangon olvasnám fel az egészet a város főterén: minden mondata elementáris megállapítás arról, hogy tulajdonképpen mi az ördög folyik itt körülöttünk, honnan jöttünk és hová tartunk – a tradicionális tanítások alapján. Persze, ezzel a felolvasással nemcsak az lenne a gond, hogy a modern nyugati „szellemmel” menthetetlenül narkotizált emberek az elhangzottakból egy szót sem értenének, hanem valószínű, kényszerzubbonyban el is vinne egy rohamkocsi. Mint tudjuk, „a keresztről szóló beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek”. (1Kor 1,18)
A könyvben feltárt összefüggések igazságához és hitelességéhez kétség sem férhet, hiszen Guénon a második világháború végén írta, és az általa felvázolt előrejelzésekből eddig pontról pontra minden bekövetkezett. Egyetlen dologban tévedett csak – bár valójában ez sem tévedés –, 45-ben még úgy hitte, hogy a materialista gondolkodás kényelme és biztonsága már betöltötte szerepét; s miután az emberek már végleg elfordultak a spiritualitás összes magasabb rendű formájától, az anyagelvűség jó középszerét elhagyva lefelé kutakodnak, így az alvilági erők szabadon, mindenféle komolyabb ellenállás nélkül betörhetnek. Magyarországon a materializmus szóban forgó luciferi „fénykorszaka” a kötet megírása után érkezett meg csak igazán (mint ahogy az egész szocialista kelet-közép-európai térséget is leigázta), de leszámítva ezt a kozmikus ciklusok szempontjából jelentéktelen „csúszást”, konkrétan minden úgy történt és történik, ahogy Guénon leírta. Ez se nem csillagjóslás, se nem prófécia, hanem valami olyan elképesztően erős intellektuális intuíció, mellyel a szúfi misztikus nyugodt magabiztossággal, a világ értelmes vizsgálata révén levezeti az események várható alakulását.
Több mint figyelemre méltó, hogy hazánkban a materializmus a „rendszerváltozás” után vált csak mellőzhetőve, hiszen ekkor jelentek meg a mágiával, ezotériával, wiccával és pszichedelikus sámánizmussal stb. foglalkozó művek tucatjai. Ez szinte forradalmian hatott az egész nemzedékre, de sokan hamar rádöbbentek – vagy legalábbis valahol halványan megsejtették –, hogy az okkultizmus mégiscsak egy sötét, gonosz dolog, a valódi sámánizmus meg már nehezen hozzáférhető, de lényegében a mágiához is hiányzik egy beavatási láncolat; így aztán meg is kezdődött a felhígított és megkevert egzotikus keleti tanok elborzasztó mértékű importja, mely ez idáig tart. Mindez persze eltölthetne minket némi bizakodással is, hogy talán lassan kiheverjük a materialista marxista tanok évtizedes szellemi hipózását, ha ez a nagy spirituális érdeklődés nem lenne csupán felületes, pózer majomkodás. Szóval, a lakosság rendkívül kétes értékű „szellemi ébredése” kapcsán olyan nagyon optimista illúzióink ne legyenek. Természetesen a történelmi egyházak már nem tudják felvenni a versenyt sem a neopogány, sem az ezoterikus irányzatokkal; mivel az egyházi kommunikáció finoman szólva is elégtelen, miközben például csak a buddhizmusra egy komplett design iparág épült. Persze nem kizárólag a silány egyházi kommunikáció tehet erről, hanem a materialisták „hite” is – akik makacs istentelen gondolataikkal egy látszólag Isten nélküli valóságot teremtettek –, s antitradicionális világnézetükkel olyan erős szuggesztiót gyakorolnak a környezetre, hogy a világ miattuk ténylegesen még materialistábbá válik. spoiler Ebben a környezetben a valódi spirituális tanokat keresők legtöbbször csak a színvonaltalan „ezoterika” kiadványok tömegével találkoznak, s azokból merítik zavaros inspirációikat. Találóan énekelte erről a Kispál és a Borz, hogy „igyekezz, az égbolt zár”, bár tegyük hozzá, hogy azt mi magunk zártuk be; és nem az Isten van túl magasan, hanem mi süllyedtünk nagyon mélyre.
Nyilván vég nélkül lehetne sorolni ezeket a teljesen nyilvánvaló jelenségeket, folytatva Guénon kimeríthetetlen gondolatmenetét, de erre nem ez az értékelés a legmegfelelőbb forma. Összességében mind a műben foglaltakkal, mind azok aktualitásával, mind a puszta ténnyel kapcsolatban, hogy A mennyiség uralma és az idők jelei kötet megjelent, az ismert evangéliumi igét lehetne felidézni, melyben Jézus a nagy megpróbáltatást követő megszabadulás korszakáról és saját eljöveteléről beszél: „Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár”. (Mt 24,32)
