A ​mennyiség uralma és az idők jelei 13 csillagozás

René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei

René ​Guénon (1886–1951) az egyetemességében vett spirituális és metafizikai Tradíció restaurációjának, valamint a világnézetfeletti tradicionális létszemlélet megalapozásának legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb jelentőségű alakja, életművével valódi és univerzális távlatokat nyitott meg a modern világ egyre súlyosabb válságában még eszmélni képes jelenkori ember számára.

28 kötetes életműve fundamentum a tradicionális világ alapelveinek újratalálásához, ami az egyetlen komoly és talán utolsó esély a katasztrofális végkifejlettel fenyegető modernitás mint ab ovo deviáció felszámolására. Guénon a primordiális Tradíció centrális ezotériájától a különböző partikuláris – vallási és más – alkalmazásokig elmélyülten ismerve a tradicionális tanításokat, valódi útmutatóként tárja fel az ezekben rejlő örökérvényű bölcsességet, egyszersmind az írott doktrína lehetőségeihez mérten betekintést tesz lehetővé a szellemi és vallási praxis legmélyebb szintjeibe.

A szerző… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Őshagyomány könyvei

>!
408 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155374616
>!
Kvintesszencia, Debrecen, 2019
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638602791 · Fordította: Buji Ferenc
>!
Kvintesszencia, Debrecen, 2006
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638602791 · Fordította: Buji Ferenc

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

bratan P>!
René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei

Hamvas Béla olvasása kapcsán merült fel először Guénon neve, aztán újabb impulzusok is értek és ezért kezdtem el őt olvasni. Hogy miért pont ezt a könyvét, arra inkább csak az a magyarázat, hogy ez volt meg a könyvtárban.

Nagyon ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Az eredetije a könyv copyright oldala szerint 1945-ben jelent meg. Alapvetően egyet értek a mű fő gondolatával, azzal, hogy egy jelentős devalváción keresztül megy korunk emberisége, csak az ahhoz vezető gondolati megközelítést nem tudtam minden esetben a magaménak vallani.

Egyrészről 1945-ben már egy picit túlhaladottnak érzem – még ha jogos is a kritika! – azt, hogy Guénon nem a kortárs fizikára, hanem két évszázaddal korábbi mechanikus világképre, annak matematikájára és főleg az abból levezetett filozófiára (is) reagál.

Persze igaz lehet az is, hogy a tradicionalista irodalom olvasásában még járatlan vagyok, de ezzel együtt is nekem ez egy picit mellélőtt volt. Amit azonban a kortárs gondolkodásról írt, akár a hamis spiritualitásról, a pszichologizálásról, az anti- és ellentradícióról, a társadalom elértéktelenedéséről stb. írt, szerintem mind ült.

Sajátos, nehéz szöveg (több idegen szó használatát meg kellett néznem), így semmiképpen nem ajánlom, hogy gyermekednek esti mese gyanánt felolvasd. Hacsaknem azt akarod elérni, hogy ezt mondja: „Apa, menjél ki!” :-D

7 hozzászólás
jano_andriska>!
René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei

René Guénon döbbenetes erejű műve. Ha A modern világ válságáról azt írtam, hogy „szinte az összes iskolában bemagolt tananyag drasztikus átértékelésére ösztönöz” link, akkor ez a kötet teljes számvetésre késztet mindennel kapcsolatban, amit a földi életről, sőt, az egyetemes létről valaha gondoltam. Legszívesebben fennhangon olvasnám fel az egészet a város főterén: minden mondata elementáris megállapítás arról, hogy tulajdonképpen mi az ördög folyik itt körülöttünk, honnan jöttünk és hová tartunk – a tradicionális tanítások alapján. Persze, ezzel a felolvasással nemcsak az lenne a gond, hogy a modern nyugati „szellemmel” menthetetlenül narkotizált emberek az elhangzottakból egy szót sem értenének, hanem valószínű, kényszerzubbonyban el is vinne egy rohamkocsi. Mint tudjuk, „a keresztről szóló beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek”. (1Kor 1,18)

A könyvben feltárt összefüggések igazságához és hitelességéhez kétség sem férhet, hiszen Guénon a második világháború végén írta, és az általa felvázolt előrejelzésekből eddig pontról pontra minden bekövetkezett. Egyetlen dologban tévedett csak – bár valójában ez sem tévedés –, 45-ben még úgy hitte, hogy a materialista gondolkodás kényelme és biztonsága már betöltötte szerepét; s miután az emberek már végleg elfordultak a spiritualitás összes magasabb rendű formájától, az anyagelvűség jó középszerét elhagyva lefelé kutakodnak, így az alvilági erők szabadon, mindenféle komolyabb ellenállás nélkül betörhetnek. Magyarországon a materializmus szóban forgó luciferi „fénykorszaka” a kötet megírása után érkezett meg csak igazán (mint ahogy az egész szocialista kelet-közép-európai térséget is leigázta), de leszámítva ezt a kozmikus ciklusok szempontjából jelentéktelen „csúszást”, konkrétan minden úgy történt és történik, ahogy Guénon leírta. Ez se nem csillagjóslás, se nem prófécia, hanem valami olyan elképesztően erős intellektuális intuíció, mellyel a szúfi misztikus nyugodt magabiztossággal, a világ értelmes vizsgálata révén levezeti az események várható alakulását.

Több mint figyelemre méltó, hogy hazánkban a materializmus a „rendszerváltozás” után vált csak mellőzhetőve, hiszen ekkor jelentek meg a mágiával, ezotériával, wiccával és pszichedelikus sámánizmussal stb. foglalkozó művek tucatjai. Ez szinte forradalmian hatott az egész nemzedékre, de sokan hamar rádöbbentek – vagy legalábbis valahol halványan megsejtették –, hogy az okkultizmus mégiscsak egy sötét, gonosz dolog, a valódi sámánizmus meg már nehezen hozzáférhető, de lényegében a mágiához is hiányzik egy beavatási láncolat; így aztán meg is kezdődött a felhígított és megkevert egzotikus keleti tanok elborzasztó mértékű importja, mely ez idáig tart. Mindez persze eltölthetne minket némi bizakodással is, hogy talán lassan kiheverjük a materialista marxista tanok évtizedes szellemi hipózását, ha ez a nagy spirituális érdeklődés nem lenne csupán felületes, pózer majomkodás. Szóval, a lakosság rendkívül kétes értékű „szellemi ébredése” kapcsán olyan nagyon optimista illúzióink ne legyenek. Természetesen a történelmi egyházak már nem tudják felvenni a versenyt sem a neopogány, sem az ezoterikus irányzatokkal; mivel az egyházi kommunikáció finoman szólva is elégtelen, miközben például csak a buddhizmusra egy komplett design iparág épült. Persze nem kizárólag a silány egyházi kommunikáció tehet erről, hanem a materialisták „hite” is – akik makacs istentelen gondolataikkal egy látszólag Isten nélküli valóságot teremtettek –, s antitradicionális világnézetükkel olyan erős szuggesztiót gyakorolnak a környezetre, hogy a világ miattuk ténylegesen még materialistábbá válik. spoiler Ebben a környezetben a valódi spirituális tanokat keresők legtöbbször csak a színvonaltalan „ezoterika” kiadványok tömegével találkoznak, s azokból merítik zavaros inspirációikat. Találóan énekelte erről a Kispál és a Borz, hogy „igyekezz, az égbolt zár”, bár tegyük hozzá, hogy azt mi magunk zártuk be; és nem az Isten van túl magasan, hanem mi süllyedtünk nagyon mélyre.

Nyilván vég nélkül lehetne sorolni ezeket a teljesen nyilvánvaló jelenségeket, folytatva Guénon kimeríthetetlen gondolatmenetét, de erre nem ez az értékelés a legmegfelelőbb forma. Összességében mind a műben foglaltakkal, mind azok aktualitásával, mind a puszta ténnyel kapcsolatban, hogy A mennyiség uralma és az idők jelei kötet megjelent, az ismert evangéliumi igét lehetne felidézni, melyben Jézus a nagy megpróbáltatást követő megszabadulás korszakáról és saját eljöveteléről beszél: „Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár”. (Mt 24,32)

15 hozzászólás

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Joggal tehető fel a kérdés, hogy hogyan jöhet létre bizonyos képességek ennyire általános és teljes elsorvadása. Ahhoz, hogy ez végbemehessen, az embernek mindenekelőtt minden figyelmét kizárólagosan az érzéki világra kellett fordítania; szükségképpen ilyen módon kellett elkezdődnie a deviáció művének, annak a műnek, amelyről nyugodtan el lehet mondani, hogy a jelen világ „gyártásában” áll, és e mű sikerének feltétele egyfelől a kozmikus ciklus jelen fázisával való összhangjában, másfelől pedig a környezet aktuális feltételeinek „diabolikus” felhasználásában rejlik. Erről egyelőre nem is kell többet mondani; mindazonáltal aligha lehet eléggé csodálkozni ama tudományos – vagy inkább „szcientista” – „népszerűsítők” szónoklatainak ünnepélyes ostobaságán, akik minden alkalommal sietnek kijelenteni, hogy a modern tudomány szüntelenül kijjebb tolja az ismert világ határait, tekintve hogy ez homlokegyenest ellentéte az igazságnak, ugyanis a szóban forgó határok még soha nem voltak annyira szűkösek, mint a profán – állítolagos – „tudomány” elgondolásaiban, mint ahogy a világ és az ember sem volt még soha ennyire összezsugorítva, egészen addig a pontig, amikor már merőben korporális entitásoknak tekintik őket, megtagadva tőlük a valóság bármilyen más rendjével való kommunikáció legcsekélyebb lehetőségét is!

Lunemorte P>!

A dolgok kvantitatív degenerálódása szorosan kapcsolódik a pénz degenerálódásához, mint ahogy az nyilvánvaló is abból a tényből, hogy manapság egy tárgy „értékét” rendesen csak az ára alapján „számítják ki”, amelyet egyszerű „számértéknek”, „összegnek” vagy a pénz numerikus mennyiségének tekintenek; valóban, kortársaink többsége a tárgyakat csaknem mindig az alapján ítéli meg, hogy azok mennyibe kerülnek. A „kiszámítás” szót azért kellett hangsúlyozni, mert önmagában véve kettős jelentése van: kvalitatív és kvantitatív; ma e kifejezés előbbi jelentésének tudata csaknem teljesen elveszett, vagy ami ugyanaz, egyenlővé vált a másodikkal, és így történhetett meg az, hogy nemcsak a tárgy „értékét” számítják ki az ára szerint, hanem az emberét is „vagyona” szerint.* Természetesen mindkét esetben ugyanaz történik az „érték” szóval, és futólag megjegyezhető, hogy innen ered egyes mai filozófusok visszaélése is e kifejezéssel, akik egészen addig mennek, hogy elméleteiket „értékfilozófiának” nevezik; és talán mondanunk sem kell, hogy elméleteik alapját az a gondolat alkotja, hogy minden – bármilyen rendhez is tartozzék – felfogható mennyiségileg és kifejezhető számszerűen; a „moralizmus” pedig, ami a másik uralkodó szenvedélyük, ilyen módon szoros kapcsolatba kerül a kvantitatív szemponttal. E példák is jól mutatják a nyelv degenerálódását, amely elkerülhetetlenül kísér vagy követ minden degenerálódást; valóban, egy olyan világban, ahol minden kísérlet arra irányul, hogy az összes dolgot a kvantitásra redukálják, nyilvánvalóan olyan nyelvet kell használni, amely maga sem támaszkodik másra, mint merőben kvantitatív elemekre.

* Ebben az amerikaiak olyan messzire mentek, hogy amikor kifejezésre akarják juttatni, hogy egy illető megtalálta a szerencséjét, azt mondják róla, hogy most már sokat „ér”; továbbá nem azt mondják, hogy az ember „sikeres”, hanem hogy he is a success ['ő egy siker'], és ez annyi, mint teljesen azonosítani az individuumot materiális céljaival.

Ουροβορος>!

[…] gyakran azonban egy olyan megtévesztésről van szó, amelynek ők maguk is áldozatai, mert sokszor igen nehéz meghatározni, hogy az antitradicionális szellem előtérben lévő úttörői milyen mértékig vannak tudatában annak a szerepnek, amelyet játszanak – mert hiszen egyáltalán nem is tudnának eljátszani egy ilyen szerepet akkor, ha nem rendelkeznének egyfajta kifordult mentalitással.

91. oldal Egység és "egyszerűség"

Kkatja P>!

…Az imént elhangzottakat összegezve a következőket lehet mondani: a racionalizmus, minthogy az észnél magasabb rendű princípiumok tagadása, „gyakorlati” következményként maga után vonja az ész kizárólagos használatát, ámde ez már egy olyan ész, amelyet – úgymond – megvakított izolálódása attól a tiszta és transzcendens értelemtől, amelynek fényét az individuális világban rendesen csak visszatükrözheti. Ahogy elveszítette tényleges kommunikációját a szupraindividuális értelemmel, az ész – célba véve a létezés alsó pólusát – elkerülhetetlenül útnak indul az egyre alacsonyabb és alacsonyabb szintek felé, egyre mélyebben és mélyebben merülve bele a „materialitásba”; ahogy erősödik ez a tendencia, úgy veszíti el fokozatosan az igazság tulajdonképpeni eszméjét, hogy végül is elérje azt a pontot, ahol egyetlen célja már csupán az, hogy saját korlátozott felfogóképessége számára a dolgokat a lehető legkényelmesebben megragadhatóvá tegye, és ebben azonnali kielégülést is talál ama tény folytán, hogy saját lefelé irányuló tendenciája vezeti a dolgok uniformizációjának és szimplifikációjának irányába; annál is inkább készségesen és gyorsan engedelmeskedik ennek a tendenciának, mert engedelmességének eredményei összhangban vannak vágyaival, hogy aztán egyre sebesebb hanyatlása végül is tévedhetetlenül vezessen oda, amit a „mennyiség uralmának” lehet nevezni.

108-109.

Ουροβορος>!

Az emberiség történelmének minden egyes periódusa egy jellegzetes „kozmikus pillanatnak” felel meg, és maga a világ, vagy az, amit a szó hétköznapi értelmében „természetnek” neveznek, vagy még pontosabban fogalmazva a földi környezet állapota és az emberiség állapota között – amelynek létminőségét nyilvánvalóan meghatározza a környezet – szükségképpen állandó kölcsönviszonynak kell lennie.

52. oldal Az idő kvalitatív meghatározottságai

Ουροβορος>!

A gép szolgájaként magának az embernek kell géppé válnia, és ettől fogva munkája már híján van mindenféle ténylegesen emberi elemnek, mert az többé már egyetlen olyan kvalitás munkába állítását sem előfeltételezi, amely valódi eleme az emberi természetnek. Mindennek pedig az a vége, amit a jelenlegi zsargon „tömegtermelésnek” nevez, és a „tömegtermelésnek” mindössze az a célja, hogy a tárgyakat a lehető legnagyobb mennyiségben és a lehető legteljesebb hasonlóságban állítsa elő azoknak az embereknek a számára, akiket nem kevésbé hasonlókként fognak fel; ez – mint ahogy már korábban kimutattuk – valóban a mennyiség diadala, de egyúttal az uniformitás győzelme is. Elvárják például, hogy ezek az emberek, akik merő „numerikus” egységekké fokozódtak le, olyan épületekben éljenek, amiket bajosan lehetne házaknak nevezni ( az ugyanis visszaélés lenne e szóval), esetleg „kaptáraknak”, amelyeknek rekeszei természetesen egyazon modell alapján készülnek, nem is beszélve berendezési tárgyaikról, amelyeket a tömegtermelés állított elő, hogy az ember életkörnyezetéből lehetőleg minden kvalitatív különbség eltűnjön; elég megvizsgálni néhány jelenkori építész javaslatát (akik maguk „lakógépekként” írják le e lakásokat) hogy lássuk, semmi túlzás nincs ebben. Hová lett a régi építészek tradicionális művészete és tudománya, hová lettek azok a rituális előírások, amelyek alapján a városok és épületek alapítását szabályozták minden normális civilizációban?!

70. oldal Régi mesterség és modern ipar

Ουροβορος>!

[…] a leginkább elképesztő azonban az a gyakran emlegetett érv, amit a „propagandisták” ezen új fajtája saját magatartásának igazolására szokott felhozni. Egyikük korábban ilyen értelemben írta, hogy ugyan a múltban a tudás bizonyos fajtáinak elterjesztésében kétségtelenül érvényesültek bizonyos korlátozások, manapság azonban már indokolatlanok e megszorítások, mert (és a következő szavakat szóról szóra kell idéznünk, nehogy a túlzás gyanúja merülhessen fel) „a kultúra általános színvonala emelkedett, és az emberi szellem felkészült egy integrált tanítás befogadására”.

96. oldal A titoktartással szembeni gyűlölet

Ουροβορος>!

Mellesleg megjegyezhető, hogy a filozófusok koncepciói gyakran sokkal megalapozottabbak annál, amikor más filozófusok ellen érvelnek, mint amikor csak egyszerűen kifejtik nézeteiket; és mint hogy általában mindenki meglehetősen tisztán látja mások hibáit, a szóban forgó filozófiai koncepciók többé-kevésbé kölcsönösen érvénytelenítik egymást.

106. oldal A racionalizmus posztulátumai

Ουροβορος>!

S egy ilyen világban – tisztelet az igen ritka kivételnek – az az ember, aki magát kereszténynek vallja, gyakorlatilag ugyanúgy viselkedik, mintha a testi létezésen kívül más valóság egyáltalán nem is létezne, és az a pap, aki a „tudományt műveli”, nem különbözik észrevehetően az egyetemi materialistától; és amikor a dolgok már eddig jutottak, vajon sokkal tovább kell menniük még ahhoz, hogy az „alászállás” legmélyebb pontját is elérjék?

115. oldal Mechanisztikus szemlélet és materializmus

Lunemorte P>!

Olyanok is vannak, akik a „negyedik dimenziót", sőt még a tér egyéb kiegészítő dimenzióit is látják…

144. oldal, Tudományos mitológia és népszerűsítés


Hasonló könyvek címkék alapján

Baranyi Tibor Imre: Hagyomány és magyarság
Fernand Braudel: A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen
Serge Lancel: Hannibál
Alain Finkielkraut: A hálátlanság
Marc Bloch: A történész mestersége
Flegler Sándor – Sayous Eduard: A magyar történetírás történelme / A magyar történelem kútforrásai
Georges Duby – Guy Lardreau: Párbeszéd a történelemről
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 1.
Jean-Pierre Changeux: Az igazságkereső ember