Asterix ​Korzikán (Asterix 20.) 92% 28 csillagozás

Ez a rész most újra nagyon tetszett. A képi humor talán erősebb volt, mint a nyelvi. A történet maga vicces volt. A gallok a Gergóviai csata emlékére nosztalgiatámadást vezetnek a római tábor ellen. Természetesen az eseményre meghívják a barátaikat is. Talán ez volt az első Asterix képregény, amiben a gallok támadtak először. A csata folyományaként kiszabadítanak egy korzaikai hadifoglyot, aki aztán Korzika felszabadítását kéri Asterixtől és Obelixtől. A korzikaiak pedig legalább annyira őrültek, mint a gallok. Ráadásul ebben az epizódban a kalózok is sokkal tevékenyebb szerephez jutnak. Szegény kalózok… :)

Megint csak a belső poénok kb. felét értettem, de így is mókás volt. Sokuk egyébként nem csak a korzikai lelkületre, de a magyarra is nagyon igaz (pl. a farönkönk üldögélő öregek, akik azon csámcsognak, ki kinek a kicsodája, meg az útépítés). Jókat kuncogtam rajta, a sztori egyáltalán nem volt erős, de már az első oldalon lévő helyőrség-térképért érdemes volt kinyitni a könyvet :D

No, ennek a füzetnek már a felütése tetszett. Van hozzá egy pár soros, bár egy egész oldalra kihúzott előszó arról, hogy milyenek a korzikaiak. Bemutatásul, védekezésül, felvezetésül? Mindegy.
Nagyon jót derültem, amikor megérkeznek a kis gall falu vendégei, a más füzetekből már megismert gall szereplők (Laikofelix! Behalás! :-D ).

S aztán a korzikai szereplők mindvégig tartják magukat az egyoldalas be-, fel-, elővezetésben írottakhoz: szent dolog a délutáni pihenő, érzékenyek, sértődékenyek, harciasak, bátrak, kakaskodók. Aztán bár Asterix és Obelix azért mennek Korzikára, hogy megnézzék, hogyan bánnak ott a rómaiakkal, végül mégis nekik kell elkezdeni a rendcsinálást.

S az képkocka nehezen feledhető, amikor a három éve korzikai rabokkal építtetett útnak tizenhárom (!) kőlapja van letéve, négy rab dolgozik, ebből három fekve végzi a munkát (fekvelapátolás!), egy pedig állva alszik, a lapát nyelére támaszkodva. S jön a korzikaiból lett római, Szalamix: „Ööö… Volna egy kis munka..” Mire a felelet: „Nem elég, hogy áruló vagy, de még csúnya szavakat is használsz!”

De ami mindent visz: Asterix és Obelix újdonsült korzikai barátukkal másznak fel annak falujába a hegyoldalon.
– Már közeleg a falu – mondja a korzikai.
– Ő is a faludból valósi? – kérdezi Asterix egy druidára nézve, aki egy fa alatt hanyatt hever.
– Patalogix, a druidánk. Éppen fagyöngyöt gyűjt.
– Fagyöngyöt gyűjt? De hogyan? – hökken meg Asterix.
A korzikai egykedvűen feleli:
– Megvárja, amíg leesik.

Imádom!
Kicsit fura nem nézni és hallgatni hanem olvasni de izgalmas is kibetűzni a sok faramuci nevet meg mindent.

Itt most talán egy lehelettel kevesebb minden történik. Kicsit valóban olyan korzikaiasan fapofájú történet volt, bár olykor épp ez volt benne a vicces. No meg a történet egésze során a padon üldögélő négy falusi öreg. No meg a robbanékony gázelegyet kibocsátó fincsi korzikai sajt. No meg a hidegvérű kijelentés, hogy „császár csak korzikai lehet” XD

Illetve külön érdekesség, hogy a nagy római-verő ünnepre rengeteg vendég érkezik Asterixékhez, és jó néhány, más kötetekből már megismert figurával találkozhatunk, mint példúul a helvét fogadós vagy a hispán törzsfőnök és idegtépő kisfia. Viszont akadt nem egy, akiről most hallottam először, úgyhogy kíváncsi leszek, felbukkanak-e majd az általam még nem olvasott részekben.

Egy össznépi római-verés közben barátaink egy korzikai rabra bukkannak a római táborban. Természetesen Asterix és Obelix hazakísérik a kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű korzikai úriembert, aki szinte végig fapofával reagál mindenre. Mint később kiderül, az összes korzikai fapofa. :)
Korzikán aztán nem csak a rómaiaknak, Asterixéknek is olykor kis híján meggyűlik a bajuk a vérmes helyiekkel, azok furcsa szokásai miatt. spoiler

Ez az epizód nagyon tetszett. Hogy is lehetne másképp ünnepelni egy gall ünnepet, mint a római légió bázisaiban légiósokat elverni a barátokkal :D. A humorvilág nagyon rendben volt, főleg a kimondhatatlan nevű korzikai főszereplő.

Örökzöld, 6-tól 106 éves korig szórakoztató miliőt teremtett Goscinny és Uderzo.

Jellegzetes grafika és sztorielemek, felejthetetlen, elképesztően szeretetre méltó figurák. Repetitív, de megunhatatlan, ráadásul megsüvegelendő kreativitással variálják az ismert összetevőket immár 37. alkalommal. Új, ismeretlen tájak és földek, csipetnyi okítás a korrajz által, pinduri társadalomkritikus kikacsintás.

Ahogy a Spencer-Hill filmek és a Rejtő-regények, Asterix kalandjai is kalandos, ökölharcoktól hemzsegő, rendkívül humoros történetek, melyekben mindig győz a jó (és a rossz elnyeri méltó büntetését), méghozzá az erő mellett bátorság, szív és ész latba vetésével, a gyengébbeket megmentik, miközben végig vidámak és optimisták.

A kisember diadalmaskodik a túlerő felett.

Voltak benne vicces részek, de ez most nem igazán jött be.