Asterix, ​a gall hős (Asterix 1.) 9 csillagozás

René Goscinny: Asterix 1. – Asterix, a gall hős

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Asterix, a Gall címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1961

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Forum, Újvidék, 1975
48 oldal · Fordította: Kopecky László · Illusztrálta: Albert Uderzo

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

ladybird12>!
René Goscinny: Asterix 1. – Asterix, a gall hős

Jót szórakoztam ezen a kis mesén. Jó volt megint találkozni ezzel a gallokkal. Érdekes, hogy még az első történetben még Obelix annyira nem sokat szerepelt, de hát nem az ő neve van minden képregényen. Bevezetőként legalább már tudom, hogy mi is a helyzet Asterixék és a rómaiak között, mivel nem értettem, hogy miért támadják meg annyira sokszor a rómaiak ezt a kis falut. Meg legalább azt is tudom, hogy kb milyen íze lehet a csodaitalnak. spoiler

Perly>!
René Goscinny: Asterix 1. – Asterix, a gall hős

Határozottan jól szórakoztam. Már úgy hiányoztak ezek a rímek! Olvasás közben folyton a mese lebegett a szemem előtt. Az egyetlen hibája, vagyis ami engem a leginkább zavart, hogy a képregény elején megemlítik a fontosabb gallokat, de a belsejében Csodaturmix Panoramixként, Muszklifélix Nagyhasafixként szerepel. Szégyen, de a főnök nevére nem emlékszem, így az kevésbé irritált, mint Csodaturmix esetében. Ettől függetlenül megadom az öt csillagot, mert ahhoz képest ritkán szólították egymást a nevükön. :-)

SzVera>!
René Goscinny: Asterix 1. – Asterix, a gall hős

Nagy klasszikusa az Asterix történeteknek.
Jó kis szövegek, sok-sok mosolygás…és hát igen megtudhatjuk, hogy szakállban is el lehet botlani.:)
Jó volt olvasni.:)

kedaiyun>!
René Goscinny: Asterix 1. – Asterix, a gall hős

Az első Asterix-képregény, és számomra is az első volt. Még általános iskolában olvastam először. Nagy kedvenc, mind képileg, mind szövegileg megnevettet. Mivel ezt az újvidéki kiadást olvastam először (és a második Asterixem is ebből a sorozatból való), a nevek is innen maradtak meg. Kár, hogy folyamatosan változtatták később az egyes fordításokban. Mindez persze nem csökkenti az értékét!:)
Ebből az egyik kedvenc jelenetem az ökör/szekérkereskedős volt, a kedvenc nevem Caligula Minus, a kedvenc szereplőm pedig Markos Marcus és Obelix.

moncsicsi83>!
René Goscinny: Asterix 1. – Asterix, a gall hős

Jó kis történet. Tetszett, ahogy Asterix és Druida a rómaiakat rászedték. :) Az ökörkereskedő sem volt semmi :D


Népszerű idézetek

lzoltán IP>!

     – Meg kell szereznünk a varázsitalnak receptjét. Ha sikerül: legyőzhetetlenek vagyunk és elfoglalhatjuk Caesar helyét Rómában.
     – Julius Caesarét?!
     – Úgy van! És mi ketten triumvirátust alkotunk!

1 hozzászólás
lzoltán IP>!

     – Gondterhelt az arcod barátom.
     – Jaj nekem, mit tegyek?… Ökörkereskedő vagyok, és nem akarom eladni az ökreimet, mert akkor nem tudok hazamenni. A szekeret nem hagyhatom itt az úton!
     – Változtasd meg a mesterséged! Legyél szekérkereskedő: eladod a szekeret és aztán szépen hazamész az ökrökkel!

lzoltán IP>!

A viszonylagos békét itt-ott néhány germán támadás zavarta csak meg, de ezeket is gyorsan visszaszorították…
     – Ja! Ja! Megyünk már!…
     – De figyázzatok! Még fisszajövünk!

Perly>!

Nagyhasafix: Légy üdvözölve nálunk, testvér!
Caligula Minus: Av…öö… jó napot!
Kornyikálfix: Én pedig dalolok a vendég tiszteletére!
Csodaturmix: Inkább nézd meg, nem vagyok-e a tölgyfán!

kedaiyun>!

Asterix: Gondterhelt az arcod, barátom.
Kereskedő: Jaj nekem, mit tegyek?…
Ökörkereskedő vagyok, és nem akarom eladni az ökreimet, mert akkor nem tudok hazamenni. A szekeret nem hagyhatom itt az úton!
Asterix: Változtasd meg a mesterséged! Legyél szekérkereskedő: eladod a szekeret és aztán szépen hazamész az ökrökkel!
Kereskedő: Nagyszerű csodálatos gondolat!

24. oldal


A sorozat következő kötete

Asterix sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Rick Riordan: A villámtolvaj
Jeff Smith: Konc 1. – Távozás Koncfalváról
Dav Pilkey: Alsógatyás kapitány kalandjai
Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat
Jules Verne: A rejtelmes sziget
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
James Fenimore Cooper: Vadölő
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Luc Besson: Arthur és a világok harca
Bill Watterson: Véres mancsú dzsungelmacskaszörny