Descartes (1596-1650), az újkori filozófiai gondolkodás egyik kiemelkedő képviselője, nagy szerepet játszott modern világfelfogásunk alakulásában. Művei örökbecsűek: az őszinte, szabad gondolkodás friss forrásai. Fő gondolatai szinte maguktól értetődőek, mégis örömteli csodálkozással olvassuk őket eredeti formájukban. Az „Értekezés a módszerről” 1637-ben jelent meg Leydenben, s óriási vihart kavart. Descartes nagy felismerése az, hogy a gondolkodásban módszeresen kell haladnunk, ha célt akarunk érni. Ha a követendő módszer világos, hozzáfoghatunk a régi vélemények kiküszöböléséhez, új igazságok megállapításához: „Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen, a fő dolog az, hogy jól alkalmazza.”
Értekezés a módszerről 18 csillagozás
A módszerről címmel is megjelent.
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Matúra bölcselet · Filozófiai kiskönyvtár
Enciklopédia 1
Kedvencelte 3
Most olvassa 5
Várólistára tette 17
Kívánságlistára tette 11

Kiemelt értékelések


Nos, René, mármint a jó öreg Descartes egyelőre nem lesz a barátom. Az Értekezés a módszerről szóló szösszenete, amit a modern filozófia alapjának tartanak egy erősen széttartó, tereferélő, kissé vallomásos olvasmány, amely teli van szabadkozással és vontatott, álmosító eszmefuttatásokkal például a kis és nagy vérkörről. Elvileg arról szól, hogy René hogyan találta meg azt a gondolkodási módot, amellyel biztonságos ítéletekhez és így új tudáshoz juthatunk. Azonban van egy, a modern ember számára kicsit irritáló kitétele, amely minden egyes kijelentése fölött ott lebeg, ti. hogy a vallásnak (ez esetben a jezsuitáknak) mindenben igaza van. Pont. (Descartes még a természettudományos műveit sem merte megjelentetni, pedig az értekezésben lépten-nyomon csak ezeket ajnározza, mert félt az egyház ítéletétől.)
Na de lássuk a módszert, itt van fehéren-feketén:
Semmit se fogadj el igaznak, csak ami evidens!
Minden problémát annyi részre ossz fel, amennyire csak lehet!
Az egyszerűbbtől haladj a bonyolultabb felé az ismeretek rendezésében!
Törekedj teljességre!
Amíg pedig az ember nem lát világosan, addig ideiglenes erkölcsöt kövessen, vagyis az épp aktuálisat, így René szépen engedelmeskedik hazája törvényeinek és ragaszkodik a vallásához. Rémes.
A módszer persze nem rossz, csak épp minden ponton támadható (mit tartunk evidensnek, hol húzzuk meg a határokat, mit jelent az egyszerűség stb.). Descartes az első elvvel jut el a híres „cogito ergo sum”-tételig, amely az elmúlt évtizedek szubjektumelméleti paradoxai után már nem tűnik olyan evidensnek, bár… Ezt a tételt is faramucin bizonygatja: „… csak egy dolog az, ami meggyőz e tétel igazságáról, ti. az, hogy világosan belátom: ahhoz, hogy gondolkodjunk, léteznünk kell.” Vagyis Renét az győzi meg, hogy belátja. Engem viszont nem.
Na, ez van, ha valaki a szkeptikus filozófiához húz: fikázza Descartes-ot. Pedig persze hogy nem kéne, mert mégiscsak a modern filozófia atyja, igazi kutató, aki először szorgalmazta a megismételhető kísérleteket a természettudományban, meg minden.


Nagyon módszeres iromány, egészen érdekes, de tartalmaz olyan gondolatokat is, amikkel egyáltalán nem értek egyet. Viszont – mivel maga Descartes bátorít arra, hogy ne vegyünk semmit készpénznek, és használjuk a saját fejünket – még ez is beleillik a képbe.
Valószínű, hogy ennek a könyvnek és hozzáállásnak köszönhetek egy 5-ös filozófiatörténet vizsgát, úgyhogy örök hála. :)
Népszerű idézetek




A nagy utak is, melyek hegyek között elkanyarodnak, ha sokat járják őket, végre oly simák s kényelmesek lesznek, hogy sokkal jobb ezeken járni, mint sziklákat megmászva s örvények mélyére szállva, egyenesen törni a magasba…




A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyijük van, akiket minden más dologban csak igen nehéz kielégíteni.
Első rész




Azután figyelmesen megvizsgáltam, hogy mi vagyok én; láttam, hogy el tudom képzelni, hogy nincs testem, hogy a világ nem létezik, hogy nem létezik tér, amelyben vagyok; de el nem tudom képzelni, hogy magam nem létezem; ellenkezőleg, abból hogy azt gondolom, hogy minden dolognak az igazságában kételkedem, az következik, mégpedig egészen világosan s bizonyosan, hogy létezem; ellenben mihelyt megszűntem volna gondolkodni, akkor mind a többi, amit képzeltem, igaz lehetne, de okkal nem hihetném, hogy létezem; ebből láttam, hogy szubsztancia vagyok, melynek egész lényege vagy mivolta abban áll, hogy gondolkodik, s melynek léte nem függ se valamely helytől a térben, se valamely anyagi dologtól, elannyira, hogy az az én, azaz a lélek, mely által az vagyok, ami vagyok, egészen más valami, mint a test, sőt hogy könnyebben is megismerhető nálánál, s még akkor is egészen az volna, ami, ha ez a test nem léteznék is.
Negyedik rész
Hasonló könyvek címkék alapján
- Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg 93% ·
Összehasonlítás - Émile Faguet: „… és a felelősségtől való rettegés” ·
Összehasonlítás - Hippolit Adolf Taine: Francziaország klasszikus filozófusai a XIX. században ·
Összehasonlítás - Romain Rolland: Danton ·
Összehasonlítás - Jean-Jacques Rousseau: Társadalmi szerződés 83% ·
Összehasonlítás - Ember és polgár ·
Összehasonlítás - Petrus Abaelardus: Szerencsétlenségeim története 87% ·
Összehasonlítás - Stendhal: A szerelemről 84% ·
Összehasonlítás - Lucius Annaeus Seneca: Seneca leveleiből 95% ·
Összehasonlítás - Lao-ce: Az út és erény könyve 93% ·
Összehasonlítás