Az ​elvarázsoltak 306 csillagozás

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

A ​Fumax Irodalom sorozat szép sikerrel indult tavaly a Tolvajok tele című regénnyel. A Fumax Irodalom sorozat második kötetére, Az elvarázsoltakra még tavaly tavasszal figyeltünk fel, amikor az Amazon legjobb könyve lett márciusban. Azóta megnyerte a jelentős francia Prix irodalmi díjat és számtalan más díjra jelölték, rengeteg év legjobbjai listára került fel, illetve bejutott a Goodreads-en a legjobb 20-ba a fiction kategóriában (ami talán a legjelentősebb kategória) az év végi olvasói szavazáson. Bekerült az ALA (Amerikai Könyvtárak Szövetsége) Figyelemreméltó Könyveinek listájára, 2015-ös díjazottként, és esélyesnek tartják az idei Pulitzer-díjra való jelölésre is.
Az elvarázsoltak csodálatos és megváltással teli első regény, melynek rideg világában találkozik a gonoszság és a mágia, Alice Sebold empátiája és líraisága és Stephen King sötét képzelőereje.

TARTALOM:

“Még a szörnyeknek is szükségük van a békére. Még a szörnyeknek is szükségük van valakire,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax Irodalom Fumax

>!
Fumax, Budapest, 2015
214 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155514197 · Fordította: Kleinheincz Csilla
>!
Fumax, Budapest, 2015
222 oldal · ISBN: 9786155514470 · Fordította: Kleinheincz Csilla

Enciklopédia 28

Helyszínek népszerűség szerint

halálsor


Kedvencelte 42

Most olvassa 7

Várólistára tette 283

Kívánságlistára tette 162

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Egy barátom – amikor látta, hogy mit olvasok – megkérdezte, hogy milyen a könyv, hiszen az eredeti megjelenése óta eltelt három évben minden kritikus ódákat zeng róla, már-már kultikussá válik. Csak annyit válaszoltam, hogy úgy érzem magam, mintha egy bódító ködben úszó ópiumbarlangban feküdnék félkönyéken az átizzadt pamlagon, és miközben az ópiumpipát szívom egy nyálcsorgató, csorbafogú, torz törpe súgná a fülembe édes-véres, szennyes-romantikus történetét. Minden fejezet egy újabb szippantás és egy újabb merülés a mérhetetlen szenvedések nyálkás, bűzös, de valahogy mégis gyönyörű dantei bugyraiban.
Ez egy olyan történet, amelyben szerepel egy bukott pap, egy börtönigazgató, egy tejfelszőke kölyök és persze a hölgy spoiler, de a főszereplő mégsem közülük való, még csak nem is a furcsa narrátor, hanem az a mérhetetlen kín, az a józan ésszel felfoghatatlan betegesen rothadt, kegyetlen gonoszság, amelyről meleg otthonunk falai között úgy véljük, hogy csak a mesékben, a rémtörténetekben létezhet. Ilyen nincs a való életben, ezt csak beteg elmék elvadult fantáziája rajzolhatja meg ennyire véresnek. Pedig van ám, létezik – és az irodalom, vagy a filmművészet számtalan kiváló alkotása figyelmeztet megtörtént, valós esetek nyomán, hogy „vigyázz civil, mert az utcalámpa árnyékában valami sötét lapul és csak rád vár!”… Ilyen nagy hatású mű volt számomra Gary Gilmore története valamikor réges rég.

Azonban ennyire átható együttérzéssel, szinte mágikus szeretettel írni a halálsorról, ilyen plasztikus szépséggel ábrázolni a leírhatatlan borzalmakat, csak olyan szerző képes, aki nemcsak kiváló író, de éli – és érzi! – is ezt az életet. Rene Denfeld regénye, Az elvarázsoltak mestermű. Olvasni kell és megdöbbenni azon, hogy az éremnek két oldala van, rácsodálkozni arra, hogy a kerítés mindkét oldalán létezik egy világ, amelyek nincsenek egymástól hermetikusan elválasztva. Egymás mellett élnek és néha átnyúlnak egymásba, a valóság összemossa a rémálmok félelmét a hétköznapok történéseivel.
Nem lehet eleget dicsérni, egyszerű és zseniális. Külön elismerést érdemel Kleinheincz Csilla – egyébként Tőle teljesen megszokott módon – mesteri fordítása.
Ajánlom még feltétlenül @Oriente és @pat értékeléseit. Mindketten leírták mindazt, amit még szívem szerint elmondanék erről a könyvről.
https://moly.hu/ertekelesek/2544230
https://moly.hu/ertekelesek/1968613

2 hozzászólás
_Eriii>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Én még ilyen gyönyörű olvasmányos, ilyen lírai megfogalmazásba thrillert nem olvastam. Olyan gyönyörű, hogy már szinte fáj az a gyönyörűség. Pedig inkább ordítani lenne kedve az olvasónak, mert olyan szörnyűséges világba csöppenti őket Rene Denfeld, hogy az maga a pokol legmélyebb bugyra. Még most is sebesen verdes a szívem, pedig már egy ideje végeztem a könyvel. Nem könnyű olvasmány, bármennyire is gyönyörűen van megírva, bármennyire is elvarázsol minden egyes mondata. Sötét, bűzös, tele van fájdalommal, és fájdalom kiáltással az egész könyv. Eltévedt lelkekről szól ez a történet, akik olyan bűnöket követtek el, amiért halál vár rájuk. A pokol legmélyebb bugyraiba vannak ezek az emberek, a bűneikért. Iszonyat jó könyv. Mindenkinek ajánlom….

1 hozzászólás
szadrienn P>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

A létezés legsötétebb, kimondhatatlan titkokat őrző, őrületbe taszító oldala. A poklok pokla. A halálsor. A börtönajtóra szerelt zár fémes kattanása. Teljes kiszolgáltatottság ártó szándékú, mohó, kegyetlenül vicsorgó erőknek. Ártatlan gyermekkor darabokra szaggatva, cafatokra tépve.
Találkozhattunk már mindezzel korábbi olvasmányainkban, talán olyan sokszor, hogy védekezésül falakat emeltünk magunkban.
És akkor jön egy teljesen váratlan, szokatlan fordulat, valaki elkezd az iszonyatról gyengéden, szelíden beszélni. Kristálytisztán, finom szépséggel, varázsos látomásokkal. Megfogja a szörnyek kezét, és együttérzőn a szemükbe néz. Dacol minden veszéllyel. Sértetlenül kel át a rettegett földalatti börtönfolyosón, hiszen maga is átélt már minden szörnyűséget, és nem maradt semmi, amitől visszahőkölne.
Döbbenetesen új nézőpont, ami lerombol minden ellenállást, és küszködve, szűkölve, tiltakozva, végül aztán mélyen megrendülve beránt az eltorzult lelkek közé, a brutális események sűrűjébe.

8 hozzászólás
pat P>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Rene Denfeld voltaképpen nem tesz mást, mint megmutat nekünk pár elég jól ismert tényt. Hogy valahol a szörnyek is emberiek. És valahol az emberek is eléggé szörnyszerűek. Továbbá, hogy nincs olyan sötétség, amiben ne pislákolna valami fény. És nincs olyan fény, amiben ne lapulna valami rémisztő árnyék.

Teszi ezt egy elég szélsőségesen borzasztó helyszínen és annak szélsőségesen szerencsétlen sorsú lakóin és dolgozóin keresztül. Amitől az egész történet lehetne rém hatásvadász, és érezhetném úgy, hogy gátlástalanul manipulálja az érzelmeimet. De nem.
Használ közben egy olyan stílust, amit kész csoda, hogy nem minősítek modorosnak, szépelgőnek, reménytelenül túlírtnak és manipulatívnak. Hanem megragadó és lírai, tényleg. (Megjegyezném, hogy egy kevésbé jó vagy kevésbé kompatibilis fordító három laza ujjmozdulattal el bírta volna rontani az egészet teljesen.) És az a rövidke fejezet E/2-ben: pályafutásom során ez az első eset, hogy teljesen meg tudom bocsátani az elkövetőnek.
Ráadásul, az egész történetet egy végtelenül megbízhatatlan narrátor szájába adja, akinek nézőpontja, hát… tulajdonképpen egy ici-picit korlátozott. De, kérdem én, megkérdőjelezte valaki olvasás közben az igazgató feleségéről, a tejfölszőke fiúról vagy a hölgy mamájáról szóló történetek igazságtartalmát? Akár csak annyira, mint az aranyszőrű lovak és az ördögfiókák létezését? Na, ez a művészet, énszerintem.

Mennyire beteg dolog, ha a két első jelző, ami a könyvről eszembe jut, az a szép és a felemelő ?

6 hozzászólás
mate55>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Fájdalom a szépségben – szépség a fájdalomban. Mi segít vagy akadályozza meg azt, hogy lássuk a varázslatot a világunkban. Az elveszett emberek története, avagy az élet hideg brutalitása összefonva a rácsok mögötti fantáziával, menekülni a szörnyű körülményektől: a történet, a remény és a képzelet erejével. Mikor behozom a lemaradásom: leginkább azért, mert nem ok nélkül dicsérnek valamit a „Moly”-os ismerőseim meghatározó alakjai. Persze ott volt azon a bizonyos listámon is, és tudtam nagyon jól, hogy egyszer eljön a nap, amikor le kell dobnom a hátsómat és átadnom magamat az élménynek. Olyan ez, mint annak idején a kötelező olvasmányok. Ha akkor el is sumákoltad, azért mégsem élheted le az életedet, hogy egyszer el ne olvastad volna. Nem kérdés, hogy néhány különlegesség: a halálbüntetést belengő különös emberi képzettársítások, és a szörnyűséges világ is népszerűvé teszik a könyvet. Ahogy nincs élet halál nélkül, úgy varázslat és csoda sem marad súlyos következmények nélkül, és ahogyan minden másnak az életben, úgy ennek is megvan az ára. A szavak, a mondatok, a nyelv és a szimbólumok erejének bizonyítéka a valóság átalakítására, és rendkívül empatikus pillantás az emberi élet legrosszabb aspektusainak bánatára és örömére. Nagyon sok kérdést feszeget, olyan kérdéseket, amikre talán nincs is jó válasz. De Te olvasó: keresd meg, keresd meg a reményt. Mert ott van a sötét sarkokban elrejtve. És ha megtalálod, akkor elfogadod, hogy az egyik legjobb olvasási élményed lesz ebben az évben.

4 hozzászólás
Oriente>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Úgy kellett nekem ez a könyv, mint egy falat kenyér. Mostanában túl sok felszínes írással volt dolgom (avagy csak én maradtam a felszínen, túl motiválatlan az alábukáshoz, ki tudja). Mindenesetre Az elvarázsoltak nyers brutalitása és mesterkéletlen szépsége nagyon mélyre húzott: émelyegtem, többször kivert a víz, szinte szégyelltem ahogy kíváncsiságtól hajtva tovább és tovább merültem a szörnyűségekben, a szörnyek felfoghatatlanul szörnyű szívét kutatva. Aztán valahogy kisimult bennem minden a végére, és megtisztultam, ahogy kell.

Rendkívül professzionális a narráció felépítése, az információk adagolása, az érzékek manipulálása ebben a könyvben, de persze a lélek sötét és kevésbé sötét bugyrainak az ismerete az, ami hátborzongatóvá és felejthetetlenné teszi Rene Denfeld regényét. Nem is annyira a névtelen elbeszélő, vagy a halálsor többi lakója érintett meg, hanem a „túloldal” sokrétegű nézőpontjai, a börtönigazgató, a bukott pap, és persze a hölgy. A szerző polgári foglalkozásáról olvasva nem kérdés, mitől ilyen hiteles a hölgy karaktere. Nehéz szétválasztani persze, hol kezdődik a valós szakmai tapasztalatok bedolgozása és hol ér véget a magánéleti traumák fikcióba oltott feloldása – éppen olyan nehéz, mint a névtelen rab képzeletének határait beazonosítani az elvarázsolt börtöntérben.
Mindenesetre kísérteties élmény volt, amikor rákattintottam a google keresés képtalálataira, mert rögtön azt gondoltam: igen, ő az, róla olvastam.

2 hozzászólás
Riszperidon>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Mondhatom azt, hogy eddigi molyságom legkomolyabb könyve. A könyv, ami után aznap este már nem olvastam mást, mert még abban a világban kellett élnem kicsit. Rendkívül magába tud szippantani a világ, pedig rettentően kegyetlen, és megrázó. De milyen is lenne egy fegyház? A fordítás nagyszerű, úgy gondolom sokat hozzátesz a történethez. A könyvet olvasva végig egy megfoghatatlan hangulat uralkodott bennem, miközben sokszor szorult össze a gyomrom, szörnyedtem el, vagy szisszentem fel. Az író nem beszél mellé, minden szörnyűséget elénk tár. Nyersen, de valahogy mégis finoman.
Párhuzamosan, több ember drámáját követhetjük nyomon. Végig, mintha egy sötét szűrő lenne a történeten. A Halálsoron is egyfolytában ott lebegett a szemem előtt, bár azt csak filmen láttam még. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy annak a koppintása lenne.
Nem mindenre, és mindenhol kapunk egyértelmű választ, ebben a kegyetlenül elvarázsolt, elzárt világban, de mindeközben sok mindennek a lezárása is meglesz. Egy-kettő örömmel töltött el, volt ami megrázott, és szemléletesen visszaadta a halálsoron várakozók vívódásait.
Csúnyán hangozhat, de ezután sem fogom tudni szánni az összes, jogosan halálsorra került embert, vagy nálunk a tényleges életfogytiglanra ítélteket. Volt egy közelemben lakó, harminc pár éves srác, aki három embert ölt meg, kettőt különös kegyetlenséggel. Láttam utána tönkremenni a családját, belehalni az édesapját, és látom még most is az édesanyját, hogy hogy sorvad el, és láttam a buta embereket, akik megszólták a szülőket az eset után, pedig kaptak épp eleget. És láttam az ítélethirdetésnél a tévében a vigyort a srác arcán. Azóta is a gyomrom fordul fel tőle, nem, őt egy percig nem sajnáltam a tényleges életfogytiglan miatt, de a szüleit, az áldozatok hozzátartozóit nagyon is tudom.

A könyvet pedig olvassátok, mert mély mondanivalója van. Csak ne olyankor, amikor a hangulatotok nem a legfényesebb. Olvassátok, érdemes, kegyetlen, elvarázsolt.

7 hozzászólás
Bunney>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Olyan fájdalmasan szépen megírt ez a mű, hogy muszáj leszek az írónőnek a másik könyvét is elolvasni.

A halál eljövetelét és az ezzel járó érzelmeket egy olyan szemüvegen át láttatja, amihez eddig még nem volt szerencsém. A szereplők pedig olyan valóságosak voltak spoiler, szinte éreztem, amit ők is.
Sokszor eszembe jutott olvasás közben a Halálsoron című film, amit ugyan nem olvastam, de erősen kapcsolódik a témája.

Volt pár rövidebb rész, ami annyira nem adta, pl. a pap és a fiatal lány története. spoiler

Mindent egybevetve egyedi, komoly és érdekes hangulatú könyv, tele csodálatos, elszabadult fantáziájú leírásokkal. Kell hozzá egy hangulat, de engem nem húzott le azért, szóval nem kell tőle félni :)

Nita_Könyvgalaxis>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Vannak bűnök, amelyeket túl késő megbánni.

Az elvarázsoltak annyira gyönyörűen van megírva, hogy a szavak szinte önálló életre kelnek a lapokon. Pedig nem szép és nem könnyed Rene Denfeld regénye: megbocsáthatatlan bűnök sorakoznak fel előttünk, amelyeket mégis szeretnénk megbocsátani. Elkallódott lelkek, rossz helyre született emberek, akiknek egy másik családban, egy másik életben talán egészen más sors jutott volna.

Fény és sötétség összesimul ebben a könyvben. Az ember lelke belefacsarodik, ahogy olvassa, mégis képtelenség letenni. Olyan borzalmak ezek, amelyeknek létezniük sem szabadna, mégis megtörténnek és itt vannak közöttünk, még ha el is fordítjuk róluk a tekintetünket.

3 hozzászólás
csartak P>!
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

A gyönyörűen fogalmazott mondatok, hasonlatok, hangulatok, metaforák a mélységbe vezetnek. Mélységbe, ahol aranyszínű lovak vágtatnak, hátukról a fém olvadt hőként hömpölyög.
Mint az örvény, elragadnak, összezavarnak, éles képként elmédbe íródnak. Hiszen ezek egy bűnös ember gondolatai. Teste börtön a börtönben, félig már nem ebben a világban van, és így kívülállóként figyelhet, minden fölé emelkedve: egyszerre bölcs lesz és figyelmes. A valóság eltorzul, az elvarázsolt világban a sérült lelkek vigasztalást és megértést kapnak, bűneik új megvilágításba kerülnek.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Bori_L>!

De az anyja már csak ilyen. Orvosi terminussal élve szociális válaszkészség hiánya jellemzi, ami az elegáns megfogalmazása annak, hogy valaki rohadt idegesítő.

100. oldal

Chöpp >!

Arra gondol, milyen szomorú, hogy a gyilkosokra emlékszünk, és nem az áldozataikra. Mi lenne, ha a világ elfelejtené Hitlert, és inkább az áldozatok nevére emlékezne? Mi lenne, ha az áldozatokat tennénk halhatatlanná?

114. oldal

Nita_Könyvgalaxis>!

Odakint a napfény és a valóság visszazsugorítja az embereket valódi méretükre. Idebent az emberek felnőnek árnyékaikhoz.

10. oldal

gesztenye63>!

Úgy megyek el, amilyenné reményeim szerint váltam: elfeledve.

Fumax KU>!

Ez egy elvarázsolt hely. Mások nem látják, csak én.
Látok minden falazóblokkot, minden folyosót, minden ajtót. Látom a titkos lépcsőkhöz vezető ajtókat, és a kőtornyokba tartó lépcsőket, és az ablakokhoz vivő tornyokat és a tágas, tiszta égre nyíló ablakokat. Látom a szobát, ahol a homályos, üres orvosi csövek átkígyóznak a padlón, az igazgató ujjára várva, hogy megnyomja a piros gombokat. Látom a titkos alagsori zugokat, ahol rozsdás konzervdobozok rejtik a halottak urnáit, az urnák pedig a padlóra pergetik hamvaikat, míg a kiöntő folyó áradása ki nem mossa a hamut, hogy az égnek integető fű alatti talajt táplálja. Látom a puha bóbitás éjmadarakat, ahogy lehullnak az égből. Látom az aranyszőrű paripákat, ahogy mélyen a föld alatt vágtatnak, hátukról a hő olvadt fémként hömpölyög. Látom, hol bújnak az emberkék apró kalapácsaikkal, és hogy táncolnak az ördögfiókák, míg lassan kattog a kemence.
A legcsodásabb elbűvölt dolgok esnek meg itt – a legcsodásabbak, amiket csak el tudsz képzelni. Szeretném elmondani neked, míg van időm, mielőtt behúzzák a fekete függönyt, és még utoljára meghajolok.

Szofi_15>!

A könyvek fényt hoztak az életembe, és egyúttal megértést is: az élet egy történet.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
Belle_Maundrell>!

Az emberek megpróbálnak szavakat ráaggatni arra, amit nem értenek. Üvegekbe akarják zárni az embereket, mint a halott magzatokat.

53. oldal

csartak P>!

    Régen a könyvtárban az asztalon ültem, egy felhő alatt. A kis porszemcsék berepültek az ablakon, és glóriaként vagy Istenként lebegtek fölöttem a napfényben.
    Sokáig azt gondoltam, hogy ezek a parányi szikrák talán élőlények. Talán túl aprók, hogy lássam őket, csak egy kis ízt hagynak a nyelvem hegyén. Talán Isten küldte őket, mint tűzlényeket, mint az élet kezdete előtt létező szikrákat, vagy mint a port, ami felszáll a hajból a halál után. Abbahagytam az olvasást, és nyakam tekergetve néztem, hogy tobzódnak fölöttem. A többi fegyenc egymást bökdöste és mutogatott, de engem nem érdekelt.
    Később azt olvastam, hogy valóban vannak bennünk olyan dolgok, amelyek túl aprók, hogysem lássuk őket. Még egy mikroszkóp sem tudja megmutatni őket. Ez elgondolkoztatott – ha szemmel nem láthatóan parányi dolgok vannak bennünk, nincsenek-e rajtunk kívül más dolgok, amelyek sokkal nagyobbak, mintsem hihetnénk?

52. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár · olvasás
Fumax KU>!

A hölgy tekintete olyan, mint azé az emberé, aki megkóstolta egy pisztolycső végét és finomnak találta. Szeme megtelik valami furcsa, csodálatos bánattal, mintha a világ minden szépségén és fájdalmán ámulna.

gesztenye63>!

Nem furcsa, hogy amikor az ember idősödik, néhány korai emléke visszatér? Ez egyre gyakrabban fordul elő velem, mintha a kinti világról őrzött emlékek visszajönnének, és ez az elvarázsolt hely álommá válna.


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A kívülálló
Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház
Stephen King – Peter Straub: A fekete ház
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Justin Cronin: A tükrök városa
Chuck Wendig: Halálmadarak
John Cure: Hontalan lelkek
Sarah Penner: A Londoni Szeánsz Társaság
Karen Chance: A hajnal átka