Vadvizek ​zúgása 6 csillagozás

Reményik Sándor: Vadvizek zúgása Reményik Sándor: Vadvizek zúgása

Reményik Sándort a személyes és történelmi szenvedésekben megtisztuló, példaértékű életéért, és az ebből az erőből kincsekként születő verseiért tisztelték kortársai. Formai szempontból voltak nála nagyobb mesterei is a verselésnek a magyar lírában, de kevesen voltak, akik ennyire természetes hangon tudtak volna annyi értékes gondolatot és nemes…

Eredeti megjelenés éve: 1921

>!
22 oldal · ISBN: 9789633646793
>!
Minerva, Kolozsvár, 1921
46 oldal · keménytáblás

Enciklopédia 10


Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

Szanya>!
Reményik Sándor: Vadvizek zúgása

Valahogy ez a Reményik kötet annyira nem nyerte el a tetszésemet. Egyrészt a búskomorság most nem volt annyira mérvadó (pedig nekem nagyon tetszik) és inkább a már-már szinte idegesítően túlzásba vitt természeti képek uralták a verseket. A Reményiktől megszokott erőteljes sorokat, alliterációkat, matematikailag megszerkesztett – mégis természetesnek ható rímeket is hiányoltam. Persze így is remekmű, de kicsit sok volt számomra a fenyőfákból, patakokból és hegyekből.


Népszerű idézetek

nodael >!

Mint indián a skalpokat,
Öreg fenyők zuzmószakállát
Én a Magánytól elragadtam.

15. oldal, Trofeum (Minerva, 1921)

Kapcsolódó szócikkek: indián · magány · skalp, skalpolás
nodael >!

Néha úgy érzem, hogy lepke vagyok,
S felszúrhat minden öreg fenyő tűje.

26. oldal, Néha félek... (Minerva, 1921)

Kapcsolódó szócikkek: lepke
nodael >!

A szoros felett összeér a szirt,
Az ördög torka szájba nyílik ott,
Villognak a kemény gránitfogak,
És egy halványkék repedés csupán
Az ég.
Menekülő utadat arra vedd
Lélek, különben itt tart a pokol.

28-29. oldal, „Ördögszoros“ (Minerva, 1921)

Kapcsolódó szócikkek: lélek · pokol
nodael >!

A fellegek a fenyők álmai.

11. oldal, A fenyők álma (Minerva, 1921)

Kapcsolódó szócikkek: álom · felhő · fenyőfa
nodael >!

A fűrészmalmon túl vagyok.
S ez itt az utolsó faház.

20. oldal, Az utolsó ház (Minerva, 1921)

virrasztó>!

A HOLT FENYŐ.
A holt fenyő pirosba öltözik.
Ha látsz egy foltot,
Egy rozsdavörös foltot
A haragoszöld tenger közepén:
Ereszd le messzekémlő látcsöved,
S mondj egy imát a holtak üdveér’.
Az a halál.
Nem a lomberdők szelid őszi disze,
Amelyre új élet következik.
Ez a pirosban ünneplő halál,
Ez a dacos halál,
Ez tudja már, hogy nincs feltámadás.
És mégis áll,
Halott bajnok az élő katonák közt.
Mivel másutt nincsen számára hely.

nodael >!

Megtudtam ezt is,
A patak nevét,
Hogy nevén nevezhessem a Magányt,
Mint egy titokzatos tündérleányt:
Izvor, Izvor!

27. oldal, Izvor (Minerva, 1921)

Kapcsolódó szócikkek: Izvor-patak
virrasztó>!

BEVEZETŐ ÉNEK – részlet
E zúgás mellett alszom el,
E zúgás mindent túlkiált:
Töprengést, gondot, szenvedélyt,
Lelki sebet, lelki halált,
E zúgás mindent túlkiált.

virrasztó>!

KARÁCSONYKOR.
A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök – ide.

Itt minden fehér lesz, – fehér, s halott.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.

És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, –
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…
Néked ajánlom égő szívemet…

Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.

41. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Székely János: A nyugati hadtest
Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
Kányádi Sándor: Felemás őszi versek
Hervay Gizella: Száműzött szivárvány
Hervay Gizella: Az idő körei
Hervay Gizella: Kettészelt madár
Szilágyi Domokos: Élnem adjatok
Hervay Gizella: Zuhanások
Dsida Jenő: Válogatott versek