Akik ​a sötétben is látnak 4 csillagozás

Reményik László: Akik a sötétben is látnak

Számomra ​még ma is az egyik legjobb kikapcsolódási mód a kirándulás. Szívesen gyalogolok akár húsz kilométert is, nyáron pedig mindig örömmel fekszem ki a Szentendrei-sziget csúcsára, hogy élvezhessem a természet gyönyörű világát. Minderre húszéves koromban kaptam rá, amikor barátommal végigjártuk a Pilis turistaútjait. Egyszer egy lejtőn keleti irányba haladtunk – erre azért emlékszem, mert a délutáni nap a hátunkba sütött –, főleg a lábam elé figyeltem, de amikor közben felpillantottam, megállított a szemem. Az erdő rengetegében megpillantottam egy fát, amelynek színpompás koronáját a nap aranysárga sugarai tették még varázslatosabbá. Csak néztem és néztem… Akkor még nem tudtam, hogy ez a kép ilyen mélyen fog beleivódni az emlékezetembe.

Jó tíz évvel később már nagyon fontos volt számomra ez az emlékfotó. A velem pontosan egyidős, hű társam, a glaukóma, kiváló munkát végzett, harmincegy éves koromra tökéletesen be is fejezte, legyőzte a szem fantasztikus képességét, a… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Háttér, Budapest, 2000
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638128887

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Cheril>!

Gábor: – Áron a tüdőgyulladása és a koraszülött mivolta miatt nem volt képes megfelelően lélegezni, ezért kellett oxigént kapnia. A túl magas oxigénszint okozza a bevérzést. Ha nyíltan akarok fogalmazni, azt kell mondanom, hogy az egész mindössze pénz kérdése! Régóta létezik már olyan mérőkészülék, amivel sohasem fordulhatna elő oxigéntúltelítettség a vérben.
Alice: – Ilyen gépből nagyon kevés van nálunk, és azok is csak az intenzív osztályokon. Amelyik újszülött túl van a közvetlen életveszélyen, az pedig onnan kikerül. Hogy milyen szerencséje lesz? Európa jelentős részén az ottani inkubátorokba kerülő babák fognak látni. Vajon mennyibe kerül nálunk egy nemlátó gyerek felnevelése, tanítása és segélyezése? És mennyibe kerülhet egy gép, amely megóvná a látását? Ráadásul mennyivel jobb, ha lát valaki, és az sem mellékes, hogy aktívabb feladatokat képes ellátni.

14-15. oldal (Háttér, 2000)


Hasonló könyvek címkék alapján

Jenei András: Az enyém
Jenei András: A látó Shakespeare
Helen Keller: Csöndes sötét világom
Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko: A vak muzsikus
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Bánki László – Csató Gyula – Varga Lívia Éva: Ne parázz!
Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek
Takács Péter: Vakoda
Kyra Angie: Soha ne mondd, hogy soha
Jenei András: Emlék-szem