Menni ​vagy meghalni 84% 229 csillagozás

Talán nem ezzel a regénnyel kellett volna kezdenem a szerző könyveihez való közeledési kísérleteim második etapját. Hiányoltam például a nagyra értékelt rejtői humort – ebben a regényben egy dekányi sincs. Nem érzem eléggé kiforrottnak ezt a légiós vörösbort ahhoz, hogy igazi csemegeként élvezhessem. Bár kétségtelenül ott a levegőben a légionistaszag, érződik a sivatagi hőség monoton unalmának, csendjének, egyhangú óráinak, eseményeinek tébolyító hatalma. Az egymásrautaltság, az önző életösztön, a törékeny barátság – a szabályok betartásának parancsa, a szigorú Törvény: nincs különút.
A regény első fele valójában a krimiszálhoz való felvezetés, melyben, amelett, hogy a légiósélet atmoszférájába nyújt betekintést*, Rejtő kidolgozza a történet fő karaktereit, elhelyezi a titokzatos kincs, a platina legendáját és egy gyilkosság rejtélyét.
Nem túl akciódús ez a rész, és talán kicsit túl hosszúra is nyúlt, de a talán túlságos éles váltással következő második rész pörgése némiképp kárpótol érte. A londoni gyilkosságsorozat rejtélye igazi AC-s csavarok révén oldódik meg, egyik meglepetést a másik követi, úgy, hogy még a végére is marad csattanó.
És ne feledjük el a sok irodalmi utalást: Rastignac, Lermontov, Vörös Liliom, említés szintjén még Anyegin is felbukkan egyszer.

* Ennek igazán mesteri elmélyítésére a Csontbrigádban kerül majd sor. Rejtő több mozzanatot is átvett innen, hogy ott részletesebben kidolgozza.

Rejtő Jenő nemcsak humoros ponyvában, hanem krimiben is nagyszerű!
Ez a könyve kicsit más, mint az eddigiek (komolyabb, két eltérő időszakban játszódó, amolyan “Monte Cristo light”, ahol minden bűnös megkapja a jól megérdemelt büntetését), de ez semmit nem von le az értékéből, sőt! Mutatja a szerző sokszínű tehetségét, és azt, hogy miért is érdemes Rejtőt olvasni…

Évekkel ezelőtt egyszer már elkezdtem olvasni ezt a könyvet, de akkor valahogy nagyon nem sikerült ráhangolódnom és félbe is hagytam. Éppen ezért, most kicsit bizonytalanul vettem újra kézbe, nem tudtam, hogy akarom-e én ezt. Azt kell mondjam, jó döntés volt végül mégiscsak elolvasni.
Nagyon szeretem Rejtő stílusát, de itt valahogy nem egészen hozta a megszokott formáját. Sok volt a könyvben a leíró rész, relatíve kevés a humor és az első felét ha nem is untam, de nem olvastam akkora lelkesedéssel, mint a Rejtő regényeket szoktam. off
Összességében érdekes volt, szórakoztató, még ha kicsit kevésbé humoros is, mint amit megszoktam az írótól.

Ez a regény, Rejtő első légiós regényei/krimijei közé tartozik. Kicsit érződik is rajta az, ahogy próbálgatja a hangját, a stílusát. Az elején még akad egy-egy humoros megjegyzés, de ezt rögtön el is hagyja. A hangsúlyt inkább a regény bűnügyi vonalára helyezi, és milyen jól csinálja…! Ha a későbbiekben nem megy el az abszurd humor irányába, a légiós, vagy western regények térfelére, és csak szimplán megmarad az átlagos kriminél, nyomozókkal, bűncselekményekkel, akkor is zseniálisat írt volna ez az ember
.
A regény két részre van osztva. Az első felében inkább a komor, brutális, kegyetlen oldalát festi meg a légiónak, a légiós életnek, némi keleti romantikával. Engem kicsit a Csontbrigád kőfejtőjében és erődjében megfestett képre, hangulatra emlékeztetett. Majd egy éles váltást követően, az első rész cselekményei után kb. tíz évvel, Angliában nyomozunk, hogy kiderüljön, mi is történt azzal a németajkú légiós különítménnyel, akik miatt az első részben még izgultunk. spoiler

Egyedül a romantikus szál alakításával nem vagyok egészen kibékülve, ezt talán a későbbi Rejtő is máshogy oldotta volna meg, nekem mindenesetre szokatlan volt.
Viszont, ha tehetném, kétszer öt csillagot adnék erre a regényre, mert rendkívül összetett, izgalmas (kivételesen könyvvel a kezemben vacsoráztam, mert nem tudtam letenni), és méltányolandó, amikor egy pályája elején járó író, ilyen erősen tud indítani.

Egy barátom ajánlotta. Oké ugorjunk neki.. gyanúsan ismerős volt.. A pokol zsoldosai.. ami már megvolt.. ez az… szomorú vagyok de azért nem hagytam annyiban de többször már nem olvasom el!!! :)

Az eddigi rejtő olvasásaimtól eltérő komolyabb hangvételű regény.
Ezt már inkább a kaland – krimi kategóriába sorolnám, mint a humoros – kalandba.
A szereplők jellemvonásai azért ismerősek voltak:
A hölgyemények nagyon szépek, titokzatosak és okosan csábítóak.
A főhős itt is jóképű, okos és egy mázlista, aki sok kalandon keresztül formálódik és fejlődik.
A többiek a szokásos szedett-vedett légionista, változó erkölcsi és lelki jellemjegyekkel, de azonosan kusza elő élettörténettel.
A helyszín megfogott: Marokkó :)

Ez a könyv stílusában érzékelhetően eltér Rejtő népszerűbb regényeitől, témájában azonban teljes mértékben illeszkedik a légiósregények közé. Valójában inkább mintha két könyv lenne összeragasztva: az első egy igazi légiósregény, Afrikában játszódik, spoiler A második rész pedig egy erre épülő, ám időben és térben is távoli krimi, spoiler A második rész valahogy jobban csúszott, de az elsőt is kellően élveztem, a cselekménye fordulatos volt, egyáltalán nem untatott. A második rész pedig egy valóban jó kis krimi, a szükséges fordulatokkal, (részben) meglepő végkifejlettel. Talán nem volt olyan szellemes, mint a többi Rejtő regény, de kifejezetten jól esett így a nyári melegben.

Egyszerűen imádom ezt a könyvet! Nem is tudom megmondani, hányszor hallgattam már meg, és természetesen Galamb elődadása is zseniális.
Most visszahallgatva (és persze kívülről ismerve) a történetet, nyilván nagyon egyértelműnek, magától értetődőnek tűnik, hogy melyik szál hová vezet, hogy ki kicsoda, és hogy miből lehetett volna jóval a vége előtt összerakni mindent.
De nem felejtem el, hogy mennyire le voltam nyűgözve, mikor először találkoztam ezzel a könyvvel, és örömmel tapasztaltam, hogy ez a varázsa az évek elmúltával is megmaradt.

Szeretem az olyan kihívásokat, amelyek egyrészt némileg kibillentenek a komfortzónámból, de még jobban azokat, amelyek kedvéért leveszem a polcról a régen odakerült és eleddig el nem olvasott könyveimet.
Most is így jártam, és bár azt mondom, hogy viszonylag jól ismerem Rejtő Jenő könyveit, most mégis egy teljesen új élményben volt részem.
Valóban nem sziporkázott RJ a tőle jól megszokott módon, de igen izgalmasra sikeredett ez a könyve is.
Én is úgy éreztem magam olvasás közben, hogy mindenki gyanús, aki él.

Hallgattam, nagyon régen olvastam könyvben. Kedvenc „Rejtőim” közé tartozik. Korábban minden könyvét olvastam.