Egy ​bolond száz bajt csinál 87% 371 csillagozás

Be kell valljam, jó pár Rejtő után nem tudom, hányadán állunk. Az első jó pár élményem pozitív volt (Szőke ciklon, Elveszett cirkáló, Vesztegzár a Grand hotelben). Aztán közbelépett Fülig Jimmy Piszkos Frednek, és azt nem bírtam még csak végigolvasni sem.
Ezen a könyvön jókat derültem, de Rejtő stílusa néha olyan dagályos és csapongó, hogy az zavart.
Megvan még jó pár könyve, remélem azok nem lesznek ennyire össze-vissza csapongóak, mert akkor félek, hogy még pár próbálkozás után el fognak válni az útjaink. Sajnálnám. :/

Rejtő nálam nagy favorit, be kell valljam, értékelés terén is egy külön kategóriát képvisel. Adtam már könyvére csak azért 4 csillagot, mert ő jobbat is tudott, az Egy bolond száz bajt csinál esetén viszont nem tudok mibe belekötni.

A cél egyértelműen a szórakoztatás. És ez teljesül is, kapunk egy könnyen olvasható, élvezhető, szerethető karakterekkel és poénokkal teli limonádét, ami amúgy azért krimi is egy kicsit. Parodizálja az angol arisztokráciát, az elmegyógyintézeteket és közben megadja az Agatha Christie szerű krimi-élményt, amikor az olvasó csak szinte vakon találgat, hogy ki lehet a tettes. A maga kategóriájában igazán kitűnő mű, biztosan újra fogom még olvasni!

Ezt a példányt – ahogy a Rejtő-kedvelést is –, Édesapámtól örököltem (a mai napig kívülről, sokszor szó szerint idézve fújja minden regényét), az első lapra került bejegyzés szerint a ‘69-es keltezésű kötet (beszerzésekor csupán két évvel volt fiatalabb, mint én most) a Török Szultán tulajdona. (Inkább nem kérdeztem rá, miért.) Véletlen lenne ezek után, hogy történetünk így indul?

”Lord Felix Hontings, a Daughter Hill-grófság örököse, Vucli Tóbiással együtt az angol kisváros főterén gyűlést tart, mégpedig az önműködő villamosjegy-szabadalom mielőbbi népszerűsítése ügyében. A nagy érdeklődést keltő gyűlést két markos ápoló megjelenése szakítja félbe, akik a szónokokat visszaszállítják az elmegyógyintézetbe, ahonnan megszöktek.”

Röviden és tömören ez a totális agybaj – és csak egy szimpla bevezetés –, de P. Howardtól teljesen természetes. Inkább az lepne meg (ahogy gondolom, mindenki mást is), ha valami merőben eltérőt kaptam volna a sztoritól, aminek címe valószínűleg nem titkoltan hasonlít egy Latabár Kálmán főszereplésével készült és Kabay Barna által megbecstelenített filmére. De kik ezek a különös figurák és mégis mit keresnek a tébolydában? Hogyhogy maga a szerző nem ott kötött ki, mire a saját maga által összekuszált szálakat végre kibogozta?

Nem egy anekdota szól arról, hogy ilyen és ehhez hasonló remekeléseket sokszor egy éjszaka alatt és szinte a kisujjából kirázott Rejtő, ha fiatal volt és kellett neki a pénz. Az olyan, tőle megszokott elemek, mint a szórakoztató rejtélyfelderítés, habkönnyű kacagtatás és zsibbasztó-fárasztó komédia ismét remekül megférnek egymás mellett – a szintén jól bevált, bár karcsú, de mégis szükséges szerelmi szállal együtt –, ám ezúttal (is) van egy komolyabb mondanivalója, jelentésrétege az olvasottaknak, hála annak a bizonyos negyedik fal-áttörésnek. És nem kell hozzá agysebésznek lenni, hogy értsük, elég csak körülnézni hozzá a világban…

Hát kérem, ez ismét fergeteges volt. Bár a krimiszálról ne is kérdezzetek. Merthogy nem sokat tudnék mesélni. De minden egyéb… Teccett, na. Ez az egész bolond világ. Merthogy bolond az egész világ, nemcsak színház.
Már a kezdő fejezet annyira abszurd és hatásos, hogy az olvasó joggal aggódhat. Milyen regény következhet ilyen bevezetés után? Persze aggódik a bánat. Mi vagyok én, pókhálós irodalmi kastélyok lakója? Persze az is néha, de azért jártam már annyiszor rejtői szanatóriumokban, hogy tudjam, ebből nagy baj nem lehet. Ja, hogy nem is egy, hanem száz? Hát kérem, állok elébe. Kihúzom bajvívó kardom, és vonulok a haddal. Hogy ápolóval vagy anélkül, azt most ne firtassuk. Az viszont biztos, hogy bolondból és kevésbé bolondból van bőven itt, nem csak egy. Válogatott, remek figurák mindnyájan, kezdve a profin kísértő Ellen Grace-től és a nyársat nyelt Sir Arthurtól a többszörösen özvegy Ladyn és a Mr. Murdock nevű békának és családjának agyában otthont adó Mr. Prosley-n át Blondey falbontóig, Bob hírlapíróig és ápolók, orvosok hadáig. És ne feledkezzünk meg a főhősről, Sir Felixről sem, aki Daughter Hill örökös grófjához méltatlan, hagyományoktól eltérő életmódjával borzolja családja nem túl rózsás kedélyeit. Merthogy Sir Felix rögbizik, motorkerékpározik, kocsmázik, nőzik, és ki tudja, még mizik.
Van itt szerelem, romantika és pihent agyúság is bőven, közben meg olyan komolyság a komikum és szikrázó humor alatt, hogy ha lefejtjük ezeket a történet vázáról, bizony félő, hogy nulla fok alá süllyed a hangulatunk. Mert valójában harc folyik itt , kérem, kastélylakó ahhisztokhhaták és népies természetű utódok között. Kőbe vésett szabályok, ősrégi hagyományok, komikus gőg és sznobéria, valamint az individuum szabadságáért, az értelmetlenségbe fulladt szertartások ellen harcoló reformszellem, világias gondolkodásmód között. Nem is olyan bolondság ez, amit Rejtő kalandos-bolondos regényében elrejt. Elsősorban a határok fölöttébb határozatlan voltát – a határokét, melyeket elmegyógyintézet és külvilág közé rajzolt a tradíció, anélkül, hogy valaha is felülvizsgálta volna őket. Vagy épp a társadalmi rétegek közti választóvonalakét. Még szerencse, hogy mégiscsak Rejtőt olvas az ember, így a harc, minden többé-kevésbé rejtett komolysága ellenére inkább szórakoztató, kevésbé véres és ráadásul még happy enddel is kecsegtet. Sőt mi több, nemcsak kecsegtet. Bizony ám, száz baj ide vagy oda, ebben a bolond világban még ilyen is van: happy end, meg amit akartok… és izé.

Könnyesre nevettem magam!! Egy ilyen bolondokháza egy kész tébolyda…. :D Ennyi… :) :)
Vagyis meg egy valami: olvassatok Rejtőt, megéri!

Felix ifjú úr életvitelét és szíve választottját egyaránt rossz szemmel nézi nemesi, hagyománytisztelő, vaskalapos családja. Modern felfogását és viselkedését az őrület jeleinek vélik, és nevelő szándékkal elmegyógyintézetbe záratják.
Ellen, a menyasszony azonnal szerelme után megy, mikor ezt megtudja, és fura tévképzeteket színlelve igyekszik bentről segíteni.
A szökést követően Felix rendesen megleckézteti az orrát fennhordó rokonságot az ősök maradi szokásaiból, viszont máris érkezik az újabb akadály. Rá akarják kenni a diliház széfjének feltörését és kirablását, amelyre éppen a meneküléssel egy időben került sor, és saját nyomozást kell folytatnia, ha tisztázni akarja magát a vádak alól.
Szórakoztató történet, különösen a hangoskönyv verziója. Szellemes, könnyed, jópofa. Mondjuk, az mindenképp az előnyére válik, hogy rövid, mert van egy határa annak, amit ebből ki lehet hozni, de amúgy jó volt.

Imádom Rejtőt, ezt aputól „örököltem”, és nagyon nagyon köszönöm Neki!
Maga a történet nagyon könnyed és „egyszerű”, na meg humoros, tehát tipikus Rejtő-könyv. :) A krimi-szál csak a végén jelenik meg, de cserébe van egy kis romantika, rengeteg bolond és ál-bolond, családi bonyodalmak és persze ott voltak a hagyományok is.
Nagyszerű könyv volt, remekül szórakoztam rajta!

Vicces krimi (bár szerintem ez nem krimi, sőt, krimiparódiának sem nevezném), ahol amolyan rejtői humorral találkozhatunk: bár viccesek a párbeszédek, valójában a helyzetkomikum az, ami kacagtató/röhejes. Nekem is kényszeres szájszögrángásom volt sokszor, de egyértelműen a regény hatása, mert miután befejeztem, megszűnt a rángás is… (Hangosan hahotázni nem sikerült, sajna…)
A bűnügyet sem jön, hogy az ember komolyan vegye…
E műből nekem az állandó jelzők tetszettek a legjobban, minden más csak ráadás.

Könnyed, vidám történet és a helyszín sem hétköznapi. Ami miatt megtetszett a címe az egy dal amiből ismerős volt. Nem is sejtettem, hogy szó szerint érti a bolondot, inkább bolondos értelemben tekintettem. Rejtő kedvelőknek ajánlom. Van benne szerelmi szál, gyilkosság és vár is aki szereti az ilyen műfajt.

2022/142, otthoni polc, 88/352 eddigi értékelés

Újraolvasás.

Egyes Rejtő-regényeket (A Néma Revolverek Városa, Piszkos Fred közbelép) napjainkban óvatosan bevonnak a szépirodalmi kánonba, elsősorban a másodlagos/mögöttes jelentéstöbbletek miatt. (Általában is észrevehetjük, hogy a szerző néhány műve nem is annyira ártatlan.) Nos, Rejtőtől talán ez a könnyű és szórakoztató regény is azok közé sorolható, amelyeknek „mondanivalója van”.