A tizennégy karátos autónak két hőse van: egy autó, melynek alváza aranyból készült, és a dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje tetejére állított, de szellemes ötletek halmaza adja a regényt.
A tizennégy karátos autó Rejtő Jenő ponyvaparódiái közül az egyik legszellemesebb és legszórakoztatóbb. Paródiák ezek, melyek lehetetlenné tették a ponyvát. Aki végigkacag egy P. Howard regényt, annak számára élvezhetetlen olvasmány lesz az olcsó, szellemtelen és ostoba ponyvaregény.
A tizennégy karátos autó (Gorcsev Iván 1.) 1344 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1940
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A ponyva királyai: Rejtő Jenő Alexandra · Albatrosz könyvek Magvető · Rejtő-sorozat Alexandra · Szamárfüles könyvek Gulliver · POKET zsebkönyvek POKET Publishing, Sztalker Csoport · A Nova kalandos regényei Nova Irodalmi Intézet · A ponyva gyöngyszemei Csengőkert · Rejtő–Korcsmáros regények Helikon
Fordítások
P. Howard: Das vierzehnkarätige Auto · P. Howard: The 14-Carat Roadster · Jenő Rejtő (P. Howard): The Fourteen Carat CarEnciklopédia 13
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 199
Most olvassa 49
Várólistára tette 223
Kívánságlistára tette 81
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Általános iskolába jártam, amikor a Fülesben találkoztam a Korcsmáros Pál által megrajzolt Tizennégy karátos autóval, Fülig Jimmyvel és a pofonokkal, meg Vanek úrral, s onnantól úgy él bennem Rejtő Jenő és művei emléke, mint az összehasonlithatatlan, egyedül álló teljesítmény. Egyik legjobb szórakoztató műve A tizennégy karátos autó, amelyben először ismertem meg a „kabócát” is, amelyről addig soha nem hallottam. Aztán, ahogy nőttem, jöttem rá, hogy számos művének mélyebb mondanivalója is van, de ebben a műfajban nemigen találkoztam méltó Rejtő követővel. Egyszerűen utánozhatatlan maradt, s ma is oly önfeledten szórakoztató, hogy érdemes kikapcsolódásnak választani! Most sem csalódtam!


Az a helyzet, hogy a fogorvost leszámítva én a világon senkitől sem félek. De ha mutattok nekem valakit, aki fapofával képes elolvasni a Nobel-díjas Gorcsev Iván matróz történetét, akkor attól az embertől rettegni fogok. Nem hiszem, hogy lehetne ennél szélsőségesebben karikírozni embereket, Rejtő alighanem elérte a legvégső határt. Nem állítom, hogy néhány hozzá hasonló őrült lángésznek nem sikerült ugyanez, de olyan ez, mint a tornában a tíz pont. Felülmúlhatatlan. Csúcs. Fel lehet jutni a Mount Everestre, de annál magasabbra az istennek sem tud mászni egyetlen alpinista sem. Viszont ha valaki ott kezdi el olvasni Rejtő könyvét, akkor garantáltan gurulni fog a röhögéstől, és ez kissé veszélyes a világ tetején. Valószínűleg a legmélyebb völgyig gurul a delikvens, és ott a legmélyebb kútba fog zuhanni. Így nyer új értelmet az, hogy valaki halálra röhögi magát.


Nehéz bármi újat elmondani erről a könyvről, hiszen rengetegen méltatták már előttem és bizonyára sokkal frappánsabban, azt viszont mindenképpen kiemelném, hogy második olvasásra is meg tudott lepni. P. Howard, a Bud Spencerbe oltott Tarantino zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, aki pedig szeretne egy jó kis irodalmi Ágyúgolyó futamot egy hadseregre való nem normális figurával, az ne is keressen tovább. Ha kézbe is vesszük Gorcsev Iván és Vanek úr első kalandját, nehéz sokáig tartani a faarcot és nem kétkedve szemlélni magunk körül a világot, ugyanis egy meseszép és értékes Alfa Romeo miatt megint kiszabadul a zártosztály, röpködnek a harsány röhögéseket indukáló egysorosok és rövid, de annál emlékezetesebb párbeszédek. Mindez pedig egy roppant szélsőséges, öncélú és megélhetési ponyvának tűnik, azonban közel sem az: Rejtő remekül bánik a tollal, nagyon is tudatosan egyensúlyozik a szép- és a szórakoztató irodalom határain, újat teremt és parodizál, mélybe taszít és magasba emel – igazi profi és A tizennégy karátos autó kétségtelenül az egyik legjobban megkomponált kedves bolondsága.


„…ön látszik, hogy nem ért az úri divathoz. Az ilyen kétsoros, gyönyörű zakóhoz ma már senki sem visel rossz modort.”
Ha valaki egy pörgős, minden lapon történik valami könyvet akar olvasni, akkor vegye le a polcról ezt a könyvet. Igazából a fél csillag levonás pont azért lett, mert az utolsó harmadában már kicsit „túlzás” lett ez a mindig ellopják, mindig megkerül/visszalopja/leadja, mindig történik valami dolog :-D
„- Ön szokott hazudni?
– Igen ritkán és olyankor is csak életbevágóan fontos ügyekben…”
A főhős Gorcsev Iván, a kalandor fiatalember, aki mondhatni több lábon is él egyszerre. Hozzá csapódik „öregem”, vagyis „Vanek úr” a titkár, aki hasonló bolondgomba :-D Egy hirtelen jött szerelem nemcsak arra készteti Gorcsevet, hogy hirtelen elhatározással belépjen a légióba (no nem személyesen), de a szerelme családjának segítsen megvédeni a furcsán nehézkes kék Alfa Romeót is…. Körülöttük természetesen megjelennek a különböző alvilági figurák, Mester és társai, a légiós tisztek és a különböző 27-es közlegények és a vidámabbnál vidámabb jelenetek Nizzától Oran sivatagáig…
„…Tíz perc múlva ismét visszatért Gorcsev, karján az alélt Laboux-val, aki közben elhagyta valahol a fél kiskabátját.
– Mi az? – kérdezte az őrvezető.
– Ez az illető hirtelen hanyatt esett.
– Hol ütötte meg magát?
– A fülem mögött. De én pontosan állcsúcson találtam.”
:-D


Ezt a könyvet nem lehet túl sokszor elolvasni, Rudolf Péter hangján meghallgatni pedig egy igazi élmény! :)


Nobel-díjas indítás és a regény többi része sem marad el tőle színvonalban. Olyan kicsinységre pedig nem adunk, hogy fizikai díjról van itt szó, majd ha lesz szórakoztatás kategóriában is ilyen plecsni, értesítjük Gorcsev Ivánt.
Mert a szórakozás garantált, biztosítják ezt szórakozott és szórakoztató szereplők, valamint a regénybe illő helyszínek. Van itt kérem kellő mennyiségű kaland, rejtély, izgalom, verekedés, légiós kalandok, romantika, sok-sok humorral megspékelve és az elfogyasztott történet után az olvasó fülig érő szájjal csettint: Rejtőt még!


Ez tipikusan az a fajta könyv, ami ha nem jött volna ki POKETként,. soha az életben nem akarom elolvasni. Aztán kijött POKET formában, és hát csak érdekelt, miért, így csak megvettem, és ha már megvettem, csak elolvasom.
Az első benyomás eléggé sokkoló volt, hiszen Rejtőnek stílusa van, Aki olvasta, tudja, aki nem, annak én nem tudom elmagyarázni, de a lényeg, hogy ezt a stílust nem lehet egyhamar megszokni. Nekem eleinte emiatt nehezen is ment az olvasás, de mikor megszoktam, akkor már én is el-el mosolyodtam egyes részeken spoiler
A történetvezetés érdekes volt, néha nem értettem, hol vagyunk és mit csinálunk, de a történet haladt tovább, ki vagyok én, hogy megállítsam, így az őskáosz közepén is teljes nyugalommal olvastam Vanek úr és Gorcsev kalandjait.
Ami borzalmasan jó benne, hogy minden poén, minden apró szóvicc, minden történetben keletkező humor tűélesre van kihegyezve, és mellé nincsenek felesleges mondatok, vagy sallangok, amiken át kell rágnunk magunkat. Egyszerűen olyan zseniális az a mód, ahogy ír, még akkor is, ha személyesen nekem nem is tetszik minden, hogy le a kalappal előtte.
Lehet más Rejtő könyvekkel is meg kellene próbálkoznom. Nem volt ez olyan rossz élmény :D
Népszerű idézetek





– Kérem… Gondolja meg… Ez őrültség!
– Az élet csak úgy szép, ha őrült egy kissé…
56. oldal




Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.
Első és második mondat




– Boisson vagyok – felelte Gorcsevnek a hentes. – Önt hogy hívják?
Gorcsev nem szerette az ilyen kérdéseket.
– Nevem Tintoretto – felelte szokás szerint nyomban és ostobán.
– Hm… mintha már hallottam volna magáról.
– Festő vagyok.
– Igen, emlékszem! Honnan is való ön?
– Cinquecentóból.
– Az valahol Savoiában van?
– Kis község. Avignon és Toulon között.
– Tudom… tudom… egy rokonom lakott ott… illetve a közelben… Van ott egy hasonló helység, nem?
– De igen. Quattrocento.
– Igen, olyasmi. Rendezőpályaudvara van. Itt élt egy rokonom, sovány ember, írnok volt.
– Aha! Ismerem!! A Petrarca?
– B-vel kezdődik a neve…
– Botticelli.
– Azt hiszem…
– Persze! Sandro Botticelli! Mit csinál most az öreg?
– Tajtékpipákat…
102-103. oldal, Nyolcadik fejezet (Alexandra, 2006)




– Eszem ágában sincs a leányomat valami elszánt tacskóhoz adni.
– Az én koromban ön sem lehetett öregebb nálam.
Harmadik fejezet




Itt jó lesz, kedves Tintoretto úr… közel vagyunk az ablakhoz. Mi a tisztelt keresztneve?
– Kázmér.
– Szép név. Tintoretto Kázmér. És miféle mestersége is van?
– Szimbolista vagyok.
– Igazán? Zenél is? Én sajnos nem játszom semmiféle hangszeren.
– Sajnálhatja. A szimbolizmus igen finom muzsika.
– Magával hozta az izét… a szimbolát?
– Itt van a kis dobozban… Hosszú hangszer. Három darabból rakom össze.
– Miért áll ezen a dobozon, hogy Gorcsev?
– Ez az álnevem… Az ön unokaöccse sem volt született Botticelli.
– Nem. Úgy hiszem, Brazsiknak hívták. Elzászból ment délre.
– Tudom. Erről sokat mesélt. Említette azt is, hogy önök valamikor gyermekek voltak.
– Igen? Érdekes, csakugyan így volt.
Nyolcadik fejezet




Mit csinál egy ember, ha huszonegy éves, a komolyság nyomokban sem fordul elő lelkivilágában, és ilyen hihetetlen pénzösszeg birtokába jut váratlanul? Ezt kérdezte önmagától Gorcsev. És önmaga nyomban felelt rá:
Kiszáll Nizzában.
Első fejezet - 2.




Amikor visszatértek a csapathoz, és néhány alapgyakorlatot tanultak, az őrmester ismét azzal a jóízű, tempós mozdulattal simította kétfelé a bajuszát, mint az említett ínyencek, akik elhúzzák az időt, mielőtt hozzáfognának egy igazi jó falathoz.
– Közlegény! – szólt ismét a titkárhoz. – Most mondja meg, hogy ki vagyok én?
– Izé… Oroszlán!
– Ez már jobb, mint a kabóca. Hogy nevezne engem más szóval?
– Ön az állatok királya!
– Barom! Az állatok királya maga! Érti?!
– Igenis. Én Petrovics vagyok, az Oroszlán.
Tizenkettedik fejezet




– Vigyázz! – kiáltott a kapitány elképedve. – Mi ez?! Hülyék intézete?
– Nem hiszem – felelte Vanek úr bizonytalanul.
– Vigyázz! Miféle vigyázz ez!
– Mi értelme van ennek, kérem!…
– Hogy hívják?!
– Nevem Van… Nevem van: Petrovics.
– Hollandi?
– Én?
– Ne kérdezzen!
– Na jó, így nem lehet tárgyalni…
– Miért mondja, hogy Van Petrovics!
Vanek úr előrelépett, és egy karmesterszerű kézmozdulattal leintette a szólni készülő káplárt.
– Pardon… Én Gorcsev vagyok. Visszavonom a többit…
148-149. oldal, Tizenkettedik fejezet (Alexandra, 2005)
A sorozat következő kötete
![]() | Gorcsev Iván sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szerb Antal: A Pendragon-legenda 87% ·
Összehasonlítás - Maurice Leblanc: Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen 79% ·
Összehasonlítás - Chris Land: Lélekvesztő I-II. 93% ·
Összehasonlítás - Vavyan Fable: Mesemaraton 85% ·
Összehasonlítás - Kockás Pierre: Lorre meg én 65% ·
Összehasonlítás - R. Kelényi Angelika: Mesés Marrákes 92% ·
Összehasonlítás - Szélesi Sándor: Az ellopott troll 91% ·
Összehasonlítás - Anthony Grey: Smaragdhajsza ·
Összehasonlítás - Alistair MacLean: Kémek a Sasfészekben 88% ·
Összehasonlítás - Leslie L. Lawrence: Siva utolsó tánca 84% ·
Összehasonlítás