Az ​aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája 4 csillagozás

Reinhart Koselleck: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája

A ​szócsináló értelmiség manapság is rendületlenül dolgozik egy strukturális fogalom-menyország megteremtésén, ahol nincsenek többé félreérthető és homályos kifejezések, ahol tudaható, hogy egy állítás vagy igaz vagy nem. Reinhart Kosellek elemzése alapján is állíthatjuk: az élet ennél érdekesebb is meg elszomorítóbb is. Az ellenséges politikai beszéd lehetősége mélyen beleágyazódott életünkbe.
Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája a hellén és barbár, keresztény és pogány, felsőbbrendű ember és alsóbbrendű ember duális kategóriapárján keresztül fontos, fájdalmas témát vizsgál: hogyan konstruáljuk meg ellenségeinket. A szerző kérdésfelvetése a történettudomány és a modern társadalomtudományok egyik legizgalmasabb problémáját érinti. Ajánlom Koselleck eredeti szemléletű, a kapcsolódó irodalmat gazdagon feldolgozó, tárgyilagos problémakezelésű művét elsősorban történészeknek, filozófusoknak, politológusoknak, szociológusoknak, nyelvészeknek, más… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Jószöveg tankönyvek Jószöveg Műhely

>!
Jószöveg Műhely, Budapest, 1997
104 oldal

Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Népszerű idézetek

szofi_tokes>!

Végül pedig – harmadszor – a teremtő Isten, eddig teológiailag a bűnös emberiség ellenképe, lassan kikerült a politikai elmélet argumentációs közegéből. Ettől kezdve a „földi istenek” [Erdengötter] lettek a történelmi folyamat feltételezett cselekvő szubjektumai. A történelem többé nem Istennek és a maga emberiségének, hanem magának az „emberiségnek” a története. Jellemző az emberiség fogalom lappangó jelentésváltozására, hogy a fogalom egykori teológiai jelentése háttérbe szorult. A felvilágosodásig a kifejezésnek elsősorban vallási jellege volt, így a német nyelvhasználatban is. Isten fiának, Krisztusnak a népét értették rajta, akinek emberré válása a megváltás záloga. Ez a jelentés elhalványodik a mennyiségi, illetve a neohumanisztikus vagy forradalmi tartalmú minőségi jelentés javára, amely az ember autonómiára való igényét mutatja. Ez a jelentéstartalom a 18. század óta benne rejlik az emberiség fogalmában. Mint önmaga címzettje és szubjektuma, az „emberiség” tehát politikai fogalommá változott.

szofi_tokes>!

A megosztó fogalmak szemantikai funkciója megváltozik, amikor a politikai nyelvbe egy totális fogalom kerül – márpedig az „emberiség” esetében erről van szó –, és a totalizáló igény dacára poláris viszonylatokat hoz létre önmagán belül.

szofi_tokes>!

A felvilágosodás korában az emberre vagy az emberiségre való hivatkozás kritikai jellegű, vagy még pontosabban: az a funkciója, hogy tagadja az ellentétes pozíciókat. Három felfogás ellen irányult: a különböző egyházak és vallások ellen, a rendi jellegű jogegyenlőtlenségek és az uralkodó személyi hatalma ellen. Ebben a társadalmi és politikai kontextusban megváltozott az ember vagy emberiség kifejezés helyi értéke. Az emberiség fogalma, amely szó szerint minden ember megragadását szolgáló, átfogó gyűjtőfogalom, a politikai nyelvhasználatban tagadó ellenfogalommá lett. A tagadás az uralkodó intézmények, vallások vagy személyek megkérdőjelezésére alkalmas legitimációs jogcímet tartalmazott. Emellet az a személy, aki az „emberiség” ügyében fáradozott, a legnagyobb fokú általánosság nevében léphetett fel, hiszen az emberiség fogalma eo ipso ezt fejezi ki. Aki az embereket szembeállította a királlyal, vagy a vallásokat az emberiséggel, az két különböző jelentéstartalmú fogalmat használt az egyiknek a másik elleni kijátszására, miközben a fogalmakat nem lehetett volna azonos szinten egymásra vonatkoztatni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Eric Hoffer: A fanatizmus természetrajza
Marcello Musto: Egy „másik” Marx
Eric Hoffer: A változások kínjai
Antal Attila: Chicago a Dimitrov téren
Carl Schmitt: Politikai teológia
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől
Kiss Viktor: Kívül/Belül
Polányi Károly: A nagy átalakulás
Erich Fromm: A rombolás anatómiája
Simone de Beauvoir: A második nem