A ​lány és a nektármadár 83% 47 csillagozás

Amikor a 18 éves Iris arra kényszerül, hogy Afrikába utazzon ,hogy ott feleségül menjen kényszerből egy nála jóval idősebb emberhez , érdekes eseményeknek néztünk elébe.
Mindez az 1900-as évek legelején.
Egy más kor, más elvárások, mai szemmel szinte megmagyarázhatatlan.
Nagyon tetszett a fiatal lány rácsodálkozása az ottani élővilágra, a madarakra, az ott élőkre.
Hamar megtapasztalta, hogy az ottani emberek a fehérek kénye-kedvének voltak kitéve.
Akiknek pénze és hatalma volt felettük.
Mindent megváltoztattak, a helybeliek kiszolgáltatottakká váltak.
Egy ártatlan leány viszont , aki szeretetet kap tőlük, másként látja a világot , egy helybeli tanítóval közelebbi kapcsolatba kerül.
Aztán a történetnek hirtelen vége szakad, hosszú évek múlva folytatódik, immár Angliában.
Megint egy ugrás az időben, Iris már megöregedett, visszatér Afrikába.
Ez a vége eléggé lehúzott, az addigi lelkes olvasásomhoz képest.
Amúgy egy kellemes olvasmány, az erőszak miatt a fél csillag levonás, nem szeretem az ilyent olvasni.

Ez a könyv és én nagyon nem szerettük egymást. Nem érintett meg. Bár az elején még nagyon tetszett, aztán kezdett egyre inkább unalmassá válni. Túl sok volt a merengős rész, kevés a történés és a cselekmény. Úgy éreztem, hogy én is belefásulok az afrikai forróságba, pedig csak olvastam róla. A történet nagyon sok évet ölel fel és ezen évek eseményeit is csak elnagyoltan ismerjük meg. Iris kedves szereplő volt, de abszolút nem tudtam vele azonosulni. A többiekkel még úgysem. A három csillagot az elejéért kapja amit kifejezetten élveztem.

Annyi mindenre rávilágít a történet: a csodálatos afrikai táj és élővilág, egy a századfordulón élő fiatal lány lehetőségei Angilában és Kelet-Afrikában, a kelet-afrikai társadalmi viszonyok, a hétköznapi élet Afrikában, a bennszülöttek életkörülményei, a szenvedés, a lemondás, a kiszolgáltatottság és még hosszan sorolhatnám. A könyv első fele, amely Afrikában játszódik, teljesen magával ragadott. A második fele, az Iris hazautazása utáni rész valahogy kevésbé fogott meg.

Az utóbbi idők első olyan romantikus könyve, ami tényleg szépen megírt számomra (csodálatos a borító ez még egy plusz pont). Iris fiatal nyitott gondolkodású fiatal lány, aki szülei szervezésének köszönhetően férjhez meg Afrikába. A történetben csodálatosan végig követhetjük Iris utazását, Afrikai felfedezését szerelmének kivirágzását, később Angliai életét, és azt hogy miért vágyott vissza idős korába újra Afrikába. Megjegyzem az írónőt, szerintem fogok még olvasni tőle.

Rebecca Stonehill apró darabokra töri az olvasó szívét, hogy aztán a cserepekből újra összerakja a könyv végére. Nagyon megviselt a drámai történet, együtt szenvedtem Irisszal, de nem tudtam letenni a könyvet. Stonehill gyönyörűen és érzékletesen ír, öt csillagot adnék rá, ha nem lett volna annyi mérhetetlen szenvedés a történetben – persze így hatásosabb, elismerem… Remélem, ír majd kevésbé szívszorító regényeket is!

Egy szép és megható történetet a könyv első fele. Tele igazságtalansággal, megpróbáltatással egy fiatal nő számára, akinek többször is választania kell, súlyos döntésekre kényszerül, mégsem törik össze, nem veszíti el az életbe és a boldogságba vetett hitét. Elfogadja, hogy neki csak kevés jár az élet adta örömökből, de annak minden pillanatát koncentráltan éli át. A szerelmétől és gyermekétől elszakítva a könyv második felében azt gondoltam, hogy egy jóval szürkébb élet lesz az övé, de aztán a nem várt befejezés újra magával ragadott.
A könyv nagy értéke a gyönyörű leírás Afrika növény és madárvilágáról.

Ennek a könyvnek nagyon szép a borítója, de a tartalommal annyira nem vagyok megelégedve. Az első rész még tetszett, szép a szerelem, ami kibontakozik Iris és Kamau között, mindkettőjüket gyorsan megszerettem. De már itt is éreztem, hogy valami nagyon hiányzik, érzelmi téren is spoiler, de sokkal inkább történelmi téren. Nagyon hiányzott nekem a történelmi magyarázat. Volt néhány elcsepegtetett infó Nairobi kialakulásáról, de meg kellett volna rendesen magyarázni, hogy hogyan kerültek oda a britek, mit tettek a bennszülöttekkel, és milyen szabályok vannak érvényben, mik a társadalmi viszonyok. Én sem vagyok otthon Afrika történelmében, és nyilván gondoltam, hogy elég rossz, ha egy fehér nő és egy fekete férfi egymásba szeret, de én, mint olvasó, nem voltam tisztában a következményekkel. spoiler A második részt úgy ahogy van, ki lehetett volna hagyni, és folytatni a harmadik résszel, ahol a Mau Mau esetében megint csak gyenge történelmi magyarázatot kaptunk. Meglebegetette és sejtelmesen utalt rá, hogy rossz, ha valaki leteszi az esküt, de mi is az az eskü valójában? A legvége pedig nem is azokat a kérdéseket válaszolta meg, amik igazán érdekesek lettek volna. spoiler A szemszögek váltakozása jó volt az első részben, a másodikban viszont Iris egyedül maradt, a harmadik részben pedig Maitho nem győzött meg arról, hogy olyan eszes lenne, ezért emiatt is maradt bennem hiányérzet. Sajnálom, mert ez egy jó történet lett volna, ha rendesen meg van írva.

Addig elég érdekes volt a történet, amíg Iris Afrikában tartózkodott fiatal lányként, utána viszont számomra elvesztette a varázsát.

Magávalragadó könyv. Annyira részletgazdag, hogy szinte megelevenedik előttem az Afrikai tály.

Ez a könyv nagyon megrendített. Hihetetlen, fordulatos, néha szívbemarkoló és szívetnelengető egyszerre. Iris valóban egy erős nő. Annyi mindenen keresztül ment, rengeteg bánatban volt része és mégis ment tovább a boldogság felé és vegül elérte amit szerettet volna.

Az igaz szerelem, az elvesztés, a vágyakozás, az újrakezdés, a megbocsátás és az új remények mind segítséget nyújtanak Irisnek abban, hogy egy zord helyen mégis megtalálja a bolodgságot.

Gyönyörű és szívszorító történet, mély mondanivalóval.