Mágus ​– A tanítvány (A Résháború 1.) 87 csillagozás

Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

A Szigetkirályság partvidékén egy Pug nevű árva a híres varázsló, Kulgan mellett ismerkedik a mágia tudományával. Bátorsága révén helyet kap a hercegi udvarban és a hercegnő szívében, ugyanakkor azonban tanulmányival sehogysem boldogul. Mégis Pug különös mágiája fogja egy napon örökre megváltoztatni két világ sorsát. Mert egy másik létsík sötét teremtményei rést ütöttek a valóság szövetén, hogy újra megkezdődhessen a Rend és a Káosz örökkévaló küzdelme.

Eredeti megjelenés éve: 1982

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
Beholder, Budapest, 2001
316 oldal · ISBN: 9639047783 · Fordította: Kaposi Tamás
>!
Beholder, Budapest, 1996
298 oldal · ISBN: 9638545453 · Fordította: Kaposi Attila

Kedvencelte 21

Most olvassa 3

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

Noro P>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Feist világai nem kifejezetten eredetiségükről híresek, írójuk viszont kitűnő mesélő, aki szerethető karaktereivel és epikus kalandsorozataival már harminc éve tartja magát az ismert és népszerű fantasyírók sorában. Egy Feist-regényt bárkinek a kezébe adhatunk, akár első fantasyolvasmányként is tökéletesen élvezhető lesz. Regényfolyamának további nagy előnye, hogy három és négy részes alsorozatokra oszlik, vagyis belátható oldalszámon belül az adott történet véget ér :)

Feist szerepjátékosként kezdte pályafutását, ez inspirálta első regényei megírására (ebben tehát, ha másban nem is nagyon, hasonlít Steven Eriksonra :D). Vitathatatlanul Tolkien követője, ami talán elfjein és törpjein látszik a legjobban, Midkemia nevezetű világát pedig az angolszász középkor idealizált változatára alapozta. A regényeiben megjelenő másik létsík, Kelewan sem saját találmány: M.A.R. Barker nyelvészprofesszor munkáin alapul, aki a távol-keleti és prekolumbián kultúrára építette fel Tékumel bolygóját.

Voorhees>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Raymond E. Feist művei közül egy ideje szerettem volna olvasni, mivel a klasszikus fantasy egyik kiváló hagyományápolójáról van szó. A Résháború sorozat első kötete nem is okozott csalódást: a szerző kiválóan kapja el a hangulatot, néhány fejezetnyi bevezetés után egyből a lényeges cselekmény következik. Igaz, utána véleményem szerint kicsit indokolatlanul hosszúra nyújtja a szereplők utazásának leírását, a kötet végének izgalmai azonban kárpótolják az olvasót a korábbi, esetleg unalmas percekért.

Tolkien stílusának nyomai egyértelműen felfedezhetőek a regényen, ugyanakkor meglátásom szerint Robert Jordan az Idő Kerekében is alaposan meríthetett Feist műveiből, mivel elég hasonlónak találom a két író olvasmányos, mesélő stílusát. Feist azonban nem ragad le a részleteknél: már az első kötetben négy évet átívelő cselekményről számol be.

A világalkotás nem kifejezetten a szerző erőssége, a karakterek egyszerűek és szerethetőek, a rossz tulajdonságaik azonban majdnem teljesen hiányoznak, ebből a szempontból az írás az ifjúsági irodalom irányába mozdul. A szereplők érzései finoman árnyaltak, hiányzik a durva beszéd, az erőszak fizikai megnyilvánulásai is leginkább a csatákban jutnak kifejeződésre.

Hiányoltam a mágia kicsit behatóbb ábrázolását, melynek kidolgozására az író semmi erőfeszítést nem tett a sorozat első részében.

Összességében jól szórakoztam, az olvasmány kellemes kikapcsolódást nyújtott. Bátran odaadnám már egy tizenéves, a műfajjal most ismerkedő olvasó kezébe is.

Kavics_79>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Nosztalgikus volt olvasni ezt a klasszikus fantasyt. A cselekmény és a történet vezetése nekem a nagy öregeket idézi R. A. Salvatore vagy Robert Jordan esetleg Tolkient.
A szereplők idealizáltak és lehetnének árnyaltabbak is de ez nem igazán von le történetből.
Bátran ajánlom a Fantasyvel ismerkedőknek. És a klasszikusokat kedvelőknek :)

Darth_Revan>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Raymond E. Feist: Mágus: A tanítvány
Ez egy klasszikus és rendkívül népszerű fantasy sorozat első kötete. A könyvnek remek híre van. Elmondható, hogy sok olvasót A Gyűrű Ura mellett R. A. Salvatore Drizzt könyvei, Margaret Weis és Tracy Hickman Sárkánydárda művei, vagy éppen Raymond E. Feist Midkemia regényei rántottak be ebbe a műfajba, és ejtették rabul évekre. Sajnos Feist az én életemből kimarad, pedig nagyon jó lett volna, ha a 2000-es években megismerkedem a regényeivel. Úgy döntöttem, hogy pótlom most már ezt az elmaradást. Természetesen a Résháború sorozat első könyvével, a Mágus: A tanítvány című kötettel kezdtem. (Ha jól tudom a Résháború első két könyve Az érzőszívű mágus címmel is megjelent.) Abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam. Sőt, inkább azt sajnálom, hogy korábbról kimaradt. (Annak idején állandóan megvettem a kiszemelt könyveket. A Résháború első két része sokáig nem volt piacon, már a második kiadás is elfogyott, mire belevágtam volna. Vártam a beígért harmadik kiadást, de az sajnos elmaradt. Az utóbbi években pedig ráálltam a könyvtáros kölcsönzésre.)
A történet hamar magával ragadt. Sodró lendületű és jól felépített történetet kaptam. Feist ügyelt arra, hogy Midkemiát jól bemutassa. Az információkat lassan adagolta, hogy az olvasó kellőképpen el tudjon mélyedni ebben a világban. A karakterek szintén remekül kidolgozott figurák, akiket az író kellő gondossággal formált. A szereplőkkel hamar barátságot tud kötni az olvasó. Természetesen itt sem maradhatott el a szokásos barangolós, világfelfedezős cselekmény szál, mely szintén érdekesre és színesre sikerült. Érthető, hogy miért szeretik annyira ezt a könyvet.
A főhős, Pug, egy árva fiú, aki egy Kulgan nevű varázslómester inasa lesz. Ez eddig elég szokványosnak tűnik, mégis a meseszerű motívumok el tudják bűvölni az olvasót. Bár engem könnyű volt, mert nagyon szeretem az ilyen meseszerű kezdést. spoiler Az inváziós, idegen népeket központba állító sztorikat nagyon szeretem. Még talán a Warcraft világára vezethető vissza ez. Természetesen ez a könyv korábban született, így felmerült bennem, hogy a Warcraft megszületéséhez ez a történet és világ ihletforrásul szolgálhatott még több más mű mellett is. spoiler
Már a Résháború első kötetében nagyon sok minden történet. Egy hagyományos fantasy világ mindennapjai felbolydulnak az ismeretlen ellenség miatt. A meseszerű és izgalmas történetvezetés lebilincselő olvasmánnyá tette ezt a könyvet. (A 96-os kiadásban sajnos nagyon kicsik voltak a betűk, gyanítom, hogy ma más tördeléssel és betűmérettel legalább 100-150 oldallal lett volna több a könyv. Kár volt ezen spórolni, mert ilyen kicsi betűket olvasni fárasztó egy idő után.) A könyv végén megértettem miért lett ez sokak kedvence a régi időkben. Feist nagyszerű világokat teremtett, (Az egyik hagyományosabb – ez Midkemia, a másik már rendhagyóbb – ez Kelewan, ebből viszont még nem láttunk sokat a történet elején.), hozzá igazi, érzőszívű szereplőket, akiket hamar meg lehet kedvelni és ehhez jön az izgalmas cselekmény. Kezdő fantasy olvasóknak is kifejezetten ajánlott. Engem megnyert, nagyszerű olvasmány élmény volt. Ötös. Bekerült a kedvenceim közé.

5 hozzászólás
Quentin>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Most látom, hogy eddig még nem írtam erről értékelést, ez nagy hiba. Nagy kedvencem a sorozat, amely – véleményem szerint – a klasszikus fantasy egyik gyöngyszeme. Aki szereti ezt a stílust, annak kötelező olvasmány.

Lutza21>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Mióta az eszemet tudom szeretek olvasni, de 12-13 évesen a dédim kanapéján kuporogva az unokatesómtól szerzett Raymond E. Feist könyvekkel lettem könyvmoly :)
Nagyon szeretem az általa teremtett világot, és bár én pont a másik szemszögből olvastam régebben könyvet tőle off, nagyon érdekes volt így megismerni a tsurannikat.
Pugról nem tudtunk meg túl sokat, sőt, a könyv egy pontján el is vesztettük, és nem tudni mi van vele. Thomas is egyre izgalmasabb szereplő, kíváncsi leszek rá, mi lesz a látomásaival. Íjász Martin volt a kedvencem, ördögi figura, ahogy egymás ellen kijátszotta az ellenségeket. Arutha és Carline is nagyon szimpatikusak. Várom a folytatást.

heysunny P>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Gyanítom, hogy ha nem lennék túl már 200+ fantasyn, akkor egész élveztem volna ezt. Igazából így sem volt rossz – sőt, a közepéig le is kötött, de aztán jöttek a háborús részek, az időugrások, és annyira ellaposodott… legalább egy 150 oldallal hosszabb is szerintem a könyv, mint kéne lennie és hát valljuk be, eredetiségben a béka segge alatt van a sztori. Ami nem kifejezetten baj, csak akkor már legalább legyen élvezetes.

Ennek ellenére érdekelnek a folytatások, pláne, mivel úgy érzem, most fognak csak igazán beindulni a dolgok, s bár nem sikerült igazából megkedvelnem senkit Carline-on és Aruthán kívül, ez a Résmágia/párhuzamos világok szál nagyon érdekes. Nagyon sajnáltam, hogy „A tanítvány” a könyv címe, ennek ellenére kb. semmit nem kaptunk Pug tanításáról, alig volt róla talán 1 fejezet… pedig nagyon szeretem az ilyen tanítványos történetszálakat, ahogy tanulgatnak, új dolgokat fedeznek fel, na itt ez totálisan kimaradt. És gyanítom nem is kapunk már belőle, hiszen a következő rész címe „A mágus”…

Thrillien>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Jómagam nem voltam túl idős, mikor a kezembe kaptam ezt a csodát, és gyermek szemeimmel nagyokat pislogtam a könyvre, főleg az apró betűire, ami az itthon lévő kiadványokat jellemezte :D Egy hosszú nyaraláson kezdtem bele, s a hátha kedvéért elraktam a Mestert is- S láss csodát, szükség volt rá, mert az első sorok után imádtam :D
Mindenkinek melegen ajánlom, főleg a fantasy és a romantika rajongóinak, nakmeg azoknak akik szívük szerint kardokkal rohangálnának lovakon Midkemia erdeiben :D

1 hozzászólás
Istris>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Egyszer régen már megvolt, jobbra emlékeztem, lehet ezért volt kicsit keserű a szám íze. Sokszor kiszámítható fordulatok, már-már butácska párbeszédek. Többször le akartam tenni, de a sorozatból még csak ezt olvastam és bizakodom egy jobb folytatásban. Igazából csak e miatt olvastam végig. Lehet megöregedtem és túl sok jobb fantasyt olvastam. De az értékelésem ne vegye el a kedved a könyvtől. Olvass bele, döntsd el Te, lehet csak én vagyok túl szigorú ehhez a kis jószághoz:)

Peter_F_Wolf I>!
Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány

Ez a kötet egy fantasztikusan felépített, rettentően összetett történetsorozat első része, aminek ez a könyv még csak a kezdeti stádiumát karcolja. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy semmi sem tudta még ezt a történetet űberelni az életemben. Nincs az a film, vagy könyv, ami jobban lenyűgözött volna ennél. Remélem, egyszer majd én magam is tudok hasonlóan zseniális könyveket írni :)


Népszerű idézetek

Aligabacs >!

…bár két könyvem elvesztését mélységesen fájlalom –, de a pipám öröme nélkül elképzelhetetlen számomra az élet.
– Így van – helyeselt a törp, miközben rágyújtott. – Ebben igazad van, természetesen eltekintve az őszi sörtől, szerető feleségem társaságától meg egy jó verekedéstől. Amúgy nem sok olyasmiről tudok, ami olyan tiszta gyönyört nyújtana, mint a pipa.

Aligabacs >!

– Én nem tudom, hogy kell előkelő társaságban enni. Félek, hogy valami butaságot csinálok.
– Semmi gond. Figyelj engem, és csináld azt, amit én. Bal kezedben fogd a villát, a késeddel vágjál, és gyakran használd a kézöblítő edényt, mert a kezed zsíros lesz a bordacsontoktól. És ne feledd el, hogy a csontokat a vállad fölött dobd hátra a kutyáknak ne a herceg asztala elé. És a szádat ne az ingujjadba töröld, hanem az asztalkendőbe, arra való.

Hush_Campo>!

– Lehet, hogy egy csapat briganti követ bennünket, és megpróbálja kideríteni, hová igyekszünk. Két embert visszaküldök veled, mert negyvennyolc vagy ötven ember nem nagy különbség, de nyolc sokkal több, mint hat.

Hush_Campo>!

– Bölcs az, aki tudja, mit kíván, és még bölcsebb, aki tudja, mikor érte el – szögezte le Dolgan.
– Így igaz. És még ennél is bölcsebb tudni, mi az elérhetetlen, mert ostoba az, aki az elérhetetlen után törekszik.

Hush_Campo>!

„a hatalom csarnokaiban nincsenek titkok, és a süketek is hallanak”

Hush_Campo>!

Az öreg Fannon egyszerűen óvatos. És nézete szerint egy katona értékét a szakállában található ősz szálak száma határozza meg..

Hush_Campo>!

– Gyere – mondta Martin hátramaradt társának –, menjünk vissza az ellenséghez, hadd lássuk, ezúttal miben törik a fejüket. Garret a vállát vonogatta.
– Attól, hogy te jó hangulatban vagy, cseppet sem lesz könnyebb a lelkem, fővadászmester.
Íjász hátrafordult, és végignézett az úton, amelyen jöttek.
– Egyik alkalom éppen olyan megfelelő arra, hogy meghaljunk, mint a másik. A halál akkor jön el, amikor akar. Hát minek aggódjak én szünet nélkül miatta?

Hush_Campo>!

A holttestek egykét napon belül komoly problémát jelenthetnek. A bűzön és a legyeken kívül a temetetlen halottak betegségeket is terjesztenek. Az istenek így mutatják ki nemtetszésüket, amiért nem adjuk meg a tiszteletet a holtaknak.

Hush_Campo>!

Az emberek furcsaságai között a háború messze a legfurcsább dolog…


A sorozat következő kötete

A Résháború sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Christopher Paolini: Elsőszülött
Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma
Margaret Weis – Tracy Hickman: A tavaszi hajnal sárkányai
Soman Chainani: Jótett helyébe
Brandon Sanderson: A Végső Birodalom 1-2.
Stephanie Garber: Volt egyszer egy összetört szív
Stephanie Garber: Legendary
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Emily J. Taylor: Hotel Magnifique
Kristen Ciccarelli: A hatalom tőre