Az ​őrült Isten dühe (A Sötét Tanács 3.) 16 csillagozás

Raymond E. Feist: Az őrült Isten dühe

A háború elkerülhetetlenné vált.

A dasatik fogságába esett Miranda értékes információkat szerez a készülő invázióról. Kelewanra visszatérve megosztja a tudást a Gyülekezettel és a császárral, de az idő szorításában már vajmi keveset tehetnek. A világ, mely a dasatik otthonának pontos mása, a történelem legsúlyosabb fenyegetésével kénytelen szembenézni. Az idegen faj céljai túlmutatnak az egyszerű hódításon; minden élő elpusztítására törekednek.

A Sötét Úr birodalmába utazott varázslók értékes szövetségesekre lelnek. Pug, Magnus, Nakor és védence, Ralan Bek a Vérboszorkányokkal karöltve arra törekszik, hogy megdöntsék a Te-Karana uralmát. Ha idejében teljesítik a küldetést, azzal nemcsak az idegen népet terehetik vissza a helyes útra, hanem megakadályozhatják, hogy otthonukra lesújtson az őrült isten dühe…

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Beholder, Budapest, 2008
426 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638428639 · Fordította: Lassu Tamás · Illusztrálta: Ruzsinszki Zsolt

Kedvencelte 7

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 8


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
George R. R. Martin: Kardok vihara
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.
Karen Marie Moning: Új nap virrad
J. R. Ward: Megsebzett szerető
Jeaniene Frost: Síri csendben
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája
Kresley Cole: Égsötét
Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme