Az ​érzőszívű mágus (A Résháború 1-2.) 94% 63 csillagozás

Klasszikus anyag, kár, hogy nem 1991-ben olvastam, bár összességében ma is élvezetes volt, dacára a számos szöveggondozási hibának. Igényesen tálalt kard és boszorkányság történet, amiben szerintem egyensúlyban maradt a karakter- és világépítés, sőt, hathatós összhang alakult ki a cselekménnyel. Feist munkásságát nem ismertem eddig, de úgy érzem, anno méltán kezdtek el kiadni a köteteit. Van benne valami plusz, ami az átlagos fölé helyezi, talán pont ez az egység a rétegek közt. Van azért egy olyan 'felelmem', hogy itt véget kellene érjen a sorozat, mert a lényeg átjött, és ettől kezdve a folytatások nem hozzák majd ezt a szintet. Eldől, hiszen valamikor biztosan folytatom, mert a világ és egyes karakterek még érdekelnek. :):)

Ez a könyv bátyám kedvenc fantasy könyve ifjúkora óta, nem olvasott azóta sokat, egy pár százat biztos, de valahogy ezt minden évben láttam, hogy újra és újra előveszi. Annyira, hogy már a harmadik példányt vadászta magának össze belőle, az előzőket már a ragasztószalag sem bírta tovább összetartani, több oldal el is veszett belőlük. Ilyen előélettel kicsit tartottam tőle, mi van, ha nekem nem tetszik? Kitagad egyetlen testvérem, szóba se áll velem többet. Örömmel jelentem, megmarad a családi béke, legalább is ezen a könyvön nem múlik.

Nagyon élvezetes kis fantasy könyv ez, minden hibájával együtt, amit könnyű neki megbocsátani. Először is, 1982-es, így rengeteg minden, amire manapság azt mondhatná az olvasó, hogy „klisés”, vagy „lassú” kicsit igazságtalan, hiszen sokat változtak azóta az elvárások és az ingerküszöbök. Sokat merít más íróktól (kiváltképp Tolkien hatása érződik), nem egy műfajújító írás ez, de jó dolgokat és jól szedeget össze, és ezeket sikerül saját íze szerint egyedivé összegyúrnia.
Én úgy kezdtem bele ebbe a könyvbe, mintha egy régi ismerőshöz térnék vissza, mert a hangulat, a világ, a szereplők, mind valahogy egy nagyon kellemes, nosztalgikus érzést keltettek bennem, amitől nagyon jó érzés volt elmerülni ebben a világban.
Feist nem töltött sok időt az elején világépítéssel, lerakja az olvasót Midkemiában, és engedi, hogy a cselekményen keresztül bontakozzon ki a világa, egyre távolodva a biztos kiindulópontból, a szereplők kalandjain keresztül egyre távolibb és furcsább földeket felfedezve. A karakterek szerintem nagyon szerethetők, annak ellenére, hogy igazából mindenki tisztán jó vagy tisztán rossz, nagyjából mindenki a megérdemelt sorsot kapja, és nincsenek nagy csavarok ezen a téren, de a két főszereplő, Pug és Tomas, olyan jellemek, akiknek könnyű drukkolni, és szívesen olvastam róla, hogy merre sodródnak ebben az epikus kalandban, keresztül időn és világokon. A több, mint egy évtizedet felölelő cselekmény során rengeteg kisebb-nagyobb mellékszereplő jelenik meg, akikre szintén azt tudom mondani, hogy többségüket sikerült megkedvelnem, de akit nem, annak is elég érdekes volt a története ahhoz, hogy érdekeljen mi lesz a sorsa.
A történetvezetés végig izgalmasan van felépítve, nem mondanám, hogy hatalmas meglepetéseket tartogat, de talán ettől is volt olyan jó olvasni, mert minden úgy történt, ahogy annak kellett, közben azért végig fenntartotta az érdeklődést, mert jól szerkesztette össze az események, megfelelően váltogatva a nézőpontokat és helyszíneket.
Ami igazából zavart egy kicsit, az, hogy néha túl hirtelen ugrott az időben, kiváltképp a második könyvben néha bekezdések között eltelt annyi idő, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy megint mennyi mindenről maradtam le. Emellett kicsit túl sok volt a politikai szervezkedés-tervezés, ezek néhol túlságosan hosszúra sikerültek. Feist amúgy jól ír, ettől gördülékenyen olvasható a könyv, még az ilyen terjengősebb taktikai megbeszélés jellegű részeken is gyorsan túl lehet lendülni, mert utána mindig feldobja valamilyen erősebb cselekménnyel, egy kis csatározással, egy kis mágiával, mikor épp mire van szükség. A stílusa azért nem kiemelkedő, illeszkedik ehhez a történethez, elvégzi a feladatát, de különlegességet nem fedeztem fel benne.
A könyv vége pedig megfelelő lezárást adott, olyan kis happy endes, a jó elnyeri jutalmát, a gonosz megbűnhődik, de azért tartogat meglepetéseket a jövő is, ami miatt érdekel a folytatás, de nincs olyan kettévágott befejezése, ami miatt muszáj lenne elolvasnom, hanem szép kerek egész a történet így is.
Az első könyv simán 5 csillag, a másodikat éreztem kicsit gyengébbnek, ott volt néhol hiányérzetem.

Első találkozásom a fantasy világával. Egy életre megfertőzött és beszippantott ez a csodálatos világ.

A tartalomról: a történet jó, a karakterek érdekesek és a fejlődésük is jó, de szerintem nagyon el van húzva a sztori. Túl sokat, túl nagy léptékben akar elmondani, egyetlen könyvben.
A könyvről: A borító tetszik, de ami azon belül van, az katasztrófa! A sorközök lehettek volna kicsit nagyobbak, akár csak a betűk. Nem is tudtam úgy olvasni sokáig, hogy ne jojózzon tőle a szemem, ráadásul néha többször neki kellett futnom egy mondatnak, hogy ki tudjam bogarászni, mit akar mondani… tele van elütésekkel, és helyesírási hibákkal, és ezt nem lehet arra fogni, hogy régi kiadás, mert olvastam én már régi, de gondosan nyomtatott köteteket!
A kiadó szégyellje magát, hogy volt kiadni ilyen kontár munkát a kezéből!

Nagyszerű, végig élvezetes high fantasy, jól kitalált világgal, érdekes karakterekkel és sodró cselekménnyel. Hibájául lehet felróni, hogy eléggé szabadon „kölcsönöz” más íróktól (főleg Tolkientől, persze). Sajnos a folytatásai elég laposra sikeredtek.

Meghatározó fantasy élmény, alapmű a műfajban, kihagyhatatlan. :)

Nekem nem ehhez a kiadáshoz volt szerencsém, de ugyanakkor mégsem volt kevésbé meghatározó. Hozzá kell tennem, hogy számomra nem ez a Midkemia-ciklusok legjobbika, bár kétségkívül az élmezőnyben van. Feist történetei lassan, ráérősen építkeznek, egyedi dinamikájuk van, remek történetvezetéssel és remek karakterekkel, akik a generációkat átívelő nagy történet során valódi útitársaivá válnak az olvasónak. Mindenkinek csak ajánlani tudom, az intrikák nem hiányoznak (Sőt!), de senki ne várjon Trónok Harca stílusú naturális vér-szex-véresvér partit.

Ha nem tévedek, hamarosan megjelenik itthon is a teljes, igen terjedelmes sorozatot lezáró kötet, melyet sajnos nem volt alkalmam végigolvasni. (Szép vaskos darab. Johannesburg repterén vettem meg, Londonig nagyjából a felét abszolváltam, ott viszont a késés és átszállás miatti kavarodásban fent maradt repülőgépen, így Budapestre már nem jött velem.)

gyerekkorom kedvenc fantasy mesekönyve volt, nem tudtam eldönteni, hogy Tomas lennék, a valheru vagy Pug, a hatalmas mágus:)

A Trónok harcához képest tök gagyi.

Tetszett a történet, minden megvan benne, ami egy jó fantasyhoz kell. Érdekes és izgalmas, még úgy is, hogy sok mindent előre elmeséltek belőle.
A kedvencem Pug. Szinte hihetetlen, hogy mi mindenre volt szükség, hogy mágus lehessen belőle.
Kíváncsi vagyok a folytatásra. :)