Visszajátszás (Philip Marlowe 7.) 43 csillagozás

Raymond Chandler: Visszajátszás Raymond Chandler: Visszajátszás

„- ​Tudom, hogy színpadiasan hangzik, de tényleg ki tudom lyukasztani a maga bőrét, és meg is tudom úszni!”
– Rendben van –, mondtam rekedtes hangon. – Napi ötven dollárért nem lövetem le magam. Az legalább hetvenötbe kerül."
Az okos, kedves Marlowe magánnyomozó, Chandler állandóan visszatérő hőse többször kerül ilyen helyzetbe. Hol őrá fognak pisztolyt, hol ő keres az erkélyen egy hullát, hogy a tengerbe hajítsa. Sokat dolgozik, sokat lót-fut, de néha jutalomban is részesül:
"A sötétségben ismét felhangzott az elfojtott sikoly, aztán megint a lassú, békés nyugalom következett.
– Gyűlöllek – mondta, miközben ajka az enyémhez ért…"
Marlowe azonban nemcsak a Visszajátszás című regény hőse, hanem A fecsegő férfi okozta bonyodalmakat is ő deríti fel, miközben a whisky és a szódásüveg mindig a keze ügyében van.
Steve azonban kezdő, első igazi ügye A király sárgában, ám ő is kedves alak, és kiváló nyomozóvá lesz. Amikor lenéz a szakadékba, pontosan… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1958

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2009
218 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630787987 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Interpress, Budapest, 1987
392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637222375 · Fordította: Szentgyörgyi József, Fehér Katalin

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Raymond Chandler: Visszajátszás

A kötet kisregényeiben Philip Marlowe háromszor feszül neki, hogy a kizökkent időt helyreállítsa, csak épp a harmadik elbeszélésben nem úgy hívják. (Nem tudom, miért – talán mert Chandler szerette volna bemutatni a szállodai detektívek életét is, ami Marlowe profiljába nem fért volna bele.) Van itt minden, amit megszokhattunk a noir óriásától: kőkemény rosszfiúk, korrupt politikusok és persze a szokásos gyanús nőszemélyek, akiknek valahogy (a jó ég tudja, hogy) a lakásában felbukkan egy hulla, de szerencséjükre akad egy magánszimat (aki valószínűleg titokban egy idő-féreglyukból odapottyant középkori nemes lovag), és kihúzza őket a katyvaszból. (Ezt a motívumot mindhárom sztoriban eladja nekünk Chandler… ami azért kicsit mókás…) No most én Marlowe-t nem tudom másképp elképzelni, mint Humphrey Bogart arcával, úgyhogy ő nekem a kaliforniai Ady Endre: sok költői hasonlat, még több cinizmus, mély vonzalom a femme fatale-ok iránt, és persze levesestányér méretű bús szemek. No meg ez a megalkuvás nélküli igazságvágy, hogy ebben az elcseszett nagyvárosi mocsokban megtalálja és felszínre hozza azt a cseppnyi jót, amiért élni érdemes. Mert ő nem menti meg a világot – csak picit élhetőbbé teszi.

Maguk a történetek azért nem túl acélosak. A Visszajátszás cselekménye olyan karcsú, hogy időnként nem csak én, de szerintem Marlowe se tudja, hogy dolgozik-e egyáltalán valamin, ami ügynek nevezhető. Viszont kapunk sok sziporkát kedvenc privát hekusunktól, aki időnként mintha egyenesen a közönségnek játszana. Ja, és hősünknek ezúttal két nőszemélyt is sikerül ágyba csábítania (vagy őt csábítják ágyba, ez nem olyan egyértelmű*), sőt! mindennek a tetejében a végén még egy igazi l’amour megbimbósodását is kénytelenek vagyunk megemészteni. A másik két sztori valamivel hajtósabbra van megcsinálva – ami azt illeti, kicsit túl hektikusan is kavarognak a dolgok időnként. De azért jó volt, finom volt, majd kérek még, köszi. Kicsit később.

* Amúgy azt hiszem, Chandlernél az autonóm nő azt jelenti, hogy autonóm módon mászik be Marlowe ágyába, és nem kell nagyon kapacitálni.

13 hozzászólás
entropic P>!
Raymond Chandler: Visszajátszás

Ideális olvasmány esős hétvégére – kellemesen régimódi hard-boiled krimi (ami innen nézve igazából tök ártatlan) a kellemesen régimódi Marlowe-val (aki szintén csuda egy ártatlanság a modernebb regények kemény hekusaihoz képest).

Jól olvastatja magát, de azért nem kell belehalni az izgalomba (öhm, a történetek elég bénák, ami azt illeti), úgyhogy amint kicsit kevésbé esik az eső, nyugodtan félre lehet tenni és lehet menni gyalogolni. Mondom, ideális.

1 hozzászólás
modus_operandi>!
Raymond Chandler: Visszajátszás

Sokkal többet kapunk Philip Marlowe-ból, mind eddig valaha (hiszen a 4 novellából 3-nak történetesen ő a főszereplője), de nemcsak belőle kapunk többet, hanem remek cselekményleírásokat, költőiséget, cinikus belső monológokat (amiket nem lehet megunni – mondom ezt szakavatott Chandler-rajongóként), romantikus érzelemábrázolást ( még hogy ilyen.. egy kemény krimiben? Igen- igen, nem írtam el!) és mélységes iróniát. És a mesteri könnyedséggel elkészített fordítás (2009-es) nemcsak szavakban, de hangulatban is visszaadja a jellegét az egésznek. Ámbár senki ne várjon csupa izgalmakban bővelkedő kalandkrimit, rejtélyesen izgalmas feladványokat.. itt az emberi jellemé a főszerep.

kvzs P>!
Raymond Chandler: Visszajátszás

Marlowe még mindig nagyon kemény, nagyon egyenes és nagyon szeretik a nők. Ha felkelti az érdeklődését egy ügy, akkor még a fizetés sem érdekli, csak nyomoz.
Az első kettő klasszikus Chandler-féle Marlowe sztori, a harmadik kicsit kilóg a sorból, de kikapcsolódásnak az sem rossz. Persze a mai kor krimiolvasóinak ezek a történetek már kissé sablonosak és egyszerűek, de a műfajteremtő klasszikusoknak általában ez a sorsa.

6 hozzászólás
Scalard>!
Raymond Chandler: Visszajátszás

A nagy érdemű és a kritikusok egybehangzó véleménye, hogy a hét Chandler által írt regény közül ez a leggyengébb, egyben utolsó befejezett műve. Az író egy évvel a publikálás után meg is halt. Én azonban imádom ezt a regényt, – bár harmadjára olvasván már egyértelműek számomra is a negatívumok, pláne az Elkéstél Terry után –, valószínűleg mert ezt olvastam tőle először, és ha a leggyengébb regény képes volt arra, hogy ezután szépen sorjában elolvassam az összes többit is… akkor mégis csak tudhat valamit, n'est pas?

A regény az első, ami valamiféle kapcsolati pontot ad, mármint Chandler regényeiben időről időre felbukkannak ismerős arcok, de EZ egyértelműen az Elkéstél Terry után játszódik. Többször is utal rá, hogy másfél év eltelt. Abban is más, hogy nem Los Angelesben vagyunk ezúttal hanem egy Esmeralda nevű helyen, – ami valójában a Mexikó-Kaliforniai határ mentén található La Jolla fantázia neve, többek között itt élt utolsó éveiben kedvenc írónk.

Valamint, – és szerintem ezért utálják a legtöbben –, POZITÍV a befejezése!!! Nem melankolikus, nem szörnyűséges, nem mardosó, hanem pozitív? Nahát? Hát ezt vajon hogy merte az öreg? Szerintem azt akarta, hogy lezárja Marlowe sorsát, és megállapodjék, ha már ő nem lehet boldog többé, legalább az általa kitalált főhős találja meg a lelki békéjét. Tetszik ez a gondolat, igazi nemes gesztus egy írótól, aki nem gyűlölte meg a kedvenc karakterét, és nem ölte meg, lásd Christe-t és Doylet. De ugye az emberek valamiért nem szeretik a happy endet, mert az olyan giccses.

A legjobb dumák is ebben a könyvben vannak, örök kedvencem a „Szorgalom azonban nem pótolja a tehetséget.” amit most már legalább tizenöt éve rendre benyögök, ha találkozok valami kontár barommal. Szóval én örülök, neki, hogy Chandler sínre akarta tenni hősét, az viszont egy elég nagy baki volt, hogy még tovább akarta folytatni, a Poodle Springset ugyan később Robert B. Parker befejezte, de hát Chandler abból csupán négy fejezetet írt, szóval… nem szeressük az ilyet.

Megjegyzendő, hogy ez az egyetlen regény, amiből soha sem készült filmváltozat (eddig, én nagyon örülnék ha ezekből készülne valami neo-noir, amolyan Sin City/Watchmen szerűen), és Chandler eredetileg egy visszadobott forgatókönyvet alakított át regénnyé.

Minthogy lényegesen rövidebb is ez az írás a többi regénynél, – egészen pontosan ez a legrövidebb írása, nem is igazán regény ez, csak kisregény, öt óra alatt felfalható, – rendre két másik novellával együtt adják ki, ami a Fecsegő Férfi, és a Király sárgában. De amennyire szeretem az öreg regényeit, annyira kritikus vagyok a novelláival. Szerintem ő egész egyszerűen képtelen volt kiteljesedni ilyen rövid terjedelemben. Amúgy se hiszek abban, hogy valaki novellában ÉS regényben is erős. Vagy ez vagy az. Chandler legjobb döntései éppen azok voltak, amikor egy egy novellát alakított át regénnyé, mert észrevette, hogy szétfeszíti a történet önnön határait. Tehát amit mondani akarok, az az, hogy, még a regényeit is felfalja az ember, azokból is többet és többet szeretne. Még azok IS rövidek. Akkor mégis mit kellene tartsak a novelláiról?

Viszont írnék kicsit a történetről is. Lényegében itt olyan nincs. Nem is csodálom, hogy anno visszadobták a forgatókönyvet, bár akik azt olvasták azt mondják, hogy az jobb volt a regénynél. Néha az volt az érzésem, hogy egy színpadi darabot látok, mert olyasmik történnek benne, meg talán tíz szereplőt mozgat az író, akik felbukkannak, aztán kilépnek, és van kb. 3 helyszínünk :D Ez azért nagyon karcsú. Mintha Chandler is kijött volna a gyakorlatból. Maga a befejezés olyan banális, hogy csak úgy néztem, ez most komoly? Azzal akarja fenntartani az érdeklődést, hogy senki nem tud semmit, és ezt a semmit is elodázza? Néha filler fejezeteket illeszt be, mert miért ne. Amiknek aztán se füle, se farka. Miért menekült ez a nő egyáltalán? Mert hülye? Miért hagyta magát zsarolni?

Az is beszédes, hogy már kétszer olvastam, és röpke tíz év alatt kb. annyira emlékeztem belőle, hogy van egy ügyvéd, és Marlowe lemegy valahova vidékre, de, hogy mi történik, meg kivel. Persze oké, eltelt tíz év mondhatnám, DE egy Tíz kicsi négert tíz év után se felejti el az ember mi is történt benne. Hoppá! Ezt meg igen. Ez azért csak jelzés értékű. Mondjuk van benne jó is, mert nem emlékeztem a megfejtésre, és tényleg nem tudtam, harmadjára SE mi lesz a végén. (Újabb tíz év múlva írunk ide egy kiegészítést.)

Ennek ellenére sok mindenre figyelhetünk fel ha ezt a regényt olvassuk először:

– a hasonlatokra, ezekért Chandlernek nem kellett a szomszédba menni, az összes regénye tömve van velük: „annyira volt nehéz kiszűrni a tömegből, mint egy öltönyös kengurut”
– amikor Marlowe fel akar idegesíteni valakit
– amikor Marlowe megtalál egy hullát
– amilyen aprólékosan leír hétköznapi dolgokat, pl, Mit evett Marlowe, hogy issza az italát, hogy teszi fel főni a kávét
– hogy miből él kedvenc detektívünk, amikor itt se keres egy vasat se
– hogyan kell a dupla Gibsont inni!
– és természetesen a csajozásokat, ahogy azok elalélnak, és hősünk karjába omlanak (hozzátéve, szerintem ezek a könyv legnevetségesebb részei, nekem legalábbis most harmadszorra olvasva, túlságosan didaktikusan hatott volna)

Ha a Kicsi Nővér a romlott Hollywoodot mutatta be, az Elkéstél Terry pedig az írói hivatást, akkor a Visszajátszás a hétvégi kert/dácsa/ranch, ahogy tetszik életet, távol a nagyváros zajától.

De mint már írtam egyszer ne bánkódjunk, hogy csak ennyit írt, mert tökéletes életművet hagyott hátra. És emiatt ezeket a böllenkedéseket alig hallani, mert a levegő tele van muzsikával.

dokijano >!
Raymond Chandler: Visszajátszás

Nem a legjobb Chandler-krimik közül való. Maga a történet nem túl érdekes, és kissé vontatott is (szerintem), de a főhős Philip Marlowe szarkasztikus humora miatt érdemes elolvasni. Amolyan egy napos olvasmány.

ChEebor>!
Raymond Chandler: Visszajátszás

Ebből a könyvből az IPM Kiskönyvtár kiadást olvastam, ami valójában 3 mű egy kötetben, a Visszajátszáson kívül tartalmazza a Fecsegő Férfi és a Király Sárgában című novellákat is. Bár a művek összevonásában nem feltétlenül kell logikát keresni, azért mind a három mű igazi Chandler-féle mestermunka. Főképp persze a Visszajátszás a legjobb és a legérdekesebb, de a két novella is tartalmaz jól megírt fordulatokat és meglepetéseket. Az első két mű Philip Marlowe kalandjairól ír, az egyikben egy egyszerű, ámde rejtélyes megfigyelési munka válik bonyolult kalanddá, a másikban egy súlyos ügyben épp győzedelmeskedő Marlowe kerül az ügyhöz kapcsolódó újabb gyilkosságba. A Király Sárgában pedig a hotelből kirúgott nyomozónak kell kiderítenie egy, az elbocsátása körülményeiből kiinduló, brutális gyilkosságsorozatot. Mindhárom mű nagyon ügyesen, helyenként szépirodalmi leírásokkal megszakítva, bonyolítja a cselekményt, hogy a végén meglepje egy váratlan végkifejlettel az olvasót.

johnjsherwood IP>!
Raymond Chandler: Visszajátszás

A műfaj elkötelezett híveinek akár nagyon bejövős is lehet, de ami engem illet, legfeljebb egy közepest adnék rá. Az első kisregény a női szereplő bántóan és kiszámíthatóan egysíkú ábrázolásán, a második a faékszerű sztorin, a harmadik – amely már csak egy elbeszélés – a főszereplőn csúszik el, aki mindenben elmarad Marlowe mögött. Chandlertől A kicsi nővér messze jobban kielégíti mindegyik szempontot, és remek példája annak, hogy egy kis árnyaltság és néhány fordulat hogy fel tud dobni egy történetet.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

– Hogyan lehet egy ilyen kemény férfi ilyen szelíd? – kérdezte csodálkozva.
– Ha nem lennék kemény, már nem élnék. Ha pedig sose lettem volna szelíd, nem érdemelném meg, hogy éljek.

211. oldal

3 hozzászólás
Kuszma P>!

Menj haza és felejtsd el, ebből nem lesz pénz: ezt mondaná a józan ész. Csakhogy a józan ész mindig túl későn szólal meg. (…) A józan ész az a hétfő reggeli középcsatár, aki megnyerhette volna a meccset, ha beteszik a csapatba. De sose kerül be. Fent ül a tribün tetején, egy flaskával a farzsebében. A józan ész az a szürke kisember, aki sohasem téved az összeadásban. Igaz, mindig valaki másnak a pénzét számolja.

107-108. oldal

3 hozzászólás
Kuszma P>!

– Vannak barátaim, akik olyan kicsi fiút csinálnak magából, hogy létrára kell állnia, ha be akar nézni az ágy alá.
– Ismerek olyat, aki sokat törte már magát ezért. A szorgalom azonban nem pótolja a tehetséget.

92. oldal

1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

– Hogy lehet egy ilyen kemény férfi ennyire gyengéd? – kérdezte tűnődőn.
– Ha nem volnék kemény, már nem élnék. Ha sosem tudnék gyengéd lenni, nem érdemelném meg, hogy éljek.

203. oldal

3 hozzászólás
Kuszma P>!

– Tegnap reggel – mondta [Miss Vermilyea] álmatagon –, azt mondtam, hogy van valami, amit kedvelek magában. Azt, hogy nem tapogat, és hogy van valami, amit nem. Tudja, mi az?
– Nem.
– Hogy nem is hajtott rám.
– A modora nem nagyon bátorított föl.
– Maga állítólag detektív. Legyen szíves, most oltsa el az összes lámpát.

104. oldal

5 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

– Bocsánat – mondtam. – Egy kicsit fáradt vagyok. Két-három naponta egyszer muszáj leülnöm. Öreg hiba, ki is küszöbölném, de nem vagyok már fiatal.

189. oldal

Frank_Spielmann I>!

Biccentett, én kimentem az estébe, és beszálltam a kocsimba. Aztán csak ültem, kezem a kormányt szorította. Nem voltam hozzászokva az olyan zsarukhoz, akik úgy bánnak velem, mintha nekem is jogom volna élni.

177. oldal

Frank_Spielmann I>!

A lány most már imádta a dolgot. Térdig gázoltam a giccsben.

26. oldal

Frank_Spielmann I>!

Odaértem egy tükörhöz, és szemügyre vettem az arcom. Ismerősnek tűnt.

47. oldal

rohadtszemét>!

– Ne mondjon nekem semmit – mondtam. – Csak továbbra is tegyen fel olyan kérdéseket, amelyekre nem tudom a választ. Fejleszti a kisebbrendűségi komplexusomat.

116. oldal


A sorozat következő kötete

Philip Marlowe sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Dashiell Hammett: A máltai sólyom
Mickey Spillane: Egy magányos éjszaka
Ross Macdonald: Áldozat kerestetik
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Agatha Christie: Az álmok háza
Darynda Jones: Második sírhant
Rex Stout: A gyilkos kézirat
Stephen King: Mr. Mercedes
Paul Auster: New York trilógia
Erle Stanley Gardner: A baglyok nem pislognak