Hosszú ​búcsú (Philip Marlowe 6.) 91% 31 csillagozás

Ezt a könyvet hirtelen felindulásból vettem meg miután olvastam róla egy kritikát. Azért izgultam rendesen, hogy mennyire leszünk egy hullámhosszon, mert kb. 11 éve már volt egy rövidke kalandom Raymond Chandlerrel, ami nem igazán végződött jól. Konkrétan a Hosszú álom/Örök álom (The Big Sleep) című könyvéért egyáltalán nem voltam oda, így nagyon gyorsan eldöntöttem, hogy Chandler nem nekem való. Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy rehabilitálni kéne Chandlert, de eddig nem volt túl erős az elhatározásom. Azonban ezzel a könyvével annyira betalált, hogy innentől kezdve mindent el akarok olvasni tőle és még az első Philip Marlowe történetnek is adok egy újabb esélyt.
Ez a könyv fantasztikusan jó, és egészen váratlan módon több ponton is túlmutat a krimi műfaján. A Hosszú búcsúval egy, a magánnyomozói létbe, sőt talán még az életbe is belefáradt, olykor cinikus, de nagyon szerethető Philip Marlowe-t kapunk, aki akaratán kívül egy elég szövevényes ügybe keveredik. Mindemellett van itt társadalomkritika a „felső tízezer” kiüresedett életéről, az ’50-es évek Amerikájáról, és megvillan valamennyi abból a mocsokból is, amit James Ellroy regényei olyan nagy előszeretettel vágnak a képünkbe.
A Hosszú búcsút nem hiába tartják a krimi egyik fontos mérföldkövének, viszont úgy gondolom, hogy ezt a regényt nem csak a műfaj rajongóinak érdemes kézbe venniük.

Azt azért még fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez a regény nem egy pörgős, hullahegyekkel tarkított krimi, így aki ilyenre vágyik, az talán ehelyett mást vegyen le a polcról.

Chandler leginkább regényszerű regénye, nem csak a hossza miatt lesz regény. Elég lassan indul be a cselekmény, ami kriminél idegesítő tud lenni, mert az ember várná már az akciót. Olyan rettenetesen sok akció nincs benne, elárulom. Van benne helyette Philip Marlowe, a jó szövegeivel meg a bogartos fapofával, egy gyönyörű nő (az mindig kell, most nem Lauren Bacallt kell képzelni, hanem mondjuk Gloria Grahame-et*, vagy még nála is szexibb szőke színésznőt), gengszterek, buta verőemberek, whiskeysüvegek, cigaretták gyufáról gyújtva, és kiábrándultság ezerrel.

Talán a legkeserűbb Chandler-könyv, bár még mindet nem olvastam. A leghosszabb is, majdnem 500 oldal. Az utolsó fejezetnél én majdnem fölvágtam az ereit valakinek, annyira kiábrándító volt. Nagyon jól meg van csinálva a sztori. Nem is az a legérdekesebb, ki ölt meg kit, inkább az, hogy miért. Van alkoholista, depressziós írónk is, akit nem tudtam nem Chandlernek elképzelni**. Látjuk a korabeli Amerikát, ami sötét, szomorú, magányos hely, már ha az ember nem bírja elviselni a kedélyeskedést, a mindennapos hazugságokat. Nem mintha ez csak az 40-es, 50-es évek Amerikájára lenne jellemző. Holden Caulfield biztos felhívta volna az éjszaka közepén Chandlert. Én is. „Nincs kedved meginni egy üveg whiskeyt és búsúlni együtt?”

A krimi elhanyagolt műfaj, csak mert népszerű. A szépirodalomnak nevezett izébe nyugodtan belefér, mennyi mindent el lehet mondani a világról egy nyomozáson keresztül. Talán a legalapvetőbb műfaj is a krimi. Persze ki akarna olyan klub tagja lenni, amelyikben elfogadnák tagnak?***

* Lásd Bogarttal együtt az In A Lonely Place-ben (Magányos helyen)
** Őt lehet látni pár pillanatig a Double Indemnityben (Dupla kártérítés/Gyilkos vagyok, mindkét címen fut), mint újságot olvasó férfit.
*** Bocs a lábjegyzetek miatt.

Sajnos, nem igazán nyűgözött le. A történet tetszett, de nem igazán tudtam nyomon követni, hogy Marlow miből jött rá néhány dologra. És túl mácsós, túl sok szleng, túl sok önelégült, cinikus, kiégett ember. Azért a filmet még megnézem! D

Öt csillag. De csak azért, mert nem lehet többet adni. Philip Marlowe karaktere örök szerelem számomra. Csak az a baj, hogy Chandler ilyen kevés történetet írt belőle. A két kezemen meg tudom számolni. Mint Beethoven szimfóniái… Nem is a sztorik, a karakter, a környezet, amibe helyezi, és szöveg…. Ez kapja meg az embert. És persze a magánkopó karaktere. Ilyen nincs több és nem is lesz. Szentimentalizmus, barátság, keménység, és persze a Kíberek utálata. E könyvbe is ez köszön vissza. Terry Lennox--szal kötött nem túl mély barátsága után igazán komoly kellemetlenségeket vállal érte. Hosszú a búcsú, míg végül Terry túl későn érkezik, foglalhatnánk össze a történetet a két címverzió elegyítésével. Köszönöm Raymond! Mellesleg 1001 könyv lista és Edgar Allan Poe-díj.

A legjobb Marlowe-könyv volt az egész sorozatban, a korona éke! Így kell méltón befejezni egy sorozatot!

Nem vagyok a műfaj szerelmese. Nem olvastam eddig sok kirmit. Kritikákat olvasva rendeltem meg a könyvet, miszerint ő a nagy amerikai hős. Ezzel egyetértek. A névjegykártyájára azt írhatná, hogy magánnyomozó és szociális munkás. Mindenkinek segít és bármikor. A könyv hangulata is átjött, még az is, hogy a gondokat alkohollal öblítjük. :D Igazán önzetlen, bátor, szókimondó, tele igazságérzettel. A karaktere tényleg tetszett. A cselekvés fonala néhol lassú volt, de az valószínűleg a hangulatkeltés számlájára írható. És sajnos nem tudtam követni úgy az összefüggéseket. (Az 1/3-ánál félbehagytam a könyv olvasását) Így a végén a csattanóknál leesett az állam. Mégis. Nem tudom, hogy fogok e még az írótól olvasni. Tényleg nem a krimi a kedvencem. És ha még fogok is olvasni krimit, (azért valószínűleg fogok) a következő más írótól lesz. Ha már ritkán olvasok ilyet, akkor inkább sorba venném őket, nem ragaszkodnék R. Chandler-höz.