Elkéstél, ​Terry! (Philip Marlowe 6.) 74 csillagozás

Raymond Chandler: Elkéstél, Terry! Raymond Chandler: Elkéstél, Terry! Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Philip ​Marlowe, a Los Angeles-i magándetektív – akinek cinikus magatartása mögött romantikus lélek lapul – egy kapatos hajnalon magatehetetlen részeget ment ki a rendőrség karmaiból. A forradásos arcú, harmincas évei ellenére hófehér hajú, az öntudatlanságig ittasan is tökéletes modorú idegen egyre jobban belopja magát Marlow szívébe -és egyre nagyobb kalamajkákba sodorja. Terry Lennox, a vörös hajú milliomoslány exférje a hollywoodi gazdagok világából Mexikóba menekül – talán mert ő volt a gyönyörű Sylvia brutális gyilkosa? És a lelkiismeret furdalás talán öngyilkosságba kergette? Vagy netán azonos azzal a fekete hajú, barna bőrű, kifogástalan spanyolsággal beszélő mexikói úriemberrel, akinek két ország rendőrsége szegődik a nyomába? És vajon mi köze lehet akár Terrynek, akár Marlowe-nak ahhoz, hogy Roger Wade, a zseniális ám súlyosan alkoholista író be tudja-e fejezni tizenharmadik regényét?
Megannyi kérdőjel, amelyre maga Marlowe sem tudja a választ – de valamennyire… (tovább)

Hosszú búcsú címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1953

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Albatrosz könyvek

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1996
368 oldal · ISBN: 9635483430 · Fordította: Papp Zoltán
>!
Fabula, Budapest, 1991
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 963788520X · Fordította: Papp Zoltán
>!
Magvető, Budapest, 1973
340 oldal · puhatáblás · Fordította: Papp Zoltán

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Philip Marlowe


Kedvencelte 9

Most olvassa 1

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
regulat
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

„Ez a különbség a bűnözés és az üzlet között. Mert az üzlethez tőke kell. Néha arra gondolok, hogy ez az egyetlen különbség.”

Bevallom, hogy a leg, leg, leg… jelzős Chandler regény, ha csak krimiként olvasom, akkor bizony nem fog meg. Néha határozottan untam a köröket, ahogy Marlowe egyre közelít a megoldás felé.
De ez ugye nem egyszerűen krimi. Ez egy vallomás is. …az alkoholizmusról.
No meg tömény társadalomkritika. Az igazságszolgáltatásról, vagy inkább nevezzük jogszolgáltatásnak.
„Az igazságszolgáltatás nem egyenlő az igazsággal. Csupán egy nagyon tökéletlen mechanizmus. Ha pontosan a megfelelő gombot nyomja meg, és ráadásul szerencséje van, talán kipottyan a dobozból az igazság. A jogszolgáltatás mechanikus, mindig is az volt, soha nem is akart más lenni.”
A gazdagok világának csillogással álcázott mocskáról. A populizmusról… illetve annak álságos voltáról… a politikáról… még McCarthy szenátornak is oda szúr egyet, ami ’53-ban azért kockázatos volt…. úgy az egész szarról, ami körülvesz minket.
Igen, azt írtam, hogy minket, mert Chandlert olvasva, mintha nem igazán változott volna semmi, max a körítés. Ami azért, ha másnak nem is, de nekem mindenképp, ijesztő.
Marlowe, a magányos farkas [kéne valami jobb jelző, mert a farkas nem passzol a nagyvároshoz] barátkozik… persze, hogy rácseszik, mert valami olyasmibe keveredik, amit maga sem ért. Azt meg minden magánkopóról tudjuk, hogy, ha valamit nem ért, akkor kinyomozza… Mondjuk a noir krimikről azt is tudjuk, hogy a főhős tulajdonképpen nem is akarja az ügyet megoldani, de az ügy nem hagyja őt békén… Na, Marlowe is így jár.
Meg közben kap néhány pofont, talán ad is (erre most nem emlékszem), ölébe hull egy-két nő… néha él is lehetőséggel, és valójában nem keres egy qrva kanyit sem, részben, mert elvei vannak…
Valaki azt írta, hogy a The Long Good-Bye eszencia, vagy inkább esszencia. Igaza lehet így is – úgy is. Tömény, lustán csorduló, kivonata ez a krimiknek, amely egy egy egyébként gyenge minőségű (má'bocs) bűntényt tesz élvezetes olvasmánnyá, avagy benne van a xx. század szennyének (és úgy tűnik, hogy a xxi-é is) összessége…

Igen, három és fél csillagot adtam, mert bármennyire jó Papp Zoltán fordítása (megküzdött az argóval, és nyert, mert ma is olvasható, érthető, és nem mesterkélt), a történet annyira tömény, hogy én bizony nem élveztem. Ettől még a nagyszerűségét nem vonom kétségbe. Jogosan került be anno az 1001-be.

>!
Fabula, Budapest, 1991
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 963788520X · Fordította: Papp Zoltán
6 hozzászólás
>!
Scalard
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Micsoda értékelések vannak itt, egy meg két mondat, a krimi koronázatlan királyának legjobb regénye alatt. Ez igen! Nem tudom… ha valaki az Elkéstél Terryvel kezd ismerkedni Chandler-rel, akkor nem-e megijed a töménységétől, mert ez itt a koncentrált esszenciája mindannak, amit az emberi gyötrelem, cinizmus, és keserűség csak szülhet.

A romantika olyan szintű lábbal tiprása, amit ha manapság írnának meg, két oldalról vennék össztűz alá a vérző szívű liberálisok és a feminizmus élharcosai (ez utóbbiak elég hamar szívinfarktust kapnának amúgy). Kétszer olvastam el eddig, de mindig belebonyolódok a logikájába, egyszer valamikor még egyetem alatt 21-22 éves korom körül, aztán majdnem tíz évvel később, szóval érik egy harmadik kör is. Szerencsére a logika megbocsátható a fantasztikus leírásoknak, és a hihetetlen hasonlatoknak amelyekből a könyvben rengeteget találhatunk. Chandler az a fajta, akit egy délután elolvas az ember, annyira fantasztikusan bánt a szavakkal, mégis gyakran kényszerítettem magam az olvasás megszakítására, hogy napokig tartson az élvezet. Mindösszesen hét regényt írt, nem szabad mindet lenyelni egyszerre.

Tradicionálisan az Elkéstél Terryt tartják a Chandleri életmű ékkövének, éppen azért, mert nagyon tömény, és lerántja a leplet, amúgy gyomrosan, húsba vágón, ebben közre játszik, Chandler magánélete, amely mindig kihatott a műveire (milyen meglepő), az írása közben nézhette végig tehetetlenül rajongásig szeretett felesége haldoklását, ami után olyan alkoholmámorba fojtotta bánatát, amilyet a világ nem látott. Folyton arról beszélt, hogy megöli magát, egyszer meg is próbálta. Lényegében ezután már nem írt semmit, csak a Visszajátszást, azt is évekkel később, és azt meg ugye a leggyengébb művének tartják.

A regényben két szereplőt is önmagáról mintázott, a nálunk címszereplő Terry Lennoxot, és a szintén alkoholista, önmaga írásaiban kételkedő Roger Wade-t. Chandler mindig is önmagával volt a legkritikusabb, pedig életműve mégis teljes, ha valaki száz regényt ír, és ontja magából a történeteket akkor bizony óhatatlanul is lesznek elképesztően rossz fércmunkái (lásd Verne apót), de Chandlernél ez csupán azt jelenti, hogy pár paraszthajszál választja el a műveit egymástól. És nagyon jól tette, hogy kételkedett önmagában, ezért nem követte el azt a hibát, hogy beleszeretett volna olyan mondatokba, amelyek már csak neki tetszenek.

Hogy a The Long Goodbye mennyire megihlette a popkultúrát arról elég sokat mond, hogy Frank Miller első története a Sin Cityből, a Hard Goodbye címet viseli, hogy a Max Payne 2-ben a Poets of the Fall a Late Goodbye-et énekli a stáblista alatt, és még Star Trekék is készítettek egy részt The Big Goodbye címmel.

A könyvnek adaptációi is születtek, 1954-ben Dick Powellal (aki személy szerint sokkal jobb Philip Marlowe alakítást nyújtott mint Bogart, de nálunk teljesen ismeretlen) és 1973-ban Robert Altman is filmre vitte. Chandler önmaga is ezt a művét tartotta a legjobbnak, 1955-ben ezt aláhúzta az is, hogy Edgar Allan Poe díjat kapott.

Rajongok a fordítás ízes soraiért, – Albatrosz/Fabula – a szocializmusban így elkapni és visszaadni az amerikai szlenget iszonyatos bravúr, – pláne úgy, hogy ez maradandó élvezetet nyújt 2000 után is –
hiszen ez még a 90-es években is problémát jelentett. Én mégis legjobban a magyar címet szeretem, mert bár elsőre totál érthetetlen, és egy kicsit infantilis is, a regény végére értelmet nyer. Egész egyszerűen van úgy, hogy ha valamit lekésünk, az nem tér vissza soha, helyre hozni nem tudjuk, és egy életen át rágódhatunk, hogy valamit, valahol elképesztően elszúrtunk.

Úgyhogy mire vársz? Ha nem olvastad volna azonnal szerezd be, – szigorúan az első fordítást – 500-1000 Huf bármely antikváriumban…

>!
lilaköd P
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Alkoholmámorban úszó kuncsaftok, gazdag feleségek, akik szívesen omlanak detektívünk karjaiba, gengszterek és némi csihi-puhi.
Ez egy klasszikus krimi, klasszikus detektívvel, és fordulatos eseményekkel

>!
alaurent P
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A klasszikus krimik minden kelléke benne van a regényben. Marlowe igyekszik kívülről nézni a világot, de szemlélődése közben – talán a romantikus szíve, vagy a mindenen átlátó cinizmusa miatt – rájön az összefüggésekre. Kemény a szíve, határozott az ökle, és rendíthetetlen az igazságérzete, még ha falnak rohanni sem akar vele.
Különös világ volt az a gengszterek uralta kor, amelyben Marlowe magándetektívnek minden lehetősége megvolt arra, hogy a rendőrség előtt járva irányítsa a sorsot, megmentsen embereket, tisztázzon a gyanú alól olyanokat, akiknek a bűnösségét csak felületi dolognak tartja, és mást ott hagyjon a rendőrségnek, akit a velejéig romlottnak, erkölcstelennek és gátlástalannak tart.
Talán ezért, talán a cinizmussal leplezett együttérzésre képes lelkéért, talán a flegmatikus magabiztosságáért szeretem a Chandler-krimiket, nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy mindegyiknek van hangulata.

>!
Fater
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Igazi klasszikus (a mai krimifelfogáshoz képest szinte "régimódi") detektívregény, annak minden egyes kellékével együtt. Adott a nagypofájú, ugyanakkor kemény öklű, egykori rendőr magánnyomozó, szimpatikus és kevésbé szimpatikus női szereplők, egyszóval minden olyan elem, ami egy krimit régen és ma is eladhatóvá tett és tehet.
Két dolog azonban nem nagyon tetszett. Egyrészt maga az alapfelállás: mi a francért karolna fel első látásra egy Marlowe-féle kopó Terry Lennox-hoz hasonló tökrészeg figurát? Másrészt az sem tetszett, hogy már szinte a fülszövegből kikövetkeztethető a történet csattanója. Mindezektől függetlenül jó olvasni olyan történetet, ahol a nyomozó még „kíber”, a bűnözők pedig nem mindig csak ártani akarnak…

>!
masque
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Egy évtizeddel ezelőtt jobban szerettem mint most. De egy évtizeddel ezelőtt a világ is lassabban működött. Viszont Chanler még mindig egy király.

>!
Krompák_Péter
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A mű Raymond Chandler munkásságának legfénylőbb gyöngyszeme,és egyben műfaj egyik mérföldköve!
Minden mondata,és a cselekmény legapróbb szála is helyén van,egyszóval „profimunka” Elemzésből sok kimerítő van az oldalon ,főleg Magyar Tiboré átfogó,így erről nem írnék.
Javaslom hogy aki tervezi az író hét regényének elolvasását, ezt tegye a végére!
Ja , és Robert Altman 1973-ban készült film adaptációját véletlenül sem nézze meg még a könyvet nem olvasta!

>!
Habók P
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A cinikusnak tűnő ám érző lelkű detektív minden rejtélyt megold. Szerettem. Újraolvasni nem merem.

>!
Timi_Kállai
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Olvasás közben végig motoszkált bennem egy gondolat.
Raymond Chandler Philip Marlowe magándetektívje és Georges Simenon Maigret főfelügyelője nem is áll egymástól olyan messze. Persze más-más világ, más-más karakter, és mégis a könyvek hangulata ugyanaz. Közös bennük a mulatók, lokálok, vendéglők talmi csillogása, füstössége, az alkoholmámorban fetrengő percemberek felemelkedése és hanyatlása. És persze ott van a politika és az alvilág végtelen keringője is. Maigret és Marlowe, bár módszerük különböző nem is lehetne, de mind a ketten türelmesen, semmitől vissza nem riadva, milliméterről, milliméterre, makacsul, nem törődve karrierrel, testi-lelki épséggel, csak halad előre mindvégig, csak az igazságot tartva szem előtt, tántoríthatatlanul.

Elkéstél, Terry! Tetszett a könyv, bár néhol egy kicsit erőltetettnek éreztem. Marlowe cinizmusa viszont mart, mint a vitriol. Sőt továbbmegyek, részemre a csúcspont az amikor Marlowe és Ohls az utolsó fejezetek egyikében összecsap, markáns véleményük, világnézetük ütközik meg egymással, majd aztán szépen, mint a visszahúzódó tenger hullámai keverednek, és békésen megférnek. Mert más-más az igazság mindenkinek, és bár a cél közös, az odavezető út már nem.
Igazi csemege ez a könyv, nem véletlenül lett Edgar Allan Poe-díjas regény.

>!
Eltiron 
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A kedvenc Chandler-regényem, a történetszövés és jellemábrázolás kimagasló mesterműve, Terry pedig a kedvenc karakterem. Igazi WTF-fordulatokat tartalmaz, amik nem erőltetettek, simán illenek a sztoriba. Sokszor újraolvasott, zseniális könyv, megy is a kedvenceim közé :)


Népszerű idézetek

>!
regulat

A pénz hatalmát egyre nehezebb kordában tartani. Az ember megvásárolható. A népszaporulat, a hatalmas háborús költségek, a rabló adórendszer szüntelen nyomása – mindezek még megvásárolhatóbbá teszik. Az átlagember fáradt és fél, a fáradt és félelme szorította ember pedig nem engedheti meg magának az eszmények fényűzését. El kell tartani a családját. Korunkban szemmel kísérhetjük az egyéni és a közerkölcs felháborító hanyatlását. Nem várhat emberséget olyanoktól, akiknek az életéből is hiányzik.

237. oldal (Fabula, 1991)

6 hozzászólás
>!
dr_Eminens

– Mondjon néhány szót magáról, Mr. Marlowe. Ha nem talál a kérésemen kivetnivalót.
– Mit mondjak? Engedélyezett magánnyomozó vagyok, és már elég régen. Magányos farkas, nőtlen, lassan középkorú leszek, de gazdag még mindig nem.Voltam már lakat alatt, nem is egyszer, és válásügyet nem vállalok. Szeretem az italt, a nőket, a sakkot és még néhány dolgot. A kiberek nem túlságosan kedvelnek, de ismerek közülük néhányat, akikkel egész jól kijövök. Bennszülött vagyok, Santa Rosából, mindkét szülőm halott, se testvérem, se nővérem, és ha egy sötét utcán egyszer kinyírnak – és az én szakmámban ez bárkivel megeshet, és meg is esik elég sok emberrel, akár van szakmája, akár nincs –, szóval ha ez történik, senki sem fog sírni miattam.

Kapcsolódó szócikkek: Philip Marlowe
>!
regulat

Demokráciában élünk – Legalábbis névlegesen –, a többség uralma alatt. Pompás eszme, ha meg lehet valósítani. A nép választ, de a megválasztandókat a pártmechanizmus jelöli ki, és hogy eredményes legyen, sok pénzre van szükség. Valakitől, egyéntől, tőkés csoporttól vagy szakszervezettől pénzt kell kapniuk, és a viszontszolgálat elkerülhetetlen.

237. oldal (Fabula, 1991)

Kapcsolódó szócikkek: demokrácia · politika
>!
regulat

Az amerikaiak mindent megesznek, ami meg van pirítva, néhány fogpiszkálóval össze van tűzve, és a szélein saláta lóg ki, ez akkor a legjobb, ha fonnyadt.

336. oldal (Fabula, 1991)

Kapcsolódó szócikkek: szendvics
>!
regulat

Szabad sajtóról rikácsolnak szüntelenül, s ezen – néhány tisztes kivételtől eltekintve – azt értik, hogy szabad legyen botrányt-bűnt, szexet-szenzációt, rágalmat-gyűlöletet szétkiabálni, pénzügyi és politikai propagandát folytatniuk. Az újság üzlet, amely a hirdetések jövedelmezőségéből csinál pénzt. Ez a példányszámtól függ, és maga igazán tudja, mitől függ a példányszám.

237. oldal (Fabula, 1991)

Kapcsolódó szócikkek: szabad sajtó
>!
regulat

A franciáknak van rá kifejezésük. Ezeknek a szarháziaknak mindenre van kifejezésük, és milyen találóak.

370. oldal (Fabula, 1991)

>!
regulat

Ez a különbség a bűnözés és az üzlet között. Mert az üzlethez tőke kell. Néha arra gondolok, hogy ez az egyetlen különbség.

192. oldal (Fabula, 1991)

>!
LNB

Az igazságszolgáltatás nem egyenlő az igazsággal. Csupán egy nagyon tökéletlen mechanizmus. Ha pontosan a megfelelő gombot nyomja meg, és ráadásul szerencséje van, talán kipottyan a dobozból az igazság. A jogszolgáltatás mechanikus, mindig is az volt, soha nem is akart más lenni.

>!
rosa_canina

Különben is ki tud megkülönböztetni egy kábítószerüzért egy vegetáriánus könyvkereskedőtől.

127. oldal

>!
regulat

Mi csomagolunk a legszebben, Mr. Marlowe, de amit csomagolunk, az többnyire szemét.

238. oldal (Fabula, 1991)


A sorozat következő kötete

Philip Marlowe sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mario Puzo: A Keresztapa
Stephen King: A halálsoron
Patricia Highsmith: A tehetséges Mr. Ripley
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
Jason Matthews: Vörös veréb
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Frank Herbert: Dűne
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
Ray Bradbury: Holdkórosok temetője