Elkéstél, ​Terry! (Philip Marlowe 6.) 63 csillagozás

Raymond Chandler: Elkéstél, Terry! Raymond Chandler: Elkéstél, Terry! Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Philip ​Marlowe, a Los Angeles-i magándetektív – akinek cinikus magatartása mögött romantikus lélek lapul – egy kapatos hajnalon magatehetetlen részeget ment ki a rendőrség karmaiból. A forradásos arcú, harmincas évei ellenére hófehér hajú, az öntudatlanságig ittasan is tökéletes modorú idegen egyre jobban belopja magát Marlow szívébe -és egyre nagyobb kalamajkákba sodorja. Terry Lennox, a vörös hajú milliomoslány exférje a hollywoodi gazdagok világából Mexikóba menekül – talán mert ő volt a gyönyörű Sylvia brutális gyilkosa? És a lelkiismeret furdalás talán öngyilkosságba kergette? Vagy netán azonos azzal a fekete hajú, barna bőrű, kifogástalan spanyolsággal beszélő mexikói úriemberrel, akinek két ország rendőrsége szegődik a nyomába? És vajon mi köze lehet akár Terrynek, akár Marlowe-nak ahhoz, hogy Roger Wade, a zseniális ám súlyosan alkoholista író be tudja-e fejezni tizenharmadik regényét?
Megannyi kérdőjel, amelyre maga Marlowe sem tudja a választ – de valamennyire… (tovább)

Hosszú búcsú címmel is megjelent.

Eredeti mű: Raymond Chandler: The Long Good-Bye

Eredeti megjelenés éve: 1953

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1996
368 oldal · ISBN: 9635483430 · Fordította: Papp Zoltán
>!
Magvető, Budapest, 1973
340 oldal · puhatáblás · Fordította: Papp Zoltán
>!
Fabula, Budapest, 1973
384 oldal · ISBN: 963788520X · Fordította: Papp Zoltán

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Philip Marlowe


Kedvencelte 9

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
Scalard
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Micsoda értékelések vannak itt, egy meg két mondat, a krimi koronázatlan királyának legjobb regénye alatt. Ez igen! Nem tudom… ha valaki az Elkéstél Terryvel kezd ismerkedni Chandler-rel, akkor nem-e megijed a töménységétől, mert ez itt a koncentrált esszenciája mindannak, amit az emberi gyötrelem, cinizmus, és keserűség csak szülhet.

A romantika olyan szintű lábbal tiprása, amit ha manapság írnának meg, két oldalról vennék össztűz alá a vérző szívű liberálisok és a feminizmus élharcosai (ez utóbbiak elég hamar szívinfarktust kapnának amúgy). Kétszer olvastam el eddig, de mindig belebonyolódok a logikájába, egyszer valamikor még egyetem alatt 21-22 éves korom körül, aztán majdnem tíz évvel később, szóval érik egy harmadik kör is. Szerencsére a logika megbocsátható a fantasztikus leírásoknak, és a hihetetlen hasonlatoknak amelyekből a könyvben rengeteget találhatunk. Chandler az a fajta, akit egy délután elolvas az ember, annyira fantasztikusan bánt a szavakkal, mégis gyakran kényszerítettem magam az olvasás megszakítására, hogy napokig tartson az élvezet. Mindösszesen hét regényt írt, nem szabad mindet lenyelni egyszerre.

Tradicionálisan az Elkéstél Terryt tartják a Chandleri életmű ékkövének, éppen azért, mert nagyon tömény, és lerántja a leplet, amúgy gyomrosan, húsba vágón, ebben közre játszik, Chandler magánélete, amely mindig kihatott a műveire (milyen meglepő), az írása közben nézhette végig tehetetlenül rajongásig szeretett felesége haldoklását, ami után olyan alkoholmámorba fojtotta bánatát, amilyet a világ nem látott. Folyton arról beszélt, hogy megöli magát, egyszer meg is próbálta. Lényegében ezután már nem írt semmit, csak a Visszajátszást, azt is évekkel később, és azt meg ugye a leggyengébb művének tartják.

A regényben két szereplőt is önmagáról mintázott, a nálunk címszereplő Terry Lennoxot, és a szintén alkoholista, önmaga írásaiban kételkedő Roger Wade-t. Chandler mindig is önmagával volt a legkritikusabb, pedig életműve mégis teljes, ha valaki száz regényt ír, és ontja magából a történeteket akkor bizony óhatatlanul is lesznek elképesztően rossz fércmunkái (lásd Verne apót), de Chandlernél ez csupán azt jelenti, hogy pár paraszthajszál választja el a műveit egymástól. És nagyon jól tette, hogy kételkedett önmagában, ezért nem követte el azt a hibát, hogy beleszeretett volna olyan mondatokba, amelyek már csak neki tetszenek.

Hogy a The Long Goodbye mennyire megihlette a popkultúrát arról elég sokat mond, hogy Frank Miller első története a Sin Cityből, a Hard Goodbye címet viseli, hogy a Max Payne 2-ben a Poets of the Fall a Late Goodbye-et énekli a stáblista alatt, és még Star Trekék is készítettek egy részt The Big Goodbye címmel.

A könyvnek adaptációi is születtek, 1954-ben Dick Powellal (aki személy szerint sokkal jobb Philip Marlowe alakítást nyújtott mint Bogart, de nálunk teljesen ismeretlen) és 1973-ban Robert Altman is filmre vitte. Chandler önmaga is ezt a művét tartotta a legjobbnak, 1955-ben ezt aláhúzta az is, hogy Edgar Allan Poe díjat kapott.

Rajongok a fordítás ízes soraiért, – Albatrosz/Fabula – a szocializmusban így elkapni és visszaadni az amerikai szlenget iszonyatos bravúr, – pláne úgy, hogy ez maradandó élvezetet nyújt 2000 után is –
hiszen ez még a 90-es években is problémát jelentett. Én mégis legjobban a magyar címet szeretem, mert bár elsőre totál érthetetlen, és egy kicsit infantilis is, a regény végére értelmet nyer. Egész egyszerűen van úgy, hogy ha valamit lekésünk, az nem tér vissza soha, helyre hozni nem tudjuk, és egy életen át rágódhatunk, hogy valamit, valahol elképesztően elszúrtunk.

Úgyhogy mire vársz? Ha nem olvastad volna azonnal szerezd be, – szigorúan az első fordítást – 500-1000 Huf bármely antikváriumban…

>!
lilaköd P
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Alkoholmámorban úszó kuncsaftok, gazdag feleségek, akik szívesen omlanak detektívünk karjaiba, gengszterek és némi csihi-puhi.
Ez egy klasszikus krimi, klasszikus detektívvel, és fordulatos eseményekkel

>!
alaurent P
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A klasszikus krimik minden kelléke benne van a regényben. Marlowe igyekszik kívülről nézni a világot, de szemlélődése közben – talán a romantikus szíve, vagy a mindenen átlátó cinizmusa miatt – rájön az összefüggésekre. Kemény a szíve, határozott az ökle, és rendíthetetlen az igazságérzete, még ha falnak rohanni sem akar vele.
Különös világ volt az a gengszterek uralta kor, amelyben Marlowe magándetektívnek minden lehetősége megvolt arra, hogy a rendőrség előtt járva irányítsa a sorsot, megmentsen embereket, tisztázzon a gyanú alól olyanokat, akiknek a bűnösségét csak felületi dolognak tartja, és mást ott hagyjon a rendőrségnek, akit a velejéig romlottnak, erkölcstelennek és gátlástalannak tart.
Talán ezért, talán a cinizmussal leplezett együttérzésre képes lelkéért, talán a flegmatikus magabiztosságáért szeretem a Chandler-krimiket, nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy mindegyiknek van hangulata.

>!
Fater
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Igazi klasszikus (a mai krimifelfogáshoz képest szinte "régimódi") detektívregény, annak minden egyes kellékével együtt. Adott a nagypofájú, ugyanakkor kemény öklű, egykori rendőr magánnyomozó, szimpatikus és kevésbé szimpatikus női szereplők, egyszóval minden olyan elem, ami egy krimit régen és ma is eladhatóvá tett és tehet.
Két dolog azonban nem nagyon tetszett. Egyrészt maga az alapfelállás: mi a francért karolna fel első látásra egy Marlowe-féle kopó Terry Lennox-hoz hasonló tökrészeg figurát? Másrészt az sem tetszett, hogy már szinte a fülszövegből kikövetkeztethető a történet csattanója. Mindezektől függetlenül jó olvasni olyan történetet, ahol a nyomozó még „kíber”, a bűnözők pedig nem mindig csak ártani akarnak…

>!
masque
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Egy évtizeddel ezelőtt jobban szerettem mint most. De egy évtizeddel ezelőtt a világ is lassabban működött. Viszont Chanler még mindig egy király.

>!
Krompák_Péter
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A mű Raymond Chandler munkásságának legfénylőbb gyöngyszeme,és egyben műfaj egyik mérföldköve!
Minden mondata,és a cselekmény legapróbb szála is helyén van,egyszóval „profimunka” Elemzésből sok kimerítő van az oldalon ,főleg Magyar Tiboré átfogó,így erről nem írnék.
Javaslom hogy aki tervezi az író hét regényének elolvasását, ezt tegye a végére!
Ja , és Robert Altman 1973-ban készült film adaptációját véletlenül sem nézze meg még a könyvet nem olvasta!

>!
Habók P
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A cinikusnak tűnő ám érző lelkű detektív minden rejtélyt megold. Szerettem. Újraolvasni nem merem.

>!
Eltiron
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

A kedvenc Chandler-regényem, a történetszövés és jellemábrázolás kimagasló mesterműve, Terry pedig a kedvenc karakterem. Igazi WTF-fordulatokat tartalmaz, amik nem erőltetettek, simán illenek a sztoriba. Sokszor újraolvasott, zseniális könyv, megy is a kedvenceim közé :)

>!
LNB
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Számomra egyedül az tűnt bántóan hihetetlennek, hogy a két ember közül, kiket Terry megmentett, véletlenül mind a kettő nagy hatalmú emberré vált, akik pont a szükséges kapcsolatokkal rendelkeztek, és képesek voltak ennyire bonyolult mód kihúzni a lekvárból. Ezen a szálon még dolgoztam volna.
Amúgy bámulatos, mint az összes Marlowe-történet.


Népszerű idézetek

>!
dr_Eminens

– Mondjon néhány szót magáról, Mr. Marlowe. Ha nem talál a kérésemen kivetnivalót.
– Mit mondjak? Engedélyezett magánnyomozó vagyok, és már elég régen. Magányos farkas, nőtlen, lassan középkorú leszek, de gazdag még mindig nem.Voltam már lakat alatt, nem is egyszer, és válásügyet nem vállalok. Szeretem az italt, a nőket, a sakkot és még néhány dolgot. A kiberek nem túlságosan kedvelnek, de ismerek közülük néhányat, akikkel egész jól kijövök. Bennszülött vagyok, Santa Rosából, mindkét szülőm halott, se testvérem, se nővérem, és ha egy sötét utcán egyszer kinyírnak – és az én szakmámban ez bárkivel megeshet, és meg is esik elég sok emberrel, akár van szakmája, akár nincs –, szóval ha ez történik, senki sem fog sírni miattam.

Kapcsolódó szócikkek: Philip Marlowe
>!
LNB 

Az igazságszolgáltatás nem egyenlő az igazsággal. Csupán egy nagyon tökéletlen mechanizmus. Ha pontosan a megfelelő gombot nyomja meg, és ráadásul szerencséje van, talán kipottyan a dobozból az igazság. A jogszolgáltatás mechanikus, mindig is az volt, soha nem is akart más lenni.

>!
rosa_canina

Különben is ki tud megkülönböztetni egy kábítószerüzért egy vegetáriánus könyvkereskedőtől.

127. oldal

>!
dr_Eminens

Kimentem a konyhába kávét főzni – vödörszám. Dús, erős, keserű, tűzforró, kegyetlen, istentelen kávét. Fáradt férfiak szíve vérét.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
>!
LNB

Orrom elé dugta feszült arcát. – A szerencsejátékos élősködőket éppúgy gyűlölöm – mondta nyersen –, mint a kábítószercsempészeket. Olyan ragályt terjesztenek, ami minden porcikájában bomlasztó hatású, mint a kábítószer. Azt hiszi, ártalmatlan szórakozásra készültek azok a helyek Renóban meg Vegasban? A fenét, a kisemberek kizsebelésére, a semmiért valamit csóróknak, azoknak a fiúknak, akik borítékkal a zsebükben autóstoppal utaznak oda, és elvesztik a heti kosztpénzt. A gazdag játékos elveszt 50 rongyot, nevet egyet, és hazaugrik pénzért. Nem a gazdagok pénzén híznak kövérre a nagy bűnszövetkezetek. A nagy dohány a dollárokból, féldollárokból, az itt-ott csordogáló negyeddollárokból, sőt leginkább a centekből jön össze. A nagy bűnszövetkezetek pénze úgy folyik be, mint a víz a fürdőszobacsapon: egyenletesen és szünet nélkül. Ha valaki le akar törni egy hivatásos hazárdőrt, az az én emberem. Szeretem. És ha az állam kormánya pénzt kap a szerencsejátékból, amit adónak nevez, akkor segítséget is nyújt a banditáknak, hogy üzletszerűen gengszterkedhessenek. A borbély vagy a manikűröslány földob két dolcsit a szimatra. Ez a pénz a Szindikátusé, az igazi profit ebből jön. Az emberek tisztességes rendőrséget akarnak, így van? Azért, hogy a bárcásokat őrizzék? Ebben az államban engedélyezett lóversenyzés folyik egész esztendőn át. Tisztességes üzlet, az állam lecsípi a magáét, és minden föltett egy dollárra ötven esik a bukiknál. Nyolc-kilenc futam van egy menetben – a felére senki sem figyel –, de mindig befuthat a tipped, ha jó tanácsra hallgattál. A zsoké csak egyféleképpen nyerheti meg a versenyt, de annak is számtalan módja van, ha el akarja veszíteni. Hiába állít az ember megfigyelőt a Barrier minden oszlopához, fenét sem vesz észre, ha a zsokék értik a mesterséget. Ez legális játék, pajtás, tiszta, úri munka, államilag elfogadott. Akkor hát nincs hézag, igaz? De nem az én elvem szerint, de nem ám. Mert szerencsejáték, mert szerencsejátékosokat nevel, és mert mindent összevetve csak egyféle szerencsejáték van – a rosszféle.

>!
L_Nagy_Balázs

Egy bizonyos ponton túl minden veszély egyforma. (Walter Bagehot)

>!
LNB

Szőkék és szőkék között különbség van. Minden szőkének megvan az előnye, kivéve persze a műszőkéket, akik olyan szőkék, mint egy hidrogénezett hajú zulukaffer, és természetükre nézve olvatagok, mint a betonjárda. Van a kicsi, kacér szőke, aki a füledbe csiripel, és van a műemlékszerű, hatalmas szőke, akinek egy jeges kék pillantására vigyázzba vágod magad. Van szőke, aki alulról fölfelé pillant rád, illatos és duruzsol, és a karodon lóg, és mindig nagyon-nagyon fáradt lesz, ha haza akarod vinni. Aki kimerülten legyint, fenemód fáj a feje, hogy már szeretnéd képen törülni, és boldog vagy, ha előbb rájössz a fejfájására, és nem fektetsz bele túl sok időt, pénzt és reményt. Mert az a fejfájás olyan fegyver, mely nem csorbul az idők folyamán, és olyan halálos, mint a bérgyilkos tőre vagy Lukrécia méregfiolája.
Van lágy, engedelmes és iszákos szőke, akit nem érdekelnek a ruhák – nerctől lefelé –, és akit nem érdekel, hová viszed – a Starlight Rooftól fölfelé –, csak legyen száraz pezsgő. Van a kis cudar szőke, aki egy kicsit sápadt, és aki fizeti a magáét, aki csupa napfény és megértés, ától cettig ismeri a dzsúdót, és úgy átdob a vállán egy kamionsofőrt, hogy közben egy mondatot sem hagy ki a Saturday Evening Post vezércikkéből, ha épp akkor azt olvassa. Van a sápadt, sápatag szőke, ez a fajta nem vészesen, de gyógyíthatatlanul vérszegény. Nagyon bágyatag, nagyon karcsú, és nagyon halkan beszél, valahonnan messziről jön a hangja, és egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá, először is, mert nem akarsz hozzányúlni, másodszor pedig, mert ő eredetiben olvassa Dantét vagy Kafkát vagy Kierkegaard-t, vagy éppen provanszi nyelven tanul, imádja a zenét, és ha a New York-i Filharmonikusok Hindemithet játszanak, meg tudja mondani, hogy a hat mélyhegedű közül melyik lépett be egy negyedütemmel később. Azt mondják, ezt Toscanini is tudja. Úgyhogy már ketten vannak.

>!
LNB

Egy gyilkos mindig valószínűtlen, amikor rájössz, hogy gyilkos. Vannak emberek, akik gyűlöletből, félelemből gyilkolnak, vagy a kéjért. Vannak ravasz gyilkosok, akik tervet készítenek, és úgy számítanak, hogy meg fogják úszni. Vannak dühödt gyilkosok, akik egyáltalán nem gondolkodnak. Aztán vannak olyan gyilkosok, akik szerelmesek a halálba. Akiknek a gyilkosság az öngyilkosság távoli rokona. Bizonyos szempontból mindannyian elmebetegek, csak nem úgy, ahogyan Spencer gondolja.

>!
lilaköd P

– Gazdag vagyok. Ki a fene akar boldog lenni?

19. oldal

>!
SDániel

Halott embernél nincs jobb bűnbak a földön. Nem felesel.

73. oldal, 10. fejezet


A sorozat következő kötete

Philip Marlowe sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
Lawrence Block: Tánc a mészárszéken
Jess Walter: A védett tanú
Stephen King: Mr. Mercedes
James Ellroy: Fekete Dália
Frederick Forsyth: A Sakál napja
Ken Follett: A Tű a szénakazalban
Minette Walters: A Testszobrász
C. J. Box: Zsaruk paradicsoma
John Hart: Lenn a folyónál