Katedrális 56 csillagozás

Raymond Carver: Katedrális

Raymond ​Carver a 20. századi amerikai irodalom egyik legnagyobb hatású novellistája, a minimalizmusként, „mocskos realizmusként” elhíresült irányzat legmarkánsabb hangú képviselője. A Magvető Kiadó 2010-ben indított Carver-életműsorozat harmadik, utolsó, Katedrális című kötetében az „olcsó kis tragédiák” szűkszavú krónikása kezében whiskey-s pohárral, a tőle megszokott szenvtelenséggel tárja elénk az amerikai hétköznapok légkondicionált lidércnyomását, és mutatja be a rémálmából felébredni képtelen, öntudatlanul vergődő (átlag)embert. A Kezdők és a Befognád, ha szépen kérlek? letaglózó erejű, a hétköznapok ridegségéből kibomló, lázálomszerű novellái után ezúttal mintha az alagút végén pislákolna valami halvány fény. De ha nem félünk közelebb merészkedni, láthatjuk, hogy a lámpát továbbra is Raymond Carver tartja. A kötetben szereplő tizenkét írást a kritika a szerző legkiérleltebb művei közé sorolja. Az életmű csúcspontjának számító címadó elbeszélésről pedig túlzás nélkül… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1983

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2011
256 oldal · ISBN: 9789631428919 · Fordította: Barabás András

Enciklopédia 30

Szereplők népszerűség szerint

alkoholista · kéményseprő

Helyszínek népszerűség szerint

kocsma


Kedvencelte 11

Most olvassa 3

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 45


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Raymond Carver: Katedrális

Azt mondják az értők, hogy ezek a szerző legkiérleltebb, legkiforrottabb novellái, azonban amekkora a káosz az életmű körül az özvegy és Gordon Lish kavarásai után, nem vennék rá mérget, hogy húsz év múlva is ez lesz a majdani ítélet.
Mindenesetre, számomra vége, ennyi volt. Ezzel a tizenkét novellával asszem minden magyarra fordított Carvert elolvastam. S most marad némi üresség. Pedig, ha jól belegondolunk semmi különös nem volt ezekben az elbeszélésekben sem. Tizenkét írás, jobbára férfiakról… Akik valahogy mindig a vesztes oldalon állnak. Saját hibából vagy a körülmények okán. Alkoholbetegen, kirúgottan, elhagyatottan, vagy csak nettó lúzerként, de valahogy a legtöbb szituban a „főhős” (?!, ha egyáltalán értelmezhető ebben a kontextusban ez a kifejezés) jó szívvel elmondhatja magáról: Bejött nekem az élet. Hogy csaptak volna a falhoz már a bölcsőben.
Szóval az amerikai kisváros árnyékos oldalának lakói, a lepukkant külvárosok, a lakókocsitelepek ugranak be az olvasónak, vagyis valami olyasmi, mint amikor Tar Sándorhoz benézünk a mi utcánkba.

(…) meglehetősen különös, de alapvetően nem valószerűtlen történéseket felvonultató (novella). Egy – Carvert (vagy még inkább, az amerikai minimalizmust) Askildsennel hasonlító – elemzésben olvastam ezt a kifejezést. link Bizony, hogy ilyen írásokat olvashatunk a Katedrálisban (is). Vagyis hát, oszoljunk emberek, nincs itt semmi látnivaló. Csupán a világirodalom egy kevésbé ismert és valahol deréktájt félbetört jegenyefenyője dőlt ki off.
Annyit csak még, hogy én is úgy érzem, miszerint a Láz és a Katedrális című írások abszolút tökéletesre, hibátlanra sikerültek, kísérteni fognak még egy darabig.

Carver életművét pedig mindenkinek ajánlom. Feltétel nélkül.

18 hozzászólás
sophie P>!
Raymond Carver: Katedrális

Carver nagyon tud a kedvemben járni, teljesen megfőzött. 12 novella, és nem lehet kedvencet választani, mindegyik elkap valahogy. Ráadásul azt mondják, nem is ezek a legjobbak.
Carver fő témája a semmi. Például amikor valaki otthon van, és lézeng, vagy amikor valaki elmegy egy dögunalom vendégségbe, ül egy vonatfülkében, és nem történik semmi. Na ezt a semmit tudja mesterfokon közvetíteni. Annyira tudja, milyen szavakat kell használni, hogy az látszódjék, hogy az a semmi az a valami, az az érdekes, az valaminek az oka és okozója. Rezzenésekből rakja össze, és mégis látható, kiérezhető.
És aztán mindig jön egy, az aprónál is apróbb történés (jó, néha nem is olyan apró, sőt, de akkor is a kulcs egy nézésben, egy pillanatfelvételben, egy hangban rejtőzik, egy hirtelen gondolatban), ami megváltoztat mindent. Azon veszed észre magad, hogy a harmadik-negyedik novella után már kutatod, mi lesz majd az a valami, ezúttal mit akar az orrod alá dörgölni? Szóval megtörténik az a bizonyos, és aztán hirtelen egy leheletfinom pont kerül a történet végére, nem is lezárás, csak egy jelzés, hogy nem fog folytatódni, gondolj, amit akarsz.
Tökéletes tömegközlekedési olvasmány. :)

4 hozzászólás
Morpheus>!
Raymond Carver: Katedrális

Egy újabb érdekes találkozás, ettől az írótól nem olvastam még semmit. A novellák olyan emberekről szólnak, akik félrecsúsztak, vagy éppen nem csúsztak félre, de nem jutottak sehová. Néha még sikerült újrakezdeniük is az életüket. Ha megkérdeznének, nem tudnám megmondani, hogy tetszett-e vagy sem, ahogy említettem, a hangulata kifejezetten érdekes, melankolikus, sőt szomorú. Az egyik novellája, a láz című pedig rólam szólt, szinte ugyanaz és ugyanúgy történt meg velem, ami a főszereplővel, a felesége elhagyta, egy másik férfi miatt. De nem is a történet volt a lényeg, hanem hogy mit érzett eközben. Pont ugyanígy éreztem. Nem is tudtam megállni zokogás nélkül, de nem is akartam. Talán már a megkönnyebbüléstől sírtam. Biztos vagyok benne, hogy ezt átélte az író is, ezt másképp nem lehet megírni. Az előző könyv amit olvastam, a gyászról szólt, arról sem tudtam, hogy arról fog szólni, azt sem tudtam, hogy ebben lesz egy ilyen novella. És úgy vettem ki ezt a két könyvet a könyvtárból, hogy a várólistámon az írók neve c, illetve d betűvel kezdődtek, és mostanában annak alapján válogatok, hogy a polcok között ne kelljen messze mennem. És ezekre véletlenekre rá tudok csodálkozni, örülök ezeknek a furcsa meglepetéseknek, és úgy érzem, hogy most kellett olvasnom ezeket a könyveket.

sebzek>!
Raymond Carver: Katedrális

Egy varázslatoktól túlcsorduló könyvből léptem át Carver világába, és nagyon meglepődtem, amikor erősebb misztikumot találtam a minimalizmusban, mint egy mondakör továbbgondolásában.

Talán Grecsótól olvastam, hogy a háború utáni generáció férfijaiba beállt egy törés. Addig a legtöbbjük életében eljött A háború, amiben meg kellett védeniük a haza becsületét. Ezt meg is tették, ki így, ki úgy állt helyt, aztán vagy meghaltak, vagy hazajöttek, és kiérdemeltek egy bizonyos tiszteletet. Ezzel kényelmesebb volt leélni az életüket. Aztán jött egy generáció, akiknek már nem volt háborújuk.

Amerikában is hasonló problémák ütötték fel a fejüket*, csak itt a kommunizmus helyett a kapitalizmus mozgott a háttérben, és náluk nem kellett várni a rendszerváltásra, hamarabb érkezett a munkanélküliség. A Katedrális szereplői nagyrészt ebbe a kiismerhetetlen, új világban bolyonganak, ahol olyan gondokkal találják szembe magukat, amivel azelőtt nem találkoztak.

Mindezt szikár nyelven megírva, fölösleges jelzők nélkül. off

Lesznek, akik azt mondják majd rá: ez nem irodalom, hanem csak leírás. Személytelen történetfoszlányok gyűjteménye, amik gyakran igen kellemetlenek. És igazuk van.
De ha leülnek Carver mellé a földre, megfogják a kezét, és megpróbálják letapogatni azokat a feszültségeket, amik a sorok mögött húzodnak, érzékelik az apró mozdulatok drámáját, akkor felfedi magát a Katedrális.**

*Itt Vietnámot lehetne felhozni, meg Amerika egyéb háborúit, viszont ezek elég távol esnek az anyaországtól, valamint megkérdőjelezhető a fontosságuk.
** értsd: felfedi magát Carver világa. Kicsit spoileres, de gondoltam, ennyi belefér.

Chöpp >!
Raymond Carver: Katedrális

Azért szeretem Carvert, mert:
– minden történetében van valami, ami megfog,
– ha az elején úgy is érzem, nem tetszik annyira a történet, a végére azt mondom, hogy: De tetszett,
– mindenről tud úgy írni, hogy valahol, valahogyan magával ragad,
– valahogy minden történet „kivirágzik” a keze alatt.
Úgyhogy megint nem tudok olyan novellát mondani a kötetből, amit nem szerettem volna olvasni.

cseri>!
Raymond Carver: Katedrális

Hű, hát ez nekem nagyon-nagyon.
Az a helyzet, hogy először A kantár című novellát küldte el nekem egy ismerősöm, hogy írjam meg, mi a véleményem róla, megírtam, és azt, hogy nem igazán fogott meg. Azt írta, hogy olvassam el inkább a Katedrálist. Aztán ez a Katedrális még egyszer előkerült valahol, és ezért olvastam el, de hát na… utána visszalapoztam az elejére, és az egész könyvet elolvastam, és hát hű.
Most egyelőre ennyit tudok mondani. Valamelyik fülszövegben azt írták róla, hogy az amerikai Csehov, tudom, hogy az ilyenek mindig olyan hülyén hangzanak, de ebben azért lehet valami, amúgy Csehovot is bírom.

1 hozzászólás
egy_ember>!
Raymond Carver: Katedrális

Gondoltam, hogy elég kontrasztos lesz Gaiman után rögtön Carvert olvasni.
És az is volt. A Gaiman-féle „boldogan éltek” mesevilágból egyből beesni a carveri sivárságba, az nem kis ejtőernyőzés, még akkor se, ha ez talán a „legrózsaszínebb” Carver kötet.
De ha egy kicsit belegondolsz, akkor gonosz boszorkányok, jótündérek, varázslók, trollok nem csak Tündeföldön élnek, a nagy fal túloldalán, de a szomszédban is.

Emmi_Lotta I>!
Raymond Carver: Katedrális

A könyv záró elbeszélését, a Katedrálist először a Kezdő írók kézikönyve című könyvben olvastam (http://moly.hu/ertekelesek/731681). Ez keltette fel a figyelmem Carver egyéb művei iránt.
Raymond Carver novelláinak hősei hétköznapi emberek mindennapi gondokkal. Ezeknek a látszólag apró történéseknek az ábrázolásával a szereplők életének megannyi tragédiáját sűríti a szerző (A fülke, Honnan hívsz?, Láz, A kantár, Emberkonzerv). A novellák témája többnyire az emberi kapcsolatok megváltozása és kiüresedése (Óvatosan, Ég a házad ideki, A fülke, Emberkonzerv, Honnan hívsz?, A vonat, Pávatoll, A kantár, Vitaminok) és az alkoholizmus (Chef háza, Óvatosan, Honnan hívsz?). A Katedrális és a Láz a pozitív változás halvány reménysugarát villantja fel. E kettőn kívül A fülke és a Pávatoll nyerte meg leginkább a tetszésem, de a kötet összes elbeszélése kiváló.

>!
Magvető, Budapest, 2011
256 oldal · ISBN: 9789631428919 · Fordította: Barabás András
Sheeana>!
Raymond Carver: Katedrális

Nagyon erős szövegek. Tényleg minimalista, de nem tőmondatokkal operál, hanem hoz egy teljesen egyenes lecsupaszított nyelvet, ahol minden azt jelenti, amit ténylegesen jelent. Itt nem találsz egyetlen felesleges jelzőt sem, mintha egy szigorú cenzor sűrűfésűvel ment volna végig rajta. Ettől lesz egy különleges hangulata, kicsit melenkolikus, kicsit vésztjósló, ahol a ki nem mondott dolgok legalább annyit jelentenek, mint a leírt történet.

jeges_varga>!
Raymond Carver: Katedrális

Szikár költészet

Nem túlzok talán, ha kijelentem: a 2011-es év legnagyobb könyves eseménye volt a 20. századi amerikai irodalom egyik legjobb novellistájaként számon tartott Raymond Carverhárom kötetből álló teljes prózai életművének hazai megjelenése. A Magvető Kiadó az elmúlt év végén a Kezdőkvágatlan verziója és a korai műveket tartalmazó gyűjtemény (Befognád, ha szépen kérlek?) kiadása után a sorozat zárásaként az eszköztelen nyelvhasználatáról ismert író legkiforrottabb munkáit adta közre.

A Katedrális, hasonlóan a korábbi könyvekhez, a kiüresedett kispolgári lét pillanatfelvételeit örökíti meg. Szereplői kísértetiesen hasonlítanak az első két kötet figuráihoz. Elvesztették a munkájukat, elhagyta őket, akit valaha szerettek. Ha még házasok, hamarosan biztosan el fognak válni egymástól. Ha van munkájuk, nemsokára már nem lesz hol dolgozniuk. Valaha volt reményeik örökre szertefoszlani látszanak. A félelem, a hiány irányítja életüket. Sőt még ennél is rosszabbul reagálnak környezetükre: totális közöny, nemtörődömség lesz úrrá rajtuk.

Azt már láthattuk, hogy a Carver-hősök kétségbeesésükben hogyan próbálnak még egy utolsót belemarkolni a Semmibe. Kilátástalan helyzetük dühöt vált ki belőlük, hajlamosak akár az erőszakra is. Egyenes utat találnak az alkoholhoz, amely mindig jó társa az elveszett lelkeknek.

A harmadik kötet szereplői azonban egy valamiben különböznek elődeiktől. Ők már nem ütnek vissza, ha kapnak egy pofont. Történjék velük bármi, fel nem kelnének a kanapéról (Emberkonzerv). Már egy utolsó szitokszó sem hagyja el a szájukat. Meg sem próbálnak cselekedni, vagy ha mégis megteszik a kezdő lépést, nem fejezik be a megkezdett mozdulatokat (A vonat). Teljesen tehetetlenek, egy helyben topognak, magukat ismétlik. Legtöbbjük teljesen elidegenedett a környezetétől, még önmagukkal sem tudnak zöld ágra vergődni. Úgy tűnik, végérvényesen beletörődtek a sorsukba.

Carver diagnózisa: az emberi nem képtelen a kommunikációra. Nem elég, hogy nem tudunk beszélni egymással, de meg sem próbálunk figyelni a másikra. Be van dugulva a fülünk. Ami persze rohadtul idegesítő, ugyanakkor meg sem halljuk, ki beszél, mit mond (Óvatosan!). Ezek a szánni való alakok nem képesek megérteni az egyértelmű üzeneteket sem. Nem hiszik el, amit leírva látnak. Megkérdőjelezik még azt is, hogy a levelet, amelyben búcsút intenek nekik, valóban az írta, aki a szerzőjének mondja magát (Ég a házad ideki). El sem tudják képzelni, hogy egy vak ember náluknál élesebben láthatja azt, akivel az évek óta egy fedél alatt élnek (Katedrális). Az idegenség, az ismeretlenek közelsége válik természetes alapállapotukká.

Carver az egészen hétköznapit formálja irodalommá. Nem a megfoghatatlan történéseket ragadja meg, hanem a valóság nehezen észlelhető, elhallgatott maradékát gyűjti egybe. A mindennapok tragikumát, az orrunk előtt levő láthatatlant gyúrja össze közös élményanyaggá. Ezt a kollektív tapasztalást pedig steril, meztelen nyelven szólaltatja meg. Nem kell tehát ahhoz Gordon Lish, hogy Carver redukálja a nyelvet.

Százszor leírták már, ezért közhely: Carver minimalista. De nem a mondatok rövidsége vagy redukált szókészlet a lényeges, hanem a gondolatok puritánsága és tisztasága teszi jól érthetővé ezeket az írásokat. A megfogalmazás könnyedségében rejtőzködik a szöveg mélysége, amely igazán ránehezedik az olvasóra. A carveri módszer által kinyert esszencia sosem válik közhelyessé. A kelléktelen próza szinte költői tömörségben szólal meg. Az egyszerűségében a katarzis elsöprő ereje lakozik. Az efféle irodalom fordítása hálás feladat, ugyanakkor kőkemény munka. Barabás Andrásnak köszönhető, hogy magas színvonalon, egységben olvashatjuk Carver univerzumát.

Igaz, hogy lezüllött alakokról mesél, de egyet sose felejtsünk el: Carver nem a menthetetlen sötétség krónikása. A Katedrálisban összeválogatott novellák a korábbiakhoz képest is több feloldozást engednek meg a szereplők számára. Van úgy, hogy a hűtlen feleség és anya elvesztését is képes túlélni a család, ahogyan a hosszan tartó lázból is van felépülés (Láz). Az is elgondolkodtató, hogy ezek a fancsali képű alakok járhatnának akár rosszabbul is. Meg kell hát húzni határozottan a kantárszárat, mert akkor talán felismerik, merre kell menniük.

A kötetzáró és címadó írást a fülszöveg is kiemeli, én sem tudok elmenni mellette szó nélkül. A Katedrális gyönyörű allegória a megértésről, arról a közös nyelvről, amely közelebb hozza egymáshoz a látszólag távolodókat, egyenlővé teszi az ránézésre különbözőket. A feleség régen látott vak barátja arról kérdezi a férjet – aki sosem állhatta ki a vak embert és annak vakságát –, mesélje el, hogy néz ki egy katedrális. De vajon hogyan lehet szavakba önteni azt, amit sosem próbáltunk megfogalmazni. A férj képtelen megtalálni a megfelelő szavakat, de a szótlanságát nem bírja beismerni. Végül a vak férfi felkínálja a megoldást: ketten egy tollal, közösen alkotják meg a katedrálist. A rajz pedig egyre bővül, még akkor is, amikor már áll a székesegyház. Most már mindketten ugyanúgy, ugyanazt érzékelik. A vak is látja, a látó is lehunyja a szemét. Közösen megtöbbszöröződik teremtő erejük.

Nem megmondtam, hogy Carver költő?


Népszerű idézetek

egy_ember>!

Addig kell együtt élnetek saját hibáitokkal, míg a végén szándékos döntésnek látszanak.

184. oldal

3 hozzászólás
sophie P>!

A történészeknek gyakrabban kellene olyan szavakat használniuk, mint a „tülköl” vagy a „dudál” vagy a „kipurcan” – főképp, mikor komoly a helyzet, például egy tömegmészárlás után vagy amikor egy irtóztató esemény baljós árnyékot vet a nemzet jövőjére. Ilyenkor van a legnagyobb szükség az olyan szavakra, mint a „tülköl”. Igazgyöngy az üvegcserepek között.

91. oldal (Ég a házad ideki)

1 hozzászólás
Chöpp >!

– Jack Londonnak állati klassz helye volt a domb túloldalán. Igen, pont szemben, a mögött a zöld domb mögött, amit bámultok. De Jack Londonnal végzett az alkohol. Szolgáljon ez tanulságul a számotokra. Pedig derekabb ember volt, mint bármelyikünk. Csak hát az is igaz, hogy nem tudta letenni a poharat. – Frank Martin a szivarja végét szemrevételezi. Elaludt. Beledobja a szenesvödörbe. – No mármost, ha valamit olvasni szeretnétek, amíg itt töltitek az időt, az ő könyvét olvassátok el, A vadon szavát. Tudjátok, melyikről beszélek? Odabent megtaláljátok, ha olvasni támad kedvetek. Egy ilyen állatról szól: félig kutya, de félig farkas.

145. oldal, Honnan hívsz?

Kapcsolódó szócikkek: Jack London · Jack London: A vadon szava
Chöpp >!

… mindenki hallott már a lepantói csatáról, ahol még gályarabok eveztek a hajókban. Ez az összecsapás 1571-ben zajlott le a Földközi-tenger keleti medencéjében, amikor az európai kereszténység egyesített tengeri hadai visszaverték a hírhedt Ali Müezzinzade vezette arab hordát. Müezzinzade abban lelte örömét, hogy személyesen vágta le a foglyai orrát, mielőtt hóhérkézre adta őket. De vajon azt tudja-e valaki, hogy Cervantes is részt vett az ütközetben, és ott vesztette el a bal kezét?

70-71. oldal, Ég a házad ideki

Kapcsolódó szócikkek: 1571 · Miguel de Cervantes
Cheril>!

A telefonhoz megyek, bedobok egy tízcentest, és R-beszélgetéssel felhívom a feleségemet. De most sem veszi fel senki. Eszembe jut, hogy felhívhatnám a barátnőmet, és tárcsázom is, de ekkor belém nyilall, hogy nem akarok beszélgetni vele. Valószínűleg otthon ül, és ugyanazt nézi a tévében, amit én. Mindegy, nem akarok beszélni vele. Remélem, semmi baja. De ha mégis volna valami baja, nem vagyok kíváncsi rá.

150. oldal (Honnan hívsz?)

sophie P>!

Otthon vagyok, ezt tudtam. De nem éreztem úgy, hogy bármin belül lennék.

252. oldal (A katedrális)

Chöpp >!

Volt egy hely, oda járogattam munka után. A zene miatt szoktam oda, meg mert záróra után is adtak inni. Off-Broadway volt a neve. Feka hely a feka negyedben. Egy Khaki nevű pofa vezette, szintén feka.

103-104. oldal Vitaminok

sophie P>!

Connie pasija tombolát rendezett. Az volt a nyeremény, hogy ingyen elvállal valakinek egy válópert. Bárkinek.

212. oldal (A kantár)

Chöpp >!

Grant kapitány gyermeke – Harley így hívja az ötvenes bankót, bár túl sokat nem látott.

207. oldal A kantár

eszben93>!

Mindenkit egybevéve ez volt a legcsúfabb kisbaba, akit valaha láttam. Annyira ronda volt, hogy nyikkanni se tudtam. Nem bírtam megszólalni. Nem arról van szó, hogy beteg vagy torz lett volna. A legkevésbé sem. Egyszerűen csak csúnya volt. Nagy és vörös arcú, gülüszemű gyerek, széles homlok, nagy, zsíros ajkak. Említésre érdemes nyak nem jutott neki, viszont dupla, sőt tripla tokát számolhattam meg rajta. A tokája egészen a füléig nyomult fel, a fülei viszont elálltak a kopasz fejétől. Háj lógott le a csuklóiról. A karjai meg az ujjai is nagyon kövérek voltak. Egy ilyen gyereknek még a rút jelző is elvtelen bók.

26. oldal (Pávatoll)

Kapcsolódó szócikkek: csecsemő · csúnyaság

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Bret Easton Ellis: Az informátorok
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
Flannery O'Connor: Alig akad ma jó ember
Jack London: Északi Odüsszeia
Ernest Hemingway: A jéghegy csúcsa
Truman Capote: Mozart és a kaméleonok
Isaac Bashevis Singer: A hét kicsi suszter
Vladimir Nabokov: Egy naplemente részletei
Ottlik Géza (szerk.): Mai amerikai elbeszélők
Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra